Udvarhelyi Híradó, 1996. július-szeptember (7. évfolyam, 52-77. szám)
1996-07-11 / 55. szám
1996. július 11., csütörtök magazin Hagyományos népi mesterségek Fazekasság, szövés A múlt hónap végén háromnapos vetélkedőt rendezett a szebeni Astra múzeum és a Szeben megyei tanfelügyelőség a 6-18 év közti, népi mesterségekkel foglalkozó gyerekek részére. A fazakasság, szövés, szíjgyártás, fa vasmegmunkálás, üvegfestés, kosárszalma és gyékényfonás mellett tucatnyi mesterség kapott még helyet ezen a hagyományápoló rendezvényen. Ám a szervezők — minden igényt kimerítő programjukban bízva — kissé meglepődtek, mikor számukra ismeretlen, a tapló megmunkálással jelent meg egy megyénkbeli a versenyen. A sors iróniája, hogy a köröndi taplókészítő hajadon — bármennyire remekelt — semmiféle díjazásban nem részesült, hiszen ez a "versenyszám" nem volt bejegyezve az itt szereplő mesterségek közé... Városunkat a Tanulók Háza hímző (Benedek Enikő, Bóni Dalma, Menyhárt Izabella (faragó), Ilyés Levente, Lukács Sándor, Talált Sándor) csoportja és a Marin Preda líceum Oltean Aurora diákja ikonfestéssel vett részt. A környékről még ott voltak a korondiak is, kerámia festéssel (Tófalvi Ilona) és taplókészítéssel (Fábián Izabella) is. — Kész és félkész darabokat vittünk oda — nyilatkozta Bán Erzsébet körvezető tanár és a gyerekek kísérője — a mesterségek bemutatására a falumúzeumban került sor, mindenki egy-egy tájházat foglalt el, mi a köröndi házat kaptuk. Saját népviseletbe volt öltözve mindenki. Díjazottjaink: Olteanu Aurora I. helyezést kapott és a Lom-Art különdíját, de ebben a különdíjban részesültek a Tanulók Háza csoportjai is; Tófalvi Ilona III. helyezést, a hímző csoport szintén harmadik lett. A díjkiosztáson a Makedón Köztársaság táncosai szórakoztatták a jelenlevőket. A jutalmak mellett, nyertünk egy egyhetes jutalomtáborozást is, de nem éltünk vele. Ezen a rendezvényen érdemes volt újra részt vennünk, három évvel ezelőtt még jártunk itt, mindannyiunknak tanulságos volt. és Szász Csaba 1100 Székely Leány Találkozó (folytatás az első oldalról) Csodálatos időben, az ünnepségsorozat szombat délelőtt 10.30-kor kezdődött a csíksomlyói kegytemplom melletti téren, ahol Domokos Pál Péter szobrát avatták fel. Az avatóünnepséget olyan kiemelkedő egyéniségek tisztelték meg, mint Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Tabajdi Csaba, a Magyar Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. Az Ezerszáz Székely Lány Találkozó fogalma elválaszthatatlan Domokos Pál Péter személyétől, aki 1931-ben keltette életre ezt a rendezvényt. Abban az évben 1600 lány jelent meg népviseletben, akik gyóntak, áldoztak, táncoltak, énekeltek, fogadalmat tettek, hogy hitükhöz, szokásaikhoz, erkölcseikhez és viseletükhöz ragaszkodni fognak. 1990-ben éledt újra az Ezer Székely Leány találkozó, és eddig minden évben egyegy tájegység mutatkozott be dalaival, táncaival Csíksomlyón. Az idén, a millecentenárium évében, minden eddiginél jelentősebbnek ígérkezett e találkozó, amely száz lánnyal "bővült". Ezeregyszáz Székely Lány Találkozó néven. A szoboravatás után, szombaton délután 3 órakor a magyar népviseletek seregszemléjének ünnepi megnyitójára került sor a Szabadság téren, melyen bemutatkoztak Erdély tájegységeinek népviseletbe öltözött képviselői. A Csíkszeredái, valamint a környező helységekből érkezők tízezrei követték figyelemmel a seregszemlét, csodálták meg a szebbnél-szebb népviseleteket, hallgatták a különböző tájegységek népdalait, önfeledten