Udvarhelyi Híradó, 1996. április-június (7. évfolyam, 26-51. szám)

1996-04-02 / 26. szám

4 tHÍVAKÓ bolondos április 1996. április 2., kedd Felmásztam a toronyba... Pompás tavaszi reggel volt, öt perccel a becsengetés előtt ér­keztem az osztályterembe, ahol a szokásos zsongás fogadott, és Ko­vács, a harangozó fia toppant elém. Kis, összehajtogatott levél­két nyújtott át és azt mondta: — Zsuzsika megkért, hogy ezt adjam oda neked. A torkomban kezdett dörömböl­ni a szívem. Zsuzsikába egy éve­ az ötödik osztály elkezdése óta voltam reménytelenül szerelmes. Rám sem hederített, pedig még verset is küldtem neki. Remegő kézzel hajtogattam szét a papír­darabot, amelyen a következő egyetlen sor volt olvasható: "Nagy­szünetben legyél az iskola pad­lásán, beszélni akarok veled!" Számtanóra következett, de a tör­tekkel egyáltalán nem bírtam fog­lalkozni. Füzetem hátsó lapjára kis versikét kanyarítottam, Petőfi Sándor stílusában, mert akkoriban éppen azt tanultuk: "Zsuzsim, szí­vem szerelme..." valahogy így kezdődött a költemény, amit óra végéig be is magoltam. Nagyszünetben felmásztam a padlásra és szólongatni kezdtem: "Zsuzsika! Zsuzsika!". Csakhogy a kislány sehogy sem akart elő­bukkanni. Az egyik sötét sarokból mocorgást hallottam, azt hittem, álmaim főszereplője van ott, hát egy szuszra elmondtam a költe­ményemet, de akkor ahelyett, hogy szerelmem a lábam elé bo­rult volna, harsány röhögés rázta meg a padlást. Kovács és még négy marha osztálytársam bújt elő a sötét sarokból: — "Zsuzsim, szívem szerel­me..." utánozták alkotásomat, és közben fulladoztak a röhögéstől. Nem értettem az egészet, majdnem sírva fakadtam, amikor Kovács közelebb jött és hátbave­­regetett: — Április elseje van, te ökör... így lettem én áprilisnak bolondja, és másztam fel a toronyba anno domini 1975-ben. Azóta már sok­kal óvatosabb vagyok, negyedany­­nyira sem bízom már meg az em­berekben. sí Pintér D. István ADON Sec-i c Bemegy a cigány a videotékába. Az eladótól kéri a Cigánytábor az égbe megy című filmet. Az eladó mond­ja, hogy sajnos ez a film nincs meg, de van egy másik, a Cigánytábor dolgozni megy címmel. — Köszönöm szépen — feleli a cigány — de nem szeretem a fantasztikus filmeket. S­ziá­yteUtut — Nővérke! csókoljon meg. — Nem lehet uram. — Nővérke! Nagyon kérem, csókoljon meg. — Mondtam már, hogy nem lehet. Már az is szabály­talan, hogy itt fekszem maga alatt... "Kávé Hogy hívják a cigányok kávéját? — Jakobs a Roma. Miért fehér a cigány tenyere? — Mert azzal kapaszkodik a füstölőbe. 'pontul a futó. Hogyan őrizheti meg a szüzességét egy 12 éves cigánylány? — Ha gyorsabban fut, mint a bátyja, erősebb, mint az öccse s az apja börtönben ül. Cerur Reggeli után nyújtózkodik a gróf. — Jean! Milyen nap van ma? — Vasárnap van, uram. — Helyes. Akkor ma megyünk a nőkhöz. — Node, uram! Vasárnap templomba szokás menni. — Hagyja fiam. A templomtorony holnap is fog állni! /41treállít­óA Két rendőr beszélget. — Kéreld, a tegnap a Mercur Áruházban árleszállítás volt és mi a feleségemmel vettünk egy WC-kefét. Ve­gyetek ti is. Másnap találkoznak. — Na, vettetek WC-kefét? Kipróbáltátok? — Hát kipróbáltuk, de azért mi megmaradunk a WC- papírnál. netnowjad A rendszerváltás idején meghívja a róka a nyulat látogatóba. A nyúl erősen gondolkodik.