Typographia, 1992 (124. évfolyam, 1-12. szám)

1992-01-01 / 1. szám

24. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM J­­­jj__ A NYOMDÁSZSZAKSZERVEZET LAPJA___________________ ÁRA: 5 FORINT F jk- 1 részvényesek is elégedettek Negyvenhárom százalékos bérnövekedés Kecskeméten A szakszervezettel felhőtlen a kapcsolat Már jó ideje tudjuk, hogy akárcsak a magyar gazdaság egészében, a nyomdaiparban is a pri­vatizáció a talpon mara­dás, sőt a fejlődés - igaz sok kockázattal járó, de - elkerülhetetlen útja. Erre az útra lépett 1990 októberében a kecske­méti Petőfi Nyomda is, mégpedig olyan sikeres kezdeti lépésekkel, hogy országos visszhangot váltott ki. A nyomda elődjét még a múlt század negyvenes évei­nek elején alapította Szilá­gyi Károly nyomdászmes­ter, és a cég 1991-ben ünne­pelte százötven éves fennál­lását, azonban az ünnepség meglehetősen csendes volt, mert a nagy változások munkálatai során nagy csin­nadrattára idő sem volt. Igaz, sokan megemlékez­tek arról, hogy ez a cég többek között a két világ­háború között jelen volt a magyar szellemi életben, például azáltal, hogy Né­meth László jó néhány műve itt jelent meg, és en­nek oka az is lehetett, hogy az akkori kecskeméti pol­gármester-igazgató, Tóth László jó barátságban volt az íróval. A nyomdához 1949-ben három-négy kisebb kecske­méti céget kapcsoltak és 1961-ig vidéki kisipari mód­szerekkel dolgoztak. A fej­lesztések 1967-ben kezdőd­tek, lerakták a kartondo­bozgyártás alapjait is. A hetvenes évek egyik jelen­tős állomása volt, amikor bevezették a műbőrfeldol­gozást. 1987-89-ben rész­ben világbanki, részben sa­ját eszközökből hatszázmil­lió forint értékű fejlesztést hajtottak végre. Ezzel a beruházással olyan pozíció­ba került a Petőfi Nyomda, hogy bármely hazai ver­senytársával felvehette a versenyt, sőt első helyen áll­nak az öntapadós címke és a kartondoboz gyártásában. A nyomda jelenlegi ve­zérigazgatója, a gépészmér­nöki és közgazdasági vég­zettségű Sebesvári László a jelenről így beszél. - A nyomda nyolcvanhét százalékban külföldi tulaj­don, de dolgozóink is kap­tak ingyen nyolcszázaléknyi (Folytatás a 3. oldalon.) Sebesvári László A bizonytalanság feszültséget szül Elterjedt mondás, hogy „jobb a biztos rossz, mint a bizonytalanság”. Az utóbbi hónapokban min­den honfitársunk saját bő­rén tapasztalhatta e mon­dás igazságát. A bizonytalanság azt je­lenti: nem tudjuk, mit hoz a holnap meg a holnap­után. Nem tudjuk, vethe­tünk-e, és ki fog aratni. Nem tudjuk, milyen irány­ban fejlődik az ország és még nagyon sok kérdőjel­­tornyosul előttünk. A bizonytalanságban tartott ember lázasan töri a fejét, latolgatja az esé­lyeket; újra és újra átgon­dolja a helyzeteket; isme­rőseivel is ezen vitatkozik; éjszaka erről álmodik; oszt, szoroz és mindenféle egyéb matematikai műve­letet végez, de nem jut eredményre, mivel a kiin­duló adatoknak nincs bir­tokában. A tartós bizonytalanság következménye igen kel­(Folytatás a 3. oldalon.) A sztrájk a tárgyalási pozíciókat erősíti Az MSZOSZ által meg­hirdetett decemberi figyel­meztető sztrájk körülmé­nyeit, hatását, eredményeit már sokan, sokféle szem­pontból elemezték, sike­resnek vagy sikertelennek könyvelték el. Voltak, akik a sztrájk mint eszköz lejá­ratásáról beszéltek, míg mások szóvá tették, miért csak figyelmeztető volt ez a demonstráció. Az eltelt néhány hét táv­latából már reális képet lehet adni erről a megmoz­dulásról. Bársony András­sal, szakszervezetünk el­nökével arról beszélget­tünk, vajon eredményes volt-e a figyelmeztető sztrájk. - A huszonnyolc, MSZOSZ-hoz tartozó szakszervezet által kezde­ményezett decemberi sztrájk végül is minden te­kintetben sikeres volt. Az ilyen jellegű megmozdulá­soknál soha nem szabad abból levonni a következ­tetéseket, hogy közvetle­nül utána mennyivel lesz több a bér vagy mennyivel lesznek nagyobbak a szo­ciális juttatások. Egy igazi piacgazdaságban, ami nem ugyanaz, amiről so­kan beszélnek nálunk, ott egy ilyen sztrájk, egy ilyen demonstráció a tárgyalási pozícióit erősíti a felhívás kibocsátójának. - Különféle számítások láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy há­nyan vettek részt a meg­mozdulásban. .. - Nem mindig a számok mutatják az eredményt. A lényeg, hogy a tartalmi kérdésekben a munkavál­lalók döntő többsége egyetértett, tekintet nél­kül a szakszervezeti hova­tartozásra. Számtalan jele nyilvánult meg a szolidari­tásnak