Udvarhelyi Híradó, 2014. október (25. évfolyam, 187-209. szám)

2014-10-01 / 187. szám

FIZESSEN ELŐ MOST! 4 hónap 20 lej 3 hónap 55 lej 6 hónap 10 lej Udvarhelyi Híradó , szerda, október 1. Felvágott út nehezíti a közlekedést Éles gödrök a Szarkakő utcában ■ FOTÓ: LUKÁCSI LEHEL­­ Aránylag friss aszfaltréteget törtek fel Udvarhe­lyen, a Szarkakő utcai csatornafedőknél - olva­sóink arra panaszkodnak, hogy nincsenek meg­felelően kitáblázva a munkálatok, ugyanis az utca alsó felétől a Függetlenség sugárútig több helyen is mély gödrök tátongnak, egyikük pedig már okozott is defektet egy arra járó autósnak.­­ JÁNOSI ANDRÁS gy gépjárművezető ar­ról számolt be lapunk­nak, hogy az élesen be­vágott széleknél a kerék felni­jéhez csípődött az abroncs, és elhasadt. „A legtöbb helyen el tudják keríteni a kivágott ré­szeket, akár egy szalaggal is, hogy a veszélyes mélyedése­ket ki lehessen kerülni, de itt csak a legelsőnél árválkodik egy tábla" - fakadt ki a gép­járművezető. A munkálatokkal kapcsolatban a polgármesteri hivatal közszolgálati felügye­lőségéhez fordultunk, ahol Ba­kó Katalin osztályvezető arról tájékoztatott, hogy a javításo­kat még a hét vége előtt be fog­ják fejezni. Aszfaltozás: AZ APRÓBBAKAT EGYSZERRE Sok ideig bosszúságot oko­zott ugyanakkor, hogy a Pető­fi Sándor és Tompa László ut­ca kereszteződésénél néhány hete - ha nem hónapja - a gáz­vállalat szakemberei feltör­ték a járdát, és kordonnal ke­rítették el a­ problémás sza­kaszt. A kordonok gyakorlati­lag teljes szélességében lezár­ták a járdát, így az arra járó gyalogos az úttestre kénysze­rült lépni, ha tovább akart ha­ladni. A közszolgálati felügye­lőségnél az esettel kapcso­latban lapunknak elmondták, hogy időnként sürgősségi be­avatkozásokat végeznek a kü­lönböző szolgáltatók, azonban ezekhez is kell engedély, és a közszolgálati felügyelőség ha­táskörébe tartozik e munká­latok ellenőrzése. „A gázválla­lat is ilyen sürgősségi beavat­kozást végzett, s miután befe­jezték, le is betonozták a felü­letet, amely már aszfaltrétegre vár. Ez ugyancsak a napokban esedékes" - nyilatkozta Bakó, hozzátéve, hogy nem lehet asz­faltozást tervezni minden la­pát aszfaltért, ahogy csoporto­sulnak a munkálatok, több he­lyen is egyszerre kerülnek be­fejezésre. A kordonokat egyéb­ként megkeresésünk után eltá­volították, már csak aszfaltoz­ni kell. ■ Csak óvatosan! Tanácsos vigyázni a csatornafedők környékén kimélyített gödröknél FONTOS!________________________________________________SZERKESZTOSÉG "^Híradó Megjelenik munkanapokon. Kiadó: Udvarhelyi Híradó Kft. ISSN: 1844-430X __Lapunk eladási statisztikáit a Romániai Példányszám-auditáló­d­ó Hivatal (BRAT) hitelesíti. Ügyvezető: Székely Róbert Tartalomigazgató: Szuszer-Nagy Róbert Főszerkesztő: Bálint István Főszerkesztő-helyettes: Kovács Eszter Szerkesztőségi tagok: Bálint Kinga Katalin, Fü­löp-Székely Botond, Jánosi András, Pál Gábor, Simó Márton, Szék­ely István, Veres Réka (aktuális) Zátyi Tibor (sport) Molnár Melinda (hit­vallás) Thomas Campean, Lukácsi Lehel (fotó) Sólyom Erika (olvasószerkesztő) Oláh István (korrektúra) Tördelőszerkesztője Csáki Ferenc, Mihály Róbert, Szász Éva Apróhirdetés: Bálint Erika Reklám: Kovács Dénes ■ Az (X) szignóval ellátott szövegek fizetett reklámok, közlemények. ■ A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! ■ Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. ■ Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. ELŐFIZETÉSEKÉRT HÍVJANAK! Az Udvarhelyi Híradóra előfizethet lapkihordóinknál és a szerkesztőségben. Ha a szerkesztőség telefonszámát, a 0266-218361-et tárcsázza, és bemondja pontos címét, lapkihordóink felkeresik Önt otthonában, náluk megrendelheti lapunkat. 