UVATERV Híradó, 1977 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1977-01-01 / 1. szám

ATADTAK A SMEDEREVOI DUNA-HIDAT A jugoszláviai Smederevóban no­vember 25-én adták át az UVATERV által tervezett hidat, melynek acélszer­kezetét a Ganz-MÁVAG készítette. Az 1470 m hosszú smederevói híd a Duna leghosszabb és egyben Európa egyik leghosszabb hídja. Átadásánál ott voltak a tervezésében és építésében részt vett magyar vállalatok képviselői és Halász József belgrádi nagyköve­tünk is. A képen látható oklevelet a sn^ederevói Városi Tanács adományozta vállalatunknak Kiosztották az 1976. évi takarékossági versenymozgalom díjait Az elmúlt évben szerepelt először a vállalati munkaverseny­formák között a takarékossági versenymozgalom. Pályázni az 1975. szeptember 1. és 1976. augusztus 31-e között elért beruhá­zási és vállalati megtakarításokkal lehetett. A versenymozgalom szép eredményeket hozott. A vállalati érté­kelő bizottsághoz benyújtott 32 pályázatból 26 volt beruházási meg­takarítás (összesen 324 millió 543 ezer forint értékben) és 6 vál­lalati megtakarítás, amelynek értéke 2 millió 557 ezer forint­. A bizottság döntése szerint 15 pályázatot a szocialista brigádok versenyében kell értékelni. Hét kollektíva nyert oklevelet és pénz­jutalmat. „Az év kiemelkedő beruházásáért” oklevelet kapott Héjj Huba, Bánóczy István az M3 autópálya 41,2—42,1 km­ szakaszán elért ta­lajcsere-megtakarításért. A tervezési munkán dolgozó kollektíva többi tagja dr. Lakics Pálné, Both Vilmos és Váradyné Fort Vera az oklevélen kívül összesen 10 000 forint jutalomban részesült. II. fokozatot ért el Strébl László, Kármán Péter, Hunyady Mátyás, ifj. Bors Jenő és Mátyássy László, a szegedi Északi Tisza-híd mederszerkezeténél, valamint Bernwalner József, Nagy Károly, Meiszner Tamás, Soós Gábor, Pethő Csaba és Vagács József a metró Nyugati pályaudvari állomás külső szerkezeténél elért meg­takarításért. A kollektívák 6000-6000 forint jutalmat és oklevelet kaptak. A versenyben III. fokozatot ért el, 5000-5000 forint jutalmat és oklevelet kapott két kollektíva: Müller László, Hullay Károly, Ho­­ván Endre és Takács Zsolt, a metró észak—déli vonalán a villamos kapcsolóterek térszükségletének ésszerű csökkentéséért, valamint Szilágyi János, Fesztbaum Pál és Biró Tibor a BKV Központ és a Budapesti XVIII. kerületi Tanács épületének acélszerkezeti tech­nológiájáért. Ugyancsak III. fokozatot értek el a kisgáti völgyhíd tervezői. Oklevelet és összesen 4000 forint pénzjutalmat kaptak: Gyarmati Tibor, Gárdonyi Zoltán, Muharay Rudolf és Nagy Emilné. „Az év kiemelkedő vállalati megtakarításáért” oklevelet és pénzjutalmat kapott a Borró fúrógépek házi javítását kidolgozó kol­lektíva: Kluka József, Ferencsák József és Szabó Gábor. Az okleveleket és pénzjutalmakat vállalatunk november 7-i ün­nepségén osztották ki. ÖRÖMMEL KÖSZÖNTÖM AZ UVATERV HÍRADÓT! Régi gondolat valósult meg a rendszere­sen megjelenő üzemi lap kiadásával. A közlekedés és hírközlés a népgazdaság eszközállományának jelentős részét köti le, komoly fejlesztéseket, korszerűsítéseket hajt végre, magas színvonalú technikát alkalmaz. Az ágazat fejlesztésében tevékenységével, műszaki terveivel megkülönböztetett helyet tölt be az UVATERV. Kollektívája tárcánk egyik igen értékes szellemi bázisa. Kívánom, hogy a vállalat most induló lapja járuljon hozzá e szellemi tőke széles körű megismertetéséhez, a kutatások, mű­szaki fejlesztési eredmények még hatéko­nyabb hasznosításához. Gyorsuló világunkban a tájékoztatásnak rendkívül fontos szerepe van. A vállalat műszaki kiadványainak színvonala, közölt információinak igényessége, sokoldalúsága a szakemberek körében eddig is elismerést váltott ki. A műszaki tervezés ma már egyre inkább kollektív tevékenység, amely mind bonyo­lultabb, összetettebb feladattá válik. E kol­lektív munka eredményességében megha­tározó tényező a kollektíva tagjainak egy­más közti kapcsolata, egymás megbecsülése és tisztelete, egyetlen szóval: az a légkör, amelyben tervezőmunka folyik. Az emberi kapcsolatok — ilyen értelemben — mérhető, értékelhető „anyagi erővé" válnak. A híradó legnagyobb feladatát abban látom, hogy a vállalat nagy kollektívájában tájékoztató, szervező, mozgósító hatásával hozzájárul a kisebb közösségek munkájának megismertetéséhez és elismertetéséhez, a kölcsönös megbecsüléshez és a tervező­­munka alapvető feltételét jelentő bizalom növeléséhez. Egy olyan harmonikus légkör kialakulásához, amely végül is a népgazda­sági érdekeket képviselő tárcatörekvések szolgálatában a legnagyszerűbb műszaki ter­vek alkotását eredményezi. Ezúton is őszinte elismerésemet fejezem ki a metró, a hidak, utak, autópályák, vasút­vonalak, rádió- és tv-tornyok és a különféle magasépületek tervezőinek eddigi tevékeny­ségükért. Meggyőződésem, hogy az UVA­TERV egész kollektívája a jól végzett mun­ka örömével léphet az új esztendőbe. A vállalat társadalmi szervezeteinek, veze­tőségének, valamennyi dolgozójának és csa­ládtagjainak örömökben és eredményekben gazdag, nagyon boldog új esztendőt kívánok. Dr. Ábrahám Kálmán államtitkár

Next