Typographia, 1993 (125. évfolyam, 1-12. szám)
1993-01-01 / 1. szám
2 Visszapillantás A szakszervezetek és a nemzetiségi kérdés A magyarországi munkásság első generációiban, ha pontos adataink az időszakról nincsenek is, valószínűsíthető, hogy a magyar volt kisebbségben. A kiegyezés utáni iparosodás szakmunkásigényét a Monarchia fejlettebb régióiból, illetve Németországból szerezte be. Ez időszakra megerősödő szakszervezeti és szociáldemokrata mozgalom eredendően és ösztönösen internacionalista volt. Ez mutatkozott meg már az első szakszervezetek, illetve az Általános Munkásegylet megnyilatkozásaiban és a többnyelvű kiadványokban. A másnyelvű szaktársakkal való érintkezést a nyíltság, szolidaritás jellemezte. Az 1890-es évektől kezdve a külföldön tanult, illetve külföldről bevándorló szakmunkások helyét átvették azok a munkások, akik az ország középponti, magyar környezetű ipari területein éltek. Elsősorban magyarnak tekintették magukat, még akkor is, ha nevük más eredetet jelzett. Az 1900-as népszámlálás adatai szerint az ipari munkásság 57, a bányászok 33,2 százaléka volt magyar anyanyelvű. Az egyes iparágakban jelentős különbségek voltak: papíriparban 36,7, a fa- és csontiparban 40,5, a fonó- és szövőiparban 44,9, a kő-, föld- és agyagiparban 47,7, a vegyiparban 54,2, élelmezési és élvezeti cikkeket előállító iparban 57, az építőiparban 58,9, a vasiparban 59, a bőriparban 60,7 százalék volt a magyar anyanyelvű munkás. Budapesten a gépiparban foglalkoztatottaknál 87-88 százaléka volt magyar. Az 1910-es népszámlálás szerint a magyar anyanyelvűek száma 58, a magyarul tudóké 75,5 százalék. A magyarság térfoglalása az iparban meghaladta a magyar anyanyelvűek országos átlagát. Magyar anyanyelvű volt a munkások 59,7 százaléka, a művezetők 60,5, a tisztviselők 79,2 százaléka. Figyelemre méltó az országon belül az anyanyelv szerinti megoszlás: a 18 millió lakos 54,6 százaléka magyar, 16,2 román, 11,2 német, 10,8 százalék szlovák anyanyelvű. Az ipari munkásság ágazatok szerinti nemzetiségi összetétele is tükrözte ezeket az arányokat. A fentiek alapján is látható, hogy a fővárosban, a városokban dolgozó - szervezhető - munkásoknál növekedett a magyar nyelvű többség, így csökkent a nyelvi közvetítő eszköz a magyarok és a nemzetiségek között, s ez negatívan hatott a szakszervezeti munkára is. A szakszervezetek ez időben nem léptek túl az 1868-as nemzetiségi törvény elismerésén, így elítélték az oktatásban az erőszakos magyarosítást. A belső munka azonban leszűkült arra, hogy a szaktanács igyekezett támogatni az MSZDP nemzetiségi szekciói által kiadottt német, román, szerb és szlovák nyelvű munkáslapokat. A szaktanács, illetve az érintett szakszervezetek is adtak ki a nemzetiségek nyelvén agitációs röpiratokat, naptárakat. Ez azonban nem volt elegendő. A nem magyar anyanyelvű munkásság Magyarország ipari peremkerületein, a nyersanyaglelőhelyek közelében, a városoktól távoli településeken dolgozott többségben. S ez a terület szinte bevehetetlennek tűnt a szakszervezeti mozgalom számára. A szervezetben való kívül maradást fokozta a nyelvi nehézségek mellett az is, hogy mélyültek a különbözőségek a centrum (város, főváros magyar anyanyelvű munkástöbbség) és periféria (peremkerületek nem magyar anyanyelvű többség) között. (Szakképzésbeli, így bérkülönbségek, lakásviszonyok, társadalmi kapcsolatok, függőségi viszonyok stb.). A szakszervezet e sokszínű ellentmondás feloldását a majdan eljövő új rendtől várta. Egyre gyakrabban fogalmazták meg a szakszervezeti és pártsajtóban is, hogy a nemzetiségi kérdést majd a polgári demokrácia által biztosított szabad fejlődéssel lehet megoldani. Ez az álláspont feltételezte azt is, hogy a nemzetiségek nem válnak külön