Udvarhelyi Híradó, 2010. augusztus (21. évfolyam, 148-169. szám)

2010-08-02 / 148. szám

Erkölcsi bizonyítvány 5 perc alatt Udvarhelyen is Azonnal kézbe kaphatjuk az erkölcsi bizonyítványt (cazier) Székelyudvarhelyen is július 30-ától. A polgármesteri hiva­tal kezdeményezésére péntek­től a megyeszékhely mellett Udvarhelyen is felszereltek egy számítógépes rendszert, így a bizonyítványt mindössze öt perc alatt megkaphatják az igénylők a rendőrségen. Bunta Levente, Udvar­hely polgármestere azt nyi­latkozta, ő annak híve, hogy „az embereket ne járassuk po­tyára Csíkszeredába. Az ösz­­szes intézkedést, amelyben a rendőrség is partner volt, a la­kosságért tettük. A kétórás Csík­szeredai út mellett még pénzt is megspórolhatnak az igény­lők, nem beszélve a benzinről." „A mostani iroda Udvar­hely mellett rendkívül hasz­nos Székelykeresztúrnak, Szentegyházának, valamint a környező településeknek is, amennyiben valali idejön, öt perc alatt megkapja az erkölcsi bizo­nyítványt" — tette hozzá Niţică Constantin, Székelyudvarhely rendőrparancsnoka. „Az igénylő a pénzügyön ki­fizet egy 10 lejes illetéket, va­lamint vásárol egy kétlejes okmánybélyeget a postán vagy a polgármesteri hivatalban. Ezekkel elmegy a rendőrség­re, kitölti a kérést, és perceken belül kézbe kapja a bizonyít­ványt" - tájékoztatott Elisei Dan Ioan, a Hargita megyei rendőr-felügyelőség erkölcsi bizonyítványokkal foglalkozó osztályának vezetője, majd hoz­zátette: naponta mintegy 400 igényléssel fordulnak hozzájuk, ezek közül általában 150 az ud­varhelyi térségből érkezik. A beszámoló után a polgár­­mester kipróbálta az új rend­szert, kitöltötte a nyomtatványt, és azonnal kezébe kapta erköl­csi bizonyítványát. ----------------------Malís József _ Az iroda programja: Hétfő: 14.00-15.30 Kedd: 14.00-15.30 Szerda: 9.00-12.00 Csütörtök: 14.00-15.30 Péntek: 9.00-12.00 Októbertől vezetik be az elektronikus matricákat Év elején a román parlament már elfogadta az útadó kifizeté­sének új rendszerét, azaz ezentúl elektronikus matricákat kell vá­sárolni. Ezt eredeteileg augusz­tus 1-jétől alkalmazták volna, de egy fellebbezés miatt halasztot­tak egy hónapot, és a hét végén ismét egy hónappal csúsztatták a kezdést. A kormány tervei szerint augusztus első napjától tudták volna bevezetni az elektroni­kus matricák használatát, azonban a versenyvizs­gát megnye­rő cég dolgait nehezítették a versenytársak által benyújtott óvások. A szóban forgó Novensys Corporation/UTI Systems kon­zorcium 35,96 millió lejért vállal­ta el az új rendszer megalkotását és használatba ültetését, de a Romstrade-Vector-Intel megfel­lebbezte a versenyvizsga bizott­ságának döntését. Utóbbi válla­latok összefogása kicsivel több mint félmillió euróval tett jobb ajánlatot a győztes cégnél. Az óvás miatt leállt a munka a nyer­tes konzorciumnál, már két hó­napot csúszni fog az új rendszer bevezetése. Október elsejétől fogják piacra dobni a matricákat, ettől a dátumtól pedig már nem árusítják a régi típusúakat - év végéig vi­szont még