Új Barázda, 1924. szeptember (6. évfolyam, 181-204. szám)

1924-09-20 / 196. szám

i 4 ből az ottani termés kedvezőtlen ered­ményére következtethetünk. Csehország, Románia, Erdély, valamint a többi ke­leti országok szintén kedvezőtlenül nyi­latkoznak a termésről. A gyenge vi­lágtermésre, való tekintettel az irányzat rendkívül szilárd. A kereslet élénk s minden piacra kerülő­­áru könnyen el­helyezést talál, lucerna. Irányzata szi­lárd, az európai termés általában nem igen jól sikerült és így az áralakulás elsősorban Amerika szükségleté­től függ. Az általános pénzszűke hazánkban a ki­sebb helyeken érezteti leginkább hatá­sát és több helyről panaszkodnak a gazdák, hogy főleg a kisebb mennyi­ségben termelt és nagyobb értékű­ mag­vakat nem tudják megfelelő árak mel­lett értékesíteni. A magvaknak nem is a vidéki kereskedők a legjobb vásárlói, mert igy 3—4 kézen megy keresztül az áru, mig­ a fogyasztóhoz jut s igy ter­mészetes, hogy a gazda ily esetben a teljes értékhez nem juthat, legkevésbbé azonban a mai nyomasztó pénzügyi vi­szonyok mellett. A legegyszerűbb megol­dás így, ha a gazda a mag eladásával, bármily kis mennyiségről van szó, a tulajdonképpeni érdekképviselethez for­dul, mely esetben a mai nehéz viszonyok közepette is, magja teljes értékét kapja meg. Köles­ iránt nem igen nyilvánult érdeklődés s a forgalom vontatott. Bal­tacím: A termés eredményéről jó hí­rek érkeznek a minőséget illetőleg, míg a mennyiségre vonatkozólag panaszok hallhatók. A magas árak folytán a ve­vők tartózkodók. Cirokmag takarmányo­zás céljaira igen keresett. Szöszösbü­k­­könyben lanyha az üzletmenet, mivel a gazdák csak a legszükségesebb beszer­zéseket teljesítik; őszi borsóban némi szilárdulás jutott érvényre. Babban a kivitel részére nagyobb vételek történ­tek az elmúlt héten. Irányzata szilárd. Lencse jó kereslet folytán továbbra is tartja árát. Mákban szintén élénk az üzletmenet, a kereslet és kínálat egy­formán kedvezően alakult. Árak nyers­­áráért 100 kg,­kint: Bab, ■ fehér 480- 500.000, bab, farka 430.000 - 450.000, baltacím­mag 340—360.000, biborheremag 450-500 000, borsó, Viktória 400-420.000, borsó, őszi 400—420.000, bükköny, tavaszi 250—270.000, bükköny, őszi 450 — 480 000, szöszösbükköny 600—680.000, cirokmag 200—240.000, csibehúr 300-320.000, csil­­lagfürt 270—300 000, íű­magvak, angol perje 1.200—1.500.000, íűmagvak, olasz perje 1.200—1.500,000, íűmagvak, csomós ebir 1.200—1.500.000, kendermag 600— 700.000, köles, fehér 320- 340.000, köles szürke 250 - 270.000, köles, paprika 280— 300.000, lenmag 580—600.000, lencse, kisszemü 350—400.000, lencse, nagyszemü 650—700.000, lóheremag, nyers, nagy­­arankás, nem tisztítható 1,500.000­ 1,700.000, lóheremag, nyers, nagyarankás, tisztít­ható 1,600 000—1,800.000, lóherem­ag, nagy­­arankamentes 1,700.000—2,000.000, lóhere­­mag, fehér, ólomzárolt 2,800.000—3,000.000, lóheremag, vörös, ólomzárolt 2,600000— 2,800.000, lucernamag, nyers, nagyarankás, nem tisztítható 