Typographia, 2017 (149. évfolyam, 1-4. szám)
2017-02-01 / 1-2. szám
2 TYPOGRAPHY 2017.I-II. NEGYEDE\ Hogyan tovább? Stratégiai irányelvek öt pontban (Folytatás az 1. oldalról.) tömegről beszélhetünk. 2. A „Stratégiai bizottság” a taglétszám növelésében, a tagok aktiválásának fokozásában, felelős és képzett alapszervezeti vezetőkben, valamint a szervezetet profi módon irányító felső vezetésben látja az utat. A harmadik témaként személyi kérdések tárgyalása történt. 3. A bizottság javasolja, hogy a tagság soraiból kerüljenek ki a vezető testületek tagjai, a feladatra a legalkalmasabb személyek közül az Alapszabályban rögzített módon a jelölőbizottság közreműködésével. Negyedik téma az oktatásról és képzésről szólt. Ma elképzelhetetlen, hogy képzés nélkül szakszervezeti vezető helyt tudjon állni a munkáltatókkal és más szervezetekkel folyó tárgyalásokon. 4. A bizottság az oktatás, képzés-továbbképzés mellett teszi le a voksát. Tanulni, tanulni, tanulni! Ötödik stratégiai témaként a médiafelületek fejlesztéséről, a kommunikációról, az információáramlásról, online-rendszerek működtetéséről, a honlapról, újságról, szóróanyagról és reklámról volt szó. A tíz éve működő honlapunkat - www. nyomdászszakszervezet . hu - ismertebbé kell tenni, jobban be kell vinni a köztudatba, felhasználva a legtöbbek által látogatott Facebook felületet is. A Typographia újság kérdésében az online megoldás felé kell elmozdulni. Meg kell valósítani a nyomtatott Typographia megjelentetés és a lap példányszámcsökkentés mellett az online általánossá tételét, amivel a nyomtatás és a postázás oldaláról költségmegtakarítás érhető el, ugyanakkor látni kell, hogy az online felület folyamatos működtetése pluszköltséget jelent. A folyamatos és kölcsönös online kommunikáció-információcsere (a tagság, az alapszervezetek és vezetés között, valamint a társszervekkel és partnereinkkel) lényeges szempont a szervezet jövőjének szempontjából. A közösségépítés, tagszervezés, csapatépítő és -fejlesztő események fontos a személyes kapcsolatok alakításához. 5. Az összetartozás élménye semmivel nem pótolható. Az információ hatalom, a jövőben is folytatni és erősíteni kell. A cél érdekében ki kell használni a benne lévő erőt, de véget kell vetni a l’art pour Tart semmittevésnek. Negyedik napirendként a 2017. évi János-ünnepély programjáról és rendezvényeiről volt szó, amely a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban lesz megrendezve június 24-én, szombaton, János-napi Piknik néven önköltséges lebonyolítással. Ezt követően az egyéb napirendi pontok tárgyalása következett, majd a Nyomdász Támasz Alapítvány kuratóriuma tartott megbeszélést. A háromnapos rendezvényt Aczél János elnök szemináriumi értékelése és összefoglalója zárta. Aczél János elnök, és Boros József alelnök Persovits József Pátria, Elanders és a Pénzjegynyomda képviselői Szakszervezet = közös akarat = szolidaritás Egy írásmű címe után nem kell írásjelet tenni. Most nem azért nem tettem, mert az alábbiakat írásműnek tekintem (az igaziak ennél jóval magasabb szinten vannak), és nem csak a tipográfia szabályai miatt nem tettem, hanem azért sem, mert magam sem tudom, mi illene oda igazán. Csak egy pont, mert kijelenthetjük, hogy a cím valóban egyenlőséget takar a fogalmak között? Vagy egy kérdőjel, mert nem értjük az egyenlőséget a fogalmak között vagy a valóságban