­­— Most hogyan szólítsam a rókát? Róka elvtársnak? Na nem! Az nem korszerű. Hívjam talán Róka Úrnak? Na nem! Azt talán mégsem. Ah! Megvan! Egyszerűen lerókázom! Vígkedélyű vendég bemegy a kocsmába, megiszik 10 nagy fröccsöt, hatszor alaposan megcsöcsöli a felszol­gálónőt, elhúzatja kedvenc nótáit a cigánnyal, fergete­ges hangulatában felfirkálja a falra: "Ki a bort, nőt, dalt szereti, rossz­ ember nem lehet" Nem sokkal utána megérkezik egy rosszkedvű ven­dég. Elolvassa a fenti sorokat és alája firkálja: "Innád csak a boromat, élnéd nemmel sorodat, az anyósom tanítana dalra, nem írnád e sorokat a falra, marha!" (Csiszár Antal gyűjtése) Ne izgulj mama! A tanítónéni azt mondta, hogy fafejű. Segítség! Kigyúlt a főnök lángesze! A kereskedő: —A házasság társasvállalkozás, amely csak abban az esetben si­kerül, ha a társak nem csalnak. A katona: — A házasság meghódított vá­ros, melyet azonban sohasem le­het eléggé biztosítani az ellenség betörése ellen. A lelkész: — A házasság a mindennapi miatyánk, melyből ezeket a sza­vakat lehet idézni: "szabadíts meg a gonosztól", de előfordul, hogy egyesek még azt is hozzáteszik "és ne vigy minket a kísértésbe". Mindenki szabadon választhat. Az orvos: —■ A házasság ragályos beteg­ség, amely egyben az ellenmérget is magába foglalja. A betegek ak­kor érzik magukat jól, ha magas hőmérsékletük van, viszont rosz­­szul lesznek, ha rendes az érve­lésük. A diéta nem kívánatos, mert még csak betegebbé teszi őket. A bíró: —A házasság két peres fél ideig­lenes megeggyezése. A gyógyszerész: — A házasság régi recept szeri­nt készült pirula, hogy könnyebben tudják lenyelni, bevonják cukor­ral és mégis megakad az ember torkán. Egy olyan pirula, hogy az ember belepirul a... Az újságíró: — A házasság olyan, mint a ve­zércikk. Csak akkor jó, ha nincs benne értelemzavaró sajtóhiba. Márpedig ez elkerülhetetlen. A könyvkereskedő: — A házasság könyv, amelyet az ember csak első kiadásban ol­vas szívesen, a másodikban már kevésbé, amikor pedig elavul és klasszikus lesz, értékét veszti. A vasutas: — A házasság az első pillanat­ban igen kellemesen induló vo­nat, amely valamivel később már személyvonattá és végül elvisel­hetetlen tehervonattá válik. Az összeütközések rendszerint a vál­tóknál fordulnak elő. (folytatás az 5. oldalon) Csiszár Antal gyűjtése Hogy mik ki nem derülnek egy tanácsülésen! A gyászhuszárnak csuda jó? Hihetetlen, hogy néha a tisztelt tanácstagok nemcsak a nemléte­ző fejmilliárdokkal kell, hogy megküzdjenek, hanem a ... gyászhuszárokkal és a gödörásók­kal is... Ugyanis a Temetkezési Vállalat gondot okoz a Közüze­meknek (hiszen hozzájuk tartozik a piások feketeruhás-vitézkötéses gyülekezete) s ez az állapot a he­lyi tanácsot is gyászruhába tüntet­heti fel az emberek szemében... Amint az egyik tanácstag mél­tatlankodó hangon mesélte, az történt, hogy néhány hónappal ezelőtt súlyos sérelem érte egyik néhai atyánkfiát, aki teljesen nor­mális körülmények között hunyt el, de szokatlanra sikerült a teme­tése. Pedig, ha tudta volna sze­gény, hogy mi vár rá, előbb maga ásta volna ki a sírját, vagy meg­várta