Udvarhelyi Híradó, 2004. január (15. évfolyam, 2-20. szám)

2004-01-22 / 14. szám

2 Aktuális _________________________________ Amit a gyermeknevelési pótlékról tudni kell A biztosított személyeknek joguk van 126 nap szülési szabadságra, függetlenül a „hivatalból járó“ kétéves gyereknevelésitől. 63 nappal az előre tervezett szülési időponttól már kivehető a szabadság, szülés után pedig újabb 63 nap jár a kismamának. Máthé László Ferenc Ezen két időszak eloszlása esetenként a szakorvos ajánlására változhat is, tehát akinél indokolt, az akár szü­lés előtt is kiveheti mind a 126 napot. A valamilyen fogya­tékossággal élő személyek, ha betegségüket igazolni tudják, akár a hatodik hónaptól is szülési szabadságra mehetnek. Az állami költségvetés szociális biztosítások fejezetében az idei évre az anyák kétéves gyereknevelé­si szabadságára járó bérének fedezésére több mint 3,388 milliárd lej van jóváhagyva. Ha az anyának például nincs állása, nincs biztosítása, akár az apa is kérheti a nyugdíj­­biztosítási pénztárat, hogy juttassa számára a pótlékot. Ez abban az esetben jogos, ha a biztosított személy az utóbbi tizenkét hónapban legkevesebb féléves szerző­déssel rendelkezik. Újdonság viszont, hogy január elsejé­től az új rendelkezés értelmében a pótlékra jogosult szülő - attól függetlenül, hogy korábban mekkora volt a jöve­delme - gyereknevelési pótlékként 6.529.700 lejt fog kapni. A gyereknevelés időszaka továbbra is 2 év, a fo­gyatékkal élők esetében pedig 3. A pótlék értékének meghatározásakor az idénre kiszámított átlag bruttó jöve­delem 85%-át vették figyelembe. Az érdekeltek a témá­val kapcsolatos további információkat a nyugdíjbiztosítá­si pénztártól szerezhetnek. Január 22. a Magyar Kultúra Napja Színes és megtekintésre érde­­ mes kulturális rendezvény ven­dégei lehetnek ma, valamint ja­nuár 24-én, szombaton az udvar­helyiek. Első ízben üljük váro­­ sunkban a Magyar Kultúra Nap­ját. Először 1989-ben tartottak Magyar Kultúra Napot az anyaországban an­nak tiszteletére, hogy 1823. január 22- én Kölcsey Ferenc befejezte a Him­nusz írását. Az udvarhelyi rendez­vényt az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Megyei Alkotóközpont (Gyergyószárhegy), továbbá az ud­varhelyi Művelődési Ház közösen szervezi, és bárki előtt nyitott. Ma 10 órától a Művelődési Ház kon­certtermében kezdődik a szakmai konferencia, a kifejezéstől nem kell megijedni, mondta a szervező, P. Bu­zogány Árpád, hiszen nem szigorúan száraz szakmai beszélgetésre kell számítani. Az előadásokat zenés be­játszások, hang- és videofelvételek il­lusztrálják, valamint kórusfellépésre is sor kerül. Kallós Zoltán (képünkön) a moldvai, gyimesi csángó, mezőségi és kalotaszegi magyar népzenegyűjtése­iről tart előadást, Szép Gyula az ud­varhelyszéki gyűjtések helyzetéről és lehetőségeiről, László Csaba az Ud­varhely Néptáncműhely múltja és jö­vője, valamint Az amatőr és hivatásos néptáncmozgalom - a járható út cím­mel, György László a homoródmenti népdalvetélkedők történetéről, Haáz Sándor a Törpe Daloskönyvekről, to­vábbá Orosz-Pál József a népdal és énekkultúra viszonyáról tart szemléle­tes előadást. A szervező elmondta, olyan témák kerülnek terítékre, amelyek helyi vo­­natkozásúak, és beszélni kell róluk. A műhelymunka keretén belül beszámo­lókat hallhatnak népzenei gyűjté­sekről, kiadványokról és a feldolgozás módjáról, majd összegzésképp többek között a népzene és néptánc kapcso­latáról, kiadványokról és rendezvé­nyekről tárgyalnak. A mai programok létrejöttét az Illyés Közalapítvány tá­mogatta. Szőcs Endre az egyesület részéről tájékoztatott a január 