Typographia, 1998 (130. évfolyam, 1-9. szám)

1998-01-01 / 1. szám

130. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM A NYOMDÁSZSZAKSZERVEZET LAPJA ________________________________JANUÁR Riport a pénzhamisításról Matt nyomat A jó bankjegynek sok kí­vánalomnak kell megfe­lelnie: legyen esztéti­kus, összetéveszthetet­lenül egyedi, mindenki számára azonosítható, tartós, de legfőképpen nehezen hamisítható. Lé­nyegében ugyanezek a követelmények a szemé­lyi okmányokkal szem­ben is. - A pénzhamisítás valószí­nűleg magával a pénzveréssel egyidős, hiszen mindig nagy csábítást jelentett az olcsó elő­állítási költség miatt - mondja Pataki Tibor, a Magyar Nem­zeti Bank emissziós főosztá­lyának osztályvezetője. A nemrégiben megjelent tízezer­forintos előállítási költsége se sokkal több húsz forintnál, így első látásra a hamisítás na­gyon jó üzletnek látszik. A kezdeti, üvegen keresztül át­másolt, majd temperával vagy színes ceruzával kiszínezett kezdetleges hamisítványok el­sütéséhez legtöbbször a füs­tös, félhomályos kocsmák voltak a legbiztosabb helyek. A hetvenes években a xe­rox fekete-fehér fénymásolók megjelenése is ihletet adott egyeseknek a hamisításhoz. A bátorság se hiányzott, hiszen volt olyan, aki még arra se vet­te a fáradságot, hogy kiszínez­ze a hazai pénzt, hanem egy­szerűen arra hivatkozott: egy véletlen mosás kivette a szí­nét. A pénzhamisítás még ek­kor is csak évi néhány tíz da­rab bankjegyet jelentett. Az igazi ugrást a COCOM- listás színes fénymásolók ki­lencvenes évekbeli megjele­nése hozta. Kezdetben évi né­hány száz, majd ezer darab bankjegy készült ily módon. Ma évente hat-hét ezer darab hamisítványt találnak Ma­gyarországon. Nemzetközi összehasonlításban ez kevés­nek számít, hiszen más orszá­gokban egyetlen címletből ennél több hamisítvány ké­szül. A legközkedveltebb a hamisítók körében mindig az ezer- és az ötezerforintos volt. A leleményesség netovábbja a közelmúltbeli eset, amikor tizenévesek a Magyar Nem­zeti Bank által az új tízezerfo­rintosról kiadott tájékoztató­­füzetéből kiollózott, majd ösz­szeragasztott képekkel csap­ták be a naiv embereket. A hamisítók számára az a legnehezebb, hogy tapintásra is valósághű pénzt készítse­nek. A pénznyomásnál hasz­nálatos úgynevezett metszet­­mélynyomással készített bankjegyen a különböző vas­tagságú festékrétegek kézzel is könnyen érzékelhetőek. Ilyen rendkívüli festékvas­tagság csak ezzel az eljárással nyomtatható; az erre alkal­mas nyomdagépeket a vilá­g Folytatás az 5. oldalon.) Amit már nem hamisítanak kik és hogyan választhatják az új nyugdíjrendszert Válaszút előtt Mint ahogy előző számunkban írtuk, 1998-tól Magyarorszá­gon is életbe lép a többpillérű nyugdíjrendszer. A már öreg­ségi nyugellátásban részesülő korosztályokat a nyugdíjre­form alapvetően nem érinti, ezek a korosztályok nem állnak válaszút előtt. A nyugellátások évenkénti emelése azonban új, kiegyensúlyozottabb alapokra épül. Fokozatosan kerül beve­zetésre az emelési módszer, amely mind a fogyasztói árnöve­kedés (infláció), mind az átlagkereset növekedésének várható mértékét figyelembe veszi. Az új nyugdíjrendszer első pillére a társadalombiztosítás, amelynél az adott befizetések, járulékok fedezik az aktuális kiadásokat tartalékképzés nél­kül. A társadalombiztosítás te­hát az ún. felosztó-kirovó el­ven működik, amelyet termé­szetesen jelentősen befolyásol a járulékot fizető (aktív) és a nyugdíjas népesség aránya. A második pillér a kötelező vagy önkéntes nyugdíjpénztári tagsági viszony. Itt a kockázat csoportszinten oszlik meg egy­­egy nyugdíjpénztár tagjai kö­zött. Ez a szolgáltatás az ún. tőkefedezeti elven működik, vagyis a befizetésekből tartalé­kokat képeznek, amit befektet­nek, és az elért hozamoktól függ a szolgáltatás szintje. A harmadik pillér azoknak nyújt lehetőséget, akiknek módjában áll még magasabb szinten előtakarékoskodni. Ilyen előtakarékoskodási for­ma az önkéntes nyugdíjpénztár és az üzleti biztosítás. Végezetül az új nyugdíj­rendszernek van egy negyedik pillére