Udvarhelyi Híradó, 1996. július-szeptember (7. évfolyam, 52-77. szám)

1996-07-11 / 55. szám

1996. július 11., csütörtök magazin Hagyományos népi mesterségek Fazekasság, szövés A múlt hónap végén háromna­pos vetélkedőt rendezett a szebe­­ni Astra múzeum és a Szeben me­gyei tanfelügyelőség a 6-18 év közti, népi mesterségekkel foglal­kozó gyerekek részére. A fazakasság, szövés, szíjgyár­tás, fa­ vasmegmunkálás, üvegfes­tés, kosárszalma és gyékényfonás mellett tucatnyi mesterség kapott még helyet ezen a hagyományá­poló rendezvényen. Ám a szervezők — minden igényt ki­merítő programjukban bízva —­ kissé meglepődtek, mikor számuk­ra ismeretlen, a tapló megmunká­lással jelent meg egy megyénk­­beli a versenyen. A sors iróniája, hogy a köröndi taplókészítő haja­don — bármennyire remekelt — semmiféle díjazásban nem része­sült, hiszen ez a "versenyszám" nem volt bejegyezve az itt szerep­lő mesterségek közé... Városunkat a Tanulók Háza hímző (Benedek Enikő, Bóni Dal­ma, Menyhárt Izabella (faragó), Ilyés Levente, Lukács Sándor, Ta­lált Sándor) csoportja és a Marin Preda líceum Oltean Aurora diák­ja ikonfestéssel vett részt. A kör­nyékről még ott voltak a korondi­­ak is, kerámia festéssel (Tófalvi Ilona) és taplókészítéssel (Fábián Izabella) is. — Kész és félkész darabokat vit­tünk oda — nyilatkozta Bán Er­zsébet körvezető tanár és a gyere­kek kísérője — a mesterségek be­mutatására a falumúzeumban ke­­rült sor, mindenki egy-egy tájhá­zat foglalt el, mi a köröndi házat kaptuk. Saját népviseletbe volt öl­tözve mindenki. Díjazottjaink: Olteanu Aurora I. helyezést ka­pott és a Lom-Art különdíját, de ebben a különdíjban részesültek a Tanulók Háza csoportjai is; Tó­falvi Ilona III. helyezést, a hímző csoport szintén harmadik lett. A díjkiosztáson a Makedón Köztár­saság táncosai szórakoztatták a jelenlevőket. A jutalmak mellett, nyertünk egy egyhetes jutalomtá­borozást is, de­ nem éltünk vele. Ezen a rendezvényen érde­mes volt újra részt vennünk, három évvel ezelőtt még jártunk itt, mindannyiunknak tanulságos volt. és Szász Csaba 1100 Székely Leány Találkozó (folytatás az első oldalról) Csodálatos időben, az ünnep­ségsorozat szombat délelőtt 10.30-kor kezdődött a csíksom­­lyói kegytemplom melletti té­ren, ahol Domokos Pál Péter szobrát avatták fel. Az avatóün­nepséget olyan kiemelkedő egyéniségek tisztelték meg, mint Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Ta­­bajdi Csaba, a Magyar Minisz­terelnöki Hivatal államtitkára. Az Ezerszáz Székely Lány Ta­lálkozó fogalma elválaszthatat­lan Domokos Pál Péter szemé­lyétől, aki 1931-ben keltette életre ezt a rendezvényt. Abban az évben 1600 lány jelent meg népviseletben, akik gyóntak, ál­doztak, táncoltak, énekeltek, fo­gadalmat tettek, hogy hitükhöz, szokásaikhoz, erkölcseikhez és viseletükhöz ragaszkodni fog­nak. 1990-ben éledt újra az Ezer Székely Leány találkozó, és eddig minden évben egy­­egy tájegység mutatkozott be da­laival, táncaival Csíksomlyón. Az idén, a millecentenárium évében, minden eddiginél je­lentősebbnek ígérkezett e talál­kozó, amely száz lánnyal "bő­vült". Ezeregyszáz Székely Lány Találkozó néven. A szoboravatás után, szomba­ton délután 3 órakor a magyar népviseletek seregszemléjének ünnepi megnyitójára került sor a Szabadság téren, melyen be­mutatkoztak Erdély tájegységei­nek népviseletbe öltözött kép­viselői. A Csíkszeredái, vala­mint a környező helységekből érkezők tízezrei követték figye­lemmel a seregszemlét, csodál­ták meg a szebbnél-szebb nép­viseleteket, hallgatták a kü­lönböző tájegységek népdalait, önfeledten