Udvarhelyi Híradó, 1999. január-március (10. évfolyam, 1-24. szám)
1999-03-18 / 21. szám
zékelykeresztúron a magyar szabadságharc 151. évfordulója tiszteletére szervezett rendezvények - a forradalom szelleméhez híven - az alapvető polgári és közösségi jogok kinyilvánításának, a másság elfogadásának jegyében zajlottak le, mivel az 1848-as eszmék ma már nemcsak forradalmi üzenetet, hanem az európai felzárkózás politikai és társadalmi követelményeit jelentik. Vasárnap ünnepi istentiszteletekkel kezdődött az ünnepély, amelyet 15-én délelőtt a koszorúzásokkal folytattak. A rendezvények sorában sajátos színfoltot képviselt a város önkormányzata és az RMDSZ vezetősége által a főtéren lévő Petőfi-szobornál szervezett nagyméretű megemlékező ünnepély. Székelykeresztúron azért gyűlünk össze minden márciusban a Petőfi-szobor előtt, hogy átéljük a forradalom tisztaságát, hogy megtisztítsuk gondolatainkat, hogy erőt és kitartást gyűjtsünk a folytatáshoz. Ezen a napon felszáll a tköd, az a pára, ami a napi politika terméke, és előbújnak az igazi értékek, amelyek nem változtak 150 év múlva sem, mert a szabadság, testvériség, szeretet eszméjébe gyökereztek. Az ünnepség 15 órakor kezdődött a környező falvak lovas bandériumának, a városi fúvószenekarnak, valamint az Orbán Balázs Gimnázium diákjainak felvonulásával. Ezután a különböző országos és külföldi szervezetek, állami és magánvállalatok küldöttei a fúvószenekar által intonált gyászinduló dallamának kísérete mellett helyezték el az emlékezés koszorúit Petőfi, illetve Balcescu szobrának talapzatánál. Felhangzott a székely himnusz a fúvószenekar előadásában Borbély Csaba vezényletével. A Szózatot az alsóboldogfalvi Férfi Dalárda énekelte, vezényelt Máté Aliz. Györffy András, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művésze Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét szavalta el, utána a férfi dalárda Kossuth-nótákat énekelt. Benyovszki Lajos polgármester üdvözölte Demeter Ervint, a Magyar Köztársaság államtitkárát, a Magyar Nagykövetség titkárát, Tőkés László püspököt, az RMDSZ tiszteletbeli elnökét, Verestóy Attila szenátort, az Udvarhelyszéki RMDSZ elnökét, a jelenlévő képviselőket, a Megyei Tanács és Prefektúra küldöttjeit, a testvérvárosok küldöttjeit, és a nagyszámú közönséget. Demeter Ervin, a Magyar Köztársaság államtitkára beszédében, többek között az alábbiakról szólt: 1848 márciusában olyan gondolatok születtek a márciusi ifjakban, amelyek betöltötték az egész Kárpát-medencét, és eljutottak a Székelyföldre is. A nemzet összetartozásának tudata 1848 óta a leggazdagabb erkölcsi, szellemi és érzelmi erőforrásunk... Számomra külön élmény - hangsúlyozta ki az államtitkár -, hogy tizedik alkalommal ünnepelhetjük Romániában március 15-ét, és nemcsak az elsőt, hanem a tizedik ünnepet is Önökkel együtt tölthetem Petőfi legendás sírja és körtefája közelségében... A szabadságharc kitörése 151. évfordulójának ünneplésekor az anyaország független, szabad ország, amely újra polgári társadalom kíván lenni az európai népek nagy családjában... Fontos, hogy az ünnepi alkalmat ne csak kötelességszerűen celebrált eseményként éljük át, hanem használjuk az emlékezésre, főhajtásra és okulásra, továbbá erőmerítésre a jövőbeni sorsunk alakításához. Az emlékezés parancsát őseinktől kaptuk, és utódainknak adjuk át - összegezte a szónok. A többezres tömeg tapsvihara közepette emelkedett szólásra Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke. Beszédében kihangsúlyozta: A Talpra, magyar! - „ Deşteaptă-te, române!" - ébredj, román! felszólítások ide illenek ebbe a sorba... Fia világosság van, akkor illik kinyitni a szemünket, hogy látssunk, fel kell kelnünk és előre lépnünk. Láss tisztán, járj szabadon, ezt üzeni nekünk a forradalom és szabadságharc, mert csak így juthatsz előre és juthatsz célba, ha tisztán látsz és szabadon jársz... Látnunk kell, hogy nem lett volna meg a forradalom nemzetünk egysége nélkül. Erre az egységre ma is olyan szükség van, mint a falat kenyérre, különösképpen most, a diverziós világban. Az anyaszentegyházban és az RMDSZ-ben is megosztó erők próbálják szétforgácsolni