Typographia, 1991 (123. évfolyam, 1-12. szám)
1991-05-01 / 5. szám
NYUGDÍJASTALÁLKOZÓk n ismerjék meg a fiatalok az ingyenkonyhát Úgy látszik, nehezebb időkben a munkában megfáradt emberek, sok gonddal küszködő nyomdásznyugdíjasok még jobban érzik, hogy szükségük van egymásra. Talán ezért jöttek el ennyien április 24- én az immár hagyományos nyugdíjastalálkozóra a Gutenberg Művelődési Otthonba. A színültig megtelt széksorokban ülőket meleg szavakkal üdvözölte a házigazda nyugdíjasbizottság elnöke, Czeizek Lajos. Bársony Andrásnak, a nyomdászszakszervezet elnökének ezúttal szokatlanul keserűre és keményre élesedett az üdvözlő beszéde. A helyzet és az őszinteség, a szakma iránti aggodalom diktálta így, s az idős kollégák iránti tiszteletet is kifejezte a nyílt szó. — Számomra megható itt lenni önök között — jelentette ki az elnök. — Nemcsak azért, mert szakszervezetünk jelenét és múltját jelképezik, hanem azért is, mert gyötör a kérdés: vajon hány gene(Folytatás a 2. oldalon) Lőwy Zoltánná Gerzson Pál Ébres Gézáné VÁLASZTMÁNYI ÜLÉS Ha rossz a jogszabály, keressünk kiskaput Szakszervezetünk választmánya legutóbb május 2-án ült össze. A rendkívüli ülés központi témája a Nyomdász Önsegélyző Alapítvány egyes pontjainak a módosítása volt. Nem ehhez kapcsolódva, a munkásünnep utáni napon Bársony András, szakszervezetünk elnöke hangot adott annak a véleményének, hogy a magyar sajtó, a televízió félreinformálja a közvéleményt. Olyan képeket, információkat továbbít, amelyek azt sugallják, hogy május elsején kevesen vettek részt a közös megmozdulásokon, holott csupán a budapesti Városligetben volt legalább negyedmillió ember. Ezért szakszervezetünk tiltakozik a Magyar Televízió elnökénél. Még a napirendek tárgyalása előtt, nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötték Tóth Lenkét, a Gutenberg Művelődési Ház főmunkatársát. Aczél János, szakszervezetünk alelnöke bejelentette, hogy a Nyomdász Önsegélyző Alapítvány létrehozása sajnos nagyon is időszerű volt, mert már jelentkeztek az első munkanélküliek. Ugyanakkor úgy tűnik, az alapítvány tevékenységi körének bővítésére is szükség van a következők miatt. Ismeretes, hogy az érvényben lévő pénzügyi szabályozók szerint ma már üdülőjegyek után is jövedelemadót kell fizetnie a dolgozóknak. Noha az Alkotmánybíróság előtt megtámadott passzus még érvényben van, mód van a kiskapu keresésére. Szakszervezetünk javasolja a vállalatok pénzügyi vezetőinek, hogy kössünk megállapodást, amelynek értelmében a vállalatok üdülésre fordítható, a szociális tervben meghatározott részét utalják át az önsegélyző alapítvány számára. Ez az összeg három hónapon belül visszakerül az alapszervezetekhez. A pénzt a kuratórium segélyként fogja kiutalni a dolgozóknak, amelyet azután visszafizetnek a vállalatnak, így az üdülés, a beutaló után nem kell adózni. Az alapítványnak tehát ezzel is kell foglalkoznia. A választmány hozzájárult a hatáskör módosításához. Az ülésen elhangzott, hogy még mindig sok olyan alapszervezet van, amelyek nem nyilatkoztak arról, tagjai kívánnak-e lenni az önsegélyző alapítványnak, vagy ha nyilatkoztak is, de nem fizetik az elfogadott százalékot. Elhangzott az is, hogy a tagdíjak egyes vállalatoktól nagyon nehezen csordulnak be a központi pénztárba, holott jogszabály kötelezi a helyi pénzügyi szerveket a továbbításra. Felvetődött, hogy egyre nélkülözhetetlenebb lesz a központi munkanélküli- és munkahely-nyilvántartás, ez