is. A táviratokban, az aláírások százezreiben, a kék szalagok vagy zász­lók kitűzésében. Ez az igazi eredménye ennek a figyelmeztető sztrájknak. Jogos és reális követelé­sekről van szó, amelyek mögött társadalmi tömeg­bázis, társadalmi támoga­tás van, amely a kisembe­rek égető, mindennapi problémáinak megoldását tűzte ki célul. - Hogyan lehet értékelni a kormány reagálását? - Úgy gondolom, hogy egy magát demokratikus­nak nevező állam egy ilyen mérvű társadalmi egyetér­téssel szemben nincs, nem is lehet olyan helyzetben, hogy valamennyi felvetett kérdést válasz nélkül hagyja, vagy azokra nem­mel válaszoljon, és lesö­pörje a tárgyalóasztalról. Ha ez mégis megtörténne, akkor az egészen más len­ne, mint amit demokráciá­nak nevezünk. - A sztrájk meghirdetői­nek milyen tanulságot kell levonniuk? - A munkavállalók egy­más iránti szolidaritását még erősíteni kell. Nem lesznek eredményesek, mert egymástól elszigetel­tek a küzdelmek, ha min­dig csak az tiltakozik, aki éppen bajban van. Ered­mény csak akkor szület­het, ha azok is csatlakoz­nak, akik pillanatnyilag nincsenek válsághelyzet­ben. Észre kell venni, mi­kor kell a válságszituáció­ban lévők mellé csatlakoz­ni. A jelenlegi társadalmi és gazdasági helyzetben senki sem érezheti magát biztonságban, védettség­ben. Sem mint egyén, sem mint valamely iparághoz tartozó munkavállaló. Ezért hallatlanul fontos a szolidaritás kérdése. Le­vonható tanulság az is, hogy sokkal jobban figye­lembe kell venni a bőrüket valóban vásárra vivők véle­ményét. A tisztségviselők által közvetített vélemé­nyek csak akkor fogadha­tók el hitelesnek, ha ez va­lóban a tagság véleménye. - Egészen az utolsó pil­lanatig bizonytalan volt, hányan csatlakoznak a megmozduláshoz. - Voltak vállalatok, üzemek, ahol az előzetes jelzések ellenére az utolsó pillanatban száznyolcvan fokos fordulat állt be. Volt, ahol az utolsó pilla­natban csatlakoztak a sztrájkhoz azok, akik ko­rábban ezt nem jelezték, de volt ellenpélda is. Elő­fordult, hogy a tisztségvi­selők letették a nagyesküt, hogy ott lesznek, de az­után mégsem lett semmi, mert rosszul mérték fel a helyzetet. Ebből is kitű­nik, hogy ilyen dolgokat nem lehet spekuláció vagy logika útján szervezni. Ha a munkavállalók körében az ilyen megmozdulás nem talál visszhangra, más megoldást kell keresni. - Mi várható ebben az évben? - Elodázhatatlanok az ágazati szintű bérmegálla­podások. Kormányrende­let függeszti fel a bérszabá­lyozás eddig ismert mód­szereit és az átlagos inflá­ciós rátának megfelelő 27,3 százalékos megálla­podást javasol, amelynek minimuma 13, a maxi­muma 28 százalék. Ebben a helyzetben nyilvánvaló, hogy egy ágazati béralkut elkerülni nem lehet. Azért sem lehet nem megkötni a béralkut, mert ha valaki ezt teszi, kedvezőtlenebb, de kötelező feltételek vo­natkoznak majd rá. Amíg a régi Munka törvény­­­könyve hatályban van, a szükséges módosítások­kal, kiegészítésekkel meg kell hosszabbítani az ér­vényes kollektív szerződé­seket. P. K. Alapítvány a szakemberképzésért Múlt számunkban mu­tattuk be olvasóinknak a Könnyűipari Műszaki Fő­iskola nyomdaipari tan­székét, amely az egész fel­sőoktatást sújtó anyagi, működési zavarokkal küszködik. A nyomdász­szolidaritásra jellemzően nyomdaipari vállalataink, sőt külön egyes nyomdá­szok is alapítványt tettek, hogy szakemberképzé­sünk legmagasabb szintjét átsegítsék gazdasági gond­jain. A Felsőfokú Nyom­daipari Szakemberképzé­sért elnevezésű alapítvány történetéről és működésé­ről kuratóriumának titká­ra, a főiskola docense, dr. Schultz Péter tájékoztat. - Kinek jutott eszébe ez a gondolat? - Néhány nagyobb nyomdánk vezetője, akik­kel tanszékünk szorosabb kapcsolatban állt, úgy gon­dolta, ez a forma, ez a kez­deményezés alkalmas vol­na nyomasztó gondjaink enyhítésére, és az alapít­vány szervezéséhez már az év elején hozzá is fogtak. - Konkrétan milyen gondokon segítettek? - A főiskolában korsze­rűtlen olajfűtési rendszer működik, az átállításra nincs pénzünk - az olajra is alig. A legsúlyosabb gondunk az, hogy tanszé­künkön az oktatás igen anyagigényes: a filmek, hívók, a papír, a festékek nagyon drágák - ezekkel eddig is a nyomdák segí­tettek ki minket. A rend­szerváltással azonban már nem biztos, hogy ez meg­oldást jelentett volna a kö­vetkező évekre is, a nagy állami vállalatok minden jogi rendszerezettség nél­kül már nem sokáig segít­(Folytatás a 3. oldalon.)

Next