Udvarhely Szék, 2000. július-december (3. évfolyam, 27-49. szám)
2000-07-05 / 27. szám
4. oldal gazdaság Globalizáció: kinek a hasznára? Az alábbi cikk statisztikai adatokra és tényekre támaszkodva mutatja be a világgazdaság globalizálódásának árnyoldalát, melyet a külföldi és a hazai gazdasági szaksajtó is rendszerint agyonhallgat A bolygószintű humán krízis A fejlődő (köztük a piacgazdaságot most tanuló kelet-európai országokban a nemzetközi hitelintézmények (Világbank, Nemzetközi Valutaalap) által előírt vagy támogatott gazdaságfejlesztési programok a gazdagok és szegények közti elmélyülését gyorsítják katasztrofális következményekkel. „Több esetben (latin-amerikai programok) volt tanulsága az, hogy ha a fejlesztéseket kívülről próbálják ráerőltetni az emberekre, súlyosan aláássák az emberi és közösségi kapcsolatot, megnehezítve ezzel azoknak az életét, akik életének könnyítésére lettek volna hivatottak. Ezzel szemben, mikor a fejlesztésekkel kapcsolatos döntéseket az érintett közösségek kezébe adták, és azok önbizalmat és szabad kezet nyertek a fejlődéshez, bizonyították képességeiket helyzetük javításában." • El kell fogadnunk azt a Romániára is érvényes tényt, hogy a nemzetközi pénzsegélyek nem hellyettesíthetik annak szükségességét, hogy ezek az országok jobban gyümölcsöztessék emberi erőforrásaikat és belső természeti adottságaikat, mivelhogy „a nemzetközi fejlesztési beavatkozások legnagyobb része a helyi erőforrások kontrollját áthelyezi egyre nagyobb és nagyobb intézmények kezébe, melyek a helyiek felé semmiféle felelőséggel nem tartoznak. Minél nagyobb a szóban forgó központi intézményeken átfolyó pénzösszeg, annál jobban függnek tőlük az emberek, és annál kevésbé tudják ellenőrizni saját életüket, erőforrásaikat, annál jobban mélyül a szakadék a központi hatalom és a helyi közösségek között.“ (Ez az utóbbi negyven év, fejlődő országok szegénységét leküzdeni kívánó, nemzetközi segélyprogramjainak tapasztalata, melyet Kotten megtörtént esetekkel illusztrál könyvében.) A nemcsak fejlődő országokban tapasztalható, világméretű humán krízis (melyet az életminőség rohamos romlásának nevezhetnénk-szerk.) három formában jelentkezik: a növekvő elszegényedésben, a természeti környezet soha nem látott pusztulásában és a társadalmi kapcsolatok széthullásában. Akárhogy is nézzük, nyilvánvaló, hogy az utóbbi évtizedekben tapasztalt fejlődési mód nem kedvez az emberiség többségének. Az alulfejlett világ a fejlett országok áldozata, melyek magas életszínvonallal és pazarlónak mondható fogyasztással jellemezhetők, dominálják a világpolitikát és fogyasztási szintjükkel a világot elkerülhetetlenül az ökológiai és szociális katasztrófa felé sodorják. A globális gazdasági politikák helyett, a gazdasági életet úgy kell szervezni, hogy az visszaadja a kis helyi közösségek erejét. A globalizálódás okkult céga Miközben a világ egyre lejjebb csúszik a szociális és társadalmi dezintegrálódás lejtőjén, melynek hátterében az az 1950 óta megötszöröződött gazdasági termelés áll, amely a földi ökoszisztémát messze a regeneráló képességén túl terheli, olyan napról napra súlyosbodó folyamatokkal szembesülünk, mint a szegénység, a bűnözés, a társadalmi egyenlőtlenségek, a családok széthullása, a környezeti károsodás. A jelen helyzetben a kormányzatok teljesen tehetetlenek ezen gondok tartós megoldásában, és ez felfedi a kormányzati bürokráciák csődjét. A kormányzati krízis okozói a gazdasági globalizálódás hátterében megtalálható konvergens ideológiai, politikai és technológiai erők. A gazdasági globalizálódással, a hatalom a közjóért felelős kormányzatok kezéből lassan átvándorol néhány multinacionális cég és pénzügyi intézmény kezébe, akiket egyetlen érdek mozgat: a rövidtávú pénzügyi profit keresése. Egy aktív propagandagépezet, melyet a világ legnagyobb vállalatai ellenőriznek, arról próbál meggyőzni minket, hogy a fogyasztás (és így a termelés növelése) az egyedüli út a boldogságunkhoz és a piaci túlkapásokat megelőzni kívánó kormányzati szabályzók megakadályozzák ezt. „A globalizálódás történelmileg elkerülhetetlen, s egyúttal jótétemény az emberiség számára. Valójában ezek mind mítoszok, melyeket a pazarló mohóság igazolására propagálnak a gazdasági elit képviselői. Valójában a piaci