Udvarhelyi Híradó, 1999. január-március (10. évfolyam, 1-24. szám)

1999-03-18 / 21. szám

zékelykereszt­­úron a magyar szabadságharc 151. évfordulója tiszteletére szervezett ren­dezvények - a forradalom szelleméhez híven - az alapvető polgári és közös­ségi jogok kinyilvánításá­nak, a másság elfogadá­sának jegyében zajlottak le, mivel az 1848-as esz­mék ma már nemcsak for­radalmi üzenetet, hanem az európai felzárkózás po­litikai és társadalmi köve­telményeit jelentik. Vasárnap ünnepi istentiszteletek­kel kezdődött az ünnepély, ame­lyet 15-én délelőtt a koszorúzá­sokkal folytattak. A rendezvények sorában sajátos színfoltot képviselt a város önkormányzata és az RMDSZ vezetősége által a főtéren lévő Petőfi-szobornál szervezett nagyméretű megemlékező ün­nepély. Székelykeresztúron azért gyűlünk össze minden márciusban a Petőfi-szobor előtt, hogy átéljük a forradalom tisztaságát, hogy megtisztítsuk gondolatainkat, hogy erőt és kitartást gyűjtsünk a foly­tatáshoz. Ezen a napon felszáll a t­­köd, az a pára, ami a napi politika terméke, és előbújnak az igazi ér­tékek, amelyek nem változtak 1­50 év múlva sem, mert a szabadság, testvériség, szeretet eszméjébe gyökereztek. Az ünnepség 15 órakor kezdődött a környező falvak lovas bandériu­mának, a városi fúvószenekarnak, valamint az Orbán Balázs Gimná­zium diákjainak felvonulásával. Ezután a különböző országos és külföldi szervezetek, állami és ma­gánvállalatok küldöttei a fúvósze­nekar által intonált gyászinduló dallamának kísérete mellett he­lyezték el az emlékezés koszorúit Petőfi, illetve Balcescu szobrának talapzatánál. Felhangzott a székely himnusz a fúvószenekar előadásában Bor­bély Csaba vezényletével. A Szó­zatot az alsóboldogfalvi Férfi Da­lárda énekelte, vezényelt Máté Aliz. Györffy András, a Marosvásárhe­lyi Nemzeti Színház művésze Pe­tőfi Sándor Nemzeti dal című ver­sét szavalta el, utána a férfi dalár­da Kossuth-nótákat énekelt. Benyovszki Lajos polgármester üdvözölte Demeter Ervint, a Ma­gyar Köztársaság államtitkárát, a Magyar Nagykövetség titkárát, Tő­kés László püspököt, az RMDSZ tiszteletbeli elnökét, Verestóy Atti­la szenátort, az Udvarhelyszéki RMDSZ elnökét, a jelenlévő kép­viselőket, a Megyei Tanács és Prefektúra küldöttjeit, a testvérvá­rosok küldöttjeit, és a nagyszámú közönséget. Demeter Ervin, a Magyar Köztár­saság államtitkára beszédében, többek között az alábbiakról szólt: 1848 márciusában olyan gondola­tok születtek a márciusi ifjakban, amelyek betöltötték az egész Kár­pát-medencét, és eljutottak a Szé­kelyföldre is. A nemzet összetarto­zásának tudata 1848 óta a leggaz­dagabb erkölcsi, szellemi és érzel­mi erőforrásunk... Számomra kü­lön élmény - hangsúlyozta ki az államtitkár -, hogy tizedik alka­lommal ünnepelhetjük Romániá­ban március 15-ét, és nemcsak az elsőt, hanem a tizedik ünnepet is Önökkel együtt tölthetem Petőfi le­gendás sírja és körtefája közelségé­ben... A szabadságharc kitörése 151. évfordulójának ünneplésekor az anyaország független, szabad ország, amely újra polgári társada­lom kíván lenni az európai népek nagy családjában... Fontos, hogy az ünnepi alkalmat ne csak köte­­lességszerűen