Udvarhelyi Híradó, 2014. április (25. évfolyam, 62-81. szám)
2014-04-01 / 62. szám
Használt ruha és lábbeli gyűjtésére alkalmas konténereket helyeznének ki Ledobhatjuk, majd bedobhatjuk a megunt cuccokat A Gyulafehérvári Caritas logisztikai ágazatának kezdeményezésére több mint száz, használt ruhanemű és lábbeli gyűjtésére alkalmas gyűjtőkonténert helyeznének el Kovászna és Hargita megye városaiban, nagyobb községeiben. A projekt célja kettős, az újrahasznosítás mellett a rászoruló családokat segítenék ily módon a kezdeményezők. Udvarhelyen hat gyűjtőpont létrehozásáról dönt csütörtöki soros ülésén a helyi képviselő-testület. ____________________Kovács Eszter A Gyulafehérvári Caritas 2009 óta foglalkozik használt ruhanemű és lábbeli gyűjtésével, melyet az egyházmegye területén élő, nehéz sorsú családok között osztanak ki. „A tárgyi adományokat eddig külföldi támogatóktól kaptuk, a tapasztalat viszont azt mutatja, belföldön is nagy igény lenne arra, hogy a megunt, kinőtt ruhákat összegyűjtsük" - magyarázta az Udvarhelyi Híradónak Péterf Attila, a Gyulafehérvári Caritas logisztikai ágazatának igazgatója. Székelyudvarhelyen tizenegy gyűjtőkonténer elhelyezését kérték a kezdeményezők, az önkormányzati képviselő-testület csütörtökre előterjesztett határozattervezetében hat ilyen konténer engedélyezése szerepel. „Még kérdéses, hogy a két megyében összesen hányat lehet létrehozni a tervezett száz gyűjtőpontból, de számítunk a helyi önkormányzatok partnerségére is" - magyarázta Péterfi Attila. Az Udvarhelyen kialakítandó hat gyűjtőpontot (a Lakatosok és a Kisköved utcában, a Függetlenség és az Ady Endre utca kereszteződésében, a Vásártéren a Junior Étterem parkolójában, a Szombatfalvi úton a 94-es házszám szomszédságában, valamint a Sziget utcában) öt évre bocsátaná a Caritas rendelkezésére az önkormányzat. „Az említett tizenegy helyszín között olyanok is szerepeltek, melyek magánterületek - például a Kaufland és a Lidl áruházak parkolója melyek használatba adása nem tartozik a hivatal hatáskörébe" - magyarázta Bálint Attila, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője. Az illetékes ugyanakkor hozzátette, a hivatal továbbra is segíti a Caritas munkáját, rendelkezésükre bocsátották a szükséges elérhetőségeket, de adott esetben arra is nyitottak, hogy a fennmaradó öt konténert a város más pontjain helyezzék el. A specifikus konténerek beszerzését egy magyarországi vállalkozás támogatja, ezeket előreláthatólag három-négy héten belül helyeznék el a kijelölt helyekre. „Felnőtt- és gyerekruhákat, cipőket, illetve játékokat is szívesen fogadunk. Arra kérjük viszont a lakosságot, hogy tartsák szem előtt: olyan tárgyi adományokat gyűjtünk, melyek újra felhasználásra kerülnek, ezért jó, hordható állapotban lévő ruhákat és cipőket kérünk bedobni a konténerekbe" - hívta fel a figyelmet Péterfi Attila, hangsúlyozva: szemetet vagy szennyező hulladékot ne dobáljanak a kihelyezendő konténerekbe. A város hat pontján helyeznék el az új típusú konténereket, a meglévő szelektívhulladék-gyűjtők mellé Szerdától várják a szülőket Április 2-14. között zajlik az óvodákba való beiratkozás első szakasza, melynek során lakhelyük körzetének tanintézetébe írathatják be az év végéig harmadik életévüket betöltő gyermekeiket a szülők. Szintén ebben az időszakban kell ötödik osztályba beiratkozzanak a végzős elemisták. A beiratkozás az óvodákba, napközikbe április 2-án kezdődik hivatalosan. Sok szülő már bejelentkezett a tanintézeteknél, a beiratkozási ügycsomókat viszont ebben az időszakban, április 2-14. között lehet letenni. A beiratkozás ezen első szakaszában azokat a gyerekeket lehet beíratni az óvodába, akik év végéig betöltik a három évet, és azokban az óvodákba, napközikbe, amelyek a lakhelyük körzetébe tartoznak. Waczel Ferenc elmondta, nem a tanévkezdést, hanem az év végét adták meg a három év betöltésére, mert úgy gondolták, ez a normális. A körzetekkel kapcsolatban