Magyarországtól. Azt gondolták, hogy a különválást alá kell rendelni a nagy, elérendő cél, a szocialisztikus társadalom elérésének. Ezért viszonylag kevés energiát fordítottak a nemzetiségi problémákra. Későn ismerték fel, hogy jobban oda kellett volna figyelni a nemzetiségek különválási elképzeléseire. A szakmai szakszervezeteken belül a nemzetiségiek önálló csoportokat kívántak létrehozni. Nagyobb anyagi támogatást kívántak elérni. Küzdöttek szaksajtóik megtartásáért. A pártvezetőség nem támogatta kellően e nemzetiségi elképzeléseket. Viszonylag későn jutottak el a nemzetiségiek autonómiájának elismeréséhez. A MSZDP 1913-as kongresszusán határozatban fogalmazták meg függetlenségüket. Mindez természetesen nem oldotta fel a szakszervezet nemzetiségi politikájának ellentmondásait. A valódi felismerés talán az I. világháború lövészárkaiban egymásra találó katonáké volt. A soknyelvű nemzetiségek együttélésük során számtalanszor rá kellett döbbenjenek arra, hogy egymásra utaltak, és a mesterségesen felállított választóvonalak könnyen eltüntethetők. Az iparosodás kezdetén természetes nemzetköziség nem volt elegendő a saját arculatukat is megtartani kívánó nemzetek munkásainak. A kikínlódott, nem teljes válaszokat e nagyon sokrétű problémában azonban újra és újra elfelejtettük. Úgy látszik, nem tudunk tanulni a múltból. Az egymás mellett élő, dolgozó emberek ma sem értik, miért is állnak szemben egymással, miért gyilkolják egymást. Tanuljunk végre a múltunkból! Újra és újra meg kell fogalmazni a választ, hogy éljünk együtt, egymás mellett, ha más is az anyanyelvünk. Lux Judit Sajtótörténeti kiadvány December második felében jutott el a váci olvasóközönséghez a helyi Tragor Ignác Múzeum gondozásában — Kenyéri Kornélia A váci sajtó története 1870-1945 című munkája. A kétszáz oldalas, nagyalakú könyv egy évtizedes kutatómunka szép eredménye. Vác újságolvasó polgársága 75 éven át - másfél év kihagyásával - mindig olvashatott helyi lapot. 1870- 1945 között 17, heti periodicitású hírlap jelent meg a városban, e lapok megjelenési ideje 137 évfolyamot tesz ki. Volt olyan időszak a kisvárosban, amikor három-négy hetilap látott napvilágot egymás mellett. A könyv egyben nyomdatörténet is, mert a lapok előállításához 17 váci nyomda és 23 budapesti, illetve vidéki nyomdaüzem munkája volt szükséges. Érdekesség, hogy készültek Vácott eszperantó nyelvű (Literatura Mondo) és héber nyelvű (Tel Talpiot, Nité Bachurim) lapok is. Helytörténeti kutatók számára gazdag adattár Kenyéri Kornélia olvasmánynak is érdekes munkája, amely a Váci Könyvek sorozatában jelent meg. A gondos tipografizálás a Váci Nyomda Kft.-t dicséri. TYPOGRAPHIA 1993. JANUÁR Bársony András elnök úr részére Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete Tisztelt Elnök Úr! Az elnökké történő megválasztásom alkalmából küldött jókívánságokat köszönöm. Új vezetésünk szívesen vesz egy találkozót a párbeszéd folytatása érdekében a jövő év elején. Budapest, 1992. december 1. Tisztelettel Pető Iván GYERMEKBARÁT MOZGALOM Napjainkban rohamosan csökkennek azok az élet- és nevelődési feltételek, amelyek a gyermekek egészséges fizikai és szellemi fejlődését biztosítanák. A ’90-es parlamenti választások során már megfigyelhető volt, hogy a gyermekeket alapvetően érintő kérdések alig-alig szerepeltek a legtöbb párt programjában. A fellelhető néhány ígéret pedig - több mással együtt - többnyire a feledés homályába merült. Olyan tendenciák erősödnek, amelyek károsan hatnak a gyermekekre. Nap mint nap érinti őket a társadalom válságjelensége. Ilyen például a családok elszegényedése, gyakori szétesése; a korábbi közösségi értékrend után keletkezett űr; jövőjük, a társadalomban betöltendő szerepük