Udvarhelyi Híradó, 1993 (4. évfolyam, 1-102. szám)

1993-01-07 / 1. szám

­Milyen lesz a '93-as esztendő? A szilveszteri pohárcsengés után, bizonytalan létünkben, gazdasági romlásunkban, kétsé­gekkel vagy reménnyel tele te­hetjük fel a kérdést. Íme néhány vélemény: • Mérnök: — A Kormány meg kellene kezdje a munkaerő-át­képzést. A fémipar és az állami vállalatok továbbra is mosto­hagyermekei lesznek az átala­kulásnak. Sajnos, csak borúlá­tó lehetek. • Diák: — Én remélem, hogy ez az esztendő jobb lesz, mint a tava­lyi. Csökken az infláció mérté­ke, jobb lesz a kereset. A diákok bentlakásában több lesz a me­leg és emelkedik az ösztöndíj. Hogy miből gondolom ezt? Hát semmiből, csupán én mindig optimista vagyok. • Munkás: — Kérem, bármilyen a világ, nekem mindig dolgoz­nom kell. Én ingyen egy lejt sem kapok sehonnan. A főnök­ség kiharcolta a magáét, mi munkások megint ellátottak a szánk. A jövő elég homályos, nem mondhatok mást. • Tanuló:— Miért kérdezi ezt, nekem jó lenne egy új far­mer, meg egy új Puma cipő. Ha ezt megkapom, akkor jó év lesz a '93-as. •Nyugdíjas: — Mindenki sze­ret kérdezősködni, de velünk keveset törődnek. Drága az élelem, a hús, a gyógyszer. Na, de nincs mit tenni, csak éppen háború ne legyen, ak­kor lesz valahogy. • Munkanélküli: — A választáso­kon mindenki ígérgetett, de egyre többen kerülnek az utcá­ra. Ha lejár a segélyfolyósítási idő, nem tudom mihez kezdek. Talán kimegyek Magyarország­ra dolgozni, de ott is már elegük van belőlünk. • Háziasszony: — Csak tejért ne kellene sorban állni. Többet vá­rok a város vezető­ségében. Ennyi. • Mámoros fiatalember: — Hogy miért iszom ? Azért, hogy elbú­csúztassam ezt a rohadt évet, mely az utcára kergetett. Minek örvendjek, annak talán, hogy 89-hez képest tízszer annyi a rendőr, magas fizetéssel, s én pedig maholnap felrúgom a patkót. Vagy pedig a helyi RMDSZ csatározásainak tap­soljak, hogy így még jobban szétforgácsoljuk erőnket (?)... írt F.D.D. lm CL N 5/3 'Oi•- • ez N •a 5/3 SJ• sz C3 CL 'QJ OJD 3 Azért nem vagyunk nyomorúságos helyzetben... A Ku­dar negyedben lakó Nagy Dé­nes és felesége, Ilona szintén munka­­nélküliek. Szombatfalván, az állami gazdaság farmján dolgoztak, mint méhészek. 1990 tavaszától — mikor a méhállományt csaknem teljesen fel­számolták — nem dolgozik a feleség. Beteges, ezért nem is hiszi, hogy állan­dó munkahelyre alkalmaznák, olyan munkára pedig, ami egészségét ve­szélyezteti, ő nem vállalkozik. Kézi­munkát készít eladásra, ezzel próbálja pótolni a család jövedelmét. A férj pár hónappal később maradt munka nélkül, mint felesége. Késve adták be a formaságokhoz szükséges papírokat, így 1991 novemberétől kapták a munkanélküli segélyt. 1992 októberétől egyenként 4372 lejes szociális segélyt kapnak, ami a tízéves kislánynak járó gyermek­segéllyel együtt nem haladja meg a havi 10.000 lejt. Nagy Dénes az év nagy részét Ma­gyarországon tölti, kőművesként elég tisztességesen keres. H­­a­vonta hazajön jelentkezni a munkaügyi hivatalnál, na meg pénzt hozni a családnak. — Azért nem vagyunk éppen olyan nyomorúságos helyzetben — mondta. Tíz éve házasodtak össze. Garzon­ban laktak, mostani lakásukat úgy két éve kapták. Kb. 50.000 lejjel és nem kevés munkával lakhatóvá tették, az­tán meg is vásárolták. Még sok min­dent szeretnének igazítani a berende­zésen. Tordátfalváról, a férj szüleitől is jön segítség. — I fa naponta annyi lej megjönne a földműves munkából, mint amennyi forint odakinn, nem men­nék Magyarországra vendégmun­kásnak, mert állandóan félünk a ki­utasítástól, és persze hiányzik a család. — mondta a családfő. £~- B.R. £ 31 udvarhelyi híradó 4 old. EZERKILENCSZÁZKILENCVENHÁROM JANUÁR 7. DIÁKSZÍNJÁTSZÓ FESZTIVÁL 1993. január 8-9 között kerül sor Székely­udvarhelyen a II. Országos Diákszínjátszó Fesztiválra, házigazda a Tamási Áron Gimnázium. Tizen­nyolc diákegyüttes jelentkezett eddig részvételi szándékkal: Arad, Temesvár, Nagyvárad, Szatmár, Urassó, Sepsiszentgyörgy és más erdélyi városok diák­színjátszó csoportjai. Előadások időpontja: 8-án egész nap, 9-én