nincs is? Esetleg felkiáltójel, mert végre megtaláltuk azt, amit keresünk? De mit is keresünk valójában? Értelmet, tartalmat a szavaknak, gondolatoknak, érzéseknek, akaratoknak. A munkahelyeken, magánéletben, barátok közt sokszor beszélgetünk emberi kapcsolatokról. Azok mikéntjéről, miértjéről és még sorolhatnám a kérdőszókat. A témák között gyakran felmerül a munkahely, a munkakörülmények, a fizetés és ennek kapcsán előfordult már az a szó: szakszervezet. Ugyanakkor kérdés formájában is felmerült, vagyis: mi Mi a szakszervezet? ___________________________^ Embere válogatja, ki, hogyan fogalmazza meg a választ, de hogy egyformán gondolkodjunk a továbbiakban, hívjuk segítségül a mindenki számára elérhető forrást, az internetet. Üssük be a keresőbe a szakszervezet szót, s máris láthatjuk a választ, mely a következő „A szakszervezet a munkavállalók olyan érdekvédelmet szolgáló tartós egyesülése, amelynek célja közös követelések elérése a munka világában, különösen a munkabérek, a munkavégzés szabályai területén és a munkavállalók számára fontos szociális kérdésekben. A szakszervezetek a munkaadókkal a munkaerőpiaci feltételekről, többek közt a bérekről tárgyalnak, illetve ha szükségét látják, nyomásgyakorló akciókat (sztrájk, tüntetés) szerveznek. A tárgyalások vonatkozhatnak a bérekre, a munkahelyi szabályokra, a panaszeljárásokra, a felvételt, elbocsátást, előléptetést övező szabályokra, a munkahelyi kedvezményekre, biztonsági előírásokra stb. A tárgyalások eredményeit az adott szakszervezet tagjai (gyakran az ágazatban dolgozó más munkavállalók is) és a munkaadók kötelezőnek szokták tekinteni. Szakszervezethez gyakran munkanélküliek, tanulók és nyugdíjasok is csatlakoznak.” Kiegészíthetjük a saját környezetünk által generált pontosítással: egy (szakmai) nyelvet beszélő, hasonlóan gondolkodó, hasonló problémákkal küszködő munkatársak közössége, akik védik, segítik, támogatják egymást. f"A." ; . ■ [UNK] ; ж* Mi a feladata a szakszervezetnek?__:_________________.______.__) Rendkívül sokrétű, hiszen, ha igaznak fogadjuk el a kijelentést, miszerint: munkahelyünk a második otthonunk (néhány munkáltató ezt teszi az első helyre, háttérbe szorítani akarván a családot), akkor máris látszik, hogy életünk minden fontos mozzanatára kihatással van a szakszervezet. Hiszen az élet pénzbe kerül. Tehát a szakszervezet rendkívül fontos feladata: megállapodni a munkáltatóval a megtermelt nyereség elosztásának feltételeiről. Hiszen mindannyian abból a pénzből tartjuk el és fenn magunkat és családunkat, amit a munkánkért cserébe kapunk. Nagyon sok függ attól, van-e a munkahelyünkön szakszervezet, s milyen erős a tárgyaló pozíciója. Mennyire tud hatással lenni a tárgyalás eredménye, a megállapodás, munkakörülményeinkre, életünkre? Mennyire tudja megvalósítani érdekeinket, elképzeléseinket. Mennyire tud bennünket védeni, támogatni, segíteni abban, hogy életkörülményeink javuljanak, életminőségünk pozitívan változzon. Nagyon fontos szavak ezek: védelem, támogatás, segítség. Ez így önmagában kicsit tőlünk távolinak tűnik, de hozzuk közelebb önmagunkhoz ezt a szót, s tegyük fel a kérdést: !—•—*—~——•—•—----------------Ki a szakszervezet? 