Udvarhelyi Híradó, 2012. december (23. évfolyam, 232-248. szám)

2012-12-03 / 232. szám

Harminc esztendő foglalata Az idén ötvenéves Molnos Zoltán igényes albumban foglalta össze eddigi munkásságát. Nem látni pontosan, hogy mi vezérelte a szerkesztőt, hiszen nincsenek jól körülhatárolt szakaszok Molnos eddigi életművében. Gyakorlati­lag tizennyolc éves kora óta kifor­rott és egyéni stílusa van, 1980 körül már vállalható munkák kerültek le festőállványáról, úgy­hogy ezt a harminckét éves pá­lyaszakaszt inkább a tematikák alapján lehetne valamilyen formában rendszerezni. " Németországi munkát ajánlanak A felsőoktatásban tanuló hall­gatóknak ajánl németországi munkát a nyári vakáció idejére a munkaerő-elhelyező ügynökség. ] Ravatalozó épült Dobóban Átadták az újonnan épült ra­vatalozót Székelydobó és Vágás településeknek. 5. Ingatlancserével úszta meg a törlesztést Az előterjesztett huszonhá­rom helyett huszonegy ügyben döntött a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-tes­tület novemberi soros ülésén, egyebek mellett a városatyák azt a határozattervezetet is el­fogadták, melynek értelmében a Székelyudvarhelyért Alapít­vány több mint 300 ezer lejes adósságát ingatlanátadással törlesztheti. 4. 1 Szerencseszám 6991705 Joker Tekintse meg mindennap az­­ Nyitva: H-P: 8-18 JSz-V: 9-17 f Tompa László u. 23. sz. (a Lilla panzió épületében) v 1І 11 11 r 4hWill oakleystore.ro , Székelyudvarhely • Kossuth Lajos 28.s­z. 0746-595069 sínadrágok-Női-férfi T41 házat? Egész nap esős idő lesz, este valószí­nűleg havazni www.udvarhelyi­ hirado.ro / uch@udvarhelyHiirado.ro 10266-218361 Hétfő, 2012. december 3. XXIII. évfolyam 1232. szám Új épület a keresztúri kultúrának egy modern művelődési házat tudjanak átadni a helybélieknek. Tegnap este került sor a létesítmény felavatására, melynek keretében színes kulturális műsort láthattak a jelenlévők. Az ünnepélyes áta­­j­dón a település polgármestere elmondta, reméli, hogy egész évben lesznek majd előadások. Több mint négy évnek kellett eltelnie, hogy Székelykeresztúron a régi mozi épületét átalakítsák és UL BŐVÍTETTÜK SZO­LG­ÁLTATÁSAINKAT! KÁR ÉRTE? KÁRT OKOZOTT? 0747-128 760, 0751-247 742 ZÁLOG, ELADÁS, VETEL­­­AMANETARE, VÂNZARE, CUMPĂRARE TEVES KÖRŰ KÁRRENDEZÉST VÁLLAL A Safety Broker INGYEN

Next