tapsoltak a csodála­tos népitánc bemutatókat. A hangulat csak forrósodott este­felé, amikor a táncház keretében vendég- és helybeli közösen szórakoztak önfeledten, megfe­ledkezve pár órára mindennap­jaink gondjairól-bajairól, ör­vendve az egymásratalálás szí­­vet-lelket melegítő hangulatá­nak. Az ünnepi rendezvénysorozat vasárnap délelőtt folytatódott, 10 órától a törvényszék előtt gyülekeztek a különböző tájegy­ségek népviseletét bemutató csoportok. A menet a városi Művelődési Ház előtt vonult el, majd áthaladva a főtéren, a Te­mesvár sugárút végétől Csík­­somlyó felé kanyarodott, a Szék útján jutottak el a csíksomlyói kegytemplomhoz, ahol 12 órakor szentmisére került sor, majd kivonultak a két Somlyó közti nyeregbe. Délután két órakor került sor a Hármasha­lom oltár szentelésére, melyet ökumenikus ima követett, majd 3 óra felé megkezdődött az Ezerszáz Leány Találkozóra ér­kezett külföldi és hazai együtte­sek bemutatkozása. Az amatőr együttesek bemutatójának vé­gén, kezdetét vette a hivatásos együttesek bemutatkozása. Fel­léptek a Háromszék Állami Népi Együttes, a Maros Művész­­együttes és a Hargita Állami Székely Népi Együttes. A műsor befejeztével szereplők és nézők közösen ropták a táncot az este 9 órakor kezdődő táncházban. Két napon keresztül voltunk részesei a különböző országok­ból, vidékekről érkezett ma­gyarság együvétartozását ismé­telten bizonyító millecentená­­riumi ünnepségnek. Testben, lélekben megerősöd­ve — együvétartozásunk tuda­tának ismeretében — búcsúz­tak a résztvevők, bízva, hogy jövőben­ is ugyanitt találkozni fognak. és Kovács László Homoródszentmártoni Alkotótábor 99Postázni az élményt Hétfőn délután 19. alkalommal "nyitotta meg kapuit" a Homo­ródszentmártoni Művésztábor. 19 éve tehát, hogy megtörtént a "homoródszentmártoni csoda", amiről Cseke Péter így ír a Haza­térő szavak c. könyvben (1985 — Albatrosz Könyvkiadó, Bukarest): "amit én szeretnék megírni a szü­lőföldről, azt a munkát élőbbnél kell végeznünk, és közösen kell elvégeznünk". S végzik azóta is. A legnagyobb kitartással, követ­kezetességgel talán Nagy Attila, aki nemcsak azt próbálja elhall­gatni, hogy még nincs együtt a pénz a művészek étkeztetéséhez, elszállásolásához, csakhogy jól érezzék, itthon érezzék magukat, de mindig kéznél lévő lexikon is, hogyha olyan valakinek az alko­tásával, életútjával kapcsolatosan kérdik, aki a művésztáborban meg­fordult. Nagy Attila 32 alkotómű­vésznek küldött meghívót az idén a Homoródmente Művészetéért Alapítvány nevében. A meghívot­tak között van magyarországi, ausztriai, németországi, olaszor­szági és természetesen az itthoni­ak. Hétfőn a vendégek közül 13-an érkeztek: a budapesti Sánta Péter, a gyímesi Antal Imre, a marosvásár­helyi Major Gizella és Datu Viktor, a Csíkszeredai Nagy P. Zoltán és az itthoniak: Török Bíró Erzsébet, Maszelka János, Bíró Gábor, Bene­dek T. Rozália, Orbán Judit, Nagy Péter, Kalló László és Zepeczáner Jenő. Zepeczáner Jenő "küldetése", hogy még a tábor idején elkészítsen egy olyan fotós anyagot, amely a tavalyihoz hasonló katalógus összeállításhoz szükséges. A megnyitón Kerekes Péter pol­gármester üdvözölte "művészet iránti hűségükről bizonyságot te­vőket". Maszelka János, a tábor művészeti vezetője elmondta, hogy az idén igyekeztek más al­kotókat is meghívni, mint aki Ho­moródszentmártonban megfor­dult azért, hogy más "felfogással" készült alkotások is kerüljenek a "homoródmenti kincsek" közé. Az alkotótábor július 21-ig mű­ködik. Érdemes elzarándokolni tehát bárkinek ez idő alatt a Dá­vid Ferenc Ifjúsági és Konferencia