Typographia, 1991 (123. évfolyam, 1-12. szám)

1991-05-01 / 5. szám

NYUGDÍJASTALÁLKOZÓ­k n­ ismerjék meg a fiatalok az ingyenkonyhát Úgy látszik, nehezebb időkben a munkában meg­fáradt emberek, sok gond­dal küszködő nyomdász­nyugdíjasok még jobban érzik, hogy szükségük van egymásra. Talán ezért jöt­tek el ennyien április 24- én az immár hagyományos nyugdíjastalálkozóra a Gu­tenberg Művelődési Ott­honba. A színültig megtelt széksorokban ülőket me­leg szavakkal üdvözölte a házigazda nyugdíjasbizott­ság elnöke, Czeizek Lajos. Bársony Andrásnak, a nyomdászszakszervezet el­nökének ezúttal szokatla­nul keserűre és keményre élesedett az üdvözlő beszé­de. A helyzet és az őszin­teség, a szakma iránti ag­godalom diktálta így, s az idős kollégák iránti tiszte­letet is kifejezte a nyílt szó. — Számomra megható itt lenni önök között — jelentette ki az elnök. — Nemcsak azért, mert szak­­szervezetünk jelenét és múltját jelképezik, hanem azért is, mert gyötör a kérdés: vajon hány gene­(Folytatás a 2. oldalon) Lőwy Zoltánná Gerzson Pál Ébres Gézáné VÁLASZTMÁNYI ÜLÉS Ha rossz a jogszabály, keressünk kiskaput Szakszervezetünk vá­lasztmánya legutóbb má­jus 2-án ült össze. A rend­kívüli ülés központi témá­ja a Nyomdász Önsegély­ző Alapítvány egyes pont­jainak a módosítása volt. Nem ehhez kapcsolódva, a munkásünnep utáni na­pon Bársony András, szak­­szervezetünk elnöke han­got adott annak a vélemé­nyének, hogy a magyar sajtó, a televízió félrein­formálja a közvéleményt. Olyan képeket, informá­ciókat továbbít, amelyek azt sugallják, hogy május elsején kevesen vettek részt a közös megmozdu­lásokon, holott csupán a budapesti Városligetben volt legalább negyedmillió ember. Ezért szakszerveze­tünk tiltakozik a Magyar Televízió elnökénél. Még a napirendek tár­gyalása előtt, nyugdíjba vonulása alkalmából kö­szöntötték Tóth Lenkét, a Gutenberg Művelődési Ház főmunkatársát. Aczél János, szakszerve­zetünk alelnöke bejelentet­te, hogy a Nyomdász Ön­segélyző Alapítvány létre­hozása sajnos nagyon is időszerű volt, mert már jelentkeztek az első mun­kanélküliek. Ugyanakkor úgy tűnik, az alapítvány tevékenységi körének bő­vítésére is szükség van a következők miatt. Ismeretes, hogy az ér­vényben lévő pénzügyi szabályozók szerint ma már üdülőjegyek után is jövedelemadót kell fizetnie a dolgozóknak. Noha az Alkotmánybíróság előtt megtámadott passzus még érvényben van, mód van a kiskapu keresésére. Szakszervezetünk java­solja a vállalatok pénz­ügyi vezetőinek, hogy kös­sünk megállapodást, amelynek értelmében a vállalatok üdülésre fordít­ható, a szociális tervben meghatározott részét utal­ják át az önsegélyző ala­pítvány számára. Ez az összeg három hónapon be­lül visszakerül az alapszer­vezetekhez. A pénzt a ku­ratórium segélyként fogja kiutalni a dolgozóknak, amelyet azután visszafizet­nek a vállalatnak, így az üdülés, a beutaló után nem kell adózni. Az alapítványnak tehát ezzel is kell foglalkoznia. A választmány hozzájárult a hatáskör módosításához. Az ülésen elhangzott, hogy még mindig sok olyan alapszervezet van, ame­lyek nem nyilatkoztak ar­ról, tagjai kívánnak-e len­ni az önsegélyző alapít­ványnak, vagy ha nyilat­koztak is, de nem fizetik az elfogadott százalékot. Elhangzott az is, hogy a tagdíjak egyes vállalatok­tól nagyon nehezen csor­dulnak be a központi pénztárba, holott jogsza­bály kötelezi a helyi pénz­ügyi szerveket a továbbí­tásra. Felvetődött, hogy egyre nélkülözhetetlenebb lesz a központi munkanélküli- és