Udvarhelyi Híradó, 1996. január-március (7. évfolyam, 1-25. szám)

1996-01-04 / 1. szám

1 HíitAb © ONNAN INNEN « December 11 -én, vasárnap a lengyel fővárosban új szerve­zet alapító okmányát írták alá a Közép-Európai Fórum Alapít­vány néven. Az Európai Unió és a társult országok együttműködését elő­segítő és támogató, a teljes tagság mihamarabbi elérését célul kitűző alapítvány tagja nyolc volt szocialista ország (többek között Magyarország és Románia), valamint Francia­­ország, Belgium, Németország és maga az Európai Unió. » 1995 végén az RTV közvéle­mény-kutatást végzett és ennek eredményei számunkra is biztatóak. A megkérdezett ro­mánok 92 %-a felelt igennel arra a kérdésre, hogy 1996-ban óhajtja-e vagy sem a történel­mi megbékélést Románia és Magyarország m­­ _ütt. A felmé­rés szerint a megkérdezettek 94 %-a óhajtja a NATO-ba való belépést, ugyanennyi a Nyu­­gat-Európához való köze­ledést. 75 % szeretné, hogy több külföldi befektető jöjjön az országba. A megkérdezettek 45 %-a úgy ítélte meg, hogy közepes év volt a '95-ös esztendő, 22 %-uk jónak tartot­ta, 23 % rossznak vélte, 24 % reméli, hogy a jövő év jobb lesz, mint az idei volt. A román állampolgárok 91 %-a elle­nezte, hogy Románia újra kom­munista ország legyen, mint amilyen '89 előtt volt. Minde­zekből kitűnik, hogy a '89-es fordulat után egyre derűlátób­bá váltak az emberek. A magyar­román alapszerződés megköté­se, valamint az egységes Európá­hoz való csatlakozás jelentené a . y.­.'téplkedést Románia számá­ra. A jövő évi választások remél­hetőleg újabb pozitívummal já­rulnak hozzá ezen folyamat mielőbbi javulásához. Marosvásárhely több negyedé­ben tettek ki gyertyát lakásaik ablakába hétfőn este magyar nemzetiségű emberek, hogy így fejezzék ki ragaszkodásu­kat anyanyelvükhöz, tiltakozá­sukat az azt fenyegető törvé­nyek ellen. A Bethlen Gábor la­kótelepen, az egyetemi lakóte­lepen, a Székely vértanúk em­lékműve körüli házakban, a Vas Gereben utcában volt látható, hogy lakások tucatjaiban oltot­ták el a villanyt és tettek gyer­tyát az ablakba ebben az idő­ben az ottlakók. Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és más székelyföldi városokban is lát­ható volt, hogy több lakásban leoltották a villanyt és az abla­kokba gyertyát tettek., , Izrael nem ad kárpótlást a pa­lesztinoknak azokért a káro­kért, amelyeket a zsidó állam a hat évig tartó palesztin felkelés idején okozott — jelentette ki Simon Peresz izraeli kormányfő egy hétfői híradás szerint. Peresz miniszterelnök leszögezte, hogy Izrael nem tartozik kárpótlással a palesztin felkelés idején keletke­zett károkért, mivel Izraelt akkor rákényszerítették az erőszak al­kalmazására. A kormányfő meg­jegyezte, hogy izraeli oldalon is számos áldozata volt az 1987 decemberében kezdődött intifá­­dának, és úgy vélte, hogy a káro­kért és sérelmekért mindkét fél felelős. K­ Hét kilométer magas hamu­oszlopot lövellt ki magából hét­főn este a távol-keleti Kamcsat­­ka-félsziget Karimszkij nevű vul­kánja, amely hosszú hallgatás után kitöréssel fogadta az újév első napját. Az ég felé tornyosuló hatalmas hamuoszlopról a Kamcsatka felett repülő orosz lé­gijáratok pilótái számoltak be. (Duna-text) figyelő 1996. január 4., csütörtök Történelmi megbékélés Magyar válaszdokumentum Hamarosan átadják a román fél­nek, a Ion Iliescu elnök történelmi megbékélési javaslatára reagáló magyar válaszdokumentumot — közölte Szenti­vány­i Gábor ma­gyar külügyi szóvivő.