535600, Székelyudvarhely, Szentimre u.17.sz. Telefon: 0266-218 361 E-mail: ubiudvarhelyi-hirado.ro marketingiudvarhelyi-hirado.ro hirdetesiudvarhelyi-hirado.ro terjesztes@udvarhelyi-hirado.ro Fax: 0266-218 340 Hirdetésfelvétel és terjesztés a fenti címen hétköznap 8-16 óra között. Honlap: www.udvarhelyi-hirado.ro Telefonszolgálat: 0266-218361 Észrevételét, panaszait, megjegyzéseit a szerkesztők fogadják hétfőtől csütörtökig 8-20, pénteken 8-16, vasárnap 14-20 óra között. BÁLINT (Kocsma)kultúra Nem akarok általánosítani, de meg­állapítható, hogy bizonyos székelyud­varhelyi fiatalok helyismeretből is meg­buknának az érettségin, ha lenne ilyen tantárgy. Azzal nincs semmi baj, ha az ember bizonyos, az érdeklődési köré­hez közel álló helyekhez - netán kocs­mákhoz vagy ruhaboltokhoz­­ viszo­nyítva térképez fel egy várost. Én is így tájékozódtam kezdő egyetemistaként Kolozsváron, s van olyan ismerősöm, aki Székelyudvarhelyre költözve így ta­nult meg eligazodni mifelénk. A lényeg, hogy sikerüljön eligazodni. Ám úgy gondolom, azért vannak olyan helyei kis városunknak, amelyeket egy tős­gyökeres udvarhelyinek csak úgy ön­­ magukban is illik ismernie, annáí is in­ kább, mert egy legfeljebb kétórás kör­séta alkalmával mindet be lehet járni, s ha erre lusták vagyunk, internet bará­tunk biztosan készségesen segít. A helytörténeti felsülés egyik cif­ra példáját nemrég az utcán, egy tele­fonbeszélgetés véletlenszerűen elka­pott részletében fedeztem fel. A fiatalt látásból kiskora óta ismerem, innen tu­dom, hogy udvarhelyi, tehát lett volna ideje megismerni lakóhelyét, ha szeret­te volna. Amit azonban az ember lus­ta korábban kitapasztalni, előbb-utóbb csak kénytelen lesz, s minél később te­szi, annál nagyobb a tudatlansága miat­ti leégés veszélye. Feltételezem, az álta­lam hallott meredek kérdés miatt a szó­ban forgó fiatal meg is kapta a magáét: bizonyára találkozót beszélhetett meg valakivel, ugyanis eléggé sietett, s köz­ben a telefont a füléhez szorítva egyszer csak kibukott belőle: „a kicsi vasútállo­más a Sziku során van?” Ebből az egy kérdésből rögtön több dologra is lehe­tett következtetni: először is arra, hogy az illető csak nagyjából tudja betájol­ni a vasúti közlekedés második legjelen­tősebb székelyudvarhelyi csomópont­ját, másodsorban arra, hogy az említett szórakozóhelyet viszont annál sokkal pontosabban. Az esetet továbbgondol­va pedig az is világossá válhat, hogy bár a fiatal valószínűleg soha nem utazott el Udvarhelyről vonattal - ami egyébként érthető is lenne, figyelembe véve a vi­dékünkön történő vasúti közlekedés vi­tatható kényelmi és anyagi előnyeit a város utcáin sem jár nyitott szemmel, hiszen ha csak kevéssé figyelmes em­ber lenne, már megakadt volna a szeme a kis bódén vagy az állomást jelző táb­lán. Viszonylag nehezen eltéveszthető: a másutt élők, de városunkba gyakrab­ban látogatók is bizonyára tudják, hol kell keresni. Amikor a döbbenetes kérdést meg­hallottam, bizonyára igen értetle­nül meredhettem magam elé. Hirte­len nem is tudtam eldönteni, mi a bor­zasztóbb: az, hogy a fiatalok jobban is­merik a kocsmákat, mint a város fonto­sabb helyszíneit, vagy az, hogy Udvar­hely életében tényleg jelentéktelenné kezdett válni a vasúti közlekedés. Utób­bi ugyanis tagadhatatlan, annak ellené­re, hogy mindenféle fórumokon és kö­zösségi megmozdulásokon egyre több szó esik környezettudatosságról, szem­léletváltásról, az autós forgalom tö­megközlekedési eszközökkel való he­lyettesítéséről. Mégis azt kell tapasztal­nunk, hogy a tömegközlekedési vállala­tok nagyja eltekint attól a ténytől, hogy a környezetkímélő utazási módok fel­lendítéséhez szolgáltatásaikat meg kel­lene kedveltetniük a potenciális közön­séggel. Vegyünk egy példát: Kolozsvárról - ahonnan a legtöbb Udvarhelyről „el­származott” fiatalnak haza kellene jut­nia - autóbusszal nehezebb hazakeve­redni, mint Budapestről, vonattal pedig körülbelül ugyanannyira bonyolult. A buszokra az utasoknak éjszaka kell fel­könyörögniük magukat, ám az utazás legalább nem kerül egy vagyonba. Vo­nattal napközben elméletileg több le­hetőségünk is van eljutni Csíkszeredá­ba vagy Segesvárra - kedvezményt biz­tosító egyetemistakuponokkal is drá­gán előbbi településről csupán busz­­szal, utóbbiról lehet, hogy csak isme­rőssel vagy stoppal juthatunk haza. A szász városból van ugyan valamiféle já­rat, ám mivel az oda Kolozsvárról be­érkező vonat olykor egy-másfél órát is késik - s ezzel még szépítettem a té­nyeken így könnyedén kilátástalan helyzetbe kerülhet az, aki nem talál au­tós ismerősre az állomáson vagy kör­nyékén. Nem csoda tehát, ha a fiatalok, akiknek minél többet kellene utazniuk, látniuk, tapasztalniuk a városon kívül, még csak nem is tudják, hol a helyi kis vasútállomás. Jobban megéri a kocs­mákat feltérképezni.« AKTUÁLIS

Next