zsarnokság időszakát éljük. (...) Ahogy a gazdasági rendszerünk elvált a őt megillető helyétől és egyre nagyobb befolyást szerzett demokratikus intézményeink felett, még a világ leghatalmasabb vállalatai is a világméretű pénzügyi rendszer erőinek foglyaivá váltak, mely rendszer lekapcsolta a pénzteremtést a reálvagyon létrehozásától, és a kivonó, nem pedig a termelő beruházásokat méltányolja és jutalmazza. (...) A probléma nem önmagában az üzlettel vagy a piaccal van, hanem a súlyosan megromlott globális gazdasági rendszerrel, amely messze az emberi ellenőrzés hatókörén túl működik. E rendszer dinamikája olyannyira hatalmassá és rendellenessé vált, hogy a vállalati menedzserek számára is egyre nehezebb a közérdek képviselete, erkölcsi értékeik szilárdságától és elkötelezettségüktől függetlenül.“ Egy újfajta imperializmus van kialakulóban, de előbb vegyük a történelmi tényeket. Emlékezzünk vissza mit jelentett az első ipari forradalom. Munkanélküliek seregeit hozta létre, melyeiket a gyarmatokra küldtek, mintsegy levezető szelepként használva ezt a megoldást. A hosszú évszázadokon át folyó gyarmatosítás a történelem egyik legsötétebb fejezetét képezi. Napjainkban a fizikai határok átjárhatóságával a munkanélküliség globális méreteket öltve jelent meg újra, és a levezető szelepek hiányában ez a relatív munkaerőtöbblet az éhség és erőszak enklávéit hozta létre, ahol a koldusok és a szociális segélyből élők tengődnek. A világ gyarmatosítása viszont tovább folyik, ami a természeti kincsek kiaknázását illeti, és olyan eldugott helyeket céloz meg, mint Szibéria, Brazíl-Amazónia, Indokína vagy Pápua-Új-Guinea. Az újfajta imperializmusban ugyanúgy mint régen Észak (mondhatunk Nyugatot is) olcsó nyersanyagot importál Délről (vagy Keletről), ahová fejlett ipari termékeket vagy ipari hulladékot (köztük az atomerőművekből származó radioaktív hulladékot) exportál. Vannak esetek, amikor a Dél egyik olcsó és kisfeldolgozottságú terméke az Észak hasonlóan túltermelésben lévő termékét veszélyeztetné, közvetve pedig az ezt termelő lakosságot. Például „Belgium nemhogy segíti a Zaire-i (Belgium vojlt gyarmata) termelőket a baromfiter- rmelés piacának megtalálásában, hanem ellenkezőleg, elárasztotta a Zaire-i piacot a belga állam exporttámogatása miatt dömpingárú belga baromfival. Veszélyes lenne, ha egyetlen példa alapján általánosítanánk de észrevehetjük, hogy sem az Egyesült Államok, sem pedig Európa nem ég a vágytól, hogy a Zaire-i termelők nettó baromfiexportőrökké váljanak, veszélyeztetve ezzel az amerikai és európai farmerek kenyerét. (Ugyanez vonatkozik Romániára is - a szerk.) A globalizálódás árnyoldalának tényei és adatai 1950 óta a világ pénzben kifejezett gazdasági termelése 3.800 milliárd dollárról 1992-re 18.900 dollárra nőtt (az 1987-es konstans dollárt figyelembe véve, vagyis kiküszöbölve az inflációt). Ugyanebben a periódusban a világexport értéke 308 milliárd dollárról 3554 milliárd dollárra nőtt (az 1990-es dollárt véve figyelembe). Az első esetben a növekedés majdnem ötszörös, a másodikban 11,5-szörös. „És mégis, csak egymilliárd emberről mondható el, hogy jólétben él. Ugyanakkor amit többségünk valóban akar - biztos megélhetés, megfelelő lakás, egészséges és szennyezetlen élelmiszerek, gyerekeink számára jó oktatási-nevelési és egészségügyi ellátás biztosítása, tiszta és élettel teli természeti környezet úgy tűnik egyre elérhetetlenebb, egyre többek számára.“ Meg kell említenünk, hogy egymilliárd ember a Föld lakosságából kevesebb mint napi egy dollárból próbál napról-napra megélni. Ugyanebben az időben az Egyesült Államokban a gyerekek fele csonka, egyszülős családokban nevelkedik; 100.000 amerikai gyerek visz naponta valamilyen lőfegyvert az iskolába, és naponta negyven közülük megsebesül vagy meghal... Úgy becsülik, hogy a fejlődő országokban a feleségek kétharmadát fizikailag bántalmazzák. A világban minden kétezredik nőből egy nemi erőszak áldozata. Indiában évente 9.000 női halálesetet kötnek közvetlenül hozománnyal kapcsolatos viszálykodáshoz. A második világháború óta eltelt időszakban több mint 20 millió ember vesztette életét fegyveres konfliktusokban. Az 1989 és 1992 között folyamatban levő 82 fegyveres konfliktusból csak három volt államok közti. A többi háborúban a szembenálló felek polgártársaikat gyilkolták. A század elején a háborúk áldozatainak 90%-a volt katona, most a század végén 90%-uk a civil lakosságból kerül ki. A belső háborúk számának növekedése a háborús menekültek növekedéséhez vezetett. 