Udvarhelyi Híradó, 2000. június (11. évfolyam, 43-51. szám)
2000-06-15 / 47. szám
2 Tegnapelőtt a Metro Media Transilvana Alapítvány nyilvánosságra hozta a helyhatósági választások alkalmával készített felmérését a szavazók magatartásának pszicho-szociológiai jellemvonásairól. A legtöbb szavazópolgár a családban (82%) döntötte el, kire adja voksát. A legkevesebben (16%) választási gyűléseken szereztek információt a jelöltekről. A szavazók 40 százaléka már négy évvel ezelőtt elhatározta, melyik pártra szavaz, és alig 7 százalék döntött a szavazás napján. A polgármester megválasztásában a többség (42%) a választási kampány ideje alatt döntött. Virgil Dâncu, a Metro Media igazgatója elmondotta: az 1996- os helyhatósági és országos választásokon a sajtónak nagyobb befolyása volt a választókra, mint ebben a választási évben. A pusztító aszály miatt Románia az idén legalább másfél millió tonna kenyérgabona behozatalára kényszerül. Torgyán József magyar mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter közölte Pető Istvánnal, a hazai szaktárca államtitkárával: a magyar földművelési minisztérium minden segítséget megad a román mezőgazdaságnak, hogy az őszi vetéshez szükséges, megfelelő minőségű vetőmaghoz jusson. Újságírói kérdésekre válaszolva elmondta: mivel Magyarországot is sújtja az aszály, mintegy szemléltetve, hogy a két ország együtt van jóban és rosszban is, csak betakarítás után lehet megállapítani, hogy mit és mennyit tud adni Magyarország Romániának. Közel 1 650 000 hektár mezőgazdasági területen pusztult el a termés 40 százaléka a tartós hőség miatt. Az aszálykárok nagysága eléri a 4150 milliárd lejt - közölte a mezőgazdasági minisztérium. Az ország 40 megyéjéből 30-ban okozott károkat a rendkívüli időjárás. A mezőgazdasági minisztérium kedden 1100 milliárd lej azonnali költségvetési támogatást kért öntözésre, hogy enyhíteni lehessen az aszálykárt. A kormány mai ülésén dönt a kérésről, Ioan Muresan mezőgazdasági miniszter szerint a költségvetési támogatással elérhető lenne, hogy a jelenlegi 60 000 hektárnyi terület helyett 800 000 hektáron öntözzenek a termelők. Egyes szakemberek szerint azonban már az sem javíthat sokat a helyzeten, ha a kormány megadja a kért segítséget. A RomTelecom arról értesítette a Versenyhivatalt, hogy július 1- től 7,37 százalékkal szándékszik emelni a telefonos alapszolgáltatások díját - közölte Tanase Nicu, a Versenyhivatal igazgatója. Az iratok a múlt héten jutottak el a Versenyhivatalhoz, az új díjszabásokat pedig 15 nappal az érvénybe lépésük előtt hozzák nyilvánosságra. Egyes vállalati források szerint egy impulzus ára nem fogja meghaladni a 600 lejt. Legutóbb április elsején drágult ez a szolgáltatás, az akkori díjszabás-növekedés 17,62 százalék volt. Figyrülő hbvA*helyi jtimdá, ZÓÓÓ, fÚHÍM* 19., CsütÖVÖk Szúrópróbánk szerint Antal István meggyőzőbb volt ■ Tegnap este a Városi RMDSZ, személyesen Antal István képviselő, polgármesterjelölt lehetőséget nyújtott a szervezet kampányműsorában Szász Jenő független