Typographia, 1991 (123. évfolyam, 1-12. szám)
1991-01-01 / 1. szám
123. ÉVFOLYAM 1. SZÁM A NYOMDÁSZSZAKSZERVEZET LAPJA ÁRA: 5 FORINT Nem feltalált, megtalált csoda Emlékülés Gutenberg találmányának 550. évfordulóján Gutenberg János örökbecsű találmányának 550. évfordulóját a békéscsabai Kner Nyomda kezdeményezésére, patinás művelődési házunkban, szakszervezetünk december 18-án meghitt hangulatú emléküléssel ünnepelte. Az esemény nyitányaként Aczél János, a Nyomdászszakszervezet alelnöke, a székházunk falán elhelyezett emléktábla előtt a következő gondolatokkal zárta rövid koszorúzási beszédét: — A mai körülmények sem jobbak, mint 550 évvel ezelőtt. A jelenlegi helyzetben is egy kiút van: a nyomdászok összefogása. .. Meg kell keresni egymás kezét, megszorítani, hogy érezzük az erőt. Az elmúlt évtizedek ennél kényesebb helyzetekből is kivezették a nyomdászok családját. Az emlékülést a Himnusz hangjai nyitották, majd Csernák János szavalatai és a Gutenberg Kórus műsora után Solymosi György, szakszervezetünk elnökségi tagja a következő szavakkal vezette be az emlékülést: — A magyar nyomdászok, Európa nyomdászai, a világ nyomdászai 1990- ben egy pillanatig, egy fél óráig 1440-re emlékeznek. És akinek nem jut eszébe, annak a mai napon kell eszébe juttassuk ebben a teremben, hiszen ünnepségre gyűltünk össze, emlékezni a mi géniuszunkra, a mi kenyéradónkra, Johannes Gutenbergre, aki immár 550 éve indította el útjára csodálatos találmányát, a sokszorosítás felbecsülhetetlen értékű forradalmát, a nyomdászatot. .. Petőcz Kálmán tipográfusművész, a békéscsabai Kner Nyomda nyugdíjas üzemvezetője ritka élményben részesítette a hallgatóságot: beavatta az írás, a nyomtatás kultúrtörténetébe. S hogy olvasóink is ízelítőt kapjanak belőle, a míves hitelességgel, lírai érzelemmel ötvözött összefoglaló néhány Mi úgy tudjuk, hogy a mai értelemben vett nyomtatást a kínai kultúra szülte, valamikor a mi időszámításunk 6—700-as éveiben. Imádságos könyveket és játékkártyákat nyomtattak, előbb vésett fatáblákról, majd a szótagírásuk porcelánjegyeit rakosgatták egymás mellé, kialakítva a közlendő gondolatok kisebb-nagyobb csoportjait. Ezeket befestékezve és lenyomva, kőrészletét lapunkban is közkinccsé tesszük. A történet az ókorban kezdődött. Szükségük volt a mezopotámiai társadalmaknak arra, hogy az apák törvényeit változatlanul ismerjék az ükunokák is, ezért agyagba nyomkodták rendezett gondolataik ékírásos jegyeit... szén is volt a nyomtatvány !... Az európai kutatás szerint az arabok 750 táján megismerték mind a papírkészítés tudományát, mind magát a nyomtatás mesterségét, mert akkoriban az iszlám erőszakos, fegyveres terjesztése közben kerültek közelebbi kapcsolatba Kínával... Évszázadokkal később ismét ki kellett találni más embereknek, más kultúrkörnyezetben a nyomtatást. .. A mi kultúrövezetünk az ókorban kísérelte meg először a szellem produktumainak sokszorosítását... 200 évvel Krisztus előtt igen sok görög alkotás, írástekercs került a hódító Rómába. Itt aztán sokszorosítva hozták forgalomba Vergilius, Horatius, Ovidius, Cicero, Arisztotelész, Platon munkáit... A másolást leginkább görög rabszolgák végezték... övezetünk kultúrájának fejlődésével együtt a sokszorosítás igénye is nőtt. Ezt kielégítendő, a szerzetesi másolóiskolákban Alkuin bencései, Albion írástudói, Itália vidám karénekesei szálkázták a gótika csúcsíves betűit... A kolostorok munkásai, a másolóiskolák művészei nem győzték már a sok (Folytatás a 2. oldalon) Mezopotámiától Gutenbergig Az emlékülés elnöksége Érdekegyeztetés nemzetközi szinten Ha jogos a sztrájk, büntetik a sztrájktörőt A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az ENSZ égisze alatt működő ILO, legutóbb december 5. és december 13-a között ülésezett Genfben. Ezúttal a világ nyomdászainak helyzete volt a napirenden. Hazánkat, sőt az egészt Mi a célja, feladata ennek a nemzetközi szervezetnek a közép-európai térséget szakszervezetünk elnöke, Bársony András képviselte, mégpedig egészen sajátos módon, a Nemzetközi Nyomdászszakszervezet ajánlására. Az ott tapasztaltakról beszélgettünk Bársony Andrással. — Jelenlegi magyar fordulattal élve ez tulajdonképpen egy háromoldalú érdekegyeztető fórum, amelynek célja, hogy tárgyalóasztal mellé ültesse a kormányok, a munkavállalók és a munkaadók képviselőit. A fórum határozatai, konvenciói