4L___’ ___.. . ........... Ezt már (látszólag) nem olyan könnyű megválaszolni - erre az interneten sem találunk választ, hiszen ha egy szervezetről beszélgetünk, elfelejtjük megszemélyesíteni. Sokszor csak azokra gondolunk, akiket kiválasztunk magunk közül azért, hogy ami nekünk gondot okoz a munkahelyünkön vagy a magánéletben, azt oldják meg. A kérdésre adott válaszunkban gyakran csak és kizárólag azokra gondolunk, mint szakszervezet, akik a munkáltatóval tárgyalóasztalhoz ülnek. Pedig most érkeztünk el az egyik legfontosabb ponthoz, önmagunkhoz. Miért feledkezünk el magunkról? Nem vagyunk magunknak fontosak? A válasz a valóságban az, hogy igenis nagyon fontosak vagyunk önmagunknak. Mi vagyunk azok, akik dolgozunk a munkahelyünkön. Mi vagyunk azok, akik felneveljük a gyerekeinket. Mi vagyunk azok, akik támogatjuk őket mindaddig, amíg élünk. Tehát miért ne lennénk fontosak a magunk számára? Csak erről a többségünk gyakran elfeledkezik. Azok viszont soha nem feledkeznek meg önmagukról, akik az emberi (szakszervezeti) kapcsolatoknak csak és kizárólag a fogadó oldalán állnak. Az emberek nagy többsége úgy van összerakva, „bekötve”, hogy amikor kap valamit, akkor igyekszik ezt viszonozni valamivel, sőt vannak olyanok, akik a viszonzást erkölcsi kötelességnek érzik. Tettekben (belépnek a szakszervezetbe, mert ha részesülnek a szakszervezet által kötött KSZ-ben foglalt előnyökben, akkor ez erkölcsi kötelesség) és anyagiakban (tagdíjat fizetnek) egyaránt megnyilvánul ez. Sokan reméljük, ők, a „helyesen bekötöttek” vannak többségben azokkal szemben, akik nem szorulnak támogatásra, de mégis elveszik a valóban rászorulótól a „nekem járó” részt. Csak önmagukkal szemben önzetlenek, másoktól elfordulnak. De ettől függetlenül, a „Ki a szakszervezet?” kérdésre a válasz: ÉN. Én a munkavállaló, a tag vagyok a szakszervezet! ÉN bízom meg az általam kiválasztott kollégát, hogy az ÉN problémámat igyekezzen megoldani. ÉN támogatom, állok a háta mögött annak, aki helyettem, az én érdekemben tárgyal, én adok erőt neki. Illetve, ha már munkahelyen beszélgetünk, kollégákban gondolkodunk, s szeretnénk védeni, támogatni, segíteni a mellettünk dolgozó kollégát, akkor az ÉN szót behelyettesíthetjük a MI szóval. Tehát, mint kiderült, MI vagyunk a szakszervezet, MI, TAGOK, MI, TAGOK állunk a tárgyalók mögött, s ha MI, TAGOK nem támogatjuk a tárgyalókat, MI, TAGOK gyengítjük őket azzal, hogy nem tesszük láthatóvá egységes akaratunkat! Ismét egy kérdés, ami válaszra vár: sokan vagyunk vagy kevesen, esetleg elegen? Erről is beszélgetünk, hiszen változásokat akarunk, de ezek a változások nem mindig következnek be, vagy nem úgy, ahogy MI, TAGOK szeretnénk. Nem akkor, amikor MI, TAGOK szeretnénk. S amikor arról beszélgetünk, hogy a változásokat könnyebben elérhetnénk, ha többen lennénk, akik ugyanazt mondják, akarják, akkor azonnali kérdésként felmerül: Miért lépjek be? (■ г : Mit ad a szakszervezet? A válasz rövid, mert az előzőekben rejtőzik: mindazt adja a szakszervezet, amit ÉN, A MUNKAVÁLLALÓ adok a szakszervezetnek, amit MI, MUNKAVÁLLALÓK adunk magunknak, egymásnak. Ha ÉN, A MUNKAVÁLLALÓ nem vagyok képes adni a környezetemnek, akkor milyen erkölcsi alapon várom el a környezetemtől, a kollégáimtól, hogy adjanak nekem. Csak azért, mert önmagamnak fontos vagyok? Ha mindenki csak önmagának fontos, akkor senki sem lesz fontos másnak. Tehát az ÉN csak addig képes megvalósítani az elképzeléseit, a vágyait, az akaratát, amíg a MI része marad. A lehető legtöbb ÉN alkotta MI. Nagy József