Új Barázda, 1927. január (9. évfolyam, 2-24. szám)
1927-01-13 / 9. szám
2 A külföldön csavargó szökevények otlfelejtett szócsöve arról a kegyelmi kérvényről elmélkedik, amelyet a magyar társadalom a frankper elítéltjei érdekében nyújtott be az államfőhöz. Természetesen a maga megszokott, mondhatnánk megrögzött módja szerint elmélkedik. Megállapítja, hogy a frankperben hozott ítélet nem adhatott felmentést a kormány számára. Tehát, amikor minden fórum tisztázta ahelyzetet és szétforgácsolta a hazugságoknak azt a láncolatát, amit radikálisok kovácsolgattak, amikor maguk az érdekelt franciák is kijelentették, hogy a kormányt felelősség nem terhelheti, akkor a külföldön csavargók kedves újságja még mindig ezen a teljesen lefaragott odvas koncon rágódik. Rágódjék! De legalább olyan együgyűségekre ne vetemedjék, hogy az amnesztia egyéb bűnösöknek azért kellene, mert elítéltetésükkel a bíróságok hamarkodták el a dolgot. Ugyan, kérem, nem vár az uraktól senki tárgyilagosságot, de legalább akkor ne marjanak, mikor kérni akarnak! Azt mondhatják, hogy kegyelmet kérnek azoknak a bűnözőknek, akiket elragadott az ostoba szovjetláz, de azért kérni az amnesztiát, mert a bíró igazságtalanul ítélte el őket, az már igazán több a soknál. a csongrádi főispán a megyéknek a felsőházban való részvételéről .Az UJ BARÁZDA tudósítójától Csongrád vármegye hétfőn választotta meg felsőházi tagjait. A rendkívüli közgyűlésen Cicatriuis Lajos dr. nyug. főispánt rendes tagul, Nagy Sándor nyug. főispánt pedig póttagul választották meg. A díszes külsőségek között tartott közgyűlésen az elnöklő farkas Béla főispán meleg szavakkal üdvözölte a megválasztottakat, majd a felsőházról emlékezett meg és a vármegyéknek a közélet terén megnyilvánuló fontos szerepét méltatta. — A felsőházi törvény — mondotta Farkas főispán — a magyar nép lelkéből fakad. Ezzel hatalmas lépéssel közelebb jartottunk az ősi történelmi, alkotmányos állapothoz, mindazon történelmi intézményekhez, amelyek az ezeréves alkotmány alapját alkotják. Az országgyűlés felsőházába ezzel együtt a nemzet törvényhozásába lüktető új erőt visznek a törvényhatóságok, amelyek mindenkor, de különösen akkor, ha ősi alkotmányunk veszedelemben forgott, állami és nemzeti létünknek életet adó szerves részei, védbástyái voltak. Ezt a történelmi tények alapján a közfelfogással egyező helyes megállapítást tette magáévá a nemzetgyűlés, amikor a törvényhozásban a magyar vármegyéket szerephez juttatta. A főispán beszédét viharos tetszéssel fogadta a választó közgyűlés, majd Chatrius Lajos és Nagy Sándor meghatóban mondottak köszönetét megválasztásukért s lelkesen tettek hitet hazafias lelkiismeretük szerinti kötelességük teljesítésére. óramueim 1927 január 13. csütörtök Győrbe érkezett az első franciaországi magyar munkásszállítmány Pár napos orvosi megfigyelés alá helyezték a munkásokat, nehogy behurcolják a spanyolnáthát — Az ÚJ BARÁZDA tudósítójától — Megírtuk, hogy a Franciaországból kiutasított munkásokat a kormány hazaszállítja. Az első munkásszálltvany ma délben érkezett meg Győrbe, ahol lekapcsolták a munkások kocsiját és ahol a visszatérő munkásokat orvosi megfigyelés alá helyezték. Pár mpos vesztegzár alá azért kellett helyezni a munkásokat, nehogy behurcolják a spanyol járványt. Egyébként a rendőrség abból a szempontból is megvizsgálja a visszatérő munkások ügyét, nehogy kommunista agitátor keveredjen közéjük és így csempéssze be magát az országba. A munkások pár napos vizsgálat után kerülnek Budapestre, ahol a kormány igyekezni fog elhelyezésükről és kenyérhezjutatásukról gondoskodni. Hz HiwssH'Star koronások hamisítójának nyomában Egyik bűntársát a miskolci pályaudvarom elfogták A miskolci rendőrség a szikszói csendőrőrssel együttesen két hétig tartó nyomozás után, mint az Budapesti Értesítőt jelenti, kiderítette, hogy a forgalomba hozott hamis ötvenezer koronásokat Benő Bertalan állásnélküli tisztviselő gyártotta és hozta forgalomba. Benő sikkasztás miatt már büntetve volt. Tartózkodási helyét még eddig nem sikerült megállapítani, de a rendőrség jó nyomon hidad. A miskolci pályaudvari rendőrségen pénzhamisíás gyanúja miatt őrizetbe vettek egy leányt, akiről megmotozása alkalmával két darab százkotonásból hamisított ötv rt z.rkoronást találtak. A letartőzi a.di leány nevét, aki bizonyára bűntársa a hamisítónak, a nyomozás érdkében a rendőrség titokban tartja. Átszervezik a földmivesiskolákat és a téli gazdasági iskolák továbbképző intézetévé teszik A földmivesiskolák mellett is szükséges téli gazdasági iskolákat felállítani Fontos tanácskozás a gazdasági szakoktatás kiterlesztéséról — Az ÚJ BARÁZDA tudósítójától — A mezőgazdasági szakoktatás szélesebb alapokra való fektetésének ügyében ma újabb nagyjelentőségű tanácskozást tartott a gazdasági szakoktatási tanács tanulmányi bizottsága Buday Barna gazdasági főtanácsos elnöklésével. A bizottság ülésén részt vettek Tóth Jenő földművelésügyi államtitkár, Sztankovics János, Vargha Kálmán és Banvarth Sándor gazdasági akadémiai igazgatók, Székács Elemér, Sigmord Elek, Régi János és mások. Az ülésen a földmivesiskolák reformjának ügyét vették beható tárgyalás alá. A kérdést Németh Jenő földmivesiskolai igazgató adta elő és a bizottság tagjai közül számosan szólaltak fel. A bizottság végül is állást foglalt amellett, hogy szükségesnek látja a földmivesiskoláknak az újabb kor igényeinek megfelelően való átszervezését. Szükséges a földmivesiskolák mai szervezetének módosítása azért is, mert mint ismeretes, a földművelésügyi miniszter most a téli gazdasági iskolák megszervezésével kívánja a földmivelő nép gazdasági oktatásit előbbre vinni ésaz a célja, hogy a vidéken létesített téli gazdasági iskoláknak a földmíves iskolák fagyesek a vármegyei központjai. A téli gazdasági iskolákat a földmives iskolák irányítanák és ellenőriznék. A bizottság ezt a megoldást helyesli, de emellett még azt is javasolja, hogy valamennyi földmivesiskola