1960-ban az ENSZ 1,4 millió ilyen menekültet regisztrált. 1992-ben már 18,2 millióan voltak. Ezenkívül, becslések szerint 24 millió ember változtatott lakhelyet országuk határán belül háborús okokból. Másrészt mindenütt nyomaira bukkanunk annak, hogy túlléptük ökológiai határainkat. A savas eső csak Európában 36 millió hektár erdőt pusztított el. Globális szinten, évente újabb 6 milliárd hektár talajt hódít el a sivatag olyan földeken, melyek valamikor termőek voltak, a trópusi fösőerdők területe - melyek a világ leghatékonyabb oxigéngyárai - évente 11 millió hektárral csökken a kivágások miatt. Ugyanekkor 26 milliárd tonna talaj vész el az oxidálódás és erózió miatt. 1,5 milliárd hektár első osztályú mezőgazdasági föld szikesedik el az öntözések miatt. Az egy főre eső gabonatermelés 1984 óta csökken. Észak-Amerika de valószínűleg az egész Föld felett az ózonernyő 1980 és 1990 között 5%-kal csökkent. Az utóbbi 100 évben a széndioxid szintje 25%-kal növekedett az atmoszférában. (folytatása következik)A cikk a Tribuna Economica 19/2000 számában jelent meg, szerzője Victor Stoica közgazdász, és nagyrészt David Corten amerikai közgazdász. When Corporations Rule The World (magyarul: Tőkés társaságok világuralma, 1996. Budapest) 1995-ben megjelent könyvére alapozza írását, annak mintegy összefoglaló kivonata kíván lenni. A könyvvel később részletesen is kívánunk foglalkozni. Egy másik idézett szerző: Pat Robertson: Agenda ordinii mondiale, Bukarest) Cs. J. István Törvénysaroki örökségről Gyakran felmerülő kérdés: mikor kell hagyatéki tárgyalást kezdeményezni, egyáltalán a hagyatékkal kapcsolatban milyen kérdések merülhetnek fel? Ezeket nézzük át néhány sorban. A hagyaték megnyitásának időpontja a halál pillanata. Tehát hagyatékról kizárólag akkor beszélhetünk, ha valaki elhalt. A hagyatékot az elhalálozott személy vagyona képezi, megterhelve annak adósságaival. Tehát a hagyaték aktívumból és passzívumból tevődik össze. A hagyaték elfogadásának időpontja 6 hónap. Ezen határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. A hagyaték elfogadásának kétféle módozata ismeretes. Az egyik a KIFEJEZETT, amikor az örökös közjegyző előtt nyilatkozza, hogy a hagyatékot elfogadja, illetve örökölni akar az elhalt után. A másik módozat a HALLGATÓLAGOS, amikor nem létezik az imént említett elfogadási nyilatkozat, viszont az örökös cselekményeiből egyértelműen kiderül, hogy örökölni szándékozik. Ilyen esetben a hagyaték tárgyaiból magához vesz, fizeti az örökösödési illetéket, adót stb. Tehát mindebből egyértelműen kiderül, hogy örökösként kíván szerepelni. A jog mindkét esetben elfogadja ezt a két módozatot. Az elfogadást mindig az elfogadónak kell bizonyítania, tehát egy esetleges per esetén ennek a bizonyítása az ő feladata. Ezen esetekben a két vagyon összefonódik, az elhalt vagyona az örökös vagyonával. Az örökös az összvagyonnal felel a hagyaték adósságaiért. Van mód olyan jellegű elfogadásra, amikor az örökös azt mondja: hajlandó vagyok elfogadni az örökséget, viszont kizárólag leltár készítése mellett. Ezt a módozatot kizárólag közjegyző készítheti, az elfogadási nyilatkozatban szerepel az a tény, miszerint az örökös csak az aktívum erejéig fogadja el a hagyatékot. A leltárnak mellette kell lennie. A leltárt a hagyaték megnyitásának pillanatától számított 3 hónapon belül kell összeállítani. Abban az esetben hogyha kiskorú az örökös kizárólag az utóbbi elfogadási módozat lehetséges. A törvény nem engedélyez másfajta módozatot a kiskorú számára, ezzel is védve a túlkapásoktól, mely szerint a saját vagyona nem használható fel esetleges adósságok kifizetésére. A hagyaték megállapítása kétféleképpen történhet: egyrészt jegyző előtt, amikor a felek megegyeznek a hagyatékot illetően. Tehát ennek feltétele a megegyezés és megjelenés a jegyző előtt. Ennek hiányában az érdekelt félnek jogában áll bírósághoz fordulni a hagyaték megállapításáért, illetve annak megállapításáért, hogy kik az örökösök és milyen arányban. Nagy Zoltán, ügyvéd 2000. július 5 — 11.