celebrált esemény­ként éljük át, hanem használjuk az emlékezésre, főhajtásra és okulás­ra, továbbá erőmerítésre a­ jövőbe­ni sorsunk alakításához. Az emlé­kezés parancsát őseinktől kaptuk, és utódainknak adjuk át - össze­gezte a szónok. A többezres tömeg tapsvihara kö­zepette emelkedett szólásra Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszte­letbeli elnöke. Beszédében ki­hangsúlyozta: A Talpra, magyar! - „ Deşt­eaptă-te, române!" - ébredj, román! felszólítások ide illenek ebbe a sorba... Fia világosság van, akkor illik kinyitni a szemünket, hogy látssunk, fel kell kelnünk és előre lépnünk. Láss tisztán, járj szabadon, ezt üzeni nekünk a for­radalom és szabadságharc, mert csak így juthatsz előre és juthatsz célba, ha tisztán látsz és szabadon jársz... Látnunk kell, hogy nem lett volna meg a forradalom nemze­tünk egysége nélkül. Erre az egy­ségre ma is olyan szükség van, mint a falat kenyérre, különöskép­pen most, a diverziós világban. Az anyaszentegyházban és az RMDSZ-ben is megosztó erők pró­bálják szétforgácsolni sorainkat, magyarságunkat. Kiábrándulva megy ki-ki a maga dolga után, nem gondolva a közösségre, a nemzetre, az anyaszentegyházra, a hazára... A nemzetrészek szellemi, lelki kö­zösségben megnyilvánuló egysé­gét senki sem vonhatja kétségbe, és nem tilthatja meg. Ezt az egysé­get munkálta, erősítette február vége felé a III. magyar-magyar csúcstalálkozó, melyet Orbán Vik­tor magyar miniszterelnök hívott össze. Örömmel fogadjuk a jelen­legi román miniszterelnök mostani üzenetét, és nagyon szeretnénk, ha nemcsak szóban üzennének nekünk, hanem beszüntetnék pl. a kézdivásárhelyi kirakatpert, véget vetnének a csereháti botránynak, lezárnák a brassói beidézéseket... Nekünk itt a helyünk, azon a terü­leten, amit megvédtek eleink, mű­velték földjét, építették városait, falvait, vérüket ontották érte, azt mi nem adhatjuk föl felelőtlenül" - hangsúlyozta a püspök. Dr. Fazekas Sándor, Karcag város polgármestere, a Magyar Köztársa­ság országgyűlési képviselője a magyarországi testvértelepülések üdvözletét tolmácsolta, és felol­vasta Német Zsolt, a Magyar Köz­társaság külügyminisztériumi ál­lamtitkárának levelét. Verestóy At­tila szenátor az ünnep jelentőségé­ről szólt, és felolvasta Radu Vasile miniszterelnök levelét. Az ünnep színvonalát emelte a Petőfi Sándor Általános Iskola és az Orbán Balázs Gimnázium ösz­­szevont énekkarának színvonalas műsora, Simó Margit tanárnő ve­zényletével. Demeter Annabella szavalata; az Orbán Balázs Gim­názium Illyés Izabella tanárnő által betanított szavalókórusának vers­összeállítása; Fülöp Enikő és Fülöp Julianna énekkettőse. Györffy And­rás színművész szavalata - Petőfi: Bizony mondom, hogy győz most a magyar - után a nemzeti imánk eléneklésével zárult az ünnepély. László Miklós „Ha világosság van, akkor illik kinyitani a szemünket!” Petőfi Sándor emlékére 1999. július 30-31-én Fehéregy­házán és Segesváron legnagyobb költőnk, Petőfi Sándor halálának 150. évfordulójára emlékezünk. Ebből az alkalomból rendezzük meg a Kárpát-medence Petőfi-em­­lékhelyeinek találkozóját. A talál­kozó fénypontja egy egész alakos Petőfi-szobor felállítása