Udvarhelyi Híradó, 2014. november (25. évfolyam, 210-229. szám)
2014-11-03 / 210. szám
AKTUÁLIS Nem tudni, ki színezi be az udvarhelyszéki fehér foltokat Ködbe veszett internet Jövő év októberéig 783 romániai elszigetelt településen lehet stabil internetszolgáltatás az országos Ro-NET program keretében. A telekommunikációs infrastruktúra-fejlesz tési program udvarhelyszéki fehér foltokat is érint, azonban egyelőre nem tudni, hogy melyik szolgáltatóval köthetők majd meg a szerződések. A VERES RÉKA RO-NET telekommunikációs infrastruktúra-fejlesztési programmal olyan vidéki településeken terveznek széles sávú internetlefedettséget, amelyek iránt eddig nem tanúsítottak komolyabb érdeklődést az internetszolgáltatók. A fehér foltokként emlegetett elszigetelt településekből származó bevételek ugyanis nem lettek volna kifizetődők a terjeszkedéshez, ezért eddig mellőzték a piac szereplői. NYOLCSZÁZ TELEPÜLÉST VONNÁNAK BE Az Európai Unió strukturális alapjaiból finanszírozott telekommunikációs infrastruktúra-fejlesztési program összértéke több mint 377 millió lej, és több százezer otthont érint majd - jelentette be Corneliu Calotă kormányszóvivő. A távközlési és informatikai minisztérium a Romtelecom és a Cosmote ajánlatát fogadta el nyertesként a hátrányos helyzetű területek távközlési hálózatának kialakítására. A kormány által indított fejlesztési programmal közel nyolcszáz vidéki település jut internetszolgáltatáshoz. A listán hat Hargita megyei település szerepel, közülük öt Udvarhelyszéken található: Hodgya, Nagysolymos, Kissolymos, Székelydálya és Petek. Összevonás, megválaszolatlan kérdések A Romtelecom technikusai korábban már kint jártak a településeken, és felméréseket végeztek - adta tudtunkra György Sándor, Kányád község polgármestere. A helyzet azonban ködössé vált a kivitelező Romtelecom és Cosmote szolgáltatók összevonását követően, a felmérések után pedig nem tudtak további információkkal szolgálni a helyi önkormányzat képviselőinek. Jelenleg az internet mellett a mobiltérerő-lefedettség is gyenge - magyarázta lapunknak a polgármester, aki emiatt többször is felvette a kapcsolatot a szolgáltatókkal. A Ro-Net kezdeményezést egyébként üdvözli György Sándor, ugyanis ez 273 székelydályai és 262 petki lakost érintene, azonban az internetszolgáltatók képviselői nem tudták még meghatározni, hogy mikor kezdenék el a fejlesztési munkálatokat, továbbá azt sem tudták tisztázni, hogy a fogyasztói szerződéseket melyik szolgáltatóval kell majd megkötni. ■ ILLUSZTRÁCIÓ: KRISTÓ RÓBERT Elszigetelt településekre vezetnének internetet. A szándék ismert, a részletek kevésbé Középdöntőben a gimisek Eredményesen szerepelt a Tamási Áron Gimnázium négytagú csapata október 30-án Békéscsabán, az immár második alkalommal megrendezett PénzSztár Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny megyei fordulóján, így a Borsos Bálint, Kertész Norbert, Nagy Levente és Szász Bálint tizenkettedik osztályos diákok alkotta Money & Co. csapat száz közül a nyolcadik helyen áll. Holtverseny után, a végső kérdéskör során egy ponttal maradt le az első helyezettől a székelyudvarhelyi csapat az október 30-án megtartott megyei fordulón Békéscsabán, a magyar versenyen ugyanis erdélyiekként egy magyarországi határ menti térséghez jegyezték be őket. A megyei fordulót múlt csütörtökön tartották, Magyarországon összesen húsz helyszínen: az udvarhelyiek a békéscsabaiak mögött, Békés megye második helyezettjeiként - egyúttal a három megyét magában foglaló régió legeredményesebb másodikjaiként - száz csapat közül a legjobb huszonnyolc közé jutottak. A gimisek pontszám alapján tizenkét magyarországi megye első helyezettjeit is maguk mögé utasították - számolt be lapunknak Dimén-Varga László, a gimisek felkészítő tanára. Mint kifejtette, igencsak jó volt látni, hogy diákjai olyan tanulókkal szemben vezették a versenyt, akik heti 5-6 órában tanulnak gazdaságtant. Tavaly a gimisek kiestek ebben a szakaszban - most a sikerélmény mellett a következő, november 13-án esedékes regionális középdöntőre fókuszálnak, ugyanis ott egy nagyon erős zentai csapattal is megmérkőznek majd. „Ha az udvarhelyieknek ott meg kell állniuk, akkor is nyertek, hiszen már olyan pénzügyi tudással rendelkeznek, amelynek megszerzésére az iskolában nem adódik lehetőségük, és amit nem lehet elvenni tőlük" - fogalmazott Dimén-Varga László. BÁLINT KINGA KATALIN Tavaly kiestek, idén a legjobb huszonnyolc közé kerültek a fiúk Udvarhelyi Híradó , hétfő, november 3. • INGYENES LÁTÁSVIZSGÁLAT ethlen Gábor út, 39. sz. Eötvös József utca, 22. sz. KOMPLETT CSOMAG