közölte, ezek a tanfelügyelőség honlapján, de az óvodákban is megtekinthetők. A gyerekek felvétele a beiratkozási ügycsomók letételének sorrendjében zajlik, és előnyt élveznek azok, akik tanévkezdésig töltik be a három évet. A beiratkozás második szakasza során, április 16-24. között az óvodák szabadon maradt helyeire más körzetekből, illetve más településekről is kérhetik a szülők azon gyerekek felvételét, akik év végéig betöltik a három évet. Ezúttal is a beiratkozási ügycsomók letételének sorrendje számít, és a tanévkezdésig harmadik életévüket betöltő gyerekek élveznek előnyt. Az oktatási tárca átirata szerint a jelenlegi óvodásoknak is át kell iratkozniuk a következő tanévre a következő csoportba - közölte Waczel Ferenc, hozzátéve, a gyerekekkel beiratkozási lapokat küldenek haza a következő időszakban az óvodák. Kétszakaszos beiratkozás ötödikbe is Ötödik osztályba szintén két szakaszban, április 2-14. között, valamint április 16- 24. között iratkozhatnak be a gyerekek. Az első szakasz során az ugyanazon iskolában továbbtanulók, illetve az ugyanazon településen belül más iskolába jelentkezők iratkozhatnak be, a második szakasz során pedig a más településekről érkező diákokat is várják az iskolák a felső tagozatra. R. Kiss Edit Megszabadultak régi háztartási gépeiktől a keresztúriak Több mint öt tonna elektromos hulladék gyűlt össze szombaton Székelykeresztúron a ROREC Egyesület, a helyi polgármesteri hivatal és az AVE Hargita által szervezett gyűjtésen. Az akció annyira sikeres volt, hogy szerdán viszszatér a szállítóautó az ottmaradt hulladék után - tájékoztatta lapunkat Pruner Andrea, a ROREC Egyesület helyi képviselője. Ajándékot kaptak a nagyobb méretű, feleslegessé vált tárgyak után a lakók, így az ép formában leadott fagyasztóládákért, hűtőszekrényekért 40, míg a mosó- és mosogatógépekért, ruhaszárítókért, légkondicionáló berendezésekért 20 lejes utalvány járt. A kisebb méretű tárgyak leadói sorsoláson vehettek részt, a szerencsések kávéfőzőt, sarokcsiszolókat és fúrógépeket nyerhettek. На-sonló gyűjtőakció lesz két hét múlva Korondon, illetve Etéden is - mondta még el Prunei Andrea. Székelyudvarhelyen is terveznek elektromoshulladék-gyűjtő akciót a következő hetekben. Ami a hét végi tavaszi nagytakarítást illeti, kiderült, közel háromszáz köbméter zöld hulladékot szállított el ingyen a köztisztasági munkálatokat végző vállalat. Ez részleges adat, hiszen bizonyos helyeket nem sikerült megközelíteni a szállítóautóval, viszont a következő napokban a maradék hulladékkupacokat is eltávolítják. Veres Réka Remekeltek az udvarhelyszéki fiatalkatonák Döntőbe jutottak az udvarhelyszéki fiatalok a nyolcadik alkalommal megszervezett Ady, király, katonát! vetélkedő baróti elődöntőjén, ahol tizennégy csapat mérte öszsze tudását és kreativitását. Kilenc próbát álltak ki a vetélkedőn a csapatok, amelyeknek országukat kellett megvédeniük és királyukat felvidítaniuk. A szöveggyűjtemény meséire alapozó feladatok elsősorban kreativitást és csapatmunkát igényeltek a részvevőktől. A diákok felkészültségét és ügyességét háromtagú zsűri pontozta: Cseresznyés Szilamér, a Transylvania együttes alapító tagja, Keserű Sándor történelemtanár, valamint Komporáty Viktor vállalkozó. Az első helyen végzett „katonacsoport" jutott tovább a Mindent Eldöntőbe, így az etédi Elekes Melinda, a csernátoni Dezső Orsolya és a sepsiszentgyörgyi Kovács László alkotta Aybars csapat mérheti össze tudását április 26-án Kolozsváron az ifjúsági vetélkedő további regionális döntőinek nyerteseivel. Egyénileg is vetélkedhettek a diákok, a mesefüzet anyagából kidolgozott feladatsort kellett megoldani,uk, hogy bejussanak a kolozsvári Mindent Eldöntőbe. Udvarhelyszékről származik a legmagasabb pontszámot elért versenyzők többsége: Sófalvi Júlia, Elekes Melinda, Jenei Melánia és Gábor Anita Anasztázia Etédről, Székely Bernadett és Rácz Adrienn Homoródszentpálról, valamint Szőke Kálmán Vargyasról.