Typographia, 1995 (127. évfolyam, 1-12. szám)
1995-01-01 / 1. szám
„ Dabason fogy a türelem (Folytatás az 1. oldalról) de ha nem fizettek kápével, nem megy a dolog”. Szóval így állunk most, ebben az átmeneti helyzetben. Az állami tulajdonú nyomda a részvénytársasággá alakulás - 1992 augusztus - óta gyakorlatilag arra törekedett, hogy talpon maradjon, s kötelezettségeinek eleget tudjon tenni. Még az átalakulás előtt leválasztottak minden egyéb funkciót a nyomda alaptevékenységéről, s kft.-t alakítottak a műszaki, majd a jegyzetgyártó üzemből. Ahol lehetett, csökkentették a költségeket, jelentős létszámleépítés nem volt, de új dolgozókat sem vettek fel. A ma 200 fős üzemben lassan növögetett a termelési érték, igaz ugyan, hogy a jövedelmezőség alacsony szinten mozgott. Ez a béreken is meglátszott: a nyomdaiparban a középmezőnyből lejjebb csúsztak a dabasiak. A társasági átalakulás után az elmaradt tőkeinjekció miatt újabb nehézségekkel kellett szembenézniük. A remélt külföldi megrendelések - Burgenland kivételével - elmaradtak, az éven túli behajthatatlan követelések csak a perek számát szaporították, s minthogy se balatoni nyaralót, se belvárosi irodaházat nem tudtak eladni, mert nem volt nekik, drága bankhitelt kellett felvenniük a munkák finanszírozására. És ami hosszú évek óta nyomasztó teherként rájuk hárult: évi forgalmuk mintegy 10-15 százalékát kitevő lízingköltséget törlesztettek a nyolcvanas évek végén vásárolt gépekért. A vezérigazgató, aki utólag azt mondja, hogy az akkor 4,2 millió DM-s beruházás nagyon kockázatos volt, azt is hozzáteszi: ha nem vágnak bele, nem maradhattak volna talpon. Egy-két nehéz évre számítottak akkor, nem gondolták, hogy négy lesz belőle. Nagy megkönnyebbülés, hogy idén májusban kifizetik az utolsó részletet, s így még az idén gondolhatnak újabb fejlesztésre. . Amikor a nyolcvanas évek végén a nyomda a kötészet fejlesztése mellett döntött, jó lóra tett, még akkor is, ha a lízingterheket évekig nyögnie kellett. Az új technikát hamar megtanulták működtetni, exportáraikkal versenyképesek voltak Dániában, Belgiumban és Hollandiában, ahol biztosabb piacuk volt, mint itthon. Aztán az infláció meglódulásával kénytelenek voltak kivonulni a külföldi piacról, s itthon próbálták kivédeni a piacgazdaság hátulütőit. A piacon tömegével jelentek meg az új kiadók, de hiába álltak rá gépsoraikkal az alacsonyabb példányszámokra, ha a megrendelő nem fizetett. A valamikor tankönyvgyártásra alapított dabasi nyomda hosszú évek múltán ismét visszatért a tankönyvgyártáshoz, no nem a nosztalgia, hanem a gazdasági kényszer miatt. Tavaly már termelésük egyötödét tették ki a tankönyvek, ám hogy az idén mi várható, azt nehéz megjósolni. Az idei tanévre a tankönyvkiadóknak már az ősszel be kellett adni a pályázatot - méghozzá fix árakkal. Csakhogy sok bátor nyomdai vállalkozó van a piacon, akik az emelkedő papírárak dacára a dabasiak árajánlatát is alul tudták múlni. Bálint Csaba azt mondja, ők 2-3 hónapig tartani tudják áraikat, s remélhetőleg, néhány kiadó vissza fog térni hozzájuk. A tankönyvek és a hagyományos regények nyomtatása mellett (utóbbi termelésük felét sem éri el) a dabasiak felfedeztek egy új, fizetőképes vásárlóréteget, azokat, akik a kvázi könyveket veszik, tehát a telefonkönyveket, cégismertetőket, s megpróbálkoztak a folyóirat-nyomtatással is. S hogy milyen kilátásokkal kezdik az új évet Dabason? Erre a kérdésre az üzem minden baját-baját jól ismerő vezérigazgató sem tud válaszolni. Csak egy bizonyos: ha a várva várt privatizáció nem történik meg nagyon rövid időn belül, Dabason sem tartalék, sem türelem nem lesz. A. K. TYPOGRAPHIA PRIVATIZÁCIÓS BUKTATÓK Még mielőtt 1992 nyarán rt.-vé alakult a Dabasi Nyomda, a Művelődési Minisztérium alapítványt hozott létre. Az ehhez szükséges tőkét úgy teremtette elő, hogyegyebek között a Dabasi Nyomdától elvonta az ingatlant. A nyomda hitelezőjét, az MHB-t nem zavarta, hogy az ingatlannak új tulajdonosa van, a hiteleket továbbra is folyósította. A nyomda nem tiltakozhatott az elvonás miatt, viszont kikötötte, hogy nem fizet bérleti díjat, amíg 100 százalékig nem privatizálják a céget. Később azonban kiderült, hogy éppen emiatt nem lehet privatizálni a nyomdát, hiszen sem ingatlana, sem bérleti szerződése nincs. 