polgármester-jelöltnek, hogy a Digital 3 Televízióban ütköztessék a város jövőjére vonatkozó elképzeléseiket ■ A műsor után egy gyors véleményfelmérést végeztünk ■ A telefonkönyvből találomra kiválasztott 26 válaszadó közül 12 szerint Antal István, 9 szerint Szász Jenő volt meggyőzőbb ■ Hárman nem nézték a műsort, és két válaszadó döntetlen mérkőzésállást állapított meg. A versenyben maradt két jelölt röviden bemutatta programját, majd Tamás Csaba és Száva Enikő műsorvezetők tették fel azokat a kérdéseket, amelyek iránt a választópolgárok leginkább érdeklődnek. Mindkét jelölt két-két percnyi időt kapott a következő témákhoz fűződő kérdések megválaszolására: új munkahelyek teremtése, a város infrastruktúrájának (utak, gáz- és csatornahálózat) helyzete, lakásépítések lehetősége, a Polgármesteri Hivatal gazdálkodási stílusának értékelése és ezzel kapcsolatos elképzeléseik, a csereháti ügy, oktatás, kultúra, szociális gondok. Ezek nagyrészt már ismeretesek a sajtóból. A vitapartnerek kérdéseket intéztek egymáshoz. Szász Jenő első kérdése arra vonatkozott, hogy Antal István miért rágalmazta „alaptalanul és folyamatosan" őt, illetve a családi tragédiáját miért használta fel a kampány során. Az RMDSZ polgármester-jelöltje úgy fogalmazott, hogy a csereháti ügy kapcsán válaszadásra kényszerült, nyilvánosságra hozva olyasmit is, ami korábban nem volt ismert. És az volt a kérése, hogy a családi tragédiát ne tárják a nyilvánosság elé. Bár emberi tisztességén, becsületén esett sérelemként minősítette, megfogadta, hogy ezzel nem foglalkozik tovább. A következő kérdésben Szász Jenő a polgármester feladatkörének ismeretét kérte számon (a Ford Mondeo elárvereztetésének ígérete kapcsán). A válasz - kissé ironikusan - a rossz tanárt idézte, aki a vizsgázótól akarja hallani, amit nem tud. Antal István első kérdése a független jelölt kampányköltségeinek eredetére, illetve a támogatóknak tett ígéretekre vonatkozott. .Szász Jenő azt mondta: a korteskedést saját és a családja pénzéből fedezte, és összesen huszonegynéhány millió lejről van szó; „az UPE kampánya egészen más lapra tartozik". Ugyanakkor azt ígérte, hogy nyilvánosan közzé fogja tenni a költségeket és a támogatások forrását. Kommentárjában Antal István felemlítette, hogy a közpénzen megjelenő Városházi Hírlapot kampánycélra használta a jelenlegi polgármester, és ez éppenséggel nem a „legnormálisabb" helyzet, akárcsak a köztisztviselők ilyen célra való felhasználása. A második kérdés a jelenlegi magyar kormány támogatásához kapcsolódott, amelyre Szász Jenő kijelentette: a mindenkori magyar kormányzatnak és más kormányzatoknak is támogatniuk kell az udvarhelyi tevékenységeket, attól függetlenül, hogy a FIDESZ hatalmon marad-e vagy sem. Kommentárjában az RMDSZ polgármester-jelöltje kihangsúlyozta, hogy a mindenkori magyar kormánynak alkotmányos kötelessége a határon túli magyarok támogatása, és az a közösségeknek szól. A csereháti épületre fordítandó négymillió dollárt pedig az Udvarhely vonzáskörébe tartozó 122 