volna, amíg kijózanodnak a Temetkezési Vállalat alkalma­zottai, és csak azután hunyta vol­na örök nyugalomra a szemét. Ugyanis a derék gyászhuszárok, éppen a temetés napján, úgy fel­öntöttek a garatra, hogy a kopor­sót az utolsó úton a gyászoló csa­ládnak kellett cipelnie. És mintha mindez nem lett volna elég, a kérges tenyerű gödörásó is pityó­­kosan kurjangatott az egyik sírkő tövében, a sírgödör pedig... csak félig volt kiásva, így hát a közeli és távoli rokonok, ismerősök, no meg a jószomszédok maguk kel­lett, hogy bevégezzék a gödörá­sást. A szegény megboldogult pe­dig, nem elég, hogy 70 évig várt egy tömbházlakás kiutalására, most egy fa tövében az "örökla­kásra" is várakoznia kellett! Még jó, hogy nem unatkozott, hiszen a beszeszelt gyászvitézek ott he­­jehujáztak a sírkövekre teleped­ve, és a megboldogultnak ingyen elhúzták a nótáját. Közben a gyá­szoló gyülekezet ingujjra vetkőz­ve kaparta a fagyos földet. Szép látvány lehetett, bizonyára Szent Péter is lemosolygott a mennyor­szág kapujából. Szombatfalván azonban egy halott, még a sírba való lebocsá­­tatása előtt megfordult a koporsó­jában... Ugyanis a kéregszívű fo­­gatosok a ravatalozótól a teme­tőig — ami tudvalevőleg nem hosszú út — csak 140.000 lejért voltak hajlandók elszállítani a megboldogultat. Ezek után, bizonyára sokan el­gondolkodnak, hogy érdemes-e Udvarhelyen meghalni... mi Kész Cs. L. Faluvégi-val (el)Földelt interjú A Töretlen Tények napilap sze­nesedő riporterétől — még reak­­cióbalépése előtt — sikerült elles­nem a villáminterjú készítésének csínját-bínját, így egy zimankós délutánon elindultam, hogy e nagyfeszültséget keltő műfajban remekeljek valamit. Irány az utca. Lent lelkes készü­lődés, ütik egymást az emberek, nagy vendéget várnak. Az esti vonattal érkezik az infláció és fő a kellő fogadtatás. És igen, jó helyen járok, hirtelen hallani egy nagy csattanást (vala­hogy úgy, hogy: csatt) gondoltam, jött a villám személyesen. De mert az igazság nem itt, hanem még mindig odaát van, tévedtem. Csupán egy busz fordult gödörbe. A sofőr átkozódása közben (ami nagyon érdekes szójáték, csak most nem közöljük le) megroha­moztam a tragacsot. Nem volt se­besült, szívós fajta. A bent nyo­morgó falu, félreértve a dolgot, szorított egy fél lábon álló helyet, így bent ragadtam és látszólag boldogan zötyögtünk egyik árok­ból a másik gödörbe... Majd megérkeztünk. Lacsád, mert oda vitt a göröngyös út, nagyban hasonlít Udvarhelyhez. Ott is vannak házak, az utakon gödrök, melyek mélyéből, bizo­nyos személyek, nem törődve a csendháborítással, 100 decibellel sóhajtoznak a megváltásért, meg vannak annál gonoszabb gödrök is, ezekből nem jön hang, esetleg csobbanás, vízzel vannak tele, hogy többütemű ficam után, nyu­godjanak az idegek... És megtalál­ható minden más közművesített átok is. Kakaskukorékolás, trágya­domb és más látványosságok elle­nére, első a munka. — Nahát, ön egy tipikus vidéki pofa. Mondana valamit? — Oké, hello everybody, sze­­vasztok. Én vagyok a polgármes­ter. — Lenyűgöző. Ön egy intellek­tuális ember. Mielőtt bekapcso­lom a diktafont, mondhat valami mást is. —Igen, hát elmondok egy jópo­fa viccet. A konjunkciós disz­­punkció és idempotens