Udvarhelyi Híradó, 2018. április (29. évfolyam, 63-80. szám)

2018-04-04 / 63. szám

AKTUÁLIS. mm Applikáció a közvetlen kommunikációra és tájékoztatásra Udvarhely MA - megérkeztünk a jelenbe FOTÓ:BARABÁS ÁKOS Elkészült és már használható az Udvarhely MA elnevezésű telefonos applikáció: a program mind a turistákat, mind a városlakókat kiszolgálja, célja, hogy közvetlen kapcsolat jöhessen létre a városve­zetés és a lakosság között. Az app-ot letöltőknek többszörösen is megéri majd, hisz a felhasználók között toszkánai nyaralást sorosolnak ki. U­dvarhely számára fonto­sak a testvérvárosi kap­csolatok, hisz­­elhelyeznek bennünket egy társadalmi, kulturális, gazdasági térben, összekapcsolnak minket nem­zettestvéreinkkel, itt a Kárpát­­medencében” - mondta el Gálfi Árpád polgármester, majd hoz­zátette: mindazonáltal, az érzel­mi kapcsolatok mellett valódi, gyakorlatias együttműködések kell kialakuljanak a gazdaság, a kultúra, a sport vagy épp a köz­­igazgatás területén. Ennek egyik első látható eredménye volt a ka­rácsonyi díszkivilágítás, hisz ak­kor Budapesttől kapta a város a díszeket, tudtuk meg. Illetve a most elkészített applikáció is a testvérvárosi kapcsolatok révén valósult meg, a szoftvert ugyan­is Törökbálinttól kapta ajándék­ba Székelyudvarhely. Gyakorlatba ültetett smart city gondolat A városfejlesztési koncepció elkészítése során vált világossá, hogy ma már nem érdemes olyan városfejlesztési stratégiákat ké­szíteni, amelyben nem jelen­nek meg a smart city gondolatok, magyarázta Jakab Attila város­­menedzser. „A smart city-gondol­­kodás alapja, hogy a digitalizáció fejlődésének az eredményeit a közösség szolgálatába tudjuk ál­lítani. Pont ezen dolgozunk az új központi közvilágítási rendszer telepítése és üzembehelyezése során, a parkolási rendszer, a parkolójegy-vásárlás terén, a közszállítás fejlesztése során, az IT Park projektben, a hivata­li szolgáltatások online fejleszté­sével és legfőképpen olyan mobil applikáció fejlesztésével, amely egyszerre tud segíteni a turisták­nak a tájékozódásban, a lakos­ság az informálásában, valamint a lakossági bejelentések azonna­li fogadásában" - sorolta. Közérdekű információk Az Udvarhely MA tehát többré­tű program, nemcsak az udvar­helyiek, de a turisták számára is segítséget nyújt, hisz menüpontjai­ban a város ismertetője is elérhető. Emellett a helyi kulturális intéz­mények, friss hírek és esemény­­naptár is elérhető itt. „De az app hasznos a városlakóknak is, hisz nagyon sok információt találnak benne elsősorban az önkormány­zatról, a közszolgáltatókról, az oktatási és egészségügyi intézmé­nyekről, például a gyógyszertári nyitvatartások, ügyeletek, a házi­orvosok elérhetőségeit is" - fejtette ki Bíró Csaba kabinetvezető. Fon­tos, hogy ezek a közérdekű infor­mációk offline is elérhetők, tehát akkor is hozzáfér a felhasználó, ha éppen nincsen internetközelben. A város »TT ГУ­ szolgálatában ■ KeZOOUIUdl Hírek Események Bejelentések Információk Névjegy Következő Naprakész kommunikáció­­ a városvezetéstől a lakosság felé és fordítva is Udvarhelyi Híradó ■ 2018.április 4., szerda Hibabejelentő: kapcsolat a lakosság és a városvezetés között Talán a legfontosabb része az Udvarhely MA-nak a beje­­lentőfelület: a menüpont alatt a lakosság töltheti fel észrevé­teleit fotókkal együtt, amely­hez a rendszer automatikusan GPS-koordinátákat rendel. De az észrevételek utólag is fel­­tölthetők egyazon felületen. A bejelentés elküldése után a fel­használó folyamatos tájékozta­tást kap majd, hogy észrevételét jóváhagyták-e, illetve, hogy a megoldás milyen stádiumban van. Az app révén lehetőség van ún. push-üzenetek küldésé­re is: olyan gyors és a telefonon azonnal megjelenő kiértesíté­sek, melyek révén valós időben nyújthat tájékoztatást a város­­vezetés. Az alkalmazás ingyenesen letölthető a Google Play vagy az Apple App Store áruházak­ból. Fontos, hogy a letöltők kö­zött a Gabrini Hotel és a Z-CO Media Kft. jóvoltából toszkánai nyaralást sorsolnak majd ki: az elkövetkező időszakban a polgár­­mesteri hivatal részletes tájékoz­tatást nyújt a nyereményakcióról, illetve a részletek az Udvarhely MA applikációban is különálló menüpontként jelennek meg. KOVÁCS ESZTER Kezdődik a vadszámlálás Hamarosan kezdődik a barna­­medve, farkas, hiúz és vadmacska állományának felmérése Hargi­ta megyében - jelezte a megyei környezetvédelmi ügynökség. A Környezetvédelmi Minisztéri­um kezdeményezésére, a Har­gita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség felügyelete alatt zaj­lik Hargita megyében a szigorúan védett vadállatok - barnamedve, farkas, hiúz és vadmacska - ál­lományának felmérése erre az évre. A vadásztársulatok vezető­ivel történt egyeztetést követően a terepmunkák április 3. és má­jus 40. között zajlanak. Mint is­mertetik, a vadszámlálási eljárás szerint a terepen való felmérést vegyes csapatok végzik. Ezekben részt vesznek a vadásztársulatok és a Hargita Megyei Környezet­­védelmi Ügynökség képviselői, valamint csatlakozhatnak ku­tatóintézetek, egyetemek, civil szervezetek és a Környezetőrség képviselői is. Abban az esetben, ha a vadászterület természetvé­delmi terület is egyben, a vadál­lomány felmérésében részt kell vennie az adott természetvédel­mi terület kezelőjének is. A vad­számlálás vadászterületenként zajlik és az adatok összesítése vadásztársulatonként készül el. A felmérést és az adatösszesítést külön kell elvégezni a természet­­védelmi területek esetében. A Hargita megyében élő med­vék, farkasok, hiúzok és vad­macskák számára vonatkozó adatokat 2018. május 20-ig kell összesíteni. Az érdekeltek bő­vebb információkért a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügy­nökség természetvédelmi irodá­jához fordulhatnak (Csíkszereda, Márton Áron utca 43-as szám, te­lefon: 0266-371313). ILLUSZTRÁCIÓ Hamarosan kezdődik a számlálás r IVAlll

Next