1,200—1,404.000, lucer­namag, nyers, nagyarankás, tisztítható 1,400.000—1,600.000, lucernamag, nagy­­arankamentes 1,600.000—1,800.000, lucer­namag, fehér, ólomzárolt 2.500.000— 2.700.0G0, lucernamag, vörös, ólomzárolt 2.300 000-2.500.000, mák 1.300.000- 1.400 000, muharmag 300—320.000, mus­tármag 500—600.000, napraforgó 350.000— 400.000, latárka 340.000-350.000 korona. Tenyészállatok és jármosökrök. Im­portált fehér erdélyi jármosökör 19.000-21.000, elsőrendű fehér jármosökör 17—19.000, elsőrendű tarka jármosökür 15—17.000, friss fejőstehén 16—20.000, 1112 éves üszők 15- 17.000, l­/2 éves tinók 13—16.000 korona. Gyapjúpiac. A londoni aukción, mely szeptember 16-án kezdődött, az árak finom gyapjúnál 10 százalékkal, dur­­durvább árunál 15 százalékkal emel­kedtel­. Sok vevő jelentkezett, de ke­vés eladás volt, mert a termelők ma­gasabb árakat várnak, minthogy az idei gyapjútermés az egész világon ke­vesebb volt az idén, mint az előző években, főleg a sok elhullás követ­keztében. A pozsonyi aukció nem elégí­tette ki a hozzáfűzött reményeket. Ke­vés vevő volt a piacon. Nálunk az ok­tóber 2-iki budapesti aukciótól várnak eredményeket, így most nem adnak el a termelők. Jelenlegi belföldi árak mi­nőség szerint uradalmi gyapjúért ki­­nonkint 40—46.000 K, szedett gyapjú­ért 38—40.000 K. Nyersbőr. Arak: marhabőr 17.000— 18.000, száraz marhabőr­­35.010—37.000, borjubőr fej nélkül 32—34.000, száraz borjubőr fej nélkül 65.000—70.01­3, sózott lóbőr 190 - 220.000, száraz lóbőr 140— 150.000, gyapjas juhbőr 20—22.000, nyí­rott juhbőr 20—22.000, báránybőr 25— 26.000 korona kilogrammonkint a buda­pesti vágóhídon. Budapesti heti lóvásár. Arak: igás kocsiló, nehéz 6,000.000 — 14,500.000, igás kocsiló, könnyű 4,500.000—10,000.000, szamár 1 150.000—1,500.000 korona. Soproni sertésvásár, f­elhajtás 540 da­rab volt. Arak: Hizott sertés 23—27— 32.000, süldő 16—20—22.000, tenyész 400—1,200.000, malac 100.000 - 200 000 korona. Baromfi és tojás. Arak a budapesti piacon kicsinyben: Csirke, párja 40— 110.000, lyuk, párja 70—110.000, hízott ruca 40.000, libamáj 60.000—100.000, lud­­zsir 65.000 korona kilogrammja, tojás da­rabja 1600—2200 korona. Budapesti halpiac. Árak: Ponty első­rendű kicsinyben 60.000, nagyban 46.000, másodrendű 45.000, harcsa 45—100.000, compó és kárász 25.000, süllő elsőrendű 90.000, másodrendű 45.000, csuka 20.000— 40.000, kecsege 50 —70.000 korona kilo­grammonként. Zöldség és gyümölcs. Sárgarépa 3000, petrezselyem 4000, vöröshagyma 2500— 3000, fokhagyma 9—16.000, cékla 2000— 3000, fejeskáposzta 1000—3000, kelká­poszta 3—4000, rózsaburgonya, kicsinyben, kilogrammonkint 2400, nagyban, méter­­mázsánkint 170.000, fehérburgonya, kicsiny­ben, kilogrammonkint 1600, nagyban 100— 120.000, uborka 1500—3000, paradicsom 500—1000, zöldpaprika 1500—2000, tök 800 1300, zöldborsó 22-28.000, karfiol 10-24.000, zöldbab 3000, torma 18— 30.000, sóska 3000, spenót 3000, cham­­piongomba 20—70.000, alma 6—14.000, birsalma 6—10.000, körte 20.000, szilva 7000, szőlő 