ki­tart érvényes­ségük. Radu Berceanu szál­lítási miniszter nyilatkozata alapján az új rendszer nem jelent plusz­kiadásokat az autótulajdo­nosoknak, és ezentúl könnyebb lesz a jármű­vek ellenőrzése: a rendszám­­tábla alapján automatikusan fel tudják mérni a gépkocsi adatait, az útadó kifizetésének helyét és idejét. Pál Gábor Újabb nyertesek az Apicom nyereményakciójában A júliusi nyerteseket sorsolta 31-én, szombaton az Apicom Kft. nyere­ményakciójának bizottsága. Apicom és Comat Harghita üzletekben vá­sárlók közül kerültek ki azok a szerencsés nyertesek, akik Szovátára vagy Borszékre utazhatnak kikapcsolódni. A szovátai Danubius Hotelben pihen­hetnek, többféle gyógyfürdő, masszázs szolgáltatásokkal, úszómedence, jacuzzi lehetőségekkel: Jánosi Árpád, Gyergyóalfalu, Miklós Alexe, Farkaslaka. Az akcióban meghirdetett díjak mellett július­ban is folytatódik a meglepetés-ajándékok sor­solása. Ezúttal 22 db. borszéki utazás talált gazdára. A nyertesek a 3 csillagos borszéki Rózsa pan­zióban üdülhetnek (4 éjszaka, 2 nap, félpanzi­ós ellátás): Roşu Cornel - Csíkszereda,- Köllő F. Margaréta - Csíkszereda,- Antal Imre - Csíkszenttamás,- Ked­ves Irén-Csíkszentdomokos,-Fehér Géza-Vasláb,- Marcu Dobrea Dumitru - Maroshévíz,- Bogyó Jó­zsef Róbert - Balánbánya,- Péter Domokos - Seges­vár,- Pálfi Gellért - Székelyudvarhely,- Tankó Petru Tiberiu - Gyimes,- Bálint Ferenc - Csatószeg,- Pé­ter Teréz - Csatószeg,- Rostás Csaba - Teke­­repatak,- Botez Andrei - Gyergyószentmiklós,­Ádám László - Gyergyószentmiklós,- Illés Zoltán - Korond,- Barabás Zoltán - Székelyudvarhely,­­Márk Csaba - Kilyén,- Görbe Dóra - Oltszem,­­Benedek Lajos - Gyergyócsomafalva,- Szilágyi Endre - Gyergyócsomafalva,­ Szabó Attila - Csíkdánfalva. Az Apicom és Comat Harghita üzletekben továbbra is várják a vásárlókat, augusztusban újabb szovátai és borszéki utazások­kal, ugyanakkor már az akció fő­díja, a Dacia Sandero személyautó is megtekinthető a lerakatoknál. Részletek találhatók a www. apicom.ro honlapon, és ne feledjék „több vásárlás, na­gyobb esély!" (X) APICOM KIRENDELTSÉGEK: Gyergyószentmiklós, Külső utca 12. szám, Tel.: 0266-364537 Csíkszereda, Haladás utca 18. szám, Tel.: 0266-371606 Székelyudvarhely, Fások utca 14/x. szám, Tel.: 0266-210380 Gyergyócsomafalva, Fő út 1570/E. szám. Tel.: 0266-351250 Csíkszereda, Akác utca 5. szám. Tel.: 0266-371820 Sepsiszentgyörgy, Oltmező utca 2. szám. Tel.: 0267-316475 COMAT ÜZLETEK: Csíkszereda, Hargita utca, 11. szám. Tel.: 0266-312567 Székelykeresztúr, Szabadság út, 27. szám. Tel.: 0266-244270 Gyergyószentmiklós, Bölkény utca, 67. szám. Tel.: 0266-363801 Maroshévíz, lazului utca, 1. szám. Tel.: 0266-341362 Csíkszentdomokos, Fő utca, 374. szám. Tel.: 0266-336516 Csíkszenttamás, Fő utca, 680. szám. Tel.: 0266-378085 Csíkkarcfalva, Fő utca, 1. szám. Tel: 0266-372882­­ Gyimes, Fő utca, 35/A. szám. Tel.: 0234-385833 Székelyudvarhely, Nicolae Bălcescu utca, 61. szám. Tel.: 0266-211833 Balánbánya, 1918. December 1. utca, 32/A. szám. Tel.: 0266-330432

Next