Udvarhely Szék, 2000. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

2000-03-15 / 11. szám

d. oldal Táncsics Mihály kiszabadítása - Petőfi Sándor és Táncsics Mihály nyomán - telt a nagy hatalmú tanács előtt, mn­ Március 15-én egyik siker a másikat követte: délután népgyűlést rendez­tek a Múzeum-kertben, onnan a vá­rosházára vonultak, hogy a tiz­enkét pontot aláírassák. Rövid tanácskozás után Rottenbiller polgármester aláírta a pontokat, aztán az ablakhoz, sietett, és az írást az­ ut­­cán hullámzó sokaságnak megmutat­ta. Megéljenezték érte. A néptömeget a forradalom legjobb­jai irányították, most már ilyen kiál­tások hallatszottak mindenfelől: - Budára, Budára!... A helytartó­­tanácshoz!... Nyittassuk meg Tán­csics börtönét!... Budára! Táncsics politikai fogoly volt, ezen a napon kellett a börtönét elhagynia. A francia polgári forradalom, a márciu­si forradalmárok eszményképe szép példát mutatott: a zsarnokság börtö­nét, a Bastille-t rombolta le a forrada­lom napján. Most hát előre, fel a zsarnokság jelképe, a börtön ellen: - Szabadítsuk ki Táncsics Mihályt! Rövid megbeszélés következett: vá­lasztmányt kell kinevezni, az közölje a nép követeléseit. A választmány hamar együtt állott, tagjai között Pe­tőfi, Vasvári és Nyári Pál is ott volt. Nemsokára elindult a választmány és nyomában a tömeg, s ez úgy hullám­zott, mint egy hatalmas folyó. Ott áll a forradalmi ifjúság a nagy méltóságú helytartótanács előtt, és előadja félelem nélkül a követelést, amelynek húszezres néptömeg ad nyomatékost. Nem is az ifjak reszket­kább másvalaki. Petőfi ezt írja erről a jelenetről: „A nagy méltóságú tanács sápadt vala, és reszketni méltóztatott, és öt­percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett.“ Ezalatt a József-kaszárnya lakói, a szegény rabok is észrevették, hogy történt valami. Reggeltől fogva a ka­tonák, ezek a szerencsétlen katonagé­pek hol kivonultak, hol meg bevonul­tak, sehogy se találták helyüket a Várban. Táncsics felkapaszkodott a kis ablakra, és a börtönőr, aki gyak­ran benézett, még csak szóvá sem tet­te ezt a fegyelemsértést. Végre délután Táncsics tompa morajt hallott, majd az utcán lótás-futás kez­dődött. Diákok, ifjú munkások, gye­rekek zsibongtak a börtön előtt, az egész, egy kiköltözött méhkas képére emlékeztette a foglyot. Mindenki hevesen gesztikulált, be­szélt, vitatkozott egymással, de a hangokat nem lehetett érteni a börtön betett ablakán át. Egyszer csak süvítő kiáltás hangzott, ezt már Táncsics is megértette, és remény szállt a szívé­b­e: - Átjönnek Budára! Most már biztosra vette a fogoly, hogy ütött a szabadulás órája. Néhány perc múlva a börtön parancs­noka halálsápadtan lépett be Táncsics cellájába, és könyörögve fordult hoz­zá: - Uram, kitört a forradalom! Az ön kiszabadítására hatalmas tömeg érke­zett a Várba. Kérem önt, az istenre kérem, ne ingerelje ellenünk a töme­get! Mi csak a kötelességünket telje­sítettük! Táncsics megsajnálta ezt az ijedt, szerencsétlen katonagépet. Azt mondta neki: - Jól van, ne tartson ön semmitől, nem esik bántódása. Ebben a pillanatban kinyílt a börtön ajtaja, és belépett rajta Teréz asz­­szony, Táncsics felesége. Első szava ez volt: - Nincs többé