8-20.000, dió 170 000, őszi barack 7—26.000, dinnye sárga 3000, dinnye görög 1000 korona. Tej és tejtermékek. Teljes tej 6400, tej üvegben 7400, tejfel 20.000, tejszínhab 48.000 korona üterenkint, elsőrendű tevaj 74.000, főzővaj 60 000, tehéntúró 14.000, juhtúró 14—36.000, trappista és óvári sajt 48—50.000, rocqueforte 65­—70.000, ementháli 80—90.000 korona kilogrammon­kint, baranyai és dunántúli leavas 80.000, dombóvári 86.000 korona tizdekás cso­­magonkint. Bor. A borpiac helyzete utolsó jelenté­sünk óta nem változott. Kötések új bor­ban alig fordultak elő. Nemcsak a ter­melők, hanem a vevők is tartózkodóak. Az általános pénzszűke nagy befolyás­sal lesz az őszi bevásárlásra. Az ókor üzletben sincs változás. Különböző ter­melőhelyekről az a jelentés érkezik, hogy a jelenlegi jó időjárás nagyon jó hatással lesz az új term­és minősé­gére. új maszna 1924. szeptember 20 szombat. C­­­SB 13 an Bl­ üss K­aisvaat-tarroré Nagyon vontatottan indult az üzlet a bankértékek piacán, mert sem külső, sem belső tájékoztatás nem ösztönözte vételre vagy eladásra a tőzsde közön­ségét. Később megélénkült a vásárlási kedv és egyes papírok még árnyereség­re is szert tettek. a Magyar Nemzeti Bank valutajelettése : 1 e;:y darab magyar korona Napóleon arany 292600 — Angol font ... 342000.—346000.— Dollár.............. 76920 —■ 77480 -Finkcia frank 4100.------ 4130 — Svájci frank_ Ifél5 — 14660 — Lengyel márka —. — Román lel ... 387.----- 390 — Cseh korona... 2298.------ 2317.— Szerb dinár _ 1046.----- 1068 — Olasz Ura........ 3390.-- 3410.­Osztrák korona 0.109.10 0.109.70­1 Mai Maidafozssle A búza kétezerötszáz koronával drágult Kenyérmagvakban szilárd volt az irányzat a mai terménytőzsdén. A ke­reslet élénk, a kínálat is emelkedett. A lisztpiacon szilárd az irányzat, má­sodkézből 200 koronával magasabb áron cserélt gazdát a liszt. A tőzsdetanács hivatalos árjegyzése: Búza (76 kg. tiszav., uj) 412500—417500 K Búza (76 kg. dunánt., uj) 410000— 415000­­K Búza (78 kg. tiszav., uj) 422500— 425500 K Búza (78 kg. dunánt., uj) 420000 — 422500 K Rozs, uj.........................370000-375000 K Árpa (lak./ uj ... ... ... 390000-410000 K Árpa (ser)...................450000-470000 K Zab, . .........................360000-370000 K Zab, uj.........................320000—340000 K Tengeri ...................380000—385000 K Repce .........................620000-650000 K Korpa .... ... ... ........ 230000—235000 l. He csak olvassuk az ! I­t varázdott, i­de terjesszük ! ft PB és a OKI­EBraHK IC Apróhirdetéseket csakis a pénz elSze-Va»ta£ betűkkel szedve............ín­­tes beküldése m­ellett vesz fel a kiadó-t,#írt4."futá00 .7^“.,r.d*:K5000 hivatal: Budapest, VI., Ó-utca 10. Szövetkezetek ügymenetére, közgyűléseire vonatkozó apróhirdetések, valamint állást keresők és alkalmazottat keresők apróhirdetései 50 százalék kedvezményben részesül­nek, azaz félárat fizetnek. ; f! G A T L l\ H Aórhoarín ^ 930 hő, 130,200, DKIUcaUU 330 holdas tanyás­birtok. Kiadó 5, 12, 16, 20, 32, 50, 1­ 126 holdas tanyásbirtok, esetleg 2-3 évi részletre is. Válaszbélyeg ellenében fel­világosítást ad Császár Ká­­r­oly, O. F. B. enged, birtok­­közvetítő, Mezőtúr. 