tapsoltak a csodálatos népitánc bemutatókat. A hangulat csak forrósodott estefelé, amikor a táncház keretében vendég- és helybeli közösen szórakoztak önfeledten, megfeledkezve pár órára mindennapjaink gondjairól-bajairól, örvendve az egymásratalálás szívet-lelket melegítő hangulatának. Az ünnepi rendezvénysorozat vasárnap délelőtt folytatódott, 10 órától a törvényszék előtt gyülekeztek a különböző tájegységek népviseletét bemutató csoportok. A menet a városi Művelődési Ház előtt vonult el, majd áthaladva a főtéren, a Temesvár sugárút végétől Csíksomlyó felé kanyarodott, a Szék útján jutottak el a csíksomlyói kegytemplomhoz, ahol 12 órakor szentmisére került sor, majd kivonultak a két Somlyó közti nyeregbe. Délután két órakor került sor a Hármashalom oltár szentelésére, melyet ökumenikus ima követett, majd 3 óra felé megkezdődött az Ezerszáz Leány Találkozóra érkezett külföldi és hazai együttesek bemutatkozása. Az amatőr együttesek bemutatójának végén, kezdetét vette a hivatásos együttesek bemutatkozása. Felléptek a Háromszék Állami Népi Együttes, a Maros Művészegyüttes és a Hargita Állami Székely Népi Együttes. A műsor befejeztével szereplők és nézők közösen ropták a táncot az este 9 órakor kezdődő táncházban. Két napon keresztül voltunk részesei a különböző országokból, vidékekről érkezett magyarság együvétartozását ismételten bizonyító millecentenáriumi ünnepségnek. Testben, lélekben megerősödve — együvétartozásunk tudatának ismeretében — búcsúztak a résztvevők, bízva, hogy jövőben is ugyanitt találkozni fognak. és Kovács László Homoródszentmártoni Alkotótábor 99Postázni az élményt Hétfőn délután 19. alkalommal "nyitotta meg kapuit" a Homoródszentmártoni Művésztábor. 19 éve tehát, hogy megtörtént a "homoródszentmártoni csoda", amiről Cseke Péter így ír a Hazatérő szavak c. könyvben (1985 — Albatrosz Könyvkiadó, Bukarest): "amit én szeretnék megírni a szülőföldről, azt a munkát élőbbnél kell végeznünk, és közösen kell elvégeznünk". S végzik azóta is. A legnagyobb kitartással, következetességgel talán Nagy Attila, aki nemcsak azt próbálja elhallgatni, hogy még nincs együtt a pénz a művészek étkeztetéséhez, elszállásolásához, csakhogy jól érezzék, itthon érezzék magukat, de mindig kéznél lévő lexikon is, hogyha olyan valakinek az alkotásával, életútjával kapcsolatosan kérdik, aki a művésztáborban megfordult. Nagy Attila 32 alkotóművésznek küldött meghívót az idén a Homoródmente Művészetéért Alapítvány nevében. A meghívottak között van magyarországi, ausztriai, németországi, olaszországi és természetesen az itthoniak. Hétfőn a vendégek közül 13-an érkeztek: a budapesti Sánta Péter, a gyímesi Antal Imre, a marosvásárhelyi Major Gizella és Datu Viktor, a Csíkszeredai Nagy P. Zoltán és az itthoniak: Török Bíró Erzsébet, Maszelka János, Bíró Gábor, Benedek T. Rozália, Orbán Judit, Nagy Péter, Kalló László és Zepeczáner Jenő. Zepeczáner Jenő "küldetése", hogy még a tábor idején elkészítsen egy olyan fotós anyagot, amely a tavalyihoz hasonló katalógus összeállításhoz szükséges. A megnyitón Kerekes Péter polgármester üdvözölte "művészet iránti hűségükről bizonyságot tevőket". Maszelka János, a tábor művészeti vezetője elmondta, hogy az idén igyekeztek más alkotókat is meghívni, mint aki Homoródszentmártonban megfordult azért, hogy más "felfogással" készült alkotások is kerüljenek a "homoródmenti kincsek" közé. Az alkotótábor július 21-ig működik. Érdemes elzarándokolni tehát bárkinek ez idő alatt a Dávid Ferenc Ifjúsági és Konferencia