kilátástalansága, az iskolák finanszírozási és szervezeti bizonytalanságai stb. Mi, gyakorló pedagógusok, az egészségügyben dolgozók, szülők kénytelenek vagyunk ezeket a problémákat egyre inkább tapasztalni. Szükségét látjuk annak, hogy újjáalakítsuk a gyermekbarát mozgalmat. Szellemi örökösünknek tekintjük a század elején alakult gyermekbarát és gyermekvédő szervezeteket. Célunk a gyermekek nevelése a demokratikus szocializmus értéke, alapján, a gyermekek érdekeinek képviselete. Fő elveink közé tartozik a humanizmus, a keresztény etika, a demokrácia, a szabadság, a természet szeretete, az esélyegyenlőség, a szolidaritás, a bizalom, a belső és a társadalmi béke, a magyar és más népek megbecsülése. Törekvésünk a fentiek szellemében segíteni a gyermekeket, hogy alaposan felkészüljenek a becsületes munkáséletre, megtalálják helyüket a jövendő magyar társadalmában. A mozgalom független, de szoros kapcsolatra törekszik azon személyekkel, szervezetekkel, akik, illetve amelyek céljai elérésében támogatják, így elsősorban a szocialista-szociáldemokrata-keresztény szocialista pártokkal, szervezetekkel, s nem utolsósorban a szakszervezetekkel. Mindezek érdekében kérjük azokat a pedagógusokat, egészségügyi dolgozókat, szakszervezeti tagokat, párttagokat, a magyar közélet személyiségeit, szülőket és nagyszülőket, minden olyan személyt, szervezetet, akik, illetve amelyek felelősséget éreznek gyermekeinkért, s aktívan részt kívánnak venni a szervezőmunkában, jelentkezzenek a mozgalomba! Alakuljon minden településen gyermekbarát csoport! Jelentkezés: Gyermekbarátok, 1701 Budapest, pf. 244. A szervezők VISSZHANG Az igazgató nem ért egyet Pataki Kálmán a TYPOGRAPHIA novemberi számában Az ÁVÜ magánszámai címen megjelentetett cikkének második része a Múzsák Közművelődési Kiadó Vállalattal foglalkozik. A TYPOGRAPHIÁ-nak nem ez az első cikke vállalatunkról. Sajnos kénytelenek vagyunk azt érzékelni, hogy az újság feladatának tekinti, hogy a Múzsák irányítását jelentősen befolyásolja. A legutóbbi cikk ebben a vonatkozásban sem hasznosnak, sem tisztességesnek nem nevezhető. Valamennyi állítása téves, vagy valamilyen mértékben torzítja a valóságot. Részletes cáfolatát átadtuk a Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete vezetőségének. A cikk általánosan torz képet fest vállalatunkról. Ennek helyreigazítása érdekében szeretném a tisztelt olvasók tudomására hozni a következőket: A cikk arra törekszik, hogy a Múzsák Kiadó és a Pátria Nyomda ügyét párhuzamba állítsa, s ezzel az ÁVÜ bírálatát általánosítsa, a bírált negatívumokat jelenségértékűnek tüntesse fel. Mivel azonban a két cég között ilyen értelmű analógia nincs, ez puszta zsurnalisztikai trükk. A Pátria Nyomdát illető indulatát nem kívánom mérlegre tenni, nem lehetek bíró a szakma kontra ÁVÜ ügyben. Azonban a Múzsák ebben az esetben nem alkalmas az újságíró igazának megerősítésére. (A legkézenfekvőbb cáfolat az, hogy engem - függetlenül attól, hogy az sem lett volna szégyen, - nem az ÁVÜ nevezett ki a Múzsák igazgatójának, s ezt az újságíró tudta is.) A vállalat belső ügyeit, helyzetét az újságíró reménytelennek, kaotikusnak ítélte meg. Szíve joga. Mindazonáltal meggyőződésem, hogy ehhez leginkább az szolgáltatott alapot, hogy kétrészes cikke szándékolt mondanivalójának ez felel meg, nem pedig az, amit a valós helyzetről megtudott. Pozitív megoldást nem lát bizonyos munkástulajdonlásra való ködös utalásokon kívül. A vállalat vezetősége azonban optimistább nála. Optimizmusunk alapja az, hogy sikerült a már hivatalosan bejelentett csődhelyzetet megszüntetnünk.Az ingatlanokért kapott milliók nem a vezetők, hanem a hitelezők zsebébe vándorolt. Elkövettük azt a hallatlan könnyelműséget, hogy kifizettük a