­­ A december 19-i hatpárti egyeztetésen a pártok képviselői egyetértettek abban, hogy a ma­gyar-román alapszerződésnek és a Ion Iliescu román elnök által átnyújtott három doku­mentumnak az aláírása, abban az esetben, ha tartalmilag meg­felelőek, fontos lenne Magyar­­ország külpolitikai érdekei és a magyarság jogainak érvényesí­tése szempontjából egyaránt — mondta az MTI érdeklődésére Kovács László magyar külügy­miniszter. Az ellenzéki pártok a dokumentumok módosítására tettek javaslatot. Kovács László magyar külügy­miniszter a találkozót összessé­gében hasznosnak tartotta. Kije­lentette, hogy a Külügyminisz­térium kész minden olyan ja­vaslatot beépíteni, amely meg­felel az európai normáknak és Magyarország törekvéseivel összhangban áll. Hangúlyozta, hogy az RMDSZ véleményét is figyelembe veszik. Kovács László a továbbiakban elmondta, hogy az így véglege­sített tervezeteket a két ünnep között átadják a román félnek. Hozzátette, hogy Horn Gyula magyar miniszterelnök, vala­mint Ion Ilescu román elnök egyetértettek abban, hogy jó lenne, ha márciusig sor kerülne az alapszerződésnek és a há­rom, román részről javasolt do­kumentumnak az aláírására. Egy nemrég adott, televíziós sajtókonferenciáján a magyar­román viszonyt Horn Gyula magyar miniszterelnök hullám­zónak nevezte. Mint elmondot­ta, ennek okát részben abban látja, hogy a kisebbségek ügyét gyakran próbálják meg belpoli­tikai célokra felhasználni. Hites­­cu román elnök javaslatára ké­szül a válasz, s reméli "Valahol félúton" sikerül megegyezni. Jelzésértékűnek tartaná, ha az EU kormányközi konferenciájá­nak időpontjáig sikerülne meg­állapodásra jutni a napirenden lévő kérdésekről. Viszont az Európai Unió kor­mányközi konferenciájának időpontja közeleg, és nem len­ne jó olyan szerződések megkö­tése, melyek csak félig-meddig orvosolnák az erdélyi magyar kisebbség problémáit (!)... # F.B.Z. Helyi illetékek Udvarhely is felzárkózik . (folytatás az első oldalról) — a saját termékek forgalma­zására, közterületeken elfoglalt helyek díja — 1­500 lej/m2/nap; —­ időszakos áruforgalmazás­ra elfoglalt helyek díja — 1000 lej/m/nap; — piaci beléptidíjak (kivétel a zöldségpiac): 200 lej/személy; — mérleg igénybevételének ára: 1000 lej/nap; — a zöldségpiacon éjszakai elszállásolási díj: 3000 lej/nap/személy; — termékek eladása és egyéb szolgáltatások a piac területén kívül: 800 lej/nvp/nap; Építkezési és egyéb engedé­lyek kiállítására a következő il­letékek fizetendők: —­ városrendészeti bizonylat (150 m2 területig): *450 lej, 250 m2-ig: 1950 lej, 500 m2-ig: 2450 lej, 750 m2-ig: 2950 lej, 1000 m2-ig: 3500 lej, — utcanév és lakcímigazolás kiállítása: 2500 lej; — különböző vezetékek lefek­tetéséhez szükséges ásatási és fúrási engedélyek kiállítása: 2000 lej/m­ 2; — a közvilágításhoz, kanali­­záláshoz, vízvezetékrendszer­hez való hozzákapcsolási ille­ték értéke:­ 3000 lej/esetenként; Működési engedélyek: — szabadfoglalkozások enge­délye: 8000 lej /év; -»-egészségi i műi*ód‘rsjiyen­­gedélyek magánszemélyek szá­mára: 5000 lej. Egyéb illetékek: — reklámok által elfoglalt fe­lületekért (azok nagyságától függően): 1/2 m2-ig — 8500 lej/év, 1 m2-ig — 16000 lej/év, 1-2 m2-ig — 26.500 lej/év, 3-5 m2-ig— 142.000 lej/év. —- a cégtáblák felszerelésének illetéke: 1/2 m2-ig—­4000 lej, 1 m2-ig — 8000 lej, 2 m2-ig 12.000 lej/év. Új parkolási díjak: — 1/2 óráig — 200 lej, 1 óráig — 300 lej, 1­­ 3 óráig — 600 lej,­­ ötei­ (eitet 18­­ óráig)--fe­l~­itórt 1000 lej, heti bérlet — 5000 lej, havi bérlet — 20.000 lej, évi bérlet — 1­20.000 lej. — lovas szekerek behajtási il­letéke: 500 lej/nap, 2000 lej/hét, 7000 lej/hónap; A tehergépkocsik behajtási díja: 3000 lej/nap, 10.000 lej/hét, 20.000 lej/hónap. A fenti illetékek ki nem fizeté­se esetén az érvényben lévő tör­vények szerint 