Központba, hogy ebből a "világ­ból" is ízelítőt kapjon. Habár a Megyei Tanács költség­­vetéséből 4 millió lejt jóváhagyott a tábor finanszírozására, az ösz­­szeg gyakorlatilag még nem érke­zett meg. Ugyanúgy az Illyés Ala­pítvány által beígért összeg sem. Mindaddig míg ez megtörténik — amiben bízik Nagy Attila — a Metroplast és­ az Impar Kft-k va­lamint a Szentmártoni Tanács se­gítsége mellett — amit ezúton is köszönnek a szervezők — szíve­sen veszik az adományokat. Erre a célra a Fejlesztési Banknál (Kos­suth Lajos u.) a 4072996060137- es lejes, illetve a 212- 15207960601­37-es­­valutás számlára tehetik le az összegeket a támogatók és azok célszerű fel­­használásáról meggyőződhetnek, ha ellátogatnak a tábor ideje alatt a művésztelepre. .er B.R. 99 Tompa Miklós 1910— 1996 Gyengén pislognak a színpadon a reflektorok fényei. A függöny méltóságteljesen gördül le. Finita la commedia. Végleg eltávozott a mester, a nagy rendező, a színházat teremtő művészet mestere. Székelyudvarhely is szegényebb lett egy hírességével, aki a nagy előd, Tompa László költő fiaként látta meg a napvilágot a székely anyavárosban. Tamási Áron nagy barátja, darabjainak tökéletes ismerője. Buda­pesten állította színpadra Tamási fémjelző színművét, az Énekes madarat, nagy sikerrel. Azután rendezte Tamási Áron majd minde­­nik darabját, főleg Sepsiszentgyörgyön, ahol a farkaslaki drámaíró­ról nevezték el a színházat, és a mester házi rendezőnek számított. Otthon volt. Amikor megalapította a Székely Színházat, kiváló művészekkel, az élre tört, hiszen akkor ez volt az egyedüli művész-színház az országban. Mint akadémiai tanár hány és hány nemzedéket kép­zett a magyar színházi életnek? És kikkel. Mily tehetségek csillog­tatták talentumukat Erdély színpadjain, majd a nagyvilágban. Nem érte meg hogy betöltse 86. évét. Hiúságból tette? Vagy elfáradt a színpadok nagy varázslója? Ki tudja? Gyászol a színivi­lág. Elment a nagy tanító, a híres rendező, aki mindig a maximum­ban gondolkodott. Ameddig Erdélyben magyar színház létezik, addig mindig tisztes­séggel emlékezünk a színház óriására, Tompa Miklósra. Csiszár Antal ’’Megfontoltan cselekedtek az udvarhelyiek” Kincses Előd forró napjai 1990. márciusa a marosvásár­helyi interetnikai összetűzések idejeként került be a magyarság tudatába. Az események egyik fő­szereplője, Kincses Előd ügyvéd, az akkori Maros Megyei Nemzet­mentési Front Tanácsának alelnö­­ke, a március végi forró napokban Székelyudvarhelyen is beszédet tartott a felbőszült lakosságnak. Ennek körülményeiről és a Ma­gyarországra való kényszertávo­zás okáról kérdeztem őt, most, amikor újból hazatérhetett szülő­földjére. — Március 20-án Székelyudvar­hely főterén arról beszéltem az összegyűlt tömegnek, hogy a ma­rosvásárhelyi provokációra nem szabad erőszakkal válaszolnunk, bizonyítanunk kell európaiságun­kat a tolerancia szellemében. Arra kértem a férfiakat, hogy ne készülődjenek, ne szervezkedje­nek, és ne menjenek Marosvásár­helyre. Beszédem befejezésekor valaki arról értesített, hogy Maros­­vásárhelyről telefonáltak és arra kértek, hogy azonnal utazzak visz­­sza,— ne menjek tovább Bukarest­be eredeti szándékom szerint — mert jön Iliescu elnök és Király Károly az Országos Nemzetmen­tési Front alelnöke. Kiderült, hogy félretájékoztattak de a mai napig nem tudom ki hozta az üzenetet a székelyudvarhelyi Városházáról, és ki telefonált Marosvásárhelyről, mert akkor a nagy sietségben erre nem terjedt ki a figyelmem. — Úgy gondolja, hogy provoká­ció történt? — Erre nem tudok válaszolni, mint ahogy a könyvemben is