cenzúra! Ezután az ifjú forradalmárok vették körül a nép barátját, aki eszméiért életét kockáztatta, szabadságát pedig feláldozta. Kiszabadulása pillanatá­ban örömmel üdvözölték, majd oda­vezették az ünneplő közönség elé. - Éljen, éljen Táncsics Mihály! Ekkor Táncsics és felesége beszállt a rájuk várakozó hintóba, Nyáry Pál is felült, és intett a kocsisnak. Hiszen inthetett! Egy szó, egy hang nélkül a lelkes ifjúság odarohant a lo­vakhoz, kifogta őket, és maga állt be a kocsirúd mellé, úgy húzta a nehéz hintót. Később mások váltották fel őket, mert mindenki részt kívánt ma­gának ebből a dicsőségből, a politikai fogoly kiszabadításának közös mun­kájából. Lassan haladt a hintó a budai várból Pest felé. Amerre elhaladt, minden ház ablakát kivilágították, úgy ünne­pelték a nagy nap egyik hősét, a ki­szabadított Táncsics Mihályt. gyerekoldal Az előző két héten megjelent rejtvényeket nagyon sokan fejtették meg. A szerencse most Balázs Tünde székelyszentkirályi olvasónknak kedvezett, aki a 65.000 tejes Elekes-tortát nyerte. Küldjetek továbbra is saját készítésű rejtvényeket!!.­ Az új rejtvény beküldési határideje: március 20. I. Rejtvény Hol és mit szavalt el Petőfi 1848 március 15- én? Megtudhatod a rejtvény első függőleges sorából. 1. Nemzet 2. Völgy Erdélyben 3. Tetőfedő 4. Vágyakozik 5. USA tagállama 11. Kenyérre kenjük 7. Madárruha , 8. Tüzel 9. Izland fővárosa 10. Nagyfülű állat 11. Gyümölcs 12. Férfinév 13. Afrikai patás 14. Női név 15 Gyerekek kedvence 16. Eszkimó sátor 17. Madár 18. Fém 19. Komolytalan, léhűtő 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 II. Rejtvény A rejtvény első sorában egy szólás van elrejtve. 1. Olaszország fővárosa 2. Ilyan tanuló is van 3. Télen nagyon jó 4. Eső után van 5. Fiúnév 6. Helység 7. Ilyen határozó is van 8. Hideg évszak 9. Szép kirándulóhely, hasadék is van ott 10. Korai gyümölcs 11. Dél, románul 12. ...­ búg. 13. Piros, kerek gyümölcs 14. Petőfi egyik ismert verse 15. Ilyen hajó is van 16. Csíkos állat 17. Ravasz állat 18. Földet szántanak vele Beküldte: László te­venc&*f Székelyszentkirály BUKFENC A TI IH­ARÁTOK Petőfi Sándor barátja voltam Nagyon jó barátok voltunk Petőfi Sándorral. Pontosan emlékszem, mi­kor ismertem meg. 1834-ben költöztek mellénk. Sanyi vékony testalkatú, közepes magassá­gú gyerek volt, nagy barna szemű , tüzes tekintetű, értelmes gyerek. Eleinte nem nagyon barátkoztunk, de aztán egyik nap találkoztunk az isko­lában, és beszélgetni kezdtünk. - Szia, Sanyi! - Szia - szólt Petőfi. - Én leszek ezentúl a padtársad. - Rendben. Mikor kiengedtek az iskolából, haza­fele is együtt mentünk. Jó barátok lettünk. Ha engem akart valaki bánta­ni, akkor ő megvédett, ha pedig őt, akkor én védtem meg. Telt-múlt az idő. Lassan mindketten férfiakká cse­peredtünk. Sanyi verseket írt, én pe­dig dolgoztam. Ebben az időben az osztrákok diri­gáltak Magyarországon. Ezért várha­tó volt, hogy kitör a forradalom, így is történt. 