lesz a fe­héregyházi Petőfi Múzeum dísz­­kertjében, emlékeztetőül arra, hogy nemzeti jelképünk erről a vi­dékről indult el a halhatatlanság felé. Tisztelettel kérjük fel Önöket, tá­mogassanak anyagi hozzájárulá­sukkal, bevonva a befolyási öve­zetükbe tartozó magánvállalko­zókat is, össznemzeti célunk meg­valósításában. Reméljük így, közös erőfeszítés­sel sikerül átadnunk a jövő évez­rednek azt a hitvallást, amelyet a folyton változó világban, fénylő csillagként Petőfi szobra jelképez. Minden adományt hálával foga­dunk egyesületünk címén, szin­túgy a segesvári Mezőgazdasági Bankban (Banca Agricola) nyitott számlánkon. Bankszámláink: Banca Agricolă S. A. Filiala Sighişoara Str. Justiţiei nr. 7 pentru Asociaţia Culturală Petőfi Sándor - Albeşti Lei: 45968604 DM: 47968604301 USD: 47968604300 Segítőkészségüket előzetesen köszöni a P. S. M. E. Vezető Tanácsa Mb Véktkelyi -f Hatdó, 1999. imákidó 18., csütörtök Kell vagy nem a „vasszékely ” Február elején úgy tűnt, hogy több hónapja tartó vita után végre egységes álláspont alakult ki szoborügyben: a háborús hősök leszár­mazottjai, a polgármester és a szakemberek elvileg elfogadták, hogy a vasszékely szobrának visszaállításával a Patkóban méltó kegyhelye legyen az emlékezésnek. A február végén tartott tanácsülésen azon­ban kiderült, hogy nem mindenki fogadja egyértelműen pozitívan ezt a kezdeményezést, sőt talán nem is lesz soha ilyen szobor a Már­ton Áron téren. A tanácsülés előtti napokban több helyütt azt hallottam, hogy „hoz­záértő személyek" giccsesnek, korszerűtlennek, sőt ízléstelennek tartják az első világháború idején felállított szobrot, főleg azt a pago­daszerű építményt, amely azt védte. A tanácsülésen kiderült, hogy sem a kulturális szakbizottság, sem a Polgármesteri Hivatal városren­dezési osztályának szakemberei nem lelkesednek a vasszékely visz­­szaállításáért, és ezért egy olyan „köztes" javaslat született, miszerint pályázatot hirdetnek háborús emlékmű megtervezésére. E pályázat keretében helyet kap a vasszékely szobrának megtervezése is. Az ülésen Szász Jenő elmondta, hogy ő „aláveti magát" a szakbizottsá­gok határozatának, ami azt is jelentette, hogy már nem állt ki olyan határozottan a február 4-i sajtótájékoztatón elhangzott állásfoglalása mellett, amikor azt mondta: „Restaurálunk egy hajdani állapotot, visszaállítva a szobrot eredeti formájában a helyére, a Patkóba. Más­felől, ezáltal megoldódik a háborús hősökre való emlékezés, mert ez a szobor lesz a mindenkori székely katonák és hősök emlékműve, beleértve az 1848-49-­es szabadságharc katonáit is." E véleményhez képest úgymond 180 fokos eltérést jelentett a pályá­zati kiírás, mert az előjelekből ítélve a vesztes csakis a vasszékely le­het. Ozsvát Pál nyugdíjas oktatómester volt szakiskolás tanítványainak segítségével - és az adakozásokból begyűlt összegek felhasználásá­val­­ képzelte el a szobor visszaállítását, illetve a rozsdamentes fém­pikkelyek elkészítését. A szobor visszaállítását ellenzők egy reális ve­szélyt emlegettek, miszerint a fából kifaragott szobrot, ha fémlemez­zel borítják is, könnyen meg tudják rongálni, esetleg megsemmisíte­ni