sorainkat, magyarságunkat. Kiábrándulva megy ki-ki a maga dolga után, nem gondolva a közösségre, a nemzetre, az anyaszentegyházra, a hazára... A nemzetrészek szellemi, lelki közösségben megnyilvánuló egységét senki sem vonhatja kétségbe, és nem tilthatja meg. Ezt az egységet munkálta, erősítette február vége felé a III. magyar-magyar csúcstalálkozó, melyet Orbán Viktor magyar miniszterelnök hívott össze. Örömmel fogadjuk a jelenlegi román miniszterelnök mostani üzenetét, és nagyon szeretnénk, ha nemcsak szóban üzennének nekünk, hanem beszüntetnék pl. a kézdivásárhelyi kirakatpert, véget vetnének a csereháti botránynak, lezárnák a brassói beidézéseket... Nekünk itt a helyünk, azon a területen, amit megvédtek eleink, művelték földjét, építették városait, falvait, vérüket ontották érte, azt mi nem adhatjuk föl felelőtlenül" - hangsúlyozta a püspök. Dr. Fazekas Sándor, Karcag város polgármestere, a Magyar Köztársaság országgyűlési képviselője a magyarországi testvértelepülések üdvözletét tolmácsolta, és felolvasta Német Zsolt, a Magyar Köztársaság külügyminisztériumi államtitkárának levelét. Verestóy Attila szenátor az ünnep jelentőségéről szólt, és felolvasta Radu Vasile miniszterelnök levelét. Az ünnep színvonalát emelte a Petőfi Sándor Általános Iskola és az Orbán Balázs Gimnázium öszszevont énekkarának színvonalas műsora, Simó Margit tanárnő vezényletével. Demeter Annabella szavalata; az Orbán Balázs Gimnázium Illyés Izabella tanárnő által betanított szavalókórusának versösszeállítása; Fülöp Enikő és Fülöp Julianna énekkettőse. Györffy András színművész szavalata - Petőfi: Bizony mondom, hogy győz most a magyar - után a nemzeti imánk eléneklésével zárult az ünnepély. László Miklós „Ha világosság van, akkor illik kinyitani a szemünket!” Petőfi Sándor emlékére 1999. július 30-31-én Fehéregyházán és Segesváron legnagyobb költőnk, Petőfi Sándor halálának 150. évfordulójára emlékezünk. Ebből az alkalomból rendezzük meg a Kárpát-medence Petőfi-emlékhelyeinek találkozóját. A találkozó fénypontja egy egész alakos Petőfi-szobor felállítása lesz a fehéregyházi Petőfi Múzeum díszkertjében, emlékeztetőül arra, hogy nemzeti jelképünk erről a vidékről indult el a halhatatlanság felé. Tisztelettel kérjük fel Önöket, támogassanak anyagi hozzájárulásukkal, bevonva a befolyási övezetükbe tartozó magánvállalkozókat is, össznemzeti célunk megvalósításában. Reméljük így, közös erőfeszítéssel sikerül átadnunk a jövő évezrednek azt a hitvallást, amelyet a folyton változó világban, fénylő csillagként Petőfi szobra jelképez. Minden adományt hálával fogadunk egyesületünk címén, szintúgy a segesvári Mezőgazdasági Bankban (Banca Agricola) nyitott számlánkon. Bankszámláink: Banca Agricolă S. A. Filiala Sighişoara Str. Justiţiei nr. 7 pentru Asociaţia Culturală Petőfi Sándor - Albeşti Lei: 45968604 DM: 47968604301 USD: 47968604300 Segítőkészségüket előzetesen köszöni a P. S. M. E. Vezető Tanácsa Mb Véktkelyi -f Hatdó, 1999. imákidó 18., csütörtök Kell vagy nem a „vasszékely ” Február elején úgy tűnt, hogy több hónapja tartó vita után végre egységes álláspont alakult ki szoborügyben: a háborús hősök leszármazottjai, a polgármester és a szakemberek elvileg elfogadták, hogy a vasszékely szobrának visszaállításával a Patkóban méltó kegyhelye legyen az emlékezésnek. A február végén tartott tanácsülésen azonban kiderült, hogy nem mindenki fogadja egyértelműen pozitívan ezt a kezdeményezést, sőt talán nem is lesz soha ilyen szobor a Márton Áron téren. A tanácsülés előtti napokban több helyütt azt hallottam, hogy „hozzáértő személyek" giccsesnek, korszerűtlennek, sőt ízléstelennek tartják az első világháború idején felállított szobrot, főleg azt a pagodaszerű építményt, amely azt védte. A tanácsülésen kiderült, hogy sem a kulturális szakbizottság, sem a Polgármesteri Hivatal városrendezési osztályának szakemberei nem lelkesednek a vasszékely viszszaállításáért, és ezért egy olyan „köztes" javaslat született, miszerint pályázatot hirdetnek háborús emlékmű megtervezésére. E pályázat keretében helyet kap a vasszékely szobrának megtervezése is. Az ülésen Szász Jenő elmondta, hogy ő „aláveti