is, ami a segélyezés el­vén működik. A központi költ­ségvetés és a helyi önkor­mányzat a rászorulók jövedel­mét a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 80 százaléka, egyedülállók esetében 95 százaléka erejéig egészítik ki. A nyugdíjazás előtt állóknál fokozatosan, évente egy évvel emelkedik a korhatár. Az 1940. január 1. előtt született nők 55 éves korukban mehet­tek nyugdíjba, míg az 1947-ben születettek 62 éves korukban. Férfiaknál az 1939. január 1. után születettek 62 éves koruk­ban mehetnek nyugdíjba. A teljes nyugdíj, 20 éves szolgá­lati idő után jár. Az aktív dolgozók közül a 47 évnél idősebbek is választ­(Folytatás a 2. oldalon.) Választmányi ülés Kongresszus szeptemberben A Nyomdász Szakmai Szö­vetség 1998-ra 15 százalékos tarifaemelést javasolt a Nyom­dászszakszervezetnek. Szak­­szervezetünk elnöksége 1997. december 10-i ülésén nem ve­tette el a javaslatot, de feltéte­lül szabta, hogy az átlagos bér­emelés mértéke is 15 százalé­kos legyen és a dolgozók 13. havi bére is szerepeljen a kö­zépszintű, illetve a munkahe­lyi kollektív szerződésben. Bársony András, szakszer­vezetünk elnöke elmondta, hogy olyan követelések ko­molytalanná tennék a tárgya­lást a szakmai szövetséggel, mint pl. az infláció mértékének kétszeresét meghaladó tarifa­emelés-követelés. Elfogadhatatlannak tartja, amikor nincs alapszervezeti egyetértés a választmánnyal, mert ezek súlyosan veszélyez­tetik a szakszervezetünk tár­gyalási pozícióit. A választmány tagjai hoz­zászólásukban egyetértettek az elnökség javaslatával, és azt elfogadták. A következő napirendi pont volt az 1998. évi rendes kong­resszusunk megrendezésének előkészületei. Bársony András ismertette az elnökség kezde­ményezését, hogy 1998. szep­tember második felében hívjuk össze a kongresszust, erre az alapszabályunk szerint a vá­lasztmány jogosult. A kong­resszussal kapcsolatban Aczél János alelnök nagy hangsúlyt helyezett a napirendi pontok összeállítására és a szervezeti változtatás fontosságára. A Nyomdászszakszervezet elnökségének kiegészítése kér­désében két dolog lehetséges, vagy ilyen létszámmal dolgo­zik szeptemberig az elnökség, vagy új tagokat választunk - mondta Bársony András. Ne­hezíti a helyzetet, hogy a jelölő­­bizottság elnöke kilépett, így a jelölőmunkát az elnökség ma­gára vállalta. A választmányi ülések szinte kihagyhatatlan témájá­ról, a Dániel úti ingatlannal kapcsolatban Bársony András adott helyzetinformációt. Ezek szerint tavaly december 19-én került sor egy további tárgya­lásra ez ügyben érintett három szakszervezettel. A Nyomdász­szakszervezet többi vagyoná­ról most már az Országgyűlés által elfogadott törvény rendel­kezik. A törvény értelmében visszakapjuk székházunkból a félemeletet és a földszintet, és visszakapjuk a leányfalui ingat­lant is. Végezetül a rövid bejelen­tések közül kiemelkedik, hogy dr. Hricsovinyi Istvánné, a Nyomdászszakszervezet pénz­ügyi osztályvezetője, 1997. december 31-ével közös meg­egyezéssel előnyugdíjba ment. A másik információ, hogy 1998. május 28-30. között Ba­­latonfüreden, az IGF szervezé­sében nemzetközi szeminá­riumra kerül sor. A hivatalos zárszó után a választmányi tagok számára még nem ért véget az ülés, mert az elnökség tagjai és a koordinációs iroda munkatár­sai egy pohár pezsgővel ked­veskedve kívántak kellemes karácsonyi ünnepeket és bol­dog új évet mindenkinek. G. I. JÉY - Köszöntem, viszlát és tévet! - recitálja a hentes, mi­közben visszaad valamit az ezresből, meg sem számolom, súlyra is elhanyagolható, pedig csak kocsonyahúst vettem, ami pedig köztudomásúan a sertés alantasabb porcikáiból tevődik össze, sebaj, kívánok neki viszont, közben dagad a keblem, engem az efféle Révekkel nem téveszt meg, az ilyesmi nekem smafu, valaha bizony JAGos voltam, ja. Mindenesetre kedves tőle, hogy az ünnepi csúcsforga­lomban így, a maga módján boldog új esztendőt kíván az embernek, mintha azon múlna az elkövetkező naptári cik­lus milyensége, és mintha közben nem csapott volna be legalább egy disznófül árával; kedvessége