illetéktelen kezek. Amint a szoborbizottság tagjai és a vasszékely ügyének leghűbb támogatója, Ozsvát Pál is elfogadta, tényleg kor­szerűbb, ha a szobrot teljesen bronzból öntenék - a kérdés csak az, hogy így elfogadják-e a kezdeményezést? Lapunk tavaly decemberi számában közölt írásunk nyomán Kolozs­várról hívott fel engem a vasszékely készítőjének unokája, aki jelen­leg nyugdíjas tanárnő. Az alkotó nevét városunkban - tudtommal - nem ismerték ezidáig. A fából készült szobrot, az unoka elmondása szerint Erdélyi István készítette. Az alkotó a barcasági Csernátonfaluban született, az első világháború idején katonaként került városunkba. Ő nem volt képzett szobrász, de rendkívüli tehet­séggel bírt, hasonlóan szobrász bátyjához, akitől nagyon sokat ta­nult. Rathenári Vilmos ezredes Udvarhelyen­ állomásozó hadtestének katonájaként Erdélyi úgy szabadult meg a frontszolgálattól, hogy ki­faragta Ferencz József és Vilmos német császár egészalakos szobrát, valamint a vasszékelyt is. Az utóbbit a jelenlegi Tamási Áron Gimná­zium tornatermében faragta ki az alkotó 2,5 méteres nagyságban, er­ről fényképfelvételekkel rendelkezik az unoka. A tehetséges faragó 1955-ben halt meg Kolozsváron, elég viszontagságos élet után. Érde­mes abból a méltatásból idézni, amelyet Csík, Maros, Háromszék, Tordaaranyos és Udvarhely vármegyék szolgabírái és nagyobb váro­sainak polgármesterei a vasszékely-szobor ünnepségének előkészítő bizottsága nevében aláírtak 1917. szeptember 25-én, dr. Ugron Gá­bor belügyminiszterrel az élen: „(...) A székelység anyavárosában ünnep készül, az öntudat és a sze­retet ünnepe. A székely katonák hírneves vitéz ezrede, a 82. gyalog­ezred emlékjelet akar itt építeni a nagy haza és a kicsi otthon iránti hűség és elszántság kifejezésére. Egy szoborművet akar emelni, mely a puskatussal dolgozó székely katonát ábrázolja, amint törhetetlen nekilendüléssel úrrá lesz a harcztér borzalmain és szilárd vonású arczával küzdelméből visszanéz hazafelé­­ családjára, gyermekeire, háza tájékára való gondolással. (...) Legyen a „vasszékely" szobra szellemünkbe beleformálódó szimbólum, legyen az egész országé az öntudat, amivel küzd; legyen az egész országé a szeretet, amivel könnyeket töröl." Laikusként nem tudok egyetérteni azokkal, akik megkérdőjelezik a szobor esztétikai értékét. Fényképfelvételekből, leírásokból az derül ki, hogy a szobor­­ a székely motívumokkal díszített, faragványok­­ban gazdag pagodaszerű építménnyel együtt - nagyszerű látványa volt valamikor városunknak, és eredetiségével ma is magára vonhat­ná a más tájakról érkezők figyelmét. Éppen ezért nyílt vitát kell kez­deményezniük a szakembereknek, művészeknek és a város arculatá­ért felelős személyeknek, hivataloknak, Udvarhely lakosságának, hogy ne csak szűk csoport döntsön ez ügyben. A vasszékely visszaállítása nemcsak művészi, építészeti, hanem po­litikai kérdés is sokak számára. Előítéletektől mentesen gondolkodva, a szobor a mindenkori székely katonák hősiességének szimbóluma lenne. Azt kell tehát mielőbb eldönteni, hogy kell vagy nem, avagy milyen formában kívánunk tisztelegni elődeink emlékének? Fülöp D. Dénes

Next