település fejlesztésére is lehetne fordítani. El kell jutni oda, hogy legyen eladó az épület, de az „hosszú kérdés". Viszont egészen Strassburgig megyünk, ha szükséges, hogy érvényesítsük az udvarhelyi önkormányzat jogát - mondta Antal István. Befejezésül mindkét jelölt üzenetet intézett a választókhoz. Szász Jenő szerint „nagyon fontos, hogy mindannyian kifejezzük opciónkat a következő négy esztendővel kapcsolatosan". A kampány lezártával együttmunkálkodásnak kell következnie, egészséges lokálpatriotizmussal megáldva. Ma esti nyílt fórumon való találkozóra kérte fel Antal Istvánt, aki fiának kicsengetésére hivatkozva ezt lemondta. Az RMDSZ polgármester-jelöltje üzenetében Orbán Balázsnak a pazarló gazdával kapcsolatos egyik beszédéből idézett, és a választásokon való részvételre kérte fel az udvarhelyieket. (P. B. Á.) Az RT közleménye A Reform Tömörülés, az RMDSZ nemzeti liberális platformja elnöksége fokozott figyelemmel követi a székelyudvarhelyi polgármesteri választások második fordulóját tartalmazza az a tegnap késő délután, lapzártakor szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény, amelyben a Reform Tömörülés teljes támogatásáról biztosítja Szász Jenő jelenlegi polgármestert, a Reform Tömörülés országos alelnökét. „A Reform Tömörülés az RMDSZ - autonóm közösségi önkormányzat szerves egységét alapértékként tételező platform, és Szász Jenő pedig mind platform alelnökként, mind a Szövetségi Képviselők Tanácsának tagjaként országos RMDSZ-tisztségviselő. Visszautasítunk tehát minden olyan minősítést, amely Székelyudvarhely polgármesterére az RMDSZ- ellenesség bélyegét szándékszik ráütni. A szövetség jelenlegi politikájának, egyes országos és kétes legitimitásoi helyi vezetőinek bírálata nem jelent szembehelyezkedést sem a szövetséggel, sem annak tagjaival" - olvasható a közleményben. „Éppen ezért nem értjük a helyi RMDSZ-szervezetek június 12-i közleményét, azt, hogy a Székelyudvarhely lakosságának oly fontos csereháti ügy megoldását célzó erőfeszítéseket olcsó kampányfogásnak minősítik" - tartalmazza a tegnapi keltezésű dokumentum, amelynek teljes terjedelemben való közléséről a lapzártai torlódás miatt vagyunk kénytelenek lemondani.____________________________________________ Székelyudvarhely szavazókörzetei 1. Spiru Haret Iskolaközpont, Budvár u. 2. sz. Hozzátartozó utcák: II. Rákóczi Ferenc, Keskeny, Kuvar, Domb, Imecs László, Csere, Felső Csere, Medence, Budvár, Sósfürdő, Éltetőkát, Borsai rét. 2.3., 13. számú Benedek Elek Gyakorló Óvoda, Malom u. 33. sz. Hozzátartozó utcák: Budai I Nagy Antal, Kurta, 1918 december 1., Hársfa sétány, Ma- Ilom, Berek sétány. 3. Benedek Elek Tanítóképző, Márton Áron tér 2. sz. Hozzátartozó utcák: Kossuth Lajos, Márton Áron tér, Szabadság tér, Hargita tér, Szentimre, Iskola, József Attila, Kút, Sarkantyú, Csizmadia udvar, Rózsa, Vár, Petőfi I Sándor, Tompa László, Horea 1-23. és 2-28., Cloşca, Crişan, Görbe, Tó. 4. Művelődési Ház, Tamási Áron u. 15. sz. Hozzátartozó utcák: Tamási Áron 1-27. és 2-20., Tomcsa Sándor, Orbán Balázs 1-11. és 2-10., Méhek, Park, Bányai János, Mihail Kogălniceanu, Megálló, Szegfű bejárat, Mihai Eminescu 1-5/a és 2-6. 