Központba, hogy ebből a "világból" is ízelítőt kapjon. Habár a Megyei Tanács költségvetéséből 4 millió lejt jóváhagyott a tábor finanszírozására, az öszszeg gyakorlatilag még nem érkezett meg. Ugyanúgy az Illyés Alapítvány által beígért összeg sem. Mindaddig míg ez megtörténik — amiben bízik Nagy Attila — a Metroplast és az Impar Kft-k valamint a Szentmártoni Tanács segítsége mellett — amit ezúton is köszönnek a szervezők — szívesen veszik az adományokat. Erre a célra a Fejlesztési Banknál (Kossuth Lajos u.) a 4072996060137- es lejes, illetve a 212- 1520796060137-esvalutás számlára tehetik le az összegeket a támogatók és azok célszerű felhasználásáról meggyőződhetnek, ha ellátogatnak a tábor ideje alatt a művésztelepre. .er B.R. 99 Tompa Miklós 1910— 1996 Gyengén pislognak a színpadon a reflektorok fényei. A függöny méltóságteljesen gördül le. Finita la commedia. Végleg eltávozott a mester, a nagy rendező, a színházat teremtő művészet mestere. Székelyudvarhely is szegényebb lett egy hírességével, aki a nagy előd, Tompa László költő fiaként látta meg a napvilágot a székely anyavárosban. Tamási Áron nagy barátja, darabjainak tökéletes ismerője. Budapesten állította színpadra Tamási fémjelző színművét, az Énekes madarat, nagy sikerrel. Azután rendezte Tamási Áron majd mindenik darabját, főleg Sepsiszentgyörgyön, ahol a farkaslaki drámaíróról nevezték el a színházat, és a mester házi rendezőnek számított. Otthon volt. Amikor megalapította a Székely Színházat, kiváló művészekkel, az élre tört, hiszen akkor ez volt az egyedüli művész-színház az országban. Mint akadémiai tanár hány és hány nemzedéket képzett a magyar színházi életnek? És kikkel. Mily tehetségek csillogtatták talentumukat Erdély színpadjain, majd a nagyvilágban. Nem érte meg hogy betöltse 86. évét. Hiúságból tette? Vagy elfáradt a színpadok nagy varázslója? Ki tudja? Gyászol a színivilág. Elment a nagy tanító, a híres rendező, aki mindig a maximumban gondolkodott. Ameddig Erdélyben magyar színház létezik, addig mindig tisztességgel emlékezünk a színház óriására, Tompa Miklósra. Csiszár Antal ’’Megfontoltan cselekedtek az udvarhelyiek” Kincses Előd forró napjai 1990. márciusa a marosvásárhelyi interetnikai összetűzések idejeként került be a magyarság tudatába. Az események egyik főszereplője, Kincses Előd ügyvéd, az akkori Maros Megyei Nemzetmentési Front Tanácsának alelnöke, a március végi forró napokban Székelyudvarhelyen is beszédet tartott a felbőszült lakosságnak. Ennek körülményeiről és a Magyarországra való kényszertávozás okáról kérdeztem őt, most, amikor újból hazatérhetett szülőföldjére. — Március 20-án Székelyudvarhely főterén arról beszéltem az összegyűlt tömegnek, hogy a marosvásárhelyi provokációra nem szabad erőszakkal válaszolnunk, bizonyítanunk kell európaiságunkat a tolerancia szellemében. Arra kértem a férfiakat, hogy ne készülődjenek, ne szervezkedjenek, és ne menjenek Marosvásárhelyre. Beszédem befejezésekor valaki arról értesített, hogy Marosvásárhelyről telefonáltak és arra kértek, hogy azonnal utazzak viszsza,— ne menjek tovább Bukarestbe eredeti szándékom szerint — mert jön Iliescu elnök és Király Károly az Országos Nemzetmentési Front alelnöke. Kiderült, hogy félretájékoztattak de a mai napig nem tudom ki hozta az üzenetet a székelyudvarhelyi Városházáról, és ki telefonált Marosvásárhelyről, mert akkor a nagy sietségben erre nem terjedt ki a figyelmem. — Úgy gondolja, hogy provokáció történt? — Erre nem tudok válaszolni, mint ahogy a könyvemben