1848. március 15-én kitört a forradalom. Mi is ott voltunk. Kihirdették a forradalom programját. Ezután Sanyi fölállt a dobogóra, és elmondta Nemzeti dal című versét. Két nap múlva megalakult az első fe­lelős magyar kormány, és elkezdőd­tek a csaták az osztrák hadsereggel. Mi Bem József lengyel tábornok csa­patában harcoltunk. Eltelt egy év, és még mindig folytak a harcok. Igaz, hogy az osztrák csá­szár az orosz cár segítségét kérte. Július 31-én derűs idő volt. Készül­tünk a csatába, mert az ellenség meg­támadta Fehéregyházát. Több ezer katonából állt az ellenség serege.“ Petőfi keményen harcolt, de egy orosz katona rájött. Eltalálta a golyó. Én nem tudtam a segítségére sietni, mert én is harcoltam. A csata után visszamentem, de ő már nem volt ott. Nagyon rosszul éreztem magam. Az­óta senki nem látta Petőfit. Aztán 1849 augusztus 13-án Vilá­gosnál letettük a fegyvert. És persze én is azok között voltam, akik meg­fogadták, hogy 150 évig nem koccin­tunk sörrel. Bokor Zsolt, IV. osztály Móra Ferenc Általános Iskola Gábor Áron barátja voltam 1848. március 15-én tört ki a magyar forradalom Pesten. Sepsiszentgyör­­gyön Berde Mózes összehívott egy gyűlést. Megtárgyaltuk, hogy miként harcoljunk a forradalom ide­jén. Nem volt sem fegyverünk, sem ágyúnk. A hideg reggeli ködben megjelent egy barna arcú, bőrködmönös ember. Gá­bor Áron volt a neve. Felajánlotta, hogy ő önt ágyút a se­regnek. Berde Mózes eleinte azt hit­te, hogy Gábor Áron egy eszelős em­ber. Felkereste szállásán, és kérdezte a munkájáról, életéről. Kiderült, hogy ezermester és nagyszerű ember. Másnap elküldték Áront a hermányi erdőbe, hogy öntsön ágyút. Megkér­tek valakit, hogy menjen vele. Én el­vállaltam. így barátkoztam meg vele. - Jó napot, én Kovács Sándor vagyok - mondtam én. - Nagy megtisztelte­tés, hogy önnel mehetek. - Jó napot, Gábor Áron a nevem­szólt ő. - Tegezzen nyugodtan Megérkeztünk a hermányi erdőbe. Ott serényen öntöttük az ágyúkat. Aztán mikor elkészült öt darab, elin­dultunk hazafelé. Mikor megérkez­tünk, nemcsak az öt ágyút, hanem az ellenség levelét is hoztuk. Dohai al­ezredes ócsárolta Gábor Áron ágyúit. Ő magabiztosan azt mondta: - Még ki sem próbálták az ágyúimat, és ócsárolják? H Ha elhasad az ágyúm, lövessen főbe, ezredes úr! Ha máso­dik lövésre nem találom el a kiadott célt, lőjék keresztül rajtam az ágyú­golyót! Erre a hangra elszállt minden kétség. Áron ágyúi kiállták a próbát. Megkezdődött a harc. Kivitték az ágyúkat a csatatérre. Prázsmár felől közeledett az ellenség. Áronnal együtt sokat harcoltunk. Néha köze­ledtünk egymáshoz, máskor távolod­tunk. Egy alkalommal nagyon eltávolod­tunk egymástól. A nagy zajban lövöl­dözést hallottam. Odafutottam, de már késő volt. Könnyes szemmel bo­rultam barátomra. Elvesztettük a csa­tát. És én a legjobb barátomat. Rus Adrienn Tímea, IV. osztály Móra Ferenc Általános Iskola FIGYELEM!!! Az 1848-as szabadságharc emlékére írjatok ti is a fentiekhez hasonló fogalmazásokat „Gábor Áron (Petőfi Sándor) barátja voltam“ címmel! A beküldők közt könyvnyereményeket sorsolunk ki, beküldési határidő: 2000. március 22. Az előzőleg meghirdetett témáról, „Mesél a fogkefe“ címmel többen is küldtek be fogalmazást. Könyvjutalmat nyertek: Nagy Szilárd, Székelyudvarhely Cseke Tünde Zsuzsanna, Székelyudvarhely A könyvek az Erdélyi Gondolat Könyvkiadónál jelentek meg. :2000. március 15 - 21. Népdalok az 1848-49-es szabadságarc korából 1. Most szép lenni katonának, Mert Kossuthnak verbuvál­nak. Négy esztendő nem a világ. Éljen a magyar szabadság, Éljen a haza! Kossuth volt az indítója, Magyarország szószólója. Kossuth Lajos nem lett vol­na, Katona sem lettem volna. Éljen a nemzet! 