tartozásainkat, például a társadalombiztosításnak. Pataki úr ezt pontosan tudta. Miért nem írta meg? így lehetővé válik, hogy ne csak napról napra vegetáljunk, hanem tervezhessük is a jövőnket. Vállalatunk nem kiadási tevékenységgel is foglalkozó nyomda, hanem nyomdával rendelkező kiadó. Szerepe az elmúlt években a kultúra támogatásának katasztrofális lecsökkenésével szükségképpen megváltozott. A számítástechnikai szakkönyvek piacán látunk kibontakozási lehetőséget. Különösen a kezdőknek szóló, egyszerű nyelvezetű és könnyen kezelhető könyvek kiadását tervezzük. Emellett szeretnénk aktívan beleszólni ennek a piacnak az alakulásába. Ennek érdekében megalapítottuk a Könyvkijelző című havi újságot, amely a számítástechnikai szakkönyvek kiadóinak és terjesztőinek újdonságait ismerteti az érdeklődők számára. Emellett törekszünk arra, hogy piacon tartsuk a Múzsák Kiadó azon régebbi könyveit, amelyek ma nyereséggel eladhatók, s találjunk újakat is, lehetőség szerint a hagyományainknak megfelelő színvonal megtartásával. A könyvkiadás elsődleges szabályozóeleme a rentabilitás lesz, a második a szakmai színvonal. Reményeink szerint a kettő révén sikerül a nyomda kapacitását közel 40%-ig lekötő kiadási volument létrehoznunk. Természetesen ehhez szükség van a nyomda hatékonyabb működésére is. Ennek érdekében először megszabadultunk a nehezen kihasználható eszközeinktől, aminek célja elsősorban a hely felszabadítása volt, hiszen a fent említett önszanálás éppen a terület rovására volt megvalósítható. Közvetlen előttünk álló feladat a munkaellátás abszolút növelése és ütemessé tétele, a 100%-ot közelítő kapacitáslekötés biztosítása. Mivel ez ma már egyre kevésbé képzelhető el néhány viszszatérő ügyféllel, konkrét feladatunk az ügyfélszolgálat, a piaci munka megerősítése. Végül elkerülhetetlen , de sorsunk alakulása szempontjából is lényeges a küszöbön álló privatizáció. Ez - Pataki Kálmán sejtésétől eltérően - nem az ÁVÜ vagy az én magánpasszióm, hanem törvény tette kötelezővé. Miután az ÁVÜ korábbi kísérletünket elutasította (nem azért, mert le akarta volna szorítani az árat, hanem azért, mert a beérkezett ajánlatot alacsonynak tartotta), önprivatizációs eljárást indítottunk, folyik a vagyonmérleg és az átalakulási terv aktualizálása, valamint egy nyilvános pályázat előkészítése, amelyen a leendő tulajdonost szeretnénk kiválasztani. E pályázat kiírásában szeretnénk olyan feltételeket kikötni, melyek biztosítják, hogy az új tulajdonos elvállalja a vállalat gazdasági és szakmai folyamatosságának fenntartását. Minderre persze nem kerülhet sor, ha a vállalat hamarabb felszámolódik, kalapács alá kerül, ahogy ezek a - bizony nem túl gyors - folyamatok lejátszódnak. Pataki Kálmán cikke azonban a reménytelenség érzetének erősítésével, a vezető alaptalan rágalmazásával, a hivatalos, törvényes folyamatok félreértésével és félremagyarázásával, bizonyos politikai törekvéseknek e kis vállalat kis ügyébe való belegyömöszölésével és ezáltal a potenciális privatizálók elriasztásával csak az összeomlást, s nem a kibontakozást szolgálja. Ami nem válik egy szakszervezeti újság dicsőségére, mint a Kacsa Magazinban helyénvaló revolver-újságírói stílus sem. Azonban az elmondottakkal nem az a fő célunk, hogy a cikk gyengéit, szándékait bíráljuk, hanem az, hogy hírt adjunk róla, mi, a Múzsák Kiadó dolgozói talpon akarunk maradni, s ezért teszünk is. Budapest, 1992. november 30. Kis Ádám A korrekt tájékoztatás érdekében közöljük a Múzsák igazgatójának érzékeny reagálását azzal, hogy az említett cikk szerzőjének továbbra is aggodalmai vannak a vállalat jövőjével kapcsolatban. Ennek az aggodalomnak hangot adni pedig nem „revolver-újságírás”, hanem az érdekvédelem egyfajtája. P. K.