Udvarhelyi Híradó, 2009. szeptember (20. évfolyam, 169-190. szám)

2009-09-01 / 169. szám

Strandszezon Jó idényt zárnak a fürdőhelyek A nyár utolsó napjainak elteltével a bezáráshoz készülődnek városunk strandjainak működtetői. Van, ahol mától már nem fogad­nak látogatókat, máshol az időjárás határozza meg a strandszezon végét, de olyan is akad, ahol csak most kezdődik igazán az idény, hiszen jövő héten csobbanhatnak először a látogatók a komple­xum szabadtéri medencéjében. Hivatalosan szeptember elsején zárjuk be a külső stran­dot, de a gyakorlatban már bezártunk, nem fogadunk láto­gatókat, nem szüljük már a vizet, és engedjük le a medencéket - mondta tegnapi megkeresésünkkor Radi Gábor, a szejkefürdői strand üzemeltetője. Egyébként a hűvös idő miatt már az emberek sem jönnek - mond­ja, hozzátéve, hogy csak a külső strand zár be, a meleg vizes, kádas gyógyfürdő október 15-éig nyitva lesz. Az idei strandszezon egyébként nagyon jó volt, sokkal többen jöttek, mint tavaly, ami a tisztább és melegebb víznek köszönhető - mondja az üdülőtelep működtetője. Idén többet szűrtük és tisztítottuk a vizet, aminek köszönhetően több volt a külföldi vendégünk is. Ők korábban azért nem szerettek itt fürdeni, mert a gyógyvízből kicsapódott a klór, és emiatt sárgás színe lett - magyarázza Radi Gábor. Mint megtudtuk, a látogatottságra nem volt hatással az, hogy idén újabb fürdőlehetőséggel bővült a kínálat városunkban. Sokan a szejkei környezet és a ked­vezőbb ár miatt választottak minket - véli Radi Gábor. A városi strand szintén jó idényt zár, kb. olyat, mint ami­lyen a tavalyi volt - tudtuk meg Tikos Lászlótól, aki azt is elmondta, az időjárástól füg­gően amíg igény van rá, nyitva tart a strand. Most töltöttük fel a medencéket, és ha az idő engedi, akkor legkésőbb isko­lakezdésig még nyitva tart, ha azonban - egyes előre­jelzéseknek megfelelően - drasztikusan lecsökken a hőmérséklet, akkor a költ­ségek miatt korábban bezárjuk - mondta el a polgármesteri hivatal műszaki igazgatója. Az idei strandszezon egyébként annyira jó volt, hogy olyan Székhely István * Hivatalosan ma zár a szejkefürdői strand, amely a tisztább­­ és melegebb víznek köszönhetően nagyon jó szezont tudhat maga mögött Két súlyos baleset történt vasár­nap este Udvarhelyszéken, egyik halálos kimenetelű volt. A Hargita megyei rendőrfelü­gyelőség közleménye szerint Újszékelyen este negyed hétkor a szenterzsébeti, 23 éves E. A. a túlzott sebesség miatt átsodró­dott a szemközti sávra, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő gépkocsival. A szent­erzsébeti autóvezető életét vesztette, míg a másik kocsiban ülő két lugosi személy (M. V. A. és felesége, M. L. D.) nagyon súlyos sérüléseket szenvedtek, mindkettejüket a marosvásárhe­lyi kórházba szállították. Ugyanaznap késő este Felsősófalván történt egy gázolás: éjfél előtt tíz perccel a parajdi B. E. nem megfelelő helyen figyelmetlenül kelt át az úttesten, és a köröndi, 19 éves B. S. elgázolta. A gyalogos súlyosan megsérült, az autóvezető nem fogyasztott alkoholt. TÁBLAVADÁSZAT Ami még megmaradt Ivóban kapta lencsevégre dr. Kinda László ezt a táblát - ami még olvasható rajta, az körülbelül az lehet, hogy egy európai uniós