Udvarhelyi Híradó, 2017. november (28. évfolyam, 210-230. szám)

2017-11-01 / 210. szám

FIZESSEN ELŐ MOST! ’V-4 hónap 25 lej 3 hónap 70 lej 6 hónap 440 lej 42 hónap 280 lej UDVARHELYI Híradó Megjelenik munkanapokon. Kiadó: Udvarhelyi Híradó Kft. ISSN: 1844-430 X Főszerkesztő: Szőke László Főszerkesztő-helyettes: Szék­ely István Tartalomigazgató: Szu­szer-Nagy Róbert Ügyvezető: Deák Sándor­­ Szerkesztőségi tagok: Dósa Ildikó,­­ Fü­löp-Székely Botond, Kovács Eszter,­­ Pál Gábor, Veres Réka (aktuális) Fazakas László (bírósági tudósító) Zátyi Tibor (sport) Molnár Melinda (hit­vallás) Barabás Ákos, Pál Árpád (fotó) Sólyom Erika (olvasószerkesztő) Törd­előszerkesztők: Bordi Tamás, Csáki Ferenc Lapmunkatárs: Oláh István M­­sormelléklet: Gráf Botond D raszpróhirdetés: Bálint Erika- Reklám: Gagyi Erika (0744-755579), Magyari Zsuzsa (0741-360211) Az (X) szignóval ellátott szövegek fizetett reklámok, közlemények. A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. N&RUUSZMt­* ELOFIZETESEKERT HÍVJANAK! Az Udvarhelyi Híradóra előfizethet lapki hordóinknál és a szerkesztőségben. Ha a szerkesztőség telefonszámát, a 0266-218 361-et tárcsázza, lapkihordóink felkeresik Önt otthonában, náluk megrendelheti lapunkat. 535600. Székelyudvarhely, Szentimre u.17.sz. Telefon: 0266-218 361 E-mail: uh@udvarh­elyi-hirado.ro marketingigiudvar­­elyi-hirado.ro hirdetesiudvarhelyi-hirado.ro terjesztes@udvarhelyi-hirado.ro Fax:0266-218340 Hirdetésfelvétel és terjesztés a fenti címen hétköznap 8-16 óra között. Honlap: www.udvarhelyi-hirado.ro Telefonszolgálat: 0266-218361 I Észrevételét, panaszait, megjegyzéseit a szerkesztők fogadják hétfőtől csütörtökig 8-20, pénteken 8-16, vasárnap 14-20 óra között. Udvarhelyi Híradó ■ 2017. november L, szerda AKTUÁLIS M­a mindenszentek ünnepét, csütörtökön halottak napját ülik a keresztények Örök világosság Világokat elválasztó határt és mégis titok­zatos egységet sugall mindenszentek ünne­pe és halottak napja. Az elhunytakra való emlékezés a létre és nemlétre, a rítusok az öröklétre irányítják az élők figyelmét. A fájdalom feketéjét a színes virágok oldják, az ellobbanó életeket a lángok táncoló fényei idézik meg. M­a, mindenszentek nap­ján a megdicsőült egyház ünnepét ülik. Gyökereit Keleten találjuk, a 4. században minden vértanú közös ünnepe­ként tartották. A 8. század má­sodik felében III. Gergely pápa a római Szent Péter-bazilikában kápolnát építtetett nemcsak a vértanúk, hanem minden szent tiszteletére. A 9. században IX. Gergely pápa november elsejé­re tette az ünnepet. Akiket sem a közös emlékezet nem őriz már, sem a naptár nem jegyez név szerint, azok napja mindenszen­tek. A római katolikus egyház­ban kötelező ünnep. Akik előttünk jártak November 2-i sajátos jelle­gű emlékezési nap. Liturgikus értelemben nem nevezhető fő­­ünnepnek, sem ünnepnek, de rangját tekintve a római ka­tolikus egyházban az Úr és a szentek főünnepeivel azonos szinten áll. Első nyoma, hogy Izidor sevillai püspök szerze­teseinek előírta a halottakért való misézést. Az ünnep tulaj­donképpeni keletkezése Odo, Cluny apátjának nevéhez kötő­dik: november 2-ára a minden halottról való megemlékezést írja elő kolostoraikban. A 42. és 43. században egész Eu­rópában elterjedt. A halottak napjával kapcsolatos búcsúk mindenszentek napjának de­létől nyerhetők. Mindkét na­pot számos hiedelem és szokás övezi a néphagyományban. Megemlékező szertartások November 1-jén, mindenszen­tek napján a római katolikus templomokban ünnepi mise­rend lesz. A Szent Miklós-he­­gyi temetőkápolnában délután négy órakor kezdődik a szent­mise. A szombatfalvi temető­ben szintén ma délután négy órakor imát végeznek a halot­takért, a szentmise a Szent György-plébániatemplomban öt órakor kezdődik. A bethlenfalvi temetőben délután fél négykor, a kadicsfalvi temetőben pedig délután fél ötkor tartják az el­hunytakról való megemléke­zés liturgiáját. November 2-án, csütörtökön, halottak napján este fél héttől ünnepi szentmi­sét tartanak a Kis Szent Teréz­­plébániatemplomban. Mivel