munkahely-nyilvántar­tás, ez viszont csak számí­tógépekkel lehet tökéletes. A jelenlegi nyilvántartás egyelőre csak a munkanél­küliség tényét, nem pedig a felmondás idejét jelzi. MÁJUS ELSEJE A LIGETBEN tej által szervezett rendez­vényeken is tízezrek vet­tek részt. Sokan adtak egymásnak találkozót a rózsaszín gumielefántnál is. Volt, aki azt mondta, Minden előzetes híresz­telés ellenére, nagyszerű majális volt a budapesti Városligetben. Százezrek ünnepeltek, örültek a jó időnek és egymásnak. Az MSZOSZ és szakszerveze­t hangosbemondó csak az igazi demokráciát nem hívta a kedvelt találka­helyre. (További képösz­­szeállítás a 2. oldalon.) Tüttő Tibor képriportja Kinek az ünnepe? Lesznek-e még májusok? Ezt kérdezte tőlem a nálam csaknem kétszer idősebb öreg szomszédom, barátom, amikor a terézvárosi bérházból kilépve elindultunk a liget felé. Tudtam, arra gondol, lesz­nek-e még május elsejék, lesz-e még hitele ennek az elvitathatatlanul munkásünnepnek, vagy pedig úgy eltűnik ez is néhány évre, mint ahogyan el-el­­tűnik a munkás kifejezés, mert egyesek szemében szinte szégyellnivaló, mint a lyukas zokni. Egy pár virslivel és egy üveg kőbányaival bolon­dították ki a népet a ligetbe a régi rendszer urai, harsogta nemrég a televízióban egy jó íróból csapnivaló politikussá deformálódott képviselő. Ki tudja, hányszor vehetett részt ilyen megmozdulá­sokon? Részt vett-e egyáltalán? És tudja-e, hogy a májusok a politikai rendszerektől függetlenek, hogy orgona akkor is nyílik, ha diktatúra van, de akkor is, ha demokrácia. Az orgona és a május is rendszersemleges, pártoktól független. Orgona van, május van, és május elsejék is lesz­nek, amíg a Gergely-naptár szerint pergetjük a napokat. És a május elseje az utóbbi évszázadban tetszik, nem tetszik, azok ünnepe, akik a javakat előállították, a tömegek ünnepe, a munkások ün­nepe. Furcsa egy nép vagyunk mi, nem szeretjük ma­gunkat, nem vagyunk igazán büszkék magunkra. És emellett gyanakvóak is vagyunk és intolerán­sak. És félünk mások másságától. A pártállam idején félelem volt a vezetőkben március idusától. Hogy a „nacionalista” nemzeti lobogó mellé kitehessék a vörös zászlót, létrehoz­tak egy szörnyszülöttet, a forradalmi ifjúsági na­pokat, egybemostak negyvennyolcat, tizenkilencet és ezerkilencszáznegyvenkettőt. Pedig a március idusa elvitathatatlanul az 1848-as magyar szabadságharc évfordulója, emlékünnepe. És május 1-je a munkásság, a szervezett mun­kásság ünnepe. Ilyenkor ünnepük önmagukat — ki más ünnepelné őket —, és ünnepük a munkát, ha van. Amikor a budapesti Városliget zöld gyepén szin­te lépni sem lehet, amikor a hangulat békebeli, amikor azok az apák hordozzák nyakukban gyer­mekeiket, akik nem is olyan rég az ő apjuk nya­kában ültek, amikor a hevenyészetten felállított sátrakban pezseg az élet, amikor emberek százai, ezrei találkoznak örömmel egymással, akkor nem tehető fel a kérdés, hová lett a munkásosztály? Elgondolkodtató, és talán szimbolikus értelme is van, vajon hány kéz szorította meg a másik kezet ezen a napon, május elsején. Lehet, hogy okos tudorok nemsokára találnak­­ valakit, egy jámbor szentet, kiváló hajdan volt hazafit, vagy valamely híres eseményt, aki vagy ami összefüggésbe hozható ezzel a nappal. Lehet, hogy hivatalosan nem a munka jeles napja lesz majd ez a tavaszi dátum, ám mindenki tudni fogja, május elseje mindig a munkások, a dolgo­zók ünnepe marad majd. P. K.­ ­V 123. ÉVFOLYAM 5. SZÁM A NYOMDÁSZSZAKSZERVEZET LAPJA ÁRA: 5 FORINT

Next