Typographia, 1979 (111. évfolyam, 1-12. szám)

1979-01-01 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁRA: 1 FORINT 1979. JANUÁR 111. ÉVFOLYAM A NYOMDA­, A PAPÍRIPAR ÉS A SAJTÓ DOLGOZÓI SZAKSZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA 1. SZÁM­ A É­­­vről évre békés, boldog új esztendőt kívánunk egy-­­ másnak. Néhány évtizede teljesülnek az év végi jókíván­ságok. Mit jelent a békés, s mit a boldog új esztendő? Igazán csak az tudja, aki élt békétlen és boldogtalan éveket. Ilyen is volt országunkban. Hazánk föld­jén újév napján riadtunk ágyú­dörgésre, puskaropogásra. Miért idézzük fel a múltat? Azért is, mert mind többen kér­dezik, milyen lesz az elkövet­kezendő esztendő. A kérdezők — s a vitatkozók — nemcsak az életszínvonal alakulását latol­gatják, hanem azt is: mit kell tennünk azért, hogy vívmányain­kat megtartsuk és az előrehala­dást biztosítsuk. Jó dolog ez, hi­szen ismerik az ország gond­jait, s mégis a boldogulásról, a boldogság mértékéről beszélnek, amely lényegében csak azért le­hetséges, mert a haladó erők ösz­­szefogásának nagy vívmánya kö­vetkeztében három évtizede bé­kében élünk. Békében pedig a boldogság — a mi társadalmunk­ban — javarészt tőlünk függ. Egymásnak elsősorban figyel­mességgel és megértéssel tudunk örömet szerezni. Tennünk kell azonban azért is, hogy további fejlődésünknek a társadalmi és a gazdasági alapja is mindig ad­va legyen. A szocialista üzemi és szakszervezeti demokrácia jó lehetőséget nyújt ahhoz, hogy szebb jövőnk érdekében minden­ki hallassa hangját, az érte vég­zett tettekért pedig vállalja a társadalmi és a személyes fele­lősséget. Vannak, akik meggondoltan mondanak véleményt, javaslatot. Mások türelmetlenül ostorozzák a fogyatékosságokat, felelősöket keresnek és követelik a felelős­ségre vonást. Akadnak, akik ki­fogásolják és túlzottnak tartják a demokráciát, hiányolva a cent­ralizmus fokozottabb érvényesí­tését. Valami igazság mindegyik véleményben van. Ennek az a közös alapja, hogy akik a szavu­kat hallatják, kritizálnak, java­solnak, azok felelősséget is érez­nek és tenni is akarnak szocia­lista társadalmunk érdekében. Ezért is tovább kell fejleszteni, erősíteni a következő években a szocialista demokratizmust. Pártunk Központi Bizottsága 1978. decemberi ülésén összegez­te az ország gazdasági helyzetét és megjelölte a fő feladatokat, amelyek alapján meg tudjuk szi­lárdítani eddigi vívmányainkat és megalapozhatjuk jövőbeni fej­lődésünket. Ezek után az a teen­dő, hogy ki-ki a maga területé­re, munkájára vonatkoztatva ha­tározza meg a KB állásfoglalásá­ból adódó tennivalóit. Fontos feladatokat látnak el a szakszervezetünkhöz tartozó dol­gozók. Nemcsak anyagi javakat termelnek, hanem olyan szellemi értékek is kerülnek ki kezükből, amelyek a korszerű műveltség forrásai, nevelnek, tájékoztatnak, mozgósítanak. Ilyen értelemben közös alkotó a papírgyártó mun­kás, a nyomdász, az újságíró, a könyv- és a lapkiadói dolgozó. A munka folyamatában mindenki tudja, hogy mi után mi követke­zik, de azt is, hogy munka köz­ben mi szerez örömet vagy bosz­­szúságot. Többször tapasztaltuk, hogy je­lentős károk keletkeznek például azért, mert gyenge minőségű a papír, nincsenek végtelenítve a tekercsek, s nagy értékű gépek hosszú ideig kénytelenek állni emiatt. Olyan tapasztalatunk sem ritka, hogy a gyenge minőségű munka miatt szétestek könyvek, vagy a nyomáshibák miatt alig olvashatók folyóiratoldalak. Nem­csak anyagi károkat jelentenek ezek, hanem súlyos erkölcsi ká­rokat is. Nem lehet úgy gon­dolkodni, hogy legyek túl a munkámon, s utánam az özön­víz, hanem a felelősséget is érez­ni kell mindenkinek az iránt, hogy az elvégzett munkának mi lesz a