2. Kossuth Lajos: édesapám. Felesége: édesanyám. Én vagyok az igaz fia. Magyarország katonája. Kossuth Lajos udvarába’ Eltörött a lovam lába. Gyerünk, pajtás, gyógyítsuk meg. Itt a muszka, szalassz­uk meg! rr■■ »i»i»i­tv» i««m»\ ... ....mi történt március 15-én? Az 1848-as forradalomnak olyan fel­adatokat kellett megoldania, amelyek lehetővé tették a Habsburg-uralom alá kényszerített Magyarország fenn­maradását. Ki kellett harcolnia a nemzeti függetlenségét az osztrák császártól, meg kellett teremtenie az alkotmányt, amely tartalmazza az ál­lampolgárok jogait és kötelességeit. Fel kellett szabadítania a jobbágyo­kat, el kellett törölnie a nemesi előjo­gokat. Ennyi és ilyen nehéz feladatot csak évtizedes reformokkal, a rend­szer lassú, fokozatos javításával lehe­tett volna teljesíteni, vagy pedig hir­telen, egyszerre: forradalommal. A párizsi és bécsi forradalom megadta a magyar forradalmi ifjaknak is a len­dületet és a bátorságot arra, hogy a forradalommal rendezzék a magyar­ság ügyét. A bécsi forradalom kitörésének híre a Pilvax kávéházban érte a magyar egyetemi ifjakat, ahol március 14-én összegyűltek. Tudták: „itt az idő, most vagy soha!“Petőfi határozta meg az első és legfontosabb ten­­nivalót:“A forradalom legelső lépése és egyszersmind fő kötelessége, sza­baddá tenni a sajtót!“ Másnap kora reggel ismét a Pilvax­ban gyülekeztek az ifjak. Ott volt Pe­tőfi, Jókai, Vasvári, Irinyi. Innen el­indultak az egyetemek felé, hogy összetoborozzák a fiatalságot. Jókai fölolvasta a Kiáltványt, Petőfi pedig a Nemzeti dalt. Már több százan vol­tak a szakadó esőben, s egyre többen csatlakoztak hozzájuk. S már ezren is lehettek, amikor a menet megérkezett Länderer nyomdájához. A nép nevé­ben lefoglalták, s azonnal nyomtatni kezdték a 12 pontot és Petőfi költe­ményét. A nyomtatványokat ezrével osztották szét a pesti nép között. Délután három órára gyűlést hirdet­tek a Nemzeti Múzeum előtti térre. Az eső ellenére tízezer ember gyűlt itt össze. Ide nem csak az egyetemi ifjak jöttek el, jelen voltak polgárok, munkások, parasztok és nemesurak. Jókai itt is felolvasta a tizenkét pon­tot, amelyben összefoglalták, hogy mit kíván a magyar nemzet. Petőfi el­szavalta a Nemzeti dalt. A tömeg üdvrivalgással fogadta. A múzeum elől a városházára siettek, hogy alá­írassák és elfogadtassák a 12 pontot a polgármesterrel. Ekkor az a hír ter­jedt el , hogy a helytartótanács kato­nákat vetett be a forradalmi tömeg el­len. Az emberek nem ijedtek meg, át­vonultak Budára a helytartótanács­hoz, benyomultak az épületbe, és kö­vetelték a katonaság visszahívását, Táncsics Mihály szabadon bocsátá­sát, a cenzúra eltörlését. A helytartó­­tanács félelmében mindenbe bele­egyezett, a nép kiszabadította börtö­néből Táncsics Mihályt. Este a Nemzeti Színházban Egressy Gábor elszavalta a Nemzeti dalt, amelynek refrénjét kórusban mondta az egész tömeg: ,A magyarok istenére Esküszünk­. Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk. “

Next