Udvarhelyi Híradó, 2014. február (25. évfolyam, 21-40. szám)
2014-02-03 / 21. szám
További 200 ezer lejt szánnak a hivatal lapjára az idei költségvetésből Még több pénz lapkiadásra A tavaly elkülönített 300 ezer mellett további 200 ezer lejt szán lapkiadásra a székelyudvarhelyi városvezetőség. Az Udvarhelyi Média Kft. által kiadandó sajtótermék a helyi és az udvarhelyszéki önkormányzatok közös akaratából jön létre, állítja Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere. A térség községvezetőinek zöme nemrég értesült arról, hogy a médiatorta egy-egy szeletéért fizetni is kell. Összeállításunkban községvezetőket kérdeztünk arról, hogy lesz-e erre pénzük, ugyanakkor annak is utánanéztünk, hogy a lapra szánt öszszegből milyen beruházásokat lehetne elvégezni Udvarhelyen. ____________Kovács Eszter Az önkormányzati tulajdonban lévő napilap kiadása tavaly év elején merült fel először, a 2013- as költségvetésben előbb 450 ezer lej szerepelt erre a célra, melyet 300 ezerre módosított a városvezetőség. Az önkormányzati képviselő-testület RMDSZ-többsége támogatta a kezdeményezést, melynek törzstőkéje az említett 300 ezer lej. A csütörtökön elfogadott 2014-es költségvetésben azonban újabb, az Udvarhelyi Média Kft. által kiadandó lap fenntartására szánt 200 ezer lejes tétel szerepel. A városvezetőség szándéka Hargita Megye Tanácsától ügykezelésébe venni a Hargita Népe Udvarhely napilapot, az ügyben több hete egyeztetések folynak. Az Udvarhelyi Média Kft. ügyvezetője Farkas György, ám a lapkiadás gazdasági tervét Bunta Levente dolgozta ki. „Az üzleti terv elkészült, a sarokszámokat majd az udvarhelyszéki önkormányzatok által a fenntartásra fordított összegek ismeretében hozzuk nyilvánosságra" - válaszolt levélben kérdésünkre a városvezető. Bunta Levente korábban vázolta: az elképzelés szerint a lapkiadás és -fenntartás költségeibe több udvarhelyszéki önkormányzat is beszállna, politikai hovatartozástól függetlenül. Január 24-én, pénteken Fenyéden tartottak találkozót az udvarhelyszéki településvezetőknek, az esemény apropóján Székelyudvarhely polgármestere kifejtette: az udvarhelyszéki önkormányzatok vezetőinek többsége jelezte igényét és egyben szükségességét egy saját médiaorgánum létrehozásának. „A lap fenntartásának költségeit mindenki lehetőségei, költségvetése szerint fogja támogatni. A költségek csökkentésének érdekében egy összefogást szeretnénk a helyi média képviselői között" - írta válaszában a városvezető, korábbi megjegyezésére utalva, amikor elmondta, udvarhelyi médiatröszt létrehozásában is gondolkodik. Az ügy kapcsán Bálint Imre Elemér, Oroszhegy község RMDSZ-es polgármestere elmondta, a lapalapítás ügyével a fenyédi eseményen találkozott először, arról pedig, hogy a község beszáll-e a projektbe, a helyi önkormányzati képviselő-testületnek kell döntenie. „Előterjesztem az ügyet, viszont a községnek felesleges pénze egyáltalán nincs, sem erre, sem másra" - tette hozzá a polgármester. Mindazonáltal Bálint Imre Elemér úgy véli, az ügyben konszenzus alakul majd ki az udvarhelyszéki településvezetők között. Fenyéd község RMDSZ-es vezetője, Bokor Botond támogatandó ötletnek tartja a napilap kiadását, bár arról még nem tudott nyilatkozni, hogy a helyi önkormányzat erre mennyi pénzt szánna. A község önkormányzati képviselő-testülete várhatóan a héten dönt arról, hogy beszállnak-e a projektbe. Egyes községeknek már van saját LAPJUK, ELÉG AZ A KIADÁS ............................... Kápolnásfalunak már van saját kiadványa, amely rendszerint ünnepekkor jelenik meg. „A Kápolnási Forrás című lap kiadása is költséges, nem látom, hogy egy újabb udvarhelyi lap mit tud majd nyújtani a községnek, hisz a fontos információk így is eljutnak a települések lakóihoz. Nem utolsósorban a községnek nincs felesleges pénze lapkiadásra" - sorolta fenntartásait Benedek László MPP-s polgármester. A községvezető mindezek ellenére a helyi önkormányzati képviselő-testület elé terjeszti az ügyet, döntés a következő hetekben várható. Derzs községnek tavalytól Ramocsa Népe címmel saját havilapja van, korábban egy muzsnai civil szervezet is időszakos újságot