Typographia, 1976 (108. évfolyam, 1-12. szám)
1976-01-01 / 1. szám
Y TYPOGRAPHIA A múlt év novemberében Visegrádon egy közgazdasági konferencián, ahol az új, ez év január 1-én életbe lépett vállalati érdekeltségi rendszer lényegét ismertették, egy félreértésre okot adó mondat is elhangzott. Az előadók valószínűleg az akkor még készülőfélben levő minisztertanácsi rendelet alapos ismeretének hiányában — sajnálkozását fejezte ki, amiért a SZOT a vállalati osztatlan érdekeltségi alapok részesedési és fejlesztési alapra való bontásának szakszervezeti véleményezési jogáról állítólag lemondott. Szakszervezetünk XL. kongresszusának határozata viszont ezzel kapcsolatban azt rögzíti, hogy „az ötödik ötéves terv időszakában a vállalati érdekeltségi alapok képzése az eddiginél nagyobb felelősséget ró a szakszervezetekre. Ezért a szakszervezeti bizottságok nagyon gondosan vegyenek részt az alapokat kialakító és meghatározó kollektív szerződések kidolgozásában.” Nincs itt valami fatális tévedés? Kongresszusunk a szakszervezeti bizottságok révén arra szólítja fel a nyomda-, a papíripar és a sajtó szervezett dolgozóit, hogy az eddiginél is nagyobb gonddal és felelősséggel vegyenek részt a vállalati alapok képzésében, ugyanakkor a SZOT lemondott volna azok felosztásának beleszólási, pontosabban fogalmazva, véleményezési jogáról? A kérdés — bár bizonyos körökben esetleg költőinek hathat, megválaszolása nagyon is indokolt. Nemcsak azért, mert a visegrádi konferencia óta többen jelentkeztek szakszervezetünk közgazdasági osztályán és érdeklődtek az ott elmondottak helyes értelmezéséről. Azért is helyes és kell erről bővebben szólni, mert a január 1-én életbe lépett új vállalati érdekeltségi szabályzók valóban újak a szó igazi értelmében is, amelyek alapos ismerete nélkül a szakszervezeti bizottságok nem lehetnek a gazdasági vezetők méltó partnerei. Először válaszoljunk a konkrétan feltett kérdésre. Mégpedig a 28/1975. (XI. 15.) MT. sz. rendelet 11. paragrafus 1. és 2. bekezdésével. Eszerint az általános nyereségadóval és a kötelező tartalékalappal csökkentett nyereség sorsáról a vállalat dönt. Tehát, hogy mekkora hányadát fordítják fejlesztési, illetőleg részesedési alap képzésére, az ott dől el, ahol képezik a nyereséget. Vagyis a vállalatnál. De a „döntésnél a szakszervezet vállalati szervének a véleményét ki kell kérni”. Nos, a rendelet egyértelmű, félremagyarázhatatlan. A szakszervezet semmilyen jogáról nem mondott le. Más kérdés, hogyan tud élni ezzel a joggal. Szakszervezetünk legutóbbi kongreszszusának határozata ezért is hangsúlyozza, hogy a szakszervezeti bizottságok nagy gonddal vegyenek részt az ezeket az alapokat kialakító és meghatározó kollektív szerződések elkészítésében. Az ötödik ötéves terv gazdasági szabályzói jelentőségének hangsúlyozásakor ugyanis nem feledkezhetünk meg arról a tényről, hogy az egyik legfontosabb változás: megszűnt a nyereség központilag előírt felosztása. Mégpedig minden mechanikus megkötöttség nélkül. Csak helyeselhetjük és üdvözölhetjük dr. Radnótzi Jánosnak, az Állami Fejlesztési Bank közgazdasági főosztálya helyettes vezetőjének a Népszavában kifejtett álláspontját, miszerint a „gazdasági vezetők kezébe hatékony eszköz került, amellyel a nyereséggel termelő vállalatok fejlődését segíthetik”. Ez év január 1-től ugyanis központilag csupán a nyereség felhasználásának a sorrendjét határozzák meg. Először a hatszázalékos községfejlesztési adót, illetve a vállalat mérleg szerinti nyereségének — a jogszabályban meghatározott rendelkezések alapján — módosított összege után harminchat százalék általános nyereségadót kell befizetni. Az adók befizetése után megmaradt összeg egy részéből a vállalatok kötelező tartalékalapot képeznek, a többit pedig felosztják — a szakszervezeti bizottságok véleményének meghallgatásával — fejlesztési, illetve részesedési alapra. Hangsúlyozzuk: teljesen önállóan, minden külső befolyás, vagy kényszer nélkül. Ez a korábbihoz képest megnöveli mind a gazdasági, mind az üzemi, vállalati szakszervezeti bizottságok felelősségét. Persze az állam bizonyos eszközökkel azért behatárolja a vállalati döntést. De csak olyan mértékben, hogy az ne sértse a népgazdaság érdekeit. Vagyis biztosítja, hogy a népgazdaság számára is kedvező arányok alakuljanak ki. Az után az összeg után például, amelyet a fejlesztési alapba tesznek, nem adózik a vállalat. A részesedési alapba kerülő részt viszont megadóztatják. Mégpedig