viszont csak számítógépekkel lehet tökéletes. A jelenlegi nyilvántartás egyelőre csak a munkanélküliség tényét, nem pedig a felmondás idejét jelzi. MÁJUS ELSEJE A LIGETBEN tej által szervezett rendezvényeken is tízezrek vettek részt. Sokan adtak egymásnak találkozót a rózsaszín gumielefántnál is. Volt, aki azt mondta, Minden előzetes híresztelés ellenére, nagyszerű majális volt a budapesti Városligetben. Százezrek ünnepeltek, örültek a jó időnek és egymásnak. Az MSZOSZ és szakszervezet hangosbemondó csak az igazi demokráciát nem hívta a kedvelt találkahelyre. (További képöszszeállítás a 2. oldalon.) Tüttő Tibor képriportja Kinek az ünnepe? Lesznek-e még májusok? Ezt kérdezte tőlem a nálam csaknem kétszer idősebb öreg szomszédom, barátom, amikor a terézvárosi bérházból kilépve elindultunk a liget felé. Tudtam, arra gondol, lesznek-e még május elsejék, lesz-e még hitele ennek az elvitathatatlanul munkásünnepnek, vagy pedig úgy eltűnik ez is néhány évre, mint ahogyan el-eltűnik a munkás kifejezés, mert egyesek szemében szinte szégyellnivaló, mint a lyukas zokni. Egy pár virslivel és egy üveg kőbányaival bolondították ki a népet a ligetbe a régi rendszer urai, harsogta nemrég a televízióban egy jó íróból csapnivaló politikussá deformálódott képviselő. Ki tudja, hányszor vehetett részt ilyen megmozdulásokon? Részt vett-e egyáltalán? És tudja-e, hogy a májusok a politikai rendszerektől függetlenek, hogy orgona akkor is nyílik, ha diktatúra van, de akkor is, ha demokrácia. Az orgona és a május is rendszersemleges, pártoktól független. Orgona van, május van, és május elsejék is lesznek, amíg a Gergely-naptár szerint pergetjük a napokat. És a május elseje az utóbbi évszázadban tetszik, nem tetszik, azok ünnepe, akik a javakat előállították, a tömegek ünnepe, a munkások ünnepe. Furcsa egy nép vagyunk mi, nem szeretjük magunkat, nem vagyunk igazán büszkék magunkra. És emellett gyanakvóak is vagyunk és intoleránsak. És félünk mások másságától. A pártállam idején félelem volt a vezetőkben március idusától. Hogy a „nacionalista” nemzeti lobogó mellé kitehessék a vörös zászlót, létrehoztak egy szörnyszülöttet, a forradalmi ifjúsági napokat, egybemostak negyvennyolcat, tizenkilencet és ezerkilencszáznegyvenkettőt. Pedig a március idusa elvitathatatlanul az 1848-as magyar szabadságharc évfordulója, emlékünnepe. És május 1-je a munkásság, a szervezett munkásság ünnepe. Ilyenkor ünnepük önmagukat — ki más ünnepelné őket —, és ünnepük a munkát, ha van. Amikor a budapesti Városliget zöld gyepén szinte lépni sem lehet, amikor a hangulat békebeli, amikor azok az apák hordozzák nyakukban gyermekeiket, akik nem is olyan rég az ő apjuk nyakában ültek, amikor a hevenyészetten felállított sátrakban pezseg az élet, amikor emberek százai, ezrei találkoznak örömmel egymással, akkor nem tehető fel a kérdés, hová lett a munkásosztály? Elgondolkodtató, és talán szimbolikus értelme is van, vajon hány kéz szorította meg a másik kezet ezen a napon, május elsején. Lehet, hogy okos tudorok nemsokára találnak valakit, egy jámbor szentet, kiváló hajdan volt hazafit, vagy valamely híres eseményt, aki vagy ami összefüggésbe hozható ezzel a nappal. Lehet, hogy hivatalosan nem a munka jeles napja lesz majd ez a tavaszi dátum, ám mindenki tudni fogja, május elseje mindig a munkások, a dolgozók ünnepe marad majd. P. K. V 123. ÉVFOLYAM 5. SZÁM A NYOMDÁSZSZAKSZERVEZET LAPJA ÁRA: 5 FORINT