programból finanszírozott úton halad az autós. Amint a tábla jelzi, az uniós pénzből arra már nem jutott, hogy időtálló táblát is készítsenek... Továbbra is táblavadászatra kérjük olvasóinkat: az általuk viccesnek, rossznak, feleslegesnek, helyesírási hibáktól hemzsegőnek, meghökken­tőnek, hibásnak talált táblák, feliratok fényképét juttassák el (esetleg rövid kommentárral ellátva) szerkesztőségünkhöz (Szentimre u. 17. szám), illetve küldjék be e-mailen az uhfudvarhelyi-hirado.ro címre. A beküldők között előfizetéseket sor­solunk ki. 2ZZSZ2SB­ C Választások: a többséget nem érdekli Lapunk honlapján tegnap délig 136-an szavaztak a szeptember 27-ei önkor­mányzati választásokkal kapcsolatban. A többség - szám szerint hetvenen - azt jelezte, hogy nem megy el szavazni, mert nem érdekli ez a komédia, 28-an pedig úgy vélekednek, hogy elmennek voksolni, mert szükség van új önkormányzatra. Tizennégyen azért nem mennek el szavazni, mert szerintük nem kellett volna feloszlatni a testületet, ugyanennyien pedig azért mennek választani, mert így véleményt tudnak mondani. Honlapunkon továbbra is várjuk hozzászólásaikat. BŰNÜGY Pénzt lopott, elkapták Vasárnap délben arról értesítették az etédi rendőrséget, hogy délelőtt 10 órakor egy kőrispataki házból ismeretlen tettes ellopott 337 lejt. A rendőrség rövid időn belül előállított egy gyanúsítottat a 26 éves, etédi N. G. személyében, motozásakor előkerült a lopott pénz, amit visszaadtak a károsultnak. A gyanúsított ellen minősített lopás címen indult eljárás, szabadlábon védekezhet. Jövő héttől meleg vizű medence A strandok többsége ugyan bezár, akad azonban olyan szabadtéri medencés fürdőhely is, amely csak most indul. Városunk egyik idén nyílt sport- és szabadidőközpontjában elkészült az a meleg vizű szabadtéri medence, melyet jövő héten vehetnek birtokukba a fürdőző látogatók. - Sajnos egy hónapos késéssel, de jövő héten elindítjuk ezt a szolgáltatást, és mivel meleg vizű medencéről van szó, ez mindenképpen meghosszabbítja a szezont szeptember végéig, október ele­jéig - közölte Verzár Lóránt, a központ igazgatója. Mint meg­tudtuk, hét végén fogják feltöl­teni és próbaüzembe helyezni a medencét, melynek 26 C-fokos vizében jövő héttől már a központ látogatói is meg­mártózhatnak. Induláskor még nagyobb is lehet majd a víz hőfo­ka, amelyet a későbbiekben majd a tapasztalatok alapján, gazdaságossági szempontok szerint fognak meghatározni, nap is volt, amikor 800-1000 fürdőző látogatott el a strand­ra - közölte Tikosi László, aki csak azt fájlalja, hogy az újdonságnak számító strand­röplabda-pálya - annak ellenére, hogy használata ingyenes volt - nem aratott a vártnak megfelelő sikert. Szeptember 27-én időközi önkormányzati választásokra kerül sor Székelyudvarhelyen, a jelöltek hetedikéig adhatják le jelentkezési irataikat. Addig egy komoly játékra hívjuk fel olvasóinkat, mondják el nekünk, Mi tábulMK MlNtim Javaslatát elküldheti az uh@udvarhelyi-hirado.ro e-mail címre, illetve SMS-ben. Az SMS küldése, írja be: velemeny*31* (üzenet), majd küldje el a 0744109022-es telefonszámra. ... am» Horvátország az Sorsolás szeptember 3-án 18 órától a StÚdió MOZiban NoMai a. S.at Meghívott az Open Stage Ш

Next