UVATERV Híradó, 1986 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1986-01-01 / 1. szám

X. ÉVF. 1. SZ. 1986. JANUÁR UVATERV HÍRADÓ Nehéz esztendő után, egy nem könnyebb előtt A közelgő év vége késztet a számvetésre, jövő évi teendőink számbavételére. Igazga­tónkat, Skoda Lajost arra kértük, összegezze az UVATERV 1985. évi teljesítményeit, értékelje eredményeit. — Mostani adataink a hátralévő néhány hétben még módosulnak, de az már egészen biztos, hogy tervünket teljesíteni tudjuk, sőt nyereségtervünket túl is szárnyaljuk, a célul kitűzött 108 millió forint helyett mint­egy 125 millió forintra számíthatunk. Ez olyan eredmény, amelyre méltán lehetünk büszkék, s ami fedezetet nyújt azokra a kö­telezettségekre, amelyek az export-bérpre­­ferencia miatt merültek fel. Minden eddiginél nagyobb béremelést hajtottunk végre 1985-ben. Az összességé­ben 11,5 százalékos növekedéssel az utóbbi években először sikerült megelőznünk a hét­nyolc százalékos áremelkedést. Az idén több, terveink alapján megépített közlekedési léte­sítményt adtak át rendeltetésének, és örö­münkre szolgál, hogy minden esetben ki­emelték tervezőink színvonalas, jó munkáját. Elismerést szereztek vállalatunknak kül­földön végzett munkáink is. Csak egyetlen példa: nemrégiben nálunk járt Algériából a Tiaret megyei tanács elnöke, aki nagy el­ismeréssel beszélt ottani repülőtéri mun­kánkról. Jóleső érzéssel mondom, hogy a kény­szerű létszámcsökkentést sikerült konflik­tusmentesen végrehajtanunk, ez fontos cé­lunk és törekvésünk volt. Értek azért kudarcok is bennünket. Feb­ruár 11-én határidőre kiszállítottuk a tripoli metró tanulmánytervét, s feszülten vártuk a két hónapnyira ígért jóváhagyási idő le­jártát. Azóta tíz hónap telt el, és semmi jel nem utal rá, hogy a közeljövőben döntésre számíthatnánk. Olyan lelassulás következett be, amely legpesszimistább előérzeteinket is túlszárnyalja. Nincs más lehetőségünk, mint a várakozás. A folytatásban azonban bízunk. Ez a nem várt esemény bizonytalanná tette, hogy 1984. évi exportbevételeink összegét elérjük, azt pedig végképp, hogy meghalad­juk. Most azonban, amikor összesítjük ered­ményeinket, kiderül, hogy nem maradnak el a tavalyiaktól. Mintegy 5,4-5,5 millió dollár lesz ez évi exportbevételünk. Ez fel­tétlenül elismerést érdemlő teljesítmény a közismerten rossz piaci viszonyok között. Jellemzésül: az ÉVM-hez tartozó tervező­vállalatok egyike sem tudott ilyen ered­ményt elérni, mint amit az UVATERV most már két éve magáénak mondhat. 1985-ben is volt kiemelkedő exportfel­adatunk. December első napjaiban fejeztük be a bou­sseri repülőtér tanulmánytervét, amely a folyamatosságot adja exportmun­káinkban, egyúttal jó referencia számunkra egy olyan szakterületen, ahol a jövőben szeretnénk vállalkozásainkat kibővíteni. Nem rosszak 1986. évi kilátásaink. A szerződésekkel, biztosra vehető megállapo­dásokkal 65-70 százalékos munkaellátottsá­gunk. Ez az előző évek tapasztalatai alapján biztató. Ennek ellenére sajnos nem mondha­tunk le a további létszámcsökkentésről. A vállalat létszáma ezer körüli lesz. Elhatáro­zásunk, hogy ezt a kikerülhetetlen intézke­­ (folytatás a 2. oldalon)

Next