magát" a szakbizottságok határozatának, ami azt is jelentette, hogy már nem állt ki olyan határozottan a február 4-i sajtótájékoztatón elhangzott állásfoglalása mellett, amikor azt mondta: „Restaurálunk egy hajdani állapotot, visszaállítva a szobrot eredeti formájában a helyére, a Patkóba. Másfelől, ezáltal megoldódik a háborús hősökre való emlékezés, mert ez a szobor lesz a mindenkori székely katonák és hősök emlékműve, beleértve az 1848-49-es szabadságharc katonáit is." E véleményhez képest úgymond 180 fokos eltérést jelentett a pályázati kiírás, mert az előjelekből ítélve a vesztes csakis a vasszékely lehet. Ozsvát Pál nyugdíjas oktatómester volt szakiskolás tanítványainak segítségével - és az adakozásokból begyűlt összegek felhasználásával képzelte el a szobor visszaállítását, illetve a rozsdamentes fémpikkelyek elkészítését. A szobor visszaállítását ellenzők egy reális veszélyt emlegettek, miszerint a fából kifaragott szobrot, ha fémlemezzel borítják is, könnyen meg tudják rongálni, esetleg megsemmisíteni illetéktelen kezek. Amint a szoborbizottság tagjai és a vasszékely ügyének leghűbb támogatója, Ozsvát Pál is elfogadta, tényleg korszerűbb, ha a szobrot teljesen bronzból öntenék - a kérdés csak az, hogy így elfogadják-e a kezdeményezést? Lapunk tavaly decemberi számában közölt írásunk nyomán Kolozsvárról hívott fel engem a vasszékely készítőjének unokája, aki jelenleg nyugdíjas tanárnő. Az alkotó nevét városunkban - tudtommal - nem ismerték ezidáig. A fából készült szobrot, az unoka elmondása szerint Erdélyi István készítette. Az alkotó a barcasági Csernátonfaluban született, az első világháború idején katonaként került városunkba. Ő nem volt képzett szobrász, de rendkívüli tehetséggel bírt, hasonlóan szobrász bátyjához, akitől nagyon sokat tanult. Rathenári Vilmos ezredes Udvarhelyen állomásozó hadtestének katonájaként Erdélyi úgy szabadult meg a frontszolgálattól, hogy kifaragta Ferencz József és Vilmos német császár egészalakos szobrát, valamint a vasszékelyt is. Az utóbbit a jelenlegi Tamási Áron Gimnázium tornatermében faragta ki az alkotó 2,5 méteres nagyságban, erről fényképfelvételekkel rendelkezik az unoka. A tehetséges faragó 1955-ben halt meg Kolozsváron, elég viszontagságos élet után. Érdemes abból a méltatásból idézni, amelyet Csík, Maros, Háromszék, Tordaaranyos és Udvarhely vármegyék szolgabírái és nagyobb városainak polgármesterei a vasszékely-szobor ünnepségének előkészítő bizottsága nevében aláírtak 1917. szeptember 25-én, dr. Ugron Gábor belügyminiszterrel az élen: „(...) A székelység anyavárosában ünnep készül, az öntudat és a szeretet ünnepe. A székely katonák hírneves vitéz ezrede, a 82. gyalogezred emlékjelet akar itt építeni a nagy haza és a kicsi otthon iránti hűség és elszántság kifejezésére. Egy szoborművet akar emelni, mely a puskatussal dolgozó székely katonát ábrázolja, amint törhetetlen nekilendüléssel úrrá lesz a harcztér borzalmain és szilárd vonású arczával küzdelméből visszanéz hazafelé családjára, gyermekeire, háza tájékára való gondolással. (...) Legyen a „vasszékely" szobra szellemünkbe beleformálódó szimbólum, legyen az egész országé az öntudat, amivel küzd; legyen az egész országé a szeretet, amivel könnyeket töröl." Laikusként nem tudok egyetérteni azokkal, akik megkérdőjelezik a szobor esztétikai értékét. Fényképfelvételekből, leírásokból az derül ki, hogy a szobor a székely motívumokkal díszített, faragványokban gazdag pagodaszerű építménnyel együtt - nagyszerű látványa volt valamikor városunknak, és eredetiségével ma is magára vonhatná a más tájakról érkezők figyelmét. Éppen ezért nyílt vitát kell kezdeményezniük a szakembereknek, művészeknek és a város arculatáért felelős személyeknek, hivataloknak, Udvarhely lakosságának, hogy ne csak szűk csoport döntsön ez ügyben. A vasszékely visszaállítása nemcsak művészi, építészeti, hanem politikai kérdés is sokak számára. Előítéletektől mentesen gondolkodva, a szobor a mindenkori székely katonák hősiességének szimbóluma lenne. Azt kell tehát mielőbb eldönteni, hogy kell vagy nem, avagy milyen formában kívánunk tisztelegni elődeink emlékének? Fülöp D. Dénes