is megírtam. » — Miért és milyen körülmények között távozott akkor Romániából? — Marosvásárhelyen a véres eseményeket követően nem éreztem magam biztonságban. Március 23-án olyan értesítést kézbesítettek az RTV magyar adásának szerkesztőségéből, hogy aznap délelőtt 10 órakor adásba kerül az a román nyelvű, velem készített interjú, amelyben elmondtam mindent a marosvásárhelyi eseményekről. Ez akkor olaj volt a tűzre... Egy barátom saját autóján Ditróba vitt, majd Székelyudvarhelyen áthaladva Nagyváradra utaztam. Előzőleg a székelyudvarhelyi közjegyzőségen is megfordultam. Ennek az volt a célja, hogy egy hivatalos okmányt kapjak, mert akkor nem lehetett tudni mit kérnek a határátlépéskor. Arról kellett igazolás, hogy nincs adósságom a román államnak. Ilyen igazolást kérésemre Marosvásárhelyen nekem nem adtak, és ez is arra mutatott, hogy ajánlatos külföldre távoznom. A közjegyzőségen nyilatozatot írtam belefoglalva, hogy munkanélküli vagyok és semmiféle adósságom nincs. Abban a pillanatban állításom való volt, mert előzőleg megfosztottak megyei alelnöki tisztségemtől, és ügyvédként még nem dolgoztam. — Miként történt a határon való átkelés? — A határnál az anyagi helyzetemről szóló nyilatkozatot senki nem kérte, szerencsére már régebbről megvolt a román útlevelem, erre szükség volt. Gyulánál léptem át a határt. Hosszú Zoltán jelenlegi RMDSZ-szenátor, akkor az Arad megyei Egységfront Ideiglenes Tanácsának titkára vitt át egy fekete Daciával és mint hivatalos küldöttség mentünk. — Mennyire viselte meg Önt lelkileg a távozása után, a román média gyalázkodása? — Különösebben nem zavart a sok vádaskodás, mert nem szolgáltam rá ezekre a rágalmakra. Tudtam a magam és mások igazát, ezért hidegen hagyott a gyalázkodás, mert nem volt reális alapja. — Az Ön magyarországi beilleszkedése sem volt konfliktusmentes. A Magyarok Világszövetségének titkáraként milyen akadályokba ütközött? — A Világszövetségben nézeteim és elveim miatt szembekerültem Csoóri Sándorral. Ki merem jeleneni, hogy ő egy jó költő, de operatív vezetésre teljesen alkalmatlan. Én egy kisebbségcentrikus Világszövetségnek voltam híve, nem pedig a sok pénzt öttek, mert "nem hazai pályán játszottam". Én a véleményemet a médiákban is kifejeztem, és úgy látom, hogy azóta Csoóri Sándor is belátta, hogy igazam van és csak egy kisebbségcentrikus Világszövetség létezésének van értelme.• Szakítása a Világszervezetben elfoglalt beosztásával úgymond "zökkenőmentesen" zajlott? — Ez a szakítás nem ment simán. A Marosvásárhelytől — Marosvásárhelyig című könyvemben ezt megírtam részletesen. Azt, hogy milyen méltatlan módszereket alkalmaztak velem szemben, most nem kívánom részletezni, én ezt a játszmát befejezettnek tekintem. — Mennyire más ember Ön, mint hat évvel ezelőtt? — Ennek megítélése másokra tartozik. Természetesen sokkal tapasztaltabb vagyok most, többet tudok a világról, megtanultam a magyar jogrendszer törvényeit és "sokrétűbben" látom a dolgokat. — Mit üzen az UH olvasóinak? — Hat év távlatából is csak azt tudom mondan, hogy nagyon jól és megfontoltan cselekedett az udvarhelyi és környékbeli lakosság 1990. március 20-án, amikor nem indult el Marosvásárhely irányába. A lakosság józan ítélőképessége miatt nem sikerült azokköltő és kevés konkrét eredménytsak a terve, akik Marosvásárhely felmutató szövetségé. Azt is tud- fekete márciusát ki akarták tartani, hogy amikor én szembekerjesztem az egész Székelyföldre, rülök Csoórival csak vesztes lehet és Fülöp D. Dénes HírüAbC 5