Udvarhelyi Híradó, 2002. augusztus (13. évfolyam, 90-102. szám)

2002-08-02 / 90. szám

■ 25. köröndi fazekasvásár Augusztus 10-11-én kerül sor a 25. köröndi fazekasvásárra, amelyet idén először új helyszí­nen, a község központjában tartanak. Szombaton délelőtt 10 órától a köröndi fúvósok to­­borzó koncertjére kerítenek al­kalmat, 11 órától Katona Mihály polgármester megnyitja a vá­sárt. Ezt a fazekassátrak be­mutatása, a diplomák kiosztá­sa követi, majd a Firtos Műve­lődési Egylet Üvegharang nevű csoportjának előadása köszön­ti a vásári látogatókat. Déli 12- kor Ambrus Lajos bemutatja az erre az alkalomra kiadott Hazanéző, valamint Józsa András Sóvidék és fürdői című könyveket. A délutáni program­ban fazekasverseny, tombola­húzás és szabadtéri táncest szerepel. (nagyálmos) ■ Látványosságok CD-n Hargita Megye Tanácsa szor­galmazására elkészült a Hargi­ta megye turisztikai látványos­ságait bemutató háromnyelvű - román, magyar, angol - CD- lemez, amely részletes tájé­koztatást nyújt az érdeklődők­nek a megye területén fellelhe­tő turisztikai létesítményekről - szállodákról, villákról, vendég­látó egységekről stb. -, termé­szeti szépségekről, épített mű­emlékekről, kirándulási útvona­lakról, falusi, sport, valamint e­­gészségjavító turizmus lehető­ségekről és egyéb fontos tudni­valókról. (N. I.) ■ Emlékünnepség Fehéregyházán Július 28-án Fehéregyházán a Petőfi Sándor Művelődési E­­gyesület és a segesvári RMDSZ szervezésében Ma­gyar Ház felavatásával kötöt­ték egybe az idei Petőfi-ünnep­­séget. Az emlékünnepségen részt vett Markó Béla szövet­ségi elnök is, aki többek között elmondta: „Ki kell mondanunk azt is, hogy Petőfi Sándor a magyar nemzet életében sen­kihez nem hasonlítható, aki azelőtt a mi számunkra fontos volt, és senkihez nem hasonlít­ható, aki azután a mi szá­munkra fontossá vált”. ­ Művelődés A kilencvenes évek közepétől az Erdélyben turnézó magyarországi fúvószenekarok programjukba majdnem mindig beiktatják a székelykeresztúri Gyárfás-kúria meglátogatását. Ezen látogatások alkalmával a zenekarok színvona­las térzenét, illetve koncertet szol­gáltatnak az emlékkoszorú elhe­lyezése után a főtéren lévő Petőfi­­szobor mellett. Legutóbb két fú­vószenekar koncertezett a város központjában. Július 13-án az 1916-ban alakult veszprémi, jelen­legi nevén Csermák Antal Zeneis­kola több mint negyven tagú ze­nekara lépett fel. A fentebb említett intézmény hatéves kortól (és minden korig) alapfokú ze­nei képzést nyújt, 19 szakára ezer ta­nuló jár. A 12 évfolyam elvégzése so­rán lehetőség nyílik a zenei, zeneta­nári pályára való felkészülésre is. A fú­­vószenekar 1975-ben alakult, s szé­kelykeresztúri koncertje is bizonyítot­ta, nem véleltlenül hívják meg a ran­gos hazai és külföldi versenyekre. Jú­lius 27-én a 11.500 lakosú Albertirsa zeneiskolájának fúvószenekara volt a város vendége. A zenekar az Agyag­falva 1848 Kulturális Alapítvány meg­hívásának eleget téve részt vett a jú­lius 28-ai agyagfalvi fúvóstalálkozón is. A keresztúri látogatás alkalmával a Petőfi-szobornál történő koszorúzás után színvonalas koncerttel szórakoz­tatta a város központjában összegyűlt közönséget. Ez alkalommal bemutat­kozott az intézet egy éve alakult, har­minc tagú tánccsoportja is. Lukonov Józseftől, az intézet igazgatójától megtudtuk, hogy fúvószenekaruk húsz éve alakult. Jelenlegi létszáma har­minc