10.000 — 1.000.000 lejig terjedő bünteté­sek eszközölhetők. jgs K.Cs.L. Fotó: Nagy P. Zoltán Közvélemény-kutatásunk eredményei (folytatás előző lapszámunkból) A képviselők és a szenátor tevékenységével a válaszadók többsége elégedett. A munká­sok közül: 37 személy meg van elégedve, 27 elégedetlen, hár­man csak Antal István képvise­lővel vannak megelégedve, másik három személy pedig csak Asztalos Ferenc képviselő tevékenységét méltányolja. A nyugdíjasok közül 28-an elége­detlenek, 7-en nem válaszoltak és 33-an elégedettek politiku­sainkkal. A tisztviselők közül 13-an elégedettek, 3-an csak részben és 4-en elégedetlenek. A diákok szinte testületileg elé­gedettnek mutatkoznak. Kiket javasol helyettük? 158 személy nem javasol má­sokat. 15 értelmiségi úgy véli: mindegy. 4 értelmiségi a szená­tor helyett valaki mást szeretne, de nem hozakodik elő javaslat­tal. Az összesített adatokból ki­derül, hogy szenátornak java­solják: Asztalos Ferencet (2), Katona Ádámot (2), Bunta Le­ventét, Varró Domokost, Fancsali Kálmánt, Kinda Lászlót, Kovács Zoltánt (Alim­­pex), Balázs Árpádot, dr. Mester Zoltánt, Mihály I. Csabát, Ko­lumbán Gábort, Antal Sándort, Kiss Józsefet, Péter Pétert, Vofkori Lászlót (egy-egy szavazattal). Képviselőnek javasolják: Fü­­löp D. Dénest, Ferencz Árpá­dot, Incze Bélát, Bardóczy Csa­bát, Sófalvi Lászlót, ifj. Péter Attilát, Kolumbán Gábort, Ke­nyeres Lászlót, dr. Kinda Lászlót, Péter Attilát, Katona Ádámot, Szőke Lászlót (egy­­egy szavazattal). Kiket szeretne tanácsos­nak? 38 nyugdíjas a fiatalokat, szak­embereket, vállalkozókat; ki­lencnek nincsen javaslata; 18- an a jelenlegieket javasolják. 23 munkás szakembereket ja­vasol (arányosan minden réteg­ből és korosztályból), 11 mun­kás a jelenlegieket látná szíve­sen a következő Tanácsban is. 18 tisztviselő a fiatalokat, 10 diák a szakembereket javasol­ja, 3-an nem adtak választ és 3-an­­ a fiatalokra voksolnának; 2 diák humoristákra bízná a vá­ros vezetését. Az adatokat kie­gészítik a személyekre tett ja­vaslatok. Szavazatot kapott: Fancsali Kálmán, Kinda László, Dombi Dezső (39); dr. Szabó Vilmos, Bálint Mózes, Major Sándor (6­6); Ubornyi Mihály (5); Petres Gyula (2), dr. Venczel László, Iszlai József, dr. Bibó Árpád, Katona Ádám, Lőrincz György, dr. Váradi Ist­ván természetgyógyász/ Péter Lőrinc, Máthé László, Szil­veszter János, Bardóczy Csaba, dr. Vogel József állatorvos. Mit vár a következő Tanács­tól, polgármestertől? 33 nyugdíjas több határozott­ságot, következetességet sze­retne; 17 az infrastruktúra javí­tását, 4 nem adott választ, 8 munkahelyeket, jobb ellátást, a szolgáltatások javítását,­­ a kul­turális ügyek felkarolását és egy személy a kuponok felvásárlá­sát várja a Tanácstól. 29 munkás nagyobb határo­zottságot, következetességet követel a helyi érdekek terén; 15-en a köztisztaság és a közvi­lágítás javítását, 13-an az ifjú­ság szociális, kulturális problé­máinak megoldását, 7 személy a helyi autonómia megvalósítá­sát, 5 személy pedig fontosnak véli a lakók érdekeinek képvi­seletét a közüzemekkel szem­ben. Egy személy azt válaszol­ta: "tanuljanak meg kis fizetés­ből élni..." A 32 értelmiségi egymástól merőben eltérő válaszokat adott. Ezekből néhány: "intéz­kedjen a jobb köztisztaságért ", "kedvezményes lakásokat", "konkrétabb programot", "áll­jon jobban a sarkára", "lépjen fel határozottabban", "tegyen többet a privatizációért", "szol­gálja jobban a várost", "legyen helybéli..." stb. 1­2 tisztviselő több következe­tességet, munkahelyek teremté­sét igényli; 4 tisztviselő az utak javítását, 2 tisztviselő a kultúra és a helyi sport támogatását igényli, 