4150 Mszavárkony (Szolnok me­gye) jó forgalmú vendéglő minden berendezéssel, 14 mé­teres teremmel, 4 külön helyi­séggel eladó 450 mm. búzáért vagy annak áráért. Gulyás József vendéglős. 4151 Fejérmegyében bete­vés falusi lakással, 11 vagon búzáért. Sági, Ráday­ utca hat. 4166 Eladó illítek: Plusz crima szántó, tanyaépülettel, holdankint 15 millióért. Kisebb­­nagyobb eladó birtokok és bir­tokbérletek nagy választékban „Fortuna Ingatlanforgalmi Vállalat", Budapest, Teréz­­köriut 21. Tel.: 7—36. Bérbirtokok: Nógr­ád­ban 240, Borsodban 300 —700, Fej­érmegyében 1600, Szol­nokban 400, Békésben 40, 140, 260, 400 holdasak. Győri ki­tűnő 800, Seregben előnyös 850 holdas, Szalmárban 800 holdas kedvezően lebérelhetők. Panasz OFL., Ferenc-körút 21-100 holdas 20'hold’ kaszáld! a többi mindent termő szántó, olcsón eladó, esetleg részletek­ben fizethető. Kecskeméti­ utca 9. szám. I. 2. 4168 il U I 0 3 l­iálnevülink ebédlők, szalon­­ssaiUd£UUQS­) berendezések készítőnél legolcsóbban: Bo­rion bútoráruházában, Péterfy Sándor­ utca 42. Garay-tér mel­lett. 4144 Legolcsóbbb, legjobb! Háló, ebédlő, úriszoba, szalon- és konyhabútor. Rubinnál, Budapest, VII., Wesselényi­­utca 47. szám, Erzsébet-körút mellett. 4160 Bútorofi Völt&IV.. bútoraimat. Olcsó ár, díjtalan csomagolás. Budapest Rákóczi­­tér 15. 4162 A N 8 S Z E ít zászlatfizetésre zongorát, cimbalmot, hegedűt, beszélőgé­pet : Sternberg hangszergyár­­ban (Rákóczi-ut hatvan). 4031 K­au­pristiscimbalom t­­ással kétmillióért: Sternberg Királyi udvari hangszergyárban, Budapesten (Rákóczi-út 601. 4017 K fl L 0 H F £ L E | Pálinkafőző­■ és mosóüstök vlasz 3^7 vörösrézből, agg rézgálic, raftia, rézkénpor, sza­­bad. Balaton-, Turul- és Vermorel-rendszerű szőlőpermetezők, házi és egy­­kezes kénporozó gépek, szén­­kénegezők legolcsóbb gyári áron beszerezhetők Szontágh Pál rézárugyárban. Levelek,ren­delések gyors elintézése miatt Terény Samu cégfőnök nevére, Ullfil­ut 19. alá intézendők. 4036­­ GÉPEK | Elerin egy 15 lóerős nyersolaj LICIUU magánjáró Bolinger cséplőgarnitúra négy vagon bú­záért és egy 31/* lóerős Clayton- Shuttleworth huzatos gőzcséplő­­garnitura 11/* vagon buráért Megtekinthető C. Müller Kon­­rád gépkovácsnál Győrén, Tolna vármegye, vasúti állomás Máza-Szaszvár. OKTflTfiS | Erinayi'"1' leányainak társa­­.Viagszí,il.i­ralmi modor és fallépér. r■;/,i;tiltásáért otthont adok Mu­rvári lakásomon; zene, ‘//..-tola-német nyelv és festész .•tben is oktatást nyer­het. Megállapodások természet­ben a kiadóhivatal utján tör­ténnek . „Magyar nemes* jeli­gével. 