Udvarhelyi Híradó, 2011. augusztus (22. évfolyam, 147-168. szám)
2011-08-01 / 147. szám
„A tréfa nem ég el, ugye, a tűzön?” Amikor először visszahallgattam az oroszhegyi, 90 éves Vass Áron bácsival készült hangfelvételt, azt mondtam magamban: egy beszélgetés alatt soha ennyit nem nevettünk! Áron bácsiról az a hír járja: hite és humora tartja meg ilyen kivételes testi-lelki egészségben. Életbölcsességet, szakmaszeretetet, türelmet tanulhatunk tőle. És persze azt is: a tréfa nem ég el... ____________Molnár Melinda Pedig nem könnyed tréfákról, hanem az életútról, a hadifogság emlékeiről töprengtünk. „Ahol a szemétdombon a kutya s a fogoly a csonton verekedett... Többen meghaltak, mint a fronton." Onnan 30 kilósan tért haza, ma kétszer annyi - de vigyáz a szívére, érrendszerére: nem akar meghízni. Feleségével, a 83 éves Bözsi nénivel sajátságosan társalognak, mint a nagyon összeszokott hitvestársak: egyikük elkezdi a történetet, a másik folytatja. Élmény volt hallanunk azt is: minden poént ismernek - ahhoz fűznek hallgatóiknak magyarázatot. Előimádkozó iHiiiimiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiimi Falvakon jártamban-kertemben keresem az „embereimet". Akik olyan élményeket oszthatnak meg, amelyeknek csak ők a tudói. Sebestyén Domokos oroszhegyi plébános Vass Áron bácsit javasolta, és el is kísért otthonába. Útközben megtudtam: a mai napig megveri a kaszákat a 90 éves bácsi, nemrég kijárt még gyalogszerrel az Urus-kúthoz. Ha kedve tartja, elmeséli a legendát: megvan még ott az az „egerfa", amibe „Szent László a kardját belevágta vót". De Áron bácsi manapság is vezeti a rózsafüzért a templomban — szeretik, ha ő az előimádkozó. A kerekesműhely szemrevételezésére és a nagyhírű „szivartárcájára" külön is felhívta a figyelmemet a falu plébánosa. Megérkezve láttuk: a ház homlokzatán egy kisméretű kerék jelzi a lak gazdájának foglalkozását. „Kerékgyártó munkával dolgoztam” HMiminniimiillHiimillmillim Áron bácsi kötényesen a gazdasági udvarból érkezett. Belépve a pincelakásba, beláthattunk időskori mindennapjaik színtérbe. A kerekesszerszámokon nem fogott az idő, bármikor kézbe vehetők, sőt németül és oroszul is elmondja megnevezésüket. 1938-ig - „amíg Hitler jött" és neki is haza kellett térnie - Szentágotán elsajátította a kerekesmesterséget. A Krím félszigeten töltött négyévi fogság alatt is hasznát vette. Később „a kollektívbe szerszámostul állt be". Volt akkoriban 82 fogat. Annak kellett csinálni szekeret, boronát, taligát mezőgazdasági munkákra, ami kellett. Amikor arra utasították volna, mindent vigyen le a kollektív műhelybe, azt mondta: szerszámot a kapun nem viszünk ki! Később a gázvállalatnál dolgozott. Mezőgazdasági nyugdíját „elvették", az orosz fogságra kapott „napokat, éveket". Szerszámait, mikor már nem kellettek a mindennapi kenyérhez, beadta a múzeumba - „adtak érte annyi pénzt, hogy vettünk rajta egy tehenet". Bár a kerékszék, műhelypad, eszterga és sok más céleszköz is a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum mesterségemlékeit gyarapítja, egykori használójának vannak a birtokában még saját készítésű, megbecsült darabjai. A fogságban „és csináltam két kerékszéket" - mondta. Aztán a kedvünkért megpengette az egyébként szögön függő citerát. Nem számoltuk meg, hány fűrésze van, de az ajtó sarkánál példás rendben sorakozó fúrók közül kézbe vett néhányat. A különböző méretű fúrók nyelét maga esztergálta, élüket egy szentkirályi kovácsmester készítette. „Kézzel kellett hajtani - így ne! Előbb kicsivel fúrtunk be a fába, aztán nagyobbal, nagyobbal" - magyarázta használatukat. A fényesre koptatott fúrók fa részébe „a bicsokkal" egyenként belefaragta méretüket: 20-as, 23-as... „Csináltam az asszonyoknak is ilyen gyúróhengert, laskasirítót megsimogatta, és megjegyezte: „milyen pontosan ment