2 pedig nem adott választ. A diákok közül 6-an a város tisztaságát említik, 3-an az új munkahelyek létesítését, 1 az autonómia megvalósítását, 6- an az ígéretek teljesítését vélik fontosnak és hárman nem vá­laszoltak. Pintér D. István tar A városi önkormányzat de­cemberi ülésén hozott ha­tározat alapján, illetékmó­dosítás miatt, elhalasztot­­­ták december 28-ról a zöldségpiacok árverezé­sét. A licitálást január 15- én, délelőtt 10 órakor tart­ják a Polgármesteri Hivatal üléstermében. A Posta illetékeseinek nevé­ben, Bugarschi Deian területi postafőnök sajnálatát fejezi ki és elnézést kér a nyugdí­jasoktól, amiért a Postától független okok miatt nem tudták időben kézbesíteni a nyugdíjakat._______________ Fontos tudnivalók közjegyzői díjak, bélyegilletékek Néhány hete Székelyudvar­helyen — az eddigi, a bíróság épületében működő, Állami Közjegyzői Hivatal helyett, amelyet az elmúlt ősz folyamán felszámoltak — három magán közjegyzői iroda kezdte meg tevékenységét (a József Attila utca 2. sz. alatt, a Bethlen Gá­bor utca 1. és 8. sz. alatt). A város és a vidék lakossága ezen irodák bármelyikénél megold­hatja azon ügyes-bajos dolgait, amelyek közjegyzői eljárást igényelnek. Az alábbiakban olyan fontos információkkal ismertetjük meg az olvasókat, amelyek segítsé­gével könnnyebben elintézhetik problémáikat. Elsőként a rögzí­tett értékű munkadíjakkal is­merkedhetnek meg, ezeket az igénylő minden közjegyzői oki­rat kibocsátásánál, elkészítésé­nél ki kell, hogy fizesse. A végrendeletek elkészítési díja 10.000, visszavonásának díja 5.000 lej. A mindennemű meghatalma­zások elkészítésének díja, pél­dányonként 7.000 lejbe kerül. Az örökösi vagy végrendelet­végrehajtói minőséget megálla­pító bizonyítvány elkészítéséért (ami nélkül nem érvényesülhet a végrendelet), minden örökös­nek 5.000 lejt kell fizetnie. Az örökösödési javak felleltá­rozása, a leltárív kibocsátása 20.000 lejbe kerül. A fenti, közjegyzői okiratok hitelesítésekor a következő bé­lyegilletéket kell fizetni: — végrendelet hitelesítése — 1.000 lej; — más, pénzben nem érté­kelhető okirat hitelesítése — 500 lej; — meghatalmazások hitelesí­tése — 500 lej; — bármilyen más közjegyzői irat elkészítése (aktánként) — 500 lej; KFT alapításhoz szükséges iratok Manapság szinte naponta ala­pítanak, jegyeztetnek be új cé­geket, mezőgazdasági társasá­gokat. Ezek létrehozásakor (vagy statútum módosításakor) a következő közjegyzőségi szolgáltatások vehetők igénybe: — szerződések megfogalma­zása — 50.000 lej; — működési szabályzatok (statútumok) összeállítása — 75.000 lej; — különböző módosítások esetén — 50.000 lej; kibocsájtási tájékoztatásért v — 50.000 lej; 7. A fenti iratok mindenikének­­ hitelesítéséért 5.000 lej bélyeg­illetéket kell fizetni. A nem vagyoncélú társaságok, alapítványok létesítési iratait, szabályzatait 30.000 lejért állít­ják ki a közjegyzőségek. Ezek hitelesítéséért további 3.000 lej bélyegilletéket kell fizetni. Egyéb iratok elkészítése, hite­lesítése Aláírások, aláírásminták, bé­lyegzők hitelesítése (aktánként) — 10.000 lej + 500 lej bélyegil­leték; Egyes tények igazolása (ira­tonként)— 10.000 lej + 500 lej bélyegilleték; Iratok másolatá­nak hitelesítése 1.000 lej + 500 lej bélyegilleték. Másodpéldányok kibocsátása (közjegyzői iratokról) és eredeti iratok helyreállítása 5.000 lej + 1.000 lej bélyegilleték. Jogi tanácsadás közjegyzői ügyekben: 60.000 lej/óra (szó­ban), és 120.000 lej/óra (írás­ban). (Következő lapszámunkban az ingatlanokra és más anyagi javakra vonatkozó közjegyzői díjszabásokkal kapcsolatos tud­nivalókat közöljük) éí összeállította: K. Cs. L.

Next