meg­írtam. » — Miért és milyen körülmények között távozott akkor Romániá­­ból? — Marosvásárhelyen a véres eseményeket követően nem éreztem magam biztonságban. Március 23-án olyan értesítést kézbesítettek az RTV magyar adá­sának szerkesztőségéből, hogy aznap délelőtt 10 órakor adásba kerül az a román nyelvű, velem készített interjú, amelyben el­mondtam mindent a marosvásár­helyi eseményekről. Ez akkor olaj volt a tűzre... Egy barátom saját autóján Ditróba vitt, majd Székely­udvarhelyen áthaladva Nagyvá­radra utaztam. Előzőleg a székely­udvarhelyi közjegyzőségen is megfordultam. Ennek az volt a célja, hogy egy hivatalos okmányt kapjak, mert akkor nem lehetett tudni mit kérnek a határátlépés­kor. Arról kellett igazolás, hogy nincs adósságom a román állam­nak. Ilyen igazolást kérésemre Marosvásárhelyen nekem nem adtak, és ez is arra mutatott, hogy ajánlatos külföldre távoznom. A közjegyzőségen nyilatozatot ír­tam belefoglalva, hogy munka­­nélküli vagyok és semmiféle adós­ságom nincs. Abban a pillanatban állításom való volt, mert előzőleg megfosztottak megyei alelnöki tisztségemtől, és ügyvédként még nem dolgoztam. — Miként történt a határon való átkelés? — A határnál az anyagi helyze­temről szóló nyilatkozatot senki nem kérte, szerencsére már ré­gebbről megvolt a román útleve­lem, erre szükség volt. Gyulánál léptem át a határt. Hosszú Zoltán jelenlegi RMDSZ-szenátor, akkor az Arad megyei Egységfront Ideig­lenes Tanácsának titkára vitt át egy fekete Daciával és mint hiva­talos küldöttség mentünk. — Mennyire viselte meg Önt lelkileg a távozása után, a román média gyalázkodása? — Különösebben nem zavart a sok vádaskodás, mert nem szolgál­tam rá ezekre a rágalmakra. Tud­tam a magam és mások igazát, ezért hidegen hagyott a gyalázko­­dás, mert nem volt reális alapja. — Az Ön magyarországi beil­leszkedése sem volt konfliktus­­mentes. A Magyarok Világszövet­ségének titkáraként milyen aka­dályokba ütközött? — A Világszövetségben néze­teim és elveim miatt szembeke­rültem Csoóri Sándorral. Ki me­rem jeleneni, hogy ő egy jó költő, de operatív vezetésre teljesen al­kalmatlan. Én egy kisebbségcen­trikus Világszövetségnek voltam híve, nem pedig a sok pénzt öt­tek, mert "nem hazai pályán ját­szottam". Én a véleményemet a médiákban is kifejeztem, és úgy lá­tom, hogy azóta Csoóri Sándor is belátta, hogy igazam van és csak egy kisebbségcentrikus Világszö­vetség létezésének van értelme.­­• Szakítása a Világszervezet­ben elfoglalt beosztásával úgy­mond "zökkenőmentesen" zajlott? — Ez a szakítás nem ment si­mán. A Marosvásárhelytől — Ma­rosvásárhelyig című könyvemben ezt megírtam részletesen. Azt, hogy milyen méltatlan módszere­ket alkalmaztak velem szemben, most nem kívánom részletezni, én ezt a játszmát befejezettnek tekintem. — Mennyire más ember Ön, mint hat évvel ezelőtt? — Ennek megítélése másokra tartozik. Természetesen sokkal ta­pasztaltabb vagyok most, többet tudok a világról, megtanultam a magyar jogrendszer törvényeit és "sokrétűbben" látom a dolgokat. — Mit üzen az UH olvasóinak? — Hat év távlatából is csak azt tudom mondan, hogy nagyon jól és megfontoltan cselekedett az udvarhelyi és környékbeli lakos­ság 1990. március 20-án, amikor nem indult el Marosvásárhely irá­nyába. A lakosság józan ítélőké­pessége miatt nem sikerült azok­költő és kevés konkrét eredményt­sak a terve, akik Marosvásárhely felmutató szövetségé. Azt is tud- fekete márciusát ki akarták tar­­tani, hogy amikor én szembeker­jesztem­ az egész Székelyföldre, rülök Csoórival csak vesztes lehet és Fülöp D. Dénes HírüAbC 5

Next