1993 végéig háromszor hirdették meg a céget, ezalatt mintegy 4-6 olyan jelentkező akadt, akit komolyan lehetett volna venni. Az érdeklődők között akadt szakmai befektető, külföldi érdeklődő, illetve hazai pénzügyi befektető. A 40-50 millió forintos hitelállomány, a lízingterhek és főként az ingatlan hiánya eleve kudarcra ítélt minden tárgyalást. A dolog vége az lett, hogy a Dabasi Nyomda visszavásárolta az alapítványtól az ingatlant. (Sajátos megoldás: egy könyveket előállító, államilag kirabolt cég újabb tőkekivonással visszavásárolja saját irodaházát, üzemét - s ezzel támogatja a KULTÚRÁT). Az 1. fordulóban az MRP pályázik, mert ígéretet kap az E hitelre, de a bank (az MHB) az utolsó pillanatban visszakozik, mert rájön, hogy tőkebefektetés nélkül az üzem további működtetése kétséges. A 2. fordulóban felbukkan egy német szakmai befektető, aki az MRP-vel közösen egy speciális társaságot szeretne létrehozni. Előbb azonban az MRP-nek kellene megvenni a nyomdát, hogy a német később kültag lehessen ebben a társaságban. A hosszas procedúra kedvét szegte a németnek. Az MRP ajánlatát nem fogadta el a Vagyonügynökség. A 3. fordulóban az MHB megígért támogatásával az MRP a cég 52 százalékát tudta volna megvásárolni, ám feltehetően egy kiadói csoport közbenjárásának eredményeképp a tenderzárás délelőttjén az MHB telefonon értesítette az MRP-t, hogy nem támogatja az 52 százalékos tulajdonszerzést. Végjáték. Ezek után az ÁVÜ kitalálta a megoldást. Egy szakmai csoport náluk lévő szándéknyilatkozatára alapozva versenyeztették a készpénzzel fizető csoportot az MRP-vel. A meghívásos pályázaton az MRP elvérzett, ám a „nyertes” nem jutott szóhoz, mert valakik elkezdték a feljelentgetést az ÁVÜ-nél, s az ügyet a Vagyonügynökség tavaly áprilisban elnapolta, mondván: megváltoztak a feltételek. S minthogy 1993 végéig az önprivatizáció nem történt meg, a nyomda visszakerült az ÁVÜ-höz. Azóta nem történt semmi. - ha - 1995. JANUÁR Mi várható 1995-ben? (Folytatás az 1. oldalról) Január végére fogjuk összegezni azt az állásfoglalást, amely az előzetes tárgyalásokra kerül majd. A már meglévő kollektív szerződésből kiindulva vizsgáljuk majd át egyenként az egyes tarifák tételeit. - A társadalmi-gazdasági megállapodás régóta vajúdik. Várható-e előrelépés 1995-ben? - A megállapodók mindegyikének, a szakszervezeteknek, a munkaadóknak és a kormánynak egyaránt érdeke, hogy ne „üres”, semmitmondó papírt írjanak alá. A megállapodásnak jól megfogalmazottnak, valódi tartalommal bírónak kell lennie, amely szerencsés esetben harmonizál a kormány hároméves gazdasági programjának tételeivel. A megállapodásnak alapnak kell lennie egy hosszú távú tervezésre mind a szakszervezetnek, mind a munkáltatóknak. Nem politikai egyezkedésről van szó, hanem rendkívül fontos gazdasági, ha úgy tetszik háttérfeladatok megoldásáról. Ebben a munkában csak olyan szakszervezet tud eredményesen részt venni, amelyik ágazatának helyzetéről maximálisan valóságos képet tud alkotni, tájékozott, ismeri lehetőségeit, ezért pontosan meg tudja határozni a feladatát. Szakszervezeti feladatát, amelyet meg kell valósítania. A szakszervezetek végre rákényszerülnek arra, hogy eredeti feladataikkal foglalkozzanak. - Az előbb már szó volt az üt-választások kapcsán a szakszervezetek vagyonmegosztásáról. De valójában milyen a viszonya a szakszervezeteknek a vagyonhoz? - Ott problémásabb a helyzet, ahol egy vállalaton belül több szakszervezet is működik, ott az útválasztások eredményeinek függvényében fel kell osztani a vagyont. Ez a dolog minket, nyomdászszakszervezetet nem érint, hiszen nálunk nincsenek konkurens szakszervezetek. Más kérdés, hogy egyes szakszervezetek saját vagyonukkal milyen korlátozások mellett gazdálkodhattak, gazdálkodhatnak az üt-választásokig, mennyire korlátozottak a vagyon hasznosításának lehetőségei. Azután itt van az állami tulajdonú, de a szakszervezetek által használt vagyontárgyak problémája. Ez a dolog 1990 óta függőben van. Ennek további sorsát törvénynek kell majd rendeznie. A szakszervezetek vagy megkapják ingyen ezeket a vagyontárgyakat, vagy némi megváltás fejében, akkor, amikor a vagyontárgy eredete nem teljesen tisztázható. De lemondhatnak a vagyonról a szakszervezetek az állam javára is bizonyos ellenszolgáltatás fejében. Ezek mikéntjét tavasszal fogja majd szabályozni a törvény. A szakszervezeti vagyon egybentartásának igénye alapja lehet egyes esetekben a mozgalom tömörülésének, iparági együttműködésének. Pataki HANGÁR áruház a XVIII. kerületben, bejárat a Gyömrői út felől! Nyitva tartás: H-P8°°-1900, SZ 800-1430 VÁSÁROLJON KELLEMES KÖRNYEZETBEN, KÉNYELMESEN a hangár áruházban 4200 nm-en több mint 15.000 féle árucikk, az élelmiszer-vegyiárutól a ruházatig és műszaki cikkekig, minden egy helyen Óriási kedvezmények 400 férőhelyes ingyenes autóparkoló Hitelkártya-elfogadás Törzsvásárlói kártya Házhoz szállítás JÖJJÖN KI HOZZÁNK ÉS GYŐZŐDJÖN MEG RÓLA! Tel.:291-9778 294-4607 Centrum felől Kőbánya Kispest Metróvégállomás