következtében most aztán törhetem a fejem egész délután a komótosan lövögető csülök, farok és bőrke illatáradatában: hogyan, miképp és mi módon is lesz boldog az a boldog. Bezzeg annak idején, jogos koromban, s még azt köve­tően is jó darab ideig ugaroltathattuk elménket: nem kellett nekünk latolgatni az esélyt - megmondták. Volt akkoriban egy Nyikitaszergejevics által demokrati­kusan megválasztott Háromhatvanas Kenyér bácsink - hát az megmondta mindig. Hogy az akkor esedékes­­évben a háromhatvanas kenyér három forint hatvan fillér lesz, a hat éven aluli gyermekek változatlanul jogosultak lesznek na­pi egyketted liter jegyes tejre, ami a dolgozó szülőknek nap mint nap hetvenöt fillér megtakarítást jelent állandóra bejelentett csimotánként, a kicsi könyvbe való kicsi bélyeg katonáknak és diákoknak két forint, és amelyik fiatalnak hosszú a haja, az majd levágatja. Szegény Háromötvenes Kőbányai Csapolt bácsi persze nem láthatott a szebb jövő­be (kívánt évszám behelyettesítendő), azt nem ígérhette, hogy az akkori szegények ma már nem szégyellik magukat a lómészárszék előtt sorban állva némi pac­stafaládéért (tudja, kedvesem, a kiskutyám imádja), ő a honi lóállo­mány jelentős részét nagylelkűen elajándékozta az általa demokratikusan nagyra becsült Nyikita bácsinak, aki ab­ban különbözik nagy elődjétől, Paskievicstől, hogy az ő nevét nem viseli a tarokkjáték egyetlen válfaja sem; ez a mi háromperhármas bácsink azt sem árulta el nekünk, hogy ebben a­­érben ugyanúgy hetvenért villamosozha­­tunk az Oktogontól mondjuk a Nyugatiig, mint az ő idejé­ben a Gyűjtőtől a Lipótmezőig; azt meg aztán végképp nem, hogy a „miénk a gyár, vigyük haza!” korabeli lumpen szemlélet mostanára „privatizáljuk zsebre!” formában pol­gárjogot nyert. De hát mostan a mostani­­évre figyelmezzünk, ne azok­ra a régi elfuseráltakra, esetleg tán a legutóbbira, ami azért nem is volt annyira­­, olvashattuk a lapok szokásos év vé­gi összegzéseiben is, bár a sarki újságos summázata szá­momra áttekinthetőbbnek tűnt. Ő imigyen kommentálta „Magyarország, 1997” című szájhagyományában: „Hogy mi volt itt!... Ugyan, mi lett volna, emlékezzünk legfőképpen a szép­re, itt volt például a vége felé az év egyetlen telt házas par­lamenti napja, amikor is végre hivatásos művészek szóra­koztatták a publikumot amatőr politikusok helyett, csak a házelnök aggódott jogosan a gombok miatt, mert ugye ezek a mai kölykök már ebben nőttek fel, ebben az össze­vissza gombnyomogatásban. Én teljes mértékben egyet­értek vele, jól emlékszem még JÁG előtti koromból: a ház­mesterek akkor se kaptak röhögőgörcsöt, ha csak úgy ha­bokra becsöngettünk. Milyen szép volt, ahogy a nagy emberek szóba elegyed­tek a kis emberekkel, akik a nagy emberek nevét mind megtanulták jó előre, csak a ki kicsodával álltak hadilábon, de ez szerintem elhanyagolható. Egyetlen lurkó hiányzott csak nekem a képből, gondolom, csak a tévé műsoridejébe nem fért bele, az a fiúcska, aki a „Mi leszel, ha nagy le­szel?” kérdésre olyan hercigen szokta kivágni: „Hajlék­talan!” És most már nézzük csak ezt az ölünkbe pottyant JÉVet, ez sem lesz utolsó. Lesz persze, ami marad a régiben: a náthából való kilábalás, a gyerek oskoláztatása, a nagypa­pa tisztes eltemetése és a törvény előtti egyenlőség tovább­ra is a vagyoni helyzet függvénye marad, az eljövendő vá­lasztásokhoz való jog azonban előreláthatólag továbbra sem lesz cenzushoz kötve. Mert lesznek idén választások, rengeteg indulóval, so­kan már el is indultak. Csak úgy ne járjunk a bőség eme za­varával, mint egykor Kohn bácsi a kivándorlási hivatal­ban. Szegény öregnek tudniillik kezébe nyomtak egy isko­lai szemléltető földgömböt, ugyan keresne már rajta vala­mi célországot, mert anélkül ugye nem tudják az ügyét fo­lyamatba helyezni. Kohn bácsi forgatta, forgatta, fél óra múlva bátortalanul megkérdezte a hivatalnokot: „Na ná, másik glóbusz nincs?” Jut eszembe, lábjegyzet! Nos, JÁG - a fröccs jeles ma­gyar feltalálójáról, Jedlik Ányosról elnevezett gimnázium. Szervác József

Next