fő, a tagok életkora pedig 10-30 év között van. A zenekarokat Gergely János székelyudvarhelyi zenetanár, az agyagfalvi fúvószenekar karmestere kí­sérte el Keresztúrra. Elmondta, hogy mindkét zenekar repertoárja nagyon gazdag, az indulótól a klaszszikus és könnyűzenei számokig majdnem min­den feldolgozást előadnak. A kapcsolat Guttai Pálné Ildikó, albertirsai iskola igazgatónője és Sala Ildikó agyagfalvi tanárnő révén alakult ki, így 2000-ben a magyarországi is­kola meghívására az agyagfalviak részt vettek egy nemzetközi fúvós­fesztiválon, ahol francia, német, oszt­rák zenekarok is felléptek. A magyarországi diákokat az albertir­sai önkormányzat két vezetője, Kocsik Károly és Major Judit kísérte el. A ven­dégek a székelykeresztúri látogatást követően Agyagfalván tapasztalatcse­rét tartottak helybéli kollégáikkal. Este a két fúvószenekar Székelyudvarhely­re látogatott, ahol a Sétatéren térzené­vel szórakoztatta a népes közönséget. A rendezvény keretében bemutatót tartott a mazsorettcsoport is. Vasárnap az esemény istentisztelet­tel kezdődött az agyagfalvi reformá­tus templomban, ahol Fosztó József lelkipásztor hirdetett igét. A további­akban a vendégegyüttes vallásos ze­nei műveket adott elő. Ezt követően az agyagfalvi, a székelykeresztúri és az albertirsai fúvószenekarok vala­mint a vendégek mazsorettcsoportjá­­nak felvonulására került sor. Az em­lékünnepély táncesttel zárult. László Miklós és Fekete B. Zoltán Jelen vannak a bel- és külföldi kiállításokon A fotóklub nem „fantomszervezet” Az Orbán Balázs Fotóklub tagjainak nevében Hadnagy Sándor azt nehezményezi, hogy a Hargita Megyei Kulturális Központ által Varsá­­gon szervezett táborozáson, amelyet dr. Szabó József, az említett fotóklub elnöke is segített megszervezni, a megnyitón az egyik szervező sértő jelzőkkel illette őket, azt állítva, hogy fantomszervezetet alkotnak. A klub tagjainak tudomása szerint a szervező azt mondta, hogy azért kellett megszervezniük a táboro­zást, vállalva e nehéz munkát, mert az Orbán Balázs Fotóklub csak „fantomszervezet”. Helyzetükről Had­nagy Sándor lapunknak a következőket nyilatkozta: - Ha csak az utóbbi két év főbb sikereit említjük is, elmondhatom, hogy részt vettünk a 2001-es nemzet­közi magyar fotóművészeti kiállításon, nevünk benne van a kiadványokban. 2002-ben a magyar fotóművé­szeti szalon rendezvényeire is meghívtak, erre a pá­lyamunkákat augusztus 20-ig kell beküldeni. Horvát­országba, Zágrábba is meghívtak egy nemzetközi fo­tókiállításra, valamint itthon, a Brassóban októberre szervezett hasonló rendezvényre is. A meghívók az Orbán Balázs Fotóklub nevére érkeznek. E néhány példa is érzékelteti, hogy létezünk, dolgozunk még akkor is, ha pillanatnyilag nincs székházunk. Ugyanis a főtéren a Német Fórummal közösen használt helyi­séget visszakapta a volt tulajdonos örököse. A Műve­lődési Ház alagsorából a 90-es években azért kellett távoznunk, mert ott kocsmát létesítettek, s akkor a nyugdíjasok klubjában húztuk meg magunkat egy ide­ig... Most szégyenszemre a Caritas segélyszervezet Kossuth utcai üzlete előtti kis­térségben találkozik a tagság minden csütörtökön. A napokban Lőrincz György művelődésügyi felügyelőhöz fordultunk azzal a kéréssel, hogy segítsen a székházgondunk megol­dásában, s remélhetőleg e problémánk is megoldódik - mondta Hadnagy Sándor. (F. D. D.) Udvarhelyi Híradó, 