progresszíven. A biztosított és a bérfejlesztési mutató által lehetővé tett bérszínvonal-növekedést évi 6 százalékig bérfejlesztési befizetési kötelezettség nem terheli a vállalatot. Ha a biztosítottat meghaladja, de a mutatónak megfelel, akkor százalékonként 150 százalékos bérfejlesztési befizetést kell teljesíteni. A biztosított és a bérfejlesztési mutató által lehetővé tett mértéket meghaladó növekedés pedig már 150—600 százalékos bérfejlesztési befizetés alá esik. Tehát minél többet fordítanak a vállalatok béremelésre, vagy nyereségrészesedésre, annál nagyobb mértékben adóznak. Gyakorlatilag tehát ez azt jelenti, hogy bár nem írják elő, mennyi kerüljön a nyereségből a fejlesztési és mennyi a részesedési alapba, a vállalatok mentesülnek ettől a megkötéstől, mérlegelnivalójuk annál több lesz. Maradjunk a konkrét példánál: elméletileg ugyan lehetséges, hogy az adózás után megmaradt teljes nyereséget béremelésre és nyereségrészesedésre fordítsák. Gyakorlatilag mégsem kerülhet rá sor. Egyebek között az erősen progresszív részesedési adó miatt. Egy bizonyos határon túl ez olyan magas, hogy már nem lesz mit kifizetni. Ezért helyesebb azt a fejlesztési alapba tenni. Talán a progresszív részesedési adónál is fontosabb annak felismerése, hogy a vállalatoknak hosszú távon kell gazdálkodniuk. Ha nem tesznek nagy erőfeszítéseket annak érdekében, hogy lépést tartsanak a fejlődéssel, ha termékeik korszerűtlenek maradnak, gazdaságtalanná is válnak. Más szóval, ha nem fordítanak kellő figyelmet a műszaki fejlesztésre, beszűkülnek a lehetőségeik, elapad a nyereségük és rövid idő múlva megérzik majd a kellő alaposságot, körültekintést nélkülöző döntéseik következményeit. Egyébként ettől a „kalandorságtól” óvja meg az üzemek, vállalatok gazdasági és politikai vezetőit a részesedési alappal kapcsolatos progresszív nyereségadó, amennyiben a vezetők nem lennének dolgukat értő, jól felkészült emberek. Mint már szó volt róla, a vállalatok döntési jogkörének növelése a nyereség felhasználásában mindenekelőtt a felelősség növelését jelenti. És nemcsak a gazdasági vezetők felelősségét. A szakszervezeti bizottságokét is! Szakszervezetünk XL. kongresszusán is hangsúlyozták a küldöttek, hogy a szakszervezeti bizottságoknak kettős követelményeknek kell megfelelniük. Segíteniük kell vállalatuk fejlesztési, gazdasági céljainak mind hatékonyabb megvalósítását. Támogatniuk kell a munkaszervezési teendőket, az újítók törekvéseit. Ugyanakkor fokozniuk kell a technológiai és a munkafegyelmet. Ezek nélkül a hatékonyság sem javulhat. Következésképpen, a nyereség csak akkor növelhető, ha szigorú mércével szabott komplex követelményeket állítunk magunk elé. A nyereség pedig meghatározza mind a fejlesztési, mind a részesedési alap nagyságát. Sokat segíthetnek ebben a különböző versenymozgalmak. Különösképpen a szocialista brigádok, a komplex brigádok, az újítók. És talán minden tevékenységünk eredményét behatárolja az üzemi demokrácia fejlesztése. Valamennyi olyan döntés előtt kérjük tehát a kollektívák véleményét, amelyek különösképp a fejlesztési és a részesedési alapokat érintik. De általában a vállalati alapok képzésénél nélkülük nem boldogulhatunk. Bizonyosak vagyunk benne, hogy az igények egyébként is meghaladják majd a lehetőségeinket. A rangsoroláshoz tehát nélkülözhetetlen a dolgozók, különösen a szervezett munkások véleménye. A fejlesztési és a részesedési alap ugyanis csak akkor növelhető évről évre, ha a munkások tudják, hogy mit miért kell tenniük. És ez a munka jelenti az üzemi demokrácia lényegét, igazi, valóságos tartalmát is. Az új szabályozó rendszer a gazdasági vezetőket is arra kényszeríti, hogy a korábbinál jobban ügyeljenek az úgynevezett emberi tényezőkre. Az üzem szociális helyzetére, a kulturált tisztálkodási és étkezési lehetőségek biztosítására, az üzemegészségügyre, általában a munkakörülményekre és a munka folytonosságának biztosítására, illetve a munkahelyi légkörre. Mindezeket jobban számításba veszik majd a szakszervezeti bizottságok is a vezetők tevékenységének megítélésekor. És az is jó dolog, hogy ezeknek anyagi következményei is lesznek a vezetés komplex értékelésekor. Mert megnő a prémium és a jutalom társadalmi kontrollja. A gyakorlatban ennek következtében bővül majd a szakszervezeti bizottságok hatásköre általában. De ezzel együtt növekszik a felelősségük IS- ZSIDAIPAI FEJLESZTÉS VAGY BÉR? Felelősség a vállalati alapok képzésénél