az egyházközségnek nincs külön temetője, így emlékeznek mind­azokra, akik az elmúlt év folya­mán hunytak el. Családjaiknak meghívót küldtek. A szentmisén felolvassák az elhunytak neveit, és külön-külön gyertyát gyújta­nak értük. MOLNÁR MELINDA Az elfogyó gyertya a földi életet, lángja az örök életet jelképezi ARCHÍV FELVÉTEL: BARABÁS ÁKOS P. BUZOGÁNY ÁRPÁD mint jól égő gyertya Emlékük fénylik. Előkerülnek a szekrényekből a vastag fekete kabátok és téli csizmák, melyek régóta ott lapulnak, kiszellőztetjük, hogy ünneplőbe öltözhessünk. Fé­nyesre pucoljuk a cipőket, a legapróbb szöszt is levesszük a kabát gallérjáról, hogy minden kifogástalan legyen. Ün­neplőben van a lelkünk is ma, emlékek fénye csillog rajta. Gyertyákat, mécse­seket és virágokat veszünk számba, ki­nek és hová visszük, kinek az emlékére. Olyan szomorkás ez a nap, még akkor is, ha erős a fény és érezzük melegét. És csöndes. Zavar a szekérzörgés, au­tózúgás, úgy érezzük, illetlenül hango­san csahol a kutya, kukorékol a kakas. A magunk csöndességét szeretnénk ki­vetíteni környezetünkre, akár az egész világra. Azt a furcsa csöndességet, amit megteremtünk, meg kell teremtenünk magunkban, mert kell ahhoz, hogy za­vartalanul fölidézhessünk régi arcokat, történeteket, helyzeteket. A fájdalma­sakat és a kellemeseket, jót és rosszat is, mert a szűrőt nem lehet úgy állítani, ahogyan mi szeretnénk. Nem lehet fél­retenni, még gondolatban sem az erő­sebb, meghatározónak tűnő emlékeket. Vannak emlékeink, melyeket teherként hordozunk magunkban, lerázni még­sem tudjuk, bármennyire akarnánk. Ez a nap mintha nem is a mienk lenne, hanem azoké a hozzátartozóké, barátoké, rokonoké, akikre szeretet­tel gondolunk, hiányukban is. Akiknek arcát és szavait felidézzük. Akiket is­merőseinkkel fölemlegetve tetteikkel, magatartásukkal, rég tovatűnt gondo­lataikkal jellemzünk. Azonban ez nem is így van, mert az elhunytakra való emlékezés nem miattuk fontos, hanem miattunk. Akik kedveltük és szerettük őket, akiknek életéből olyan nagyon hiányoznak. Akik őrizgetjük a róluk maradt képeket, emlékezetünkben és fényképeken, filmfelvételeken. Ránk való hatásuk fontos ma is: mivel gaz­dagították életünket, milyen utat vagy ösvényt mutattak nekünk, milyen bölcs gondolatokat osztottak meg velünk, és milyen jó tanácsokkal próbálták mások életét könnyebbé tenni. Életük értelmét ma másként látjuk, mint régebben. Mert változik még az emlékekhez való viszonyulásunk is. A temetők délutáni, ismerős gyertya­szaga életünk fontos pillanatainak, órá­inak velejárója. A repdeső gyertyaláng, amit néha tenyerünkkel óvunk a széltől, saját életünk jelképe. Milyen riadalmat kelt bennünk csak egy kis szelecske is, ami gyertyalángokat olthat ki! Ehhez képest mennyivel súlyosabb gondola­tok cikáznak bennünk, ha a körülöttünk lévőket nézzük, akikért naponta aggó­dunk, akiket nem tudunk vagy éppen nem merünk eléggé becézni... Ma csak azokra gondolunk, akik már nem részei napjainknak, életünknek. Akiket - ma már jól tudjuk - több figyelemmel kel­lett volna körbevenni, több időt kellett volna velük tölteni. Akik a saját és má­sok életének történeteit, tanulságait is örökre magukkal vitték, mert régebben nem került alkalom mindezeket szóba hozni, ezekről hosszasabban beszélni. Szinte félszegen, mégis megilletődve állunk a gyertyák mellett, és hosszan belebámulunk lángjukba. A kanóc vé­gén röpdöső lángocska melege felerő­södik bennünk, egészen eltölthet. Az a melegség árad ilyenkor bennünk, amit elhunytjaink részéről érezhettünk, illet­ve amivel ma rájuk gondolunk. Ó, egy kis gyertya is felforrósíthatja lelkün­ket. Csöndes emlékezésünk meghitt perceit. Akkor is, ha metszőn hideg szél hajlítgatja a lángokat és kifújja mind­untalan. Az esti temetők sok-sok kis fényjelé­vel mutatják másoknak, mennyire fon­tos azoknak az emlékezete, akik már nem lehetnek mellettünk, velünk, így fénylenek, ragyognak azok az érzések, melyek hozzájuk kapcsolnak, életünk végéig. СГ4 4. I. і 1—1 00­1 N­I nrі r'-J­­o

Next