délelőtt, a Művelődési Ház nagytermében, belépődíj nélkül (ingyenes). A rendezvény­­sorozat egyedüli anyagi támogatója az ATI Kft, ezenkívül a koronás kerámia­üzem ajánlott föl dísztárgyakat, besegítve a jutalmazásba. & fák Magyarországon bevezették a munkavállalási vízumot Az új esztendőben maradtak a régi gondok, sok embernek, főleg a szakmunkásoknak nem ígér sok jót a jövő. Sokan mondják: nem baj, majd megyünk Magyaror­szágra, ott vállalunk munkát. Na, de amint a magyar rádióból érte­sülhettünk, január elsejétől a ma­gyar állam is szabályozni, korlá­tozni szándékozik a külföldiek munkavállalását. Erről beszélget­tünk László Gáborral a Hargita Tours Kft. cégvezetőjével: — Mit kell tudnia annak, aki Ma­gyarországon kíván dolgozni? —Tudott dolog, hogy a harmincna­pos turistavízummal is sokan dol­goznak odakint. Ezután ez szinte le­hetetlenné válik, mert a munkaadót kötelezni fogják, hogy akiknek munkát biztosít, azoktól követelje a munkavállalási vízumot. — Hogyan lehet azt megszerezni? — Először munkavállalási enge­délyt kell kérnie a dolgozni akaró személynek ott a városban vagy köz­ségben a Kerületi Munkaügyi Köz­ponttól. Utána munkáltatási igazo­lást kell kérnie attól a cégtől, vagy jogi személytől, amely őt alkalmaz­za. (Igazolja, hogy szükség van rá.) Ezzel a két hivatalos papírral vissza kell jönnie és Bukarestben a magyar nagykövetségen 24 USA dollárt lefi­zetni, két fényképpel és az útlevéllel jelentkezni. Ekkor bepecsételik az úgy­nevezett munka­vállalási vízumot. — Az első lépésként kért munkavál­lalási engedély megadása milyen fel­tételekhez kötött? — A magyar Munkaügyi Miniszté­rium rendelkezése értelmében, be kell mutatni: erkölcsi bizonyítványt a büntetlen előéletről (cazier judici­ar, az itteni megyei rendőrségről), szakképesítést igazoló hivatalos ok­mányt, indoklást a munkavállalás szükségességéről. — Miben segít a Hargita Tours Kft. — A fent említett két okmány (mun­kavállalási engedély és munkáltatá­si igazolás) birtokosainak itthon fel­vállalja az ügye további intézését, vagyis a vízum megszerzését, amely még két évbe is telhet. Cégünk kap­csolatba lépett a magyar követség vízumosztályával és így mondhatni gördülékenyebb az ügyintézés, ha ránk bízzák, a magánszemélyek. Persze, bárki személyesen is elutaz­hat, hogy intézze saját ügyét. — Vállalják-e más országokba a ví­zum megszerzését? — A világ bármely országába vállal­juk, kivéve Ausztriát, Németországot és Kanadát, amely nagykövetségein személyesen kérik az ügyfelek megje­lenését. Címünk: Márton Áron tér 6. szám, Tel: 16018 vagy 18952. Fülöp D. Dénes Baszogatjuk egymást! Egy ingázó hívta fel a figyelmemet arra a kis „háborúra”, amely a helyi állami szállítási vállalat és a magánvállalkozó közt dúlt. Olvashattunk már az UH hasábjain egy nem túl barátságos hangvételű interjút a farkaslaki kft. ügyéről. A Máréfalvára utazók szívesebben ülnek fel a tisztább, melegebb, kényelme­sebb, és gyorsabb magánjáratra, még akkor is, ha ez drágább (újabban), mint az állami járat. Az egészséges konkurencia — úgy tűnik — nincs igazán ínyére az állami vállalatnak. Az ingázó ismerős meséli, hogy pár alkalommal a magánjárat autóbuszát beszorították a buszmegállóba két másik autóbusz, vagy taxi közé, és addig kellett ott vesztegelnie, amíg versenytársa összeszedte az utasokat. Nem akarok senkit gyanúsítgatni, de nem fér az sem a fejembe, hogy miért kényszerítették néha az utasokat az állami vállalat dolgozói arra, hogy két jegyet váltsanak, még akkor is, ha nem akarnak visszautazni? Egy decemberi hajnalon nem indult magánjárat Máréfalvára, mert valaki az éjszaka folyamán homokot szórt az üzemanyagtartályba. Egy másik alkalom­mal ellopták a busz akkumulátorát. Hogy ki a szabotázsok szerzője, az még nem derült ki. Viszont érdekes, hogy azon a reggelen állami járat sem indult. Mintha összebeszéltek volna, hogy az utasokat az út szélén hagyják... Ez a fajta konkurencia nem a közönség javát szolgálja, és az ingázókkal együtt remélem, hogy az elmúlt esztendő emléke marad. & Fekete Gábor

Next