24-ei programról: a gálaesten fellép a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, át­adják az Udvarhelyszék Kultúrájáért­­díjat - ezüstplakett a kitüntetett arcké­pével -, mely ezután minden évben megtisztel majd valakit. Később kép­zőművészeti aukcióra kerül sor. A be­vételből a homoródszentmártoni mű­vésztábor képanyagának katalógusát szeretnék elkészíteni, ugyanakkor a támogatásból folytatni kívánják a fotó­táborok sorát az udvarhelyszéki köz­ségekben, kiállítások, valamint a fotó­albumok finanszírozását tervezik. Er­­dély-Bálint Előd nyertes fotográfiái, Maszelka János alkotása, valamint a Gyergyószárhegyi Alkotóközpont által felajánlott kép kerül kalapács alá. Az est házigazdái Fincziski Andrea és Sarkadi Zoltán színművészek. (bb) A VÁROSUNKBAN ÉPÜLŐ­­NAPKELET- IGÉNYLŐK ÜGYFÉLSZOLGÁLATA: SORHÁZ PARKBAN TEL: 0266 211 024; 0744 595 092 ELADÓ HÁZAK Udvarhelyi Híradó, 2004. január 22., csütörtök Kései kiálló szavak S­zövetségi elnök úr kései, de nem megkésett helyzetelemzése annak a Tri­anon utáni nemzetérzésből született, ma is időszerű korparancsnak az új­rafogalmazása, miszerint elmúlt az álmodozás ideje, és a kisebbségi létben élőknek dolgozniuk, építkezniük kell. Aki gyenge, nem bízik önmaga és nem­zete erejében, lépjen ki a sorból, csak az előre nézők, az építkezni tudók maradjanak. Értékrend kell és stratégia, cselekvő magyar szolidaritás, nem élhetünk tovább­ra is a romantikus nemzeti múlt igézetében. Sehova sem vezet, egyenesen ter­méketlen és káros álmodozni Nagy-Magyarország térképe előtt, helyet adni a „vitézkötéses Csonka-Magyarország frusztrációnak”. Nem a fegyver döntött Tri­anonban, írja az elemző, hanem az akkori elit rövidlátása, felkészületlensége, kacagányos intézkedése, no meg a nagyhatalmi önkény, mondom én. Jön-e éve a csodának? Nehezen lehet nemmel válaszolni, az elnök úr szava­ival élve csak tudnunk kell a célt, amit el akarunk érni. Élnünk kell lehető­ségeinkkel, tennünk kell, amit lehet és ami hasznos. Közös dolgainkat közösen kell intéznünk, politikai eszközökkel, ideológiai felhangok nélkül. Célunk to­vábbra is a megmaradás, a minőségi erősödés, mert csak a tudatos, életképes magyarságnak van jövője a Kárpát-medencében, kulturális, közigazgatási au­tonómiánk révén. És hogy ne maradjon mindez írott malaszt, hiteles képvise­letre van szükségünk, nem széthúzó mozgalmakra, szerveződésekre. Nagy hi­ba lenne a magyarság ügyét pártpolitikai és csoportérdekeknek alárendelni, odavetni koncként az anyaországi politikai disputáknak. Mondjunk nemet az et­nikai biznisznek, a megélhetési politizálásnak. Úgy néz ki, a magyar kormány talán nem lesz partner a felelőtlen magyar-magyar politikában. Esélye csak az érdekegyeztetésnek, a konszenzuskeresésnek meg a szétfutó akaratok, cse­lekvések összefogásának lehet. Határozzunk meg együttműködési minimu­mot: ne legyen nagy-nagy kartácstűz, a várat ostromlók kerüljenek bennebb, legyenek várvédők. És akkor lesz paktum, sőt faktum. Markó Béla nemcsak „legjobb politikus a mai esszéírók közt, legjobb esszéíró a mai magyar politikusok közt”, állapítja meg egyik jeles politikai elemzőnk ba­gatellizáló szellemességgel, hanem kiemelkedő, jeleset nyújtó esszéíró és po­litikus is a „míves beszéd fórumain”. Eljön az idő, a gáncsoskodó ifjú újságírót cáfolva, amikor nem „áll meg a kapa a levegőben", sem a „seprűnyé” bizonyos „bicikli küllői" közt, s nem tűnik ijesztőnek a szövetségi elnök „fesztelensége" „féktelensége". „Délhámos” helyi politikusunk sem fog krónikus feltűnési viszketegségben szenvedni. A szótárában ma még központi helyet foglaló „magam, magam