Typographia, 1975 (107. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-01 / 1. szám
0 TYPOGRAPHIA A forradalom bölcsőjénél ítéljetek el, a történelem majd felment engem Havannában a hőmérséklet 22 C, a páratartalom 85%, mondotta a légi kísérő, november 26-án este 10 órakor, amikor szakszervezetünk delegációja megérkezett Kubába. A kubai nyomdászszakszervezet meghívására nyolc napot töltöttünk Havannában, illetve Oriente tartományban. E rövid idő alatt ismerkedtünk a kubai munkások életével, a nyomdákban és szerkesztőségekben dolgozók munkakörülményeivel. Kuba csodálatos ország. Az emberek, a növényzet, a természet gazdagsága, a nép hite és akarata egyaránt kivívja a látogató elismerését. Két dologban hasonlít hozzánk: nagyságrendjében — területe 120 ezer km 2, lakossága 8 millió — és alapvető célkitűzéseiben. A forradalom győzelme lehetővé tette, hogy meginduljanak azon az úton, ami a szocializmus teljes felépítéséhez, a kommunizmus győzelméhez vezet. Az út Oriente tartományban ered, ott, ahol az első nemzeti függetlenségi harcukat vívták a spanyolok ellen, majd 60 évvel később, 1953. július 26-án egy ,fiatal ügyvéd, néhány rosszul felfegyverzett szabadságharcos élén, megtámadja Santiago de Cubában a Batistarendszer fellegvárát, a Moncada laktanyát. A felkelés elbukik, irtózatos a reakció, kivégzések és bebörtönzések sorozata következik, de az egész munkásság mozgolódni kezd. Mindenki felfigyel arra a védőbeszédre, amelyet Fidel Castro mond el a bíróságon, amelynek végmondata így hangzik: „Ítéljetek el, a történelem majd felment engem.” És csakugyan fegyházbüntetés és emigráció után 1956. november 26-án a „Granma” hajó fedélzetén Kubába érkezik és a Sierra Maestro hegyei között társaival megkezdi a felkészülést a fegyveres harcra, megkezdi a gerillaháborút, és az egész nép fokozatos megszervezésével és támogatásával győzelemre viszik a forradalmat. A gerillák 1959. január 2-án bevonulnak Havannába. Van egy kubai mondás: aki nem jártMentében, nem járt Kubában. Valóban, aki Kubát meg akarja érteni, annakMentében kell kezdeni, mint ahogy minden forradalmi megmozdulás ott kezdődött. Verőfényes idő van. Csodálatosan szép tájak, pálmafák. Az utak mentén virágzó leandersorok, a házak előtt, a mezőkön, valószínűtlenül élénk színű virágok, virágzó fák. Azt gondolnánk tavasz van, de ugyanakkor érik a banán, a kókuszdió külső burkát repeszti, a nádat szüretelik, és a kubaiak mégis fáznak, mert ilyenkor náluk is tél van. De még milyen tél! Ilyenkor a hőmérő higanyszála lemegy még 20 fok alá is, több a felhő, erősebben fúj a szél, de ha kisüt a nap, rögtön júliusi időjárás van, magyarországi fogalmak szerint. Ilyen körülmények között tekintettük meg a Sierra Maestro hegyeit, a forradalom bölcsőjét, a volt főhadiszállásokat, a Siboney tanyát, ahol Fidel és Raul Castro és a felejthetetlen Che (Guevara) irányították a harcokat, a Moncada laktanyát, a Hősök útját, amelyen az egyre inkább regionálissá váló gerillacsapatok bevonultak Santiagóba. A függetlenségi harc a spanyolok ellen itt kezdődött. Itt szervezte meg Jose Marti az első szabadcsapatokat, a „mambi”-kat, akiktől az utódok a gerillaharcot tanulták. Jose Marti 42 éven át küzdött a szabadságért, 1895-ben halt meg. Nem volt marxista, de antiimperialista volt. Nemcsak a spanyolok ellen küzdött, felismerte az amerikai veszélyt, és lehet. A havannai kikötő világítótornya, Dél-Amerika népeinek mutatja az utat A múlt öröksége: régi viskók