nemzetközi érvényűek, akárcsak más ENSZ-határozatok, vagy konvenciók. Természetesen az ezeket ratifikáló országok részére. — Magyarország az ILO határozatait évtizedek óta ratifikálta, vagyis törvénybe iktatta, tehát ezek idehaza is érvényesek. — A helyzet tulajdonképpen felemás, mivel valóban számtalan ILO-határozatot ratifikáltunk, azonban ezek egy része nem lett kihirdetve hivatalos közlönyben, a köz előtt ismeretlenek marad(Folytatás az 5. oldalon) Kötelező határozatok Vörösmarty Mihály A Guttenberg-albumba Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek , a kitörő napfény nem terem áltudományt; Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből S rá szent béke korát nem cudarítja gyilok; Majd ha baromból és ördögből a népzsaroló dús S a nyomorú pórnép emberiségre javul; Majd ha világosság terjed ki keletre nyugatról És áldozni tudó szív nemesíti az észt; Majd ha tanácsot tart a föld népsége magával És eget ostromló hangokon összekiált, S a zajból egy szó válik ki dörögve: „igazság!” S e rég várt követét végre leküldi az ég: Az lesz csak méltó diadal számodra, nevedhez Méltó emlékjelt akkoronád a világ. Mai gondolatok a könyvtárban Már négy évszázada járta diadalmas útját a könyvnyomtatás, amikor Vörösmarty Mihály 1839- ben az epigrammából eredő ódás hangvételű A Guttenberg-albumba című költeményében már előlegezi kételyét az írott szóval jövőjével kapcsolatban. Hat évvel később pedig nyíltan vállalja lázadó, keserű felháborodását a Gondolatok a könyvtárban belső monológjában, amikor megkérdezi: „De hát hol a könyv mely célhoz vezet? / Hol a nagyobb rész boldogsága? — Ment-e ! A könyvek által a világ elébb?” Nyilvánvaló, ma másfél századdal Vörösmarty után a kérdés maradt szorongató dilemma, felmerülhet: költőnk által kozmikussá emelkedett kétely mára egy kultúrtörténeti korszak lezárulása. A mainzi mester találmányát szinte a kezdetek óta napjainkig — a tudás és érték védelmében — sokak támogatják. Hogy mit jelentett az emberiség művelődéstörténetében a nyomtatás, arról szóljon Victor Hugo romantikus elragadtatással szárnyaló vallomása: „Gutenbergig az építőművészet volt az általános világítás. A XV. században minden másképp lett. Orpheusz kőbe vésett írására Gutenberg ólombetűi következtek. A könyvnyomtató-művészet feltalálása a történelem legnagyobb eseménye, minden hirtelen változásnak lassú előidézője, emberi kifejezőeszközöknek alapjában való megváltoztatása. A nyomtatás útján a gondolat elévülhetetlenné, tehát szárnyasévá, megfoghatatlanná, szétrombolhatatlanná válik, a levegő alkotórésze lesz.” Bizonyára sok igazság van Hugo szavaiban, vagy legalábbis volt, ám a XX. században történt egy, s más, ami mindezt megkérdőjelezi. Elsősorban a tömegkommunikáció területén végbement robbanásra, a hírközlő médiumok megjelenésére kell gondolnunk, s arra, hogy az elektronikus információhordozók mennyiben jelentik a könyvnyomtatás végét. Egyben — s ez nagyon lényeges! — e tény felveti a vita új szemléletét, nevezetesen a nyomtatott szó történelmi helyzetét is újraértékeli. Mert az a sommás ítélet, miszerint a mór megtette, a mór mehet, elfogadhatatlanul leegyszerűsítő, érdemes másfelől megközelíteni a Vörösmarty által is feltett kérdést. Tíz évvel ezelőtt hunyt el Marshall McLuhan kanadai irodalomtörténész, kritikus és a kommunikációelmélet sokak szerint renegát, mindenesetre nagyon eredeti egyénisége. A könyvnyomtatás éráját tőle származóan nevezzük Gutenberg-galaxisnak, s ugyancsak neki köszönhetjük a nyomtatásról szóló kritikus gondolatokat. Vegyük sorra ezeket az ízig-vérig mai, egyúttal eretnek téziseket. Az emberiség kultúrtörténetének első robbanása az írás megjelenésével kezdődik, amikor a beszéd leképeződött fonetikus írásjelekre. Őseink akusztikus térben éltek, melyet keretbe foglalt a beszéd, fő eleme az érzelem és az intuíció voltak. Minden új médium az ember „meghosszabbítása”, ugyanakkor a környezet, az érzékelés és az érzetek átszerveződése is. Ugyanaz a tényező, amely meghosszabbítja, kiteljesíti az embert, adott területen korlátokat, egyoldalúságokat is jelent számára. Az írás láthatóvá tette az akusztikus teret, fénybe vonta, a sötétséget. Ám az élőszó „sötétsége” friss, eleven, szubjektív, melodikus, míg az írás szegényesebb, mégsem szakad el i. e. V. századtól az i. sz. XV. századig (Folytatás a 4. oldalon)