5. Szombatfalvi Népház, Orbán Balázs u. 100. sz. Hozzátartozó utcák: Tamási Áron 39-91. és 30-62., Orbán Balázs 59-163. és 60-162., Farcádi, Hősök, Mező, Szombatfalvi, Holló, Mihail Sadoveanu, Sas. G. Kós Károly Szakközépiskola, N. Balcescu u. 36. sz. Hozzátartozó utcák: Tamási Áron 29-37. és 22-28., Hunyadi János, Mihai Eminescu 7-23. és 8-20., Cseresznye, Nyírő József, Cuza Voda, Dózsa György, Ion Creangă, Lejtő, Varga Katalin, Benkő József, Küküllő, Homoród, Nicolae Balcescu, Körösi Csoma Sándor, Kriza János, Jövő, Orbán Balázs 12-58. és 13-57. Sólyom. 7. Unitárius lelkészhivatal, Bethlen Gábor u. 50. sz. Hozzátartozó utcák: Villanytelep, Horea 25-39. és 30-38., Vásártér 1-9. és 4-10., Sport, Bethlen Gábor 1-49. és 2-72., Tábor 1-27. és 2-62., Ady Endre 1-9. és 2—18., Szarkakő, Mihály udvar, Szűcs udvar, Fehér bejárat, Függetlenség 31-33, 8. Orbán Balázs Általá n. Orbán Balázs Általános Iskola, Függetlenség u. 35. sz. Hozzátartozó utcák: Béke, Testvériség, Vasile Alecsandri, Tavasz sétány 1-5. és 2-12., Ady Endre 11-39. és 20-20/a, Bem József, Lórántffy Zsuzsanna, Zöld, Tábor 31-43. és 64-70., Függetlenség 35-41. és 22^12. 10. Bethlen Gábor Általános Iskola, Ifjúság bejárat 3. sz. Hozzátartozó utcák: Virágok sétánya 1-5. és 2-12., Téglavetők bejárat 1., 5-7., 2-1. és 8., Győzelem 1 -7, Morum 1. és 2-8., Verőfény be-E járat 1. és 2-8., Tivadar bejárat 2-6., Kisköved 18-24. 11. Bethlen Gábor Általános Iskola, Ifjúság bejárat 3. sz. Hozzátartozó utcák: Függetlenség 43-63. és 44-80., Remete bejárat 2-6. 12. Bethlen negyedi napközi, Gyepes bejárat 4. sz. - Hozzátartozó ut■Scák: Tivadar bejárat .’’kTcho 1-5., Győzelem ■PP*ft|W|| 9-13. és 8., Kovácsok 1-7. és 2-16., '...^ Ifjúság bejárat 1—11. és 2-8., Gyepes bejárat 1-5. és 2- 13. A szülészet régi épülete, Bethlenfalvi út 2. sz. - Hozzátartozó utcák: Cekend, Kárpátok, Kalonda bejárat, Bethleni Gábor 51-73. és 74-108., Vásártér 2. Solymossy, Gábor Áron, Pacsirta. 14. A Bethlen negyedi posta, Győzelem sugárút 8. sz. Hozzátartozó utcák: Építők, Szabók, Fazekasok, Asztalosok. 15. Móra Ferenc Általános Iskola, Győzelem u. 16/A sz. Hozzátartozó utcák: Céhek, Vám bejárat, Bethlenfalvi 1-51/a és 2-80., Fások, Haáz Rezső, Forrás, Búza, Kós Károly. 16. Urbana Rt., Haáz Rezső u. 4. sz. Hozzátartozó utcák: Győzelem 18-50. és 15-41., Cipészek, Lakatosok 1., 3., 5., 7. 17. Bethlenfalvi Kultúrotthon, Bethlenfalvi út 170. sz. Hozzátartozó utcák: Bethlenfalvi 53-229. és 84-296., Strand, Ösvény, Fecske, Lomb, Termés, Fűzfa, Bükkfa, Mikes Kelemen, Kőbánya, Gyümölcsös, Radicsfalvi, Rét, Átjáró, Gát, Fenyő.nos Iskola, Függetlenség u. 35. sz. Hozzátartozó utcák: Virradat bejárat, Függetlenség 1-29. és 2-20. 18. Hegyi vadászok alakulata 19. Tűzoltósági alakulat Az Ön szavazata Lelér egy lakással, egy külföldi kirándulással vagy egy színes televízióval! DIGITAU jpv -ps-*5 ||| jggSjl