4171 EGY MILLIÓ DOLLÁR víg­regény írta BERÖSS I­M­RE (4) • Akkoriban még érvényben volt a törvény, amely szerint a földművelés­ügyi kormány minden állampolgárnak, akinek kedve jött egy nép iben vidé­ken megtelepedni, száz hektár terüle­tet adhatott el az állam sajátjából, hek­­táronkint egy dollárért. Ezt se kellett azonnal megfizetni, hanem csak részle­tekben, huszonöt esztendő alatt. George, amikor kezébe kapta a bir­­tokvételről szóló állami okiratot, amely mindössze pár dollárjába került, azon­nal Newyorkba ment. Annyira bizonyos volt a dolgában, hogy ismét vasúton tette meg az utat, pedig erre ráment az utolsó pénze. Én meséljem el, hogy Amerikában milyen gyorsan kerül pénz egy jó vál­lalkozáshoz? Dehogy mesélem. Csak any­­nyit mondok, hogy mikor George egy rozműgyárosnak megmutatta a magával hozott köveket, a gyáros azonnal eluta­zott vele arra a helyre, ahol George találta azokat , amely most már Geor­­genak tulajdona volt. Még egy hét se telt bele, Newyorkban megalakult a Pensylvaniai Rézbánya Részvénytársaság, ötmillió dollár alap­tőkével és újabb egy hét múlva már megkezdték a kohók és gyártelepek épí­tését George Mackay birtokán. És ezzel vége is volna történetem első fejezetének, ha a címben nem tet­tem volna említést egy »c« betűről, és arról is, hogy George valamikor Gyuri volt. A talányos kijelentést meg kell tehát fejtenem, mielőtt áttérek a máso­dik fejezetre. Nos, a megfejtés sokkal egyszerűbb, mint bárki is vélné. A földmivelési ál­lamtitkár ugyanis, mint ezt a törvény neki előírja, hivatalból nyomozást in­dított, hogy George Mackay amerikai állampolgárságát megállapítsa. A napfényre került okmányok közt volt a brooklyni árvaháznak egy je­lentése, amely szerint George Mackay apja Makay András volt, egy Magyar­­országból, Makóról Newyorkba vándo­rolt és amerikai állampolgárságot nyert becsületes csizmadia, aki azonban már tizenkét év előtt tüdőgyulladásban el­halálozott. Felesége, született Börcsök Julianna, éppen egy hónap múlva kö­vette őt a másvilágra, árván hagyva egyetlen gyermekét, az akkor két esz­tendős Makay Gyurit, akit ennélfogva árvaházban kellett elhelyezni. Betöltvén tizenötéves korát, Makay Gyurit az árvaházból cipészinasnak ad­ták, hogy folytassa apja mesterségét. Minthogy pedig angolul nem Gyurinak hívják a fiatal Györgyöt, Makay An­drás fiacskáját, ha otthon Gyurikának hívták is a szülei, már az anyakönyv­ben Georgenak keresztelték. Ha szegény édesanyja nem hal meg olyan korán, nagyon valószínű, hogy még sokáig Gyuri maradt volna és megtanulta vol­na a magyar nyelvet is. Így" azonban George barátunknak csupán a vére volt magyar, de édes nyelvünkön bizony egy szót sem tudott. Ami a »c« betűt illeti, amely veze­téknevében a »k« elé került, ennek ere­dete oda vezetendő vissza, hogy Ame­rikában nagyon gyakori a Mackay név, amelyet a yankee nem is tud leírni máskép, mint angol ortográfiával. (Folytatjuk.) i­iucri/MiUi iHiisnta a-Ai.. lrtfmnnUat4ri« : 1NI1DAI SI AKNA. ifelflI08 KKerk­eBSifi: HEJ»S­IMRI! »l­ Kiadja »* 1 .» KAKIZIA I.APKIADO RT. Felelős kiad­ó: BAK IMBI Igazgat* Nyomtatott az Európa irodalmi és nyomdai részvénytársaság körforgóképein. Igazgató: Schmidek Tibor dr., Budapest, VI., Ó-utca 12. szám.

Next