Udvarhelyi Híradó, 2017. február (28. évfolyam, 21-40. szám)

2017-02-01 / 21. szám

Udvarhelyi Híradó ■ 2017.februári,szerda Igényelhető az oktatási, nevelési támogatás Megnőtt a támogatás összege Gyerekenként közel 90 lejjel növelte a magyar állam a külhoniak anya­nyelvi oktatását és ne­velését támogató ösz­­szeget, így e célra mint­egy 325 lej igényelhető idén diákonként. A hall­gatói juttatás össze­­ ge nem változott. Az igényléseket március 17-éig lehet leadni. T­egnaptól igényelhető a tá­mogatás a Szülőföldön magyarul programban, a 2016/2017-es tanévre vonat­kozó kérelmeket március 17- éig (postai bélyegző dátuma) lehet elküldeni - tájékoztatott tegnap Ady-Kovács-Ferenczi Noémi programkoordinátor. Új­donság, hogy míg tavaly az ok­tatási-nevelési támogatás ösz­­szege 237 lej volt, idén ezt az összeget 22 400 forintnak meg­felelő értékre, hozzávetőleg 325 lejre emelték. Ezzel szemben a hallgatói támogatás össze­ge változatlanul 2800 forintnak megfelelő, nagyjából 40 lej. Kik kaphatnak támogatást? A nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támoga­tásra jogosultak a romániai akk­reditált tanintézetekben rész­ben vagy teljesen magyar nyelvű oktatásban részesülő óvodások, általános és középiskolások, il­letve a fakultatív vagy opcionális magyar nyelvű oktatásban részt vevők. Hallgatói támogatást kér­hetnek a részben vagy teljesen magyar nyelven tanuló nappa­li tagozatos alap- és magiszte­ri képzésben részesülők. Nem kapnak támogatást azok a tanu­lók, akik több mint 50 alkalom­mal igazolatlanul hiányoztak az órákról a tanév első félévében, vagy azok, akik a fakultatív-op­cionális magyar nyelvű oktatás­ban a magyarórák több mint 10 százalékáról igazolatlanul hiá­nyoztak. Az is elesik a támoga­tástól, aki az igénylést a meg­adott határidőn túl, illetve hiá­nyosan nyújtja be, és a felszólí­tásban szereplő 15 napos határ­időn belül sem pótolja a hiányos­ságokat. Szükséges iratok Akárcsak az előző években, ezúttal is mellékelni kell az igénylő szülő érvényes személy­azonossági igazolványának má­solatát és a gyermek születési bizonyítványának vagy személy­azonossági igazolványának má­solatát, valamint a tanintézet által kiállított igazolást, amely tartalmazza az oktatás nyelvét, valamint az esetleges igazolat­lan órák számát. Amennyiben a szülő családneve nem egye­zik a gyermekével, szükséges a válásról szóló bírósági végzés, a nevelőszülő megbízásáról szóló hatósági döntés, esetenként kör­nyezettanulmány csatolása. A kitöltendő igénylési csoma­gokat át lehet venni a gyerek ál­tal látogatott oktatási intézetben, a Romániai Magyar Pedagógu­sok Szövetsége (RMPSZ) Terüle­ti Oktatási Központjainak irodái­ban, az RMPSZ megyei/területi/ körzeti képviselőinél, illetve le­tölthető a szulofoldonmagyarul. ro honlapról. Sikeres igénylés esetén a megítélt támogatási ösz­­szeg folyósítása kizárólag ban­ki átutalással történik, az OTP Banknál nyitott bankszámlára. DÓSA ILDIKÓ ARCHÍV FELVÉTELEK: VERES NÁNDOR Tegnaptól fogadják az igényléseket. A tavalyinál nagyobb összeget kapnak idén a magyarul tanuló gyerekek A száz éve született Szabó Magdát olvassák Szabó Magda írásai kerül­nek a középpontba február 21- én, az idei felolvasómaratonon. A Székelyudvarhelyről indult kezdeményezésre eddig ötez­ren jelentkeztek, közülük ezer­­hatszázan Udvarhelyszékről. A magyar irodalom egy-egy kiemelkedő alkotójának élet­művére irányítják a figyelmet a Kájoni János Megyei Könyv­tár által szervezett nemzetkö­zi felolvasómaratonon. Benedek Elek, Orbán Balázs, Jókai Mór, Arany János, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Kányádi Sán­dor és Tamási Áron művei után 2017-ben a száz éve született Szabó Magda írásaiból olvas­nak fel a részvevők. A február 21-én zajló kilencedik maraton központi helyszíne a Kájoni Já­nos Megyei Könyvtár lesz, de a világ bármely pontjáról le­het csatlakozni, akár csoporto­san, akár egyénileg. Eddig több mint ötezren jelentkeztek be, Székelyudvarhelyről ötszázan, Székelykeresztúrról közel ez­ren, de Siménfalváról is van har­minc jelentkező - tudtuk meg Török Edit szervezőtől. A me­gyéből mintegy 2400-an vesznek részt az irodalmi eseményen, de Maros, Arad, Bákó és Bihar me­gyékből is vannak feliratkozók. A határon túlról eddig Magyar­­országról és Szlovákiából jelez­tek részvételi szándékot, de a korábbi tapasztalatok szerint legtöbben közvetlenül a határidő előtt jelentkeznek. Az olvasás élménye összekapcsol A szervezők a nagyobb cso­portokat arra kérik, hogy előze­tesen jelentkezzenek be a ren­dezvényre - a felolvasás tör­ténhet bármely intézményben, iskolában, könyvtárban. A ko­rábbi évekhez hasonlóan a fel­olvasók névre szóló könyvjel­zőt kapnak ajándékba. A felirat­kozás online módon történik, a jelentkezési űrlap a Kájoni Já­nos Megyei Könyvtár honlapján (http://konyvtar.hargitamegye. ro/hu), jobb oldalt a Sza­bó Magda-felolvasómaraton - 2017 ablakra kattintva tölthe­tő ki. Kapcsolattartó Török Edit (tel.: 0753-073489). Az esemény Facebook-oldala: Szabó Mag­da felolvasómaraton - 2017. A Tavaly mintegy negyvenezren olvastak fel Tamási írásaiból AKTUÁLIS A szerzőről Szabó Magda (1917-2007) a magyar irodalom huszadik századi klasszikusa, számta­lan irodalmi díj kitüntetett­je, Kossuth-díjas és Femina­­díjas író. Az egyik legtöbbet fordított magyar íróként re­gényei számos országban és nyelven megjelentek. Életmű­vében bármely korosztály ta­lálhat magának kedvére va­lót, témái egyetemesek, a vi­lág bármely pontján élő olva­sóhoz szólnak. „Karcos" stílu­sát csak (meg)szeretni lehet - vélik a Kájoni János Megyei Könyvtár munkatársai. Facebookon történő bejelentke­zés nem számít hivatalosnak, de a szervezők ide várják a visz­­szajelzéseket, rövid beszámoló­kat a felolvasás élményéről, ér­dekességeiről pár fotó kísére­tében. „A közös olvasás élmé­nye összekapcsol, legyünk mi­nél többen részesei ennek az él­ménynek idén is"- hangsúlyoz­zák. Tavaly nyolc országban mintegy negyvenezren olvastak fel Tamási Áron műveiből. PÉTER BEÁTA, VERES RÉKA

Next