adott ki Végvár címmel. „Konkrét, írásos felkérést nem kaptunk, az egész esetről a polgármesterek találkozóján értesültünk. Személyesen nem tartom fontosnak egy újabb lap kiadását, hisz a fontos információk már így is szerepelnek saját kiadványunkban, ami viszont csak rólunk szól. Én magam nem szorgalmazom, hogy a kezdeményezésbe beszálljon Derzs község, de az ügyben az önkormányzati képviselő-testületnek kell döntést hoznia" - mondta el Zoltán Csaba, a község polgármestere. Bunta Levente a szerkesztőségünknek megküldött válaszlevélben ugyanakkor kifejtette, a lapkiadásról az udvarhelyiek véleményét is kikérték. „Kiderült, hogy igény van a helyi érdekeket szolgáló napilapra, jelenleg nem kellően tájékoztatott a lakosság" - magyarázta a városvezető, nem térve ki arra, hogy mikori, illetve milyen körülmények között elvégzett felmérésre utal. Mire futná a lap árából? iiuuiiiiiiiuiiiiiiiiiiiimiiiiDinmiiuuiiiiiiimiimmimmiiiiiiimmm A 2014-es székelyudvarhelyi városi költségvetésben annak is utánanéztünk, hogy a 300 ezer lejes törzstőkéből vagy a lapkiadásra szánt 200 ezer lejből milyen más beruházásokat vagy projekteket lehetne megvalósítani. A szejkefürdői sós vízi fúrások terve a városvezető saját kezdeményezése, a munkálatok elvégzése azonban már két éve várat magára - a beruházás értéke 200 ezer lej lenne. A II. Rákóczi Ferenc utcai híd és vízáteresztő 189 ezer lejbe, a Fehéres patakon átvezető kishíd kivitelezése 141 ezer lejbe, a Varga patak Vár utcai hídjának újjáépítése pedig 240 ezer lejbe kerülne. A felépítendő ökumenikus ravatalozóhoz vezető Ugrón Gábor utcában a víz- és szennyvízhálózat kiépítésére 181 ezer lejre lenne szükség. Továbbá az idei költségvetésből 200 ezer lejt szánnak kulturális, 150 ezret ifjúsági, 50 ezret környezetvédelmi, 150 ezret a mozgás és az egészséges életmód népszerűsítésére vonatkozó, illetve 100 ezret szociális programokra. 111 Bizalmi kör. A térség községvezetőinek zöme a január végi találkozón értesült a lapalapításról Orbán Balázsra emlékeztek Orbán Balázs emléke előtt tisztelegtek vasárnap délben Székelyudvarhelyen, a legnagyobb székely szobránál, születésének 185. évfordulóján. A rendezvényen évek óta nem voltak ilyen sokan - vélték a rendszeres látogatók. A Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és a Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztára (NYÖP) által a Városháza téren megszervezett rendezvényen évek óta most voltak a legtöbben, bizonyára a kivételesen enyhe időnek köszönhetően. A megemlékezésen három kórus - a Székely Dalegylet, a Balázs Ferenc Vegyeskar és az Alia Breve Vegyeskar - előadásában hallhatták a részvevők a magyar és a székely himnuszt, illetve a Szózatot. Orbán Balázs szellemét Antal Csaba, a Tomcsa Sándor Színház színművésze idézte meg: országgyűlési beszédeiből adott ízelítőt a közönségnek. Az ünnepségen Bunta Levente polgármester hivatali teendői miatt nem jelenhetett meg - az ünnepi köszöntőt Miklós Zoltán múzeumigazgató és Kedei Mózes unitárius lelkész mondta. A múzeumigazgató kifejtette: nem kell feltétlenül székelynek születnünk ahhoz, hogy igazi jó székellyé váljunk, úgy kell azonban viselkednünk, hogy kiérdemeljük ezt a jelzőt - akárcsak Orbán Balázs, akinek édesanyja nem is volt magyar. Kedei Mózes lelkész arra világított rá, hogy Orbán Balázs példája abban a világban is hiteles, amelyben sorra vizsgálják ki a tisztviselőket csalásért, hatalommal való visszaélésért. Hozzáfűzte, bár Orbán Balázs büszke volt székely származására, mégis a nemzet egységében gondolkodott - akkor van jövője a magyarságnak, ha az ő lelkületét éltetjük tovább. Az ünnepségen Mátyus Bence, az Orbán Balázs Általános Iskola 5. osztályos diákja Tompa László Magányos fenyő, Gajevszky Klára, a NYÖP tagja pedig a költő Lófürösztés című versével örvendeztette meg a hallgatóságot, majd többek közt a kulturális intézmények és a politikai pártok székelyudvarhelyi elöljárói, illetve az Orbán Balázs Általános Iskola vezetősége és képviselői koszorút helyeztek el a nagy székely szobránál. Bálint Kinga Katalin 111 Mátyus Bence ötödikes diák iskolájának névadója előtt tisztelgett