következménye. Úgy tűnik, még mindig akad­nak jócskán a szakmában, akik nem gondolnak például arra, hogy mekkora bosszúságot okoz, ha egy olyan könyvet, vagy új­ságot vesz a kezébe az ember, ami alig olvasható, ívhiányos, vagy fordítva van bekötve. Ez mind a személyes felelőtlenség és a figyelmetlenség következ­ménye. Egy jó könyv sok-sok örömet szerez, de egy selejtes példány miatti bosszúság a leg­kiválóbb írói alkotástól is elve­szi az ember kedvét. Az utóbbi időben sokat hal­lunk népgazdaságunk egyensúly­helyzetéről. Elgondolkodhatnánk azon is, hogy annak javításában, de romlásában is mennyi a sze­repünk. Itt van például az im­portanyag-felhasználás kérdése. A papír, mint alapanyag, meg­határozó a lap- és a könyvgyár­tás folyamatában. Sok száz, sok ezer tonnát használunk évente. Ez olyan követelményt is állít elénk, hogy a hazai piacot minél nagyobb mértékben az import­anyag-felhasználás csökkentésé­vel elégítsük ki. Bőven lenne er­re mód, több hazai papírt lehet­ne még a legkényesebb munkák­ra is felhasználni, ha az előál­lításra nagyobb gondot, figyel­met, több szakértelmet fordíta­nánk. Nem feltétlenül fontos mindig az import használata. Át kell értékelni, meg kell fontol­ni, hogy a nyomdaiparban mikor használjunk importanyagot és mi­kor hazait. Sokan azt mondják: a hazai gyártmányú nyomdai alapanya­gok rossz minőségűek. Ebben is van igazság, gyakran azonban egyszerű előítélet ez a minősítés. Nemrégen — kísérletképpen — külföldi csomagolásba tettünk magyar gyártmányú nyomdafes­téket. Kiderült, hogy — mert azt a felhasználók külföldinek vél­ték — az ilyen dobozban levő festéket kitűnőnek találták. Ugyanerről a festékről magyar csomagolásban már elítélően nyi­latkoztak. Tudomásul kell vennünk, hogy a papírgyár, a nyomda vagy a kiadó külön-külön kevés a gaz­daságos termelés célkitűzéseinek megvalósításához. Együttes, job­ban összehangolt munkára van szükség. Hiába kötbérezünk, hiá­ba érvényesítjük a selejtkárigé­­nyeket, ez népgazdasági szinten akkor is kárt jelent. Erre nem lehet építeni. Az adminisztratív eljárásoknál sokkal eredménye­sebbek a közös műszaki és gaz­dasági intézkedések, amelyek az össztársadalmi érdeket tartják szem előtt. Ezzel kapcsolatban lehet em­líteni a nyomdaiparban — a sok­szor mindenáron való — export­­tevékenységet. Ezzel sem érthe­tünk így egyet. Lehet, hogy egy­­egy nyomdavállalat számára ki­fizetődő, ha dollárért gyárt köny­vet, a népgazdaság számára azon­ban súlyos károkat jelenthet ugyanez. A vállalatok ugyanis sokszor nem számolnak azzal a népgazdasági hozzájárulással, amelyet az importanyagok árá­hoz térít. Gyakran kettő, kettő és fél dollárért adunk el kiváló minőségben előállított könyveket és ez az ár még az importanya­gok költségeit is alig fedezi. Né­ha olyan érzésünk támad, hogy ez a „kereskedelempolitika” a magyar nyomdász és kiadói dol­gozók munkájának alábecsülése. Szakszervezetünk tagjai részé­ről a jövő feladatainak teljesíté­se érdekében nagy tenniakarás nyilvánul meg. Túlnyomó több­ségük értette és érti a párt sza­vát és úgy mint eddig, többet és jobbat akarnak tenni népünk ügyének szolgálatában. Ehhez a lehetőségek adottak. A szavak­ból az is kicsendül, hogy az együttes felelősség mellett jobban kell érezni a közösség ügyéért a személyes felelősséget is. Ezért várják el az új esztendőben még inkább, hogy a gondosabb ter­melésszervezés és irányítás ré­vén mind kevesebb legyen a munkakiesés, mind nagyobb a gazdaságosság. Most ezeken is múlik, hogy mennyire, s meny­mivel lesz boldogabb az új esz­tendő. | INTÉZET |­YILI ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ Békés, Boldog új esztendőt kívánunk olvasóinknak! TYPOGRAPH­IA

Next