2002. augusztus 2., péntek Egy vidéki ösztöndíjas fővárosi benyomásai - IV. Kerepesi temető zombat van. Más dolgom nem lévén, kíváncsian kerestem fel Budapest egy­kori köztemetőjét, a Kerepesit. Az udvarhelyi állami kő- és agyagipari szakis­kola fennmaradt emlékei után kutatva, örömmel fedeztem fel a Vasárnapi Új­ság egyik, 1902-es számában a valamikori kereskedelmi miniszter, Lukács Béla Ud­varhelyen készült síremlékének fotóját. Több éve dédelgetett vágyam kielégítésére indultam a 24-es villamoson a Fiumei útra. Izgatottan jelentkezem be a kapunál ér­deklődve úti célom felől. Nem is hallottak róla. Rossz ómen. Újból rákérdezek. Egyik szimpatikus fiatalember ebédjét félbeszakítva siet segítségemre. Előkerülnek a muta­tók. A sírkert helyszíni rajza, a fontosabb személyiségek és művészibb síremlékek ki­mutatásával. Nincs rajta... Előkerül egy régebbi kiadású térkép, hátoldalán egy bő­vebb jegyzékkel. Végre! Megvan! 29/2-es parcella. Ott keressem. Könnyen megtalá­lom a Deák Ferenc mauzóleuma mellett. Elindulok. Kellemes időm van. Enyhén bo­rús az ég, de remélem, csak nem lesz belőle eső... Otthon persze elolvastam Somorjai Ferenc 1996-ban kiadott Budapest-kalauzában az ide illő bekezdést­ .Az egykori köztemetőbe már csak kiemelkedő közéleti szemé­lyeket temetnek. A régi sírok egy részét felszámolták és csak az országosan jelentős személyekhez kapcsolódó, valamint művészi értékű síremlékeket hagyták meg." Eléggé kétes kijelentéseket tartalmazó mondatok. Az iskolánk által készített síremlék művészi értékű, és Lukács Béla mégiscsak miniszter volt. Reménykedtem... A hely­színen szertefoszlott reményem. Nem találom. Körbejárom egyszer, kétszer a helyet, aztán nagyobb ívben újból. Ellenőrzöm a parcellaszámot. Jó helyen járok. Nincs és nincs... Rosszul esik. Körbenézek, hiszen képről nagyon is jól ismerem. Álmomból f­el­költve is le tudnám írni, hogy nézett ki. Szabályszerűen rosszul vagyok, verejtéke­zem... Magyarországon már másodszor van ilyen élményem. A múltkoriban Szombat­helyen kerestem nagytatám sírját a régi, felhagyott és elhanyagolt temetőben. Akkor tél volt, hó és magas kórok... Az valóban fájt. Itt annyi örömöm van, hogy a kutatott parcellában rátalálok nagygalambfalvi Feleky Miklós színművészünk és felesége ma­gas domborművű sírkövére. Lefényképezem. Otthon örvendeni fognak neki. ,A szeretet soha nem múlik el", olvasom több sírkövön. Hát, ahogy elnézem, nem úgy néz ki, pedig a szeretetből mindenkinek kijárna... Kossuth-évforduló lévén felkeresem mauzóleumát. Ha úgy tetszik, Székelyudvarhez hódolatát hoztam el. Készítek egypár fölvételt a Stróbl Alajos tervezte monumentális emlékműről. Nem hallgathatom el. Újból a városkalauz szövege jut eszembe: „...hatalmas, gondozott zöldterület veszi körül az államférfiak, írók, tudósok, művé­szek sírjait". Talán 1996-ban, amikor íródott a könyv, mert most csak a hatalmasság érhető tetten, a gondozás kevésbé. Kossuth mauzóleuma előtt és mögötte is felütöt­te fejét a dudva. Majd jönnek a megemlékezések, talán majd akkorra kitisztítják, hogy ne kelljen elölről kezdeni?! De hadd ne legyek rosszindulatú, itt ténylegesen nem ak­kora és nem oly mérvű az elhanyagoltság, mint a Salgótarjáni út melletti részeken. Azokat keresem, akiket egykoron nagyoknak, fontosnak, megőrizendőnek tartottak, de most a szó szoros értelmében fel kell kutatni őket. Találkozom egy idős házaspár­ral. Örökáron megvettek egy elhagyott sírhelyet. Nem is akármilyent, és föl szeretnék újítani. Ez volna a megoldás, hogy megmeneküljenek az enyészettől ezek az emlé­kek?! A bácsi meséli, hogy gyerekkorában még sűrű sorokban állottak itt a sírok, de azóta kiforgatták azokat és helyük felszántották. Ezért nem találom azt, amit keresek. Én azért keresek. Ma erre szánom időmet. Rá is találok Bugát Pál (1793-1865) sír­jára. Az ő harcának jeligéje: „ Tudománnyal a népért". Hogy hol kötődik Udvarhelyhez? Bányai Jánost tüntették ki Bugát-díjjal. Kissé odább, a 4. kapu mellett található a Ganz család kis mauzóleuma. Őket nem kell bemutatni senkinek se, hacsak a teme­tőrendezőknek nem... Egyébként a Tudományos Könyvtár fémpolcszerkezete is tőlük származik. A bokrok között ignotusnak (1869-1949), a Nyugat költő-kritikus főszer­kesztőjének és feleségének sírköve. Majdnem erdősűrűségű temetőrészt szakít le egy kis tisztás, amennyiben lehet tisztásnak nevezni. Magas fűben lépkedek egy re­liefekben gazdag síremlékhez. Ez aztán a meglepetés: Maróti Géza (1875-1942) szobrászművész síremléke. Ha jól értelmezem, ő faragta volna saját magának és édesanyjának. Felirata szerint „készítette a szépet, kereste a jót, sokat küzdött, sokat dolgozott nagy sikerek és csalódások mellett". Az ő műhelyében több, udvarhelyi szakiskolát végzett is megfordult. S ha már itt tartok, igaz, nem az elhanyagolt részen, de szintén itt a Kerepesi temetőben található Jászai Mari színművésznő tömör, az egykori Nemzeti Színház köveiből faragott, nevét dór oszlopok övezte, szerénységé­ben is sokatmondó emlékműve a következő felirattal: „Ti ittátok be lelkem lángját ré­gi színházunk kedves kövei, ti fogadjátok már ismerős életekbe kilobbant poromat". Nem csak Jászaiért említem az emlékművet, de azért a császári és királyi kőfaragó­ért is, Seenger Béláért, akinek műhelyében úgyszintén sok szakiskolás kőfaragó nö­vendék nyert elhelyezést. Szintén eldugva találom meg - úgy kell a zöldből kifejtenem - a kovásznál Vajna Ist­ván mezőgazdasági szakiskolai igazgató sírkövét a 48/2-es parcellában és a magyar gazdatársadalom aranytollú írójáét, Pethendi Buday Barnáét, aki az Országos Ma­gyar Gazdasági Egyesület főszerkesztő igazgatója, számtalan gazdasági szakmunka szerzője és mások írásainak olvasószerkesztője is volt. Ő vele már munkám során is­merkedtem meg. A temetőkert jobb fele, meg a bal felének külső része Csipkerózsika álmát alussza. Az élő temetőrészben torokszorongató érzés Jókai kör alakú sírkertjében a nemzet íróóriásának szellemével találkozni. De pont ilyen szorongató, csak más irányú a Révayak elhanyagolt környezetű sírjának megtalálása is, ahonnan újból visszakö­szön ránk Jókai portréja. Révay - a róla elnevezett lexikon - kiadója publikálta köztu­dottan Jókai Mór összes műveit is. Talán többet érdemelne. Legalább annyit, mint a már ismertebb 42/1 és 34/1-es parcellák lakói, hogy csak a legismertebbeket említ­sem: Heltai Jenő, Szigligeti Ede, Csepreghy Ferencz, Tóth Ede, Egressy Béni, Vahot Imre, Mednyánszky, Ferenczi Noémi, Kisfaludy Strobl Zsigmond, Illés Béla, Krúdy Gyula, Ferenczi Béni, Toldy Ferenc és sokan mások. Ezzel már késő délután is lett. El kell ismernem, a megcsonkított Nemzeti Panteont lehetetlenség egy nap alatt bejárni... " Róth András Lajos, Budapest J­ V .

Next