az eszterga". „A tulipán hegye letörött a végéről, mert az asszonyok leejtették a földre". Hogyan készül a kerék? „A keréknek van egy titka: a fának a szálát meg kell az ember jól figyelje - milyen huzamba megy. A (kerék)falak voltak bükkfák, a fentők akác vagy kőrisfák; a kerékfej szilva, jávor vagy egerfa, diófa - azt aztán bevéstük. A fentő bele van vésve - hozd ide - mondta az asszonynak - lássák meg a valóságban. Ez a fej nyírfa". „Én voltam az inasa huszonvalahány évig - emlékezett Bözsi néni. „Nem volt villany, az aszszony volt „az esztergán a dinamó! - Ez a kerékmunka erősz komisz munka volt!" Oroszországban faragtam iiimmiiiiiiiiimiiimiiiiiiHiHimiimimmiiiimmiiiiiiimmiiiiimiimii A felsőházból lehozta és „bemutatta" a hat évtizedes cigarettatálcát (kis képek). „Oroszországban faragtam. Nem hitték, hogy én csináltam. Akkor osztán csináltam egy nagyobbat is." A hadak útját megjárt relikvia aprólékos munkát tükröz. Széldíszítménye ékszer-pontosságú, fedelének közepét egy rózsa ékesíti. A sok nyitogatás nem ártott a szintén abból a darabból kiképezett zárószerkezetnek: „farkasfogat raktam belé, hogy kattanjon". Ma is halkan kattan, amikor becsukjuk. „Túlfelől Kukorica Jánosnak a látképe. Mintáját erőst nagyra értékelték az oroszok!” Benne tartja a rózsafüzért, alatta egy becses szentkép mellett ott láthatjuk Áron bácsi katonaképét is. Olyan ez a faragott emlék, mint a régi kínai bútorok: örök fényét nem a lakktól, kezek simogatásától nyerte. A nézegetés, csodálkozás után tisztelettel adtuk vissza tulajdonosának. A nagy utat megtett tartódoboz emlékeket csalt elő. Tréfást. „Volt egy fogoly bajtársam... Jó kollégám, tibódi, András Mihály. Érmihályfalvára költöztek, suszterkedett ott. A karinca előtte volt. Mondja a felesége: „Eredj menj hozz egy vider vizet, te". „Elvisznek". „Nem bánom - mondta az asszony - de a karincádat ne vedd le!" Meglátta az őr, hiányzott egy fogoly. 'Áll be a sorba!' Nem akart, s az őr a pisztolyt reá fogta. „Beállt - mondta Áron bácsi - akkor jött haza, amikor én. 'Megkínálom én az asszonyt vízzel' - jól fogom tartani vízzel - feneketlen a suszter hazatéréskor. „Nehogy bántsd! - mondta neki akkor Áron bácsi. - Ha nem ment férjhez a hithűséget megtartotta..." „Sokat szomjaztunk ott bent - emlékezett vissza. - Minél nagyobb meleg volt, annál langyosabb vizet adtak az oroszok. Árpateát főztek - sok volt a beteg, a vérhas vót bejőve". Azt is elmondta: sokan meghaltak, mert a víz morajlását nem bírták az Azovi- és Fekete-tenger közötti félszigeten levő fogolytáborban. „Tenger vett körül. Akik próbáltak megszökni, úgy megverték, hogy egy hónapig nem tudtak beszélgetni." Kerekes kerekíti... iimiiiiiiiMHHiiimMwmiHjMiiimiiiiiifiinmimti Bözsi néni elszavalta a kerekesről szóló gyermekvers strófáit. Kínáltak volna kávéval is, de mi fotós kollégámmal egy pohárnyi friss, oroszhegyi vizet kértünk. Áron bácsi még arról is beszélt, hogyan vészelték át szomjoltó nélkül a fogolytáborig tartó kegyetlen utaztatást. Úgy mondta: ha érkezéskor a tengerhez engedték volna, még többen meghaltak volna a sós víztől. Kerekítettünk történeteket Szent László királyról, de azt is tudta: szülőfalum mellett miről regél a Tatár-domb. Búcsúzáskor huncut mosollyal mondta el az anekdotát: miként akart egyszer egy atyafi fülesbagolyért tehenet venni. Írás közben arra gondoltam: jó lehet ilyen bácsika unokájának lenni. Ha megtehetnénk, ülnénk a pad előtt és hallgatnánk hosszasan. Tréfabeszéddel oldja a keserű emlékeket, és minden tudományát megosztja. Az angolul beszélő, kutakodó német egyetemistáknak anyanyelvükön is válaszol - volt idejük a négy év fogság alatt azt is megtanulni. Csodálatos, ahogyan emlékszik és emlékezik. Tamási Áron róla regényt írna... Hl Önmaga esztergálta Hl Életterükben Ili 30 kilósan tért haza Hl Hogyan készül