és ismét csak magam"kikerül. Számára is eljön az ideje a tisztázó önelemzés­nek, és nem jár úgy, mint legutóbbi mennyei erőlködésén: sehogy sem állt rá a szája a „legitim” szóra, mintha gúzsba kötődött volna nyelve. Ugye nem vélet­lenül? _______________________________________,gr Ványolós A. István ! Peráthelyezés a Vánky-ügyben Tegnap a Székelyudvarhelyi Bíró­ságon ismét halasztás történt a Szász Jenő vezette Székelyud­varhelyért Alapítvány által az Er­délyi Riport heti hírmagazin ellen indított büntetőperben. A követ­kező tárgyalást március harmadi­kára tűzték ki. Amint arról már tudósítottunk, a Szé­kelyudvarhelyért Alapítvány beperelte az Erdélyi Riport hetilapot, mivel úgy vélik, hogy a Szász Jenő a gyanú ár­nyékában című riportban - mely a Vánky-ház megvásárlását boncolgatja - csalás gyanújával illették Szász Je­nőt, és az általa vezetett alapítványt. Hajdú Gábor, az Erdélyi Riport védő­ügyvédje elmondta: - Ezelőtt egy hónappal előterjesztet­tünk a Legfelsőbb Törvényszék bün­tetőjogi tanácsához egy peráthelyezé­si kérést. Ugyanis ügyfeleim fenntartá­sokkal viseltetnek a Székelyudvarhelyi Bíróság elfogulatlanságát illetően. An­nál is inkább, mert olyan telekkönyvi helyzet teremtődött, ami az érvényben lévő rendelkezések értelmében nem szabadott volna keletkezzen. Ez a bí­róság intézkedésének volt tulajdonít­ható, nem vették figyelembe a 112-es törvény azon rendelkezését, mely szerint a lakóházzal megvásárolt in­gatlan elidegenítési tilalom alá esik. (A perben érintett Fekete Stefan által 1996 után megvásárolt, Kogalniceanu utcai ingatlant a 112-es számú törvény szerint 10 évig nem lehetett volna adni, és mégis eladták a Szász Jenő, vezette Székelyudvarhelyért Alapít­ványnak.) Udvarhelyen felszabadítot­ták az eladási tilalmat, anélkül hogy er­re vonatkozóan valamilyen jogalap lé­tezett volna. Éppen ezért ügyfeleim úgy gondolták, helyesebb, ha a Legfel­sőbb Törvényszéktől a per áthelyezé­sét kérjük egy más bírósághoz. A ha­lasztás másik oka az volt, hogy mint panaszos, Szász Jenő alapítványi el­nök nem jelent meg a tárgyaláson, míg a vádlottak közül M. I. riporter megjelent. Kérésünktől függetlenül meg lehetett volna ejteni a jelen lévő vádlott és a panaszos (ha jelen lett vol­na) kihallgatását. - Hová fogják áthelyezni a pert? - Ez nagy talány. Elsősorban a Legfel­sőbb Törvényszéknek el kell fogadnia a kérést, és azután szintén ott határoz­zák meg, hová helyezik át az ügyet. Ha a határozat február 28-án megszü­letik, akkor március 3-án ott fogjuk tár­gyalni az ügyet, ahová azt áthelyezik. Bágyi Bencze Jakab Udvarhelyi Híradó Független információs napilap Főszerkesztő: Jakab Árpád Ügyvezető: Küllő Bálint­­ Alapítási év: 1990 Megjelenik munkanapokon Kiadó: Infopress Rt. Szerkesztőségi tagok: Barabás Blanka, Bágyi Bencze Jakab, Fülöp D. Dénes, Katona Zoltán, Kiss Edit, László Miklós (Székelykeresztúr), Máthé László Ferenc, Rédai Attila, Sólyom Erika Tördelők: Fülöp Lóránt, Sala Irma, Seres Zoltán * Apróhirdetés, reklám: Bombér Melinda Előfizetni az Udvarhelyi Híradó lapkézbesítőinél vagy a postahivatalokban lehet. Apróhirdetéseket a Bethlen-negyedi HÍDFŐ-butikban is felvesznek munkanapokon 8-20 óra között. A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. Kéziratokat nem ölünk meg és nem küldünk vissza! A szerkesztőség címe: S35600 Székelyudvarhely, Bethlen Gábor u. 2. sz. Telefon: 0266-210036; fax: 0266-218340 Honlap: ww­w.vh.ro; www.udvarhelyihirado.ro E-mail: uh@uh.ro Hirdetésfelvétel és terjesztés: Bethlen Gábor u. 2. sz., hétköznap 8-16 óra között. Tel.: 0266-218361; E-mail: marketing@uh.ro

Next