protekció implikációjából következik a re­­vakcináció. Jó mi? — ... Vidék. Itt az embereknek még van igényük a kultúrálét iránt. — Naná. Játék, szórakozás, nagy nyeremények, ezt nyújtjuk. A Művelődési Házban most is megrendeztük ezt a hagyomá­nyos izét, ne­hogy mongyákot... — Ki mit tudot? — Nem. Itt a nyertes nem okle­velet, ingyen kórházkezelés­t kap. Izé, full contact. — Ojé. És még mit csinál­nak? — Hát azt... nem mondhatom meg, mert titok. Mi lenne, ha el­mondanám, hogy biológi­aii fegy­vereket exportálunk a keleti öve­zetbe és most legkeresettebb ter­mékünk a kotlós tojás? És gyár­tunk villamosszéket is. — Fejlődő gazdaság. Tényleg Lacsádon vagyunk? — Nem. Ezt a helyet könnyű kitalálni... Bumm. Sőt, bummmmm (jött a villám), mt Szász Csaba Ufók Kolozsvár mellett Kolozsvár a szenzációk városa. Az arra éhes újság­írók, tévések és rádiósok paradicsomának is lehetne nevezni, ha az ottaniak nem szoktak volna hozzá mindehhez és nem viszonyulnának közömbösen egy-egy nekünk szenzációsnak tűnő hírhez, ami általában a városháza felől szokott érkezni. Nem sokkal ezelőtt nagy gondban lehetett Florin Zahares­­cu is, a Kolozsvári Rádió igazgatója. A rengeteg reklám mellé elkelne néha egy jó sztori, amiről az emberek hetekig elbeszélgetnek. Talán éppen ezek­től a gondolatoktól gyötrődve aludt el azon az estén is, amikor a sors, a véletlen elhozta a várva-várt alkalmat. Alig szenderedett el, mikor Ioan Moldo­van ezredes, a Megyei Rendőrség vezetője telefo­non felhívta és izgatottan közölte vele, hogy Szamos­­újvár közelében, egyik domboldalon UFÓ-k száll­tak le. A rádió igazgatója nem önző ember és szívesen osztozik a "babérokon". Éppen ezért a kolozsvári telefonvonalak majdhogynem megolvadtak azon az estén a jószívű igazgatónak köszönetően, aki meg­fújta a riadót és egyben támadást vezényelt. Nem sokkal ezután ez el is kezdődött. Tévé és rádióripor­terek, újságírók egész hadserege indult el kamerák­kal, reflektorokkal, fényképezőgépekkel, rádiómag­nókkal, stb. felfegyverkezve. Sőt, a szenzációk­­szenzációjára számítva, az igazgató úr odavezé­nyelt egy "különlegesen felszerelt alakulatot" is, amely azt a feladatot kapta, hogy egyenes adásban közvetítsék a földönkívüliekkel való találkozást, két civilizáció kapcsolatfelvételét. Ahogy a vadnyugati regényekben az indiánok kö­zelítik meg ellenségeiket, nesztelenül kúszva­­mászva, úgy tették meg derék "támadóink" az utat (kb. 3 óra alatt) a domb aljától, addig, ahol az ufók landoltak. És amit itt megpillantottak nem volt a legtermészetesebb látvány. Négy emberszabású lény hevert két egymástól nem messze lobogó ha­talmas tűz mellett. A levegőben sült szalonnához hasonlatos, ínycsiklandozó illat terjengett, s néhány kiürített vodkásüveg csillogott az óriási lángnyelvek fényében. Történt ugyanis, hogy négy atyánkfia, felöntvén kissé a garatra, megéhezett, és mivel a sült szalonna jobb, mint a nyers, elkészítéséhez két ökör megsütéséhez is túlságosan nagy tüzet raktak. Nem tudni, kinek az érdeke az igazság elhallgatá­sa, mert azóta is titokzatos csend öleli körül a ko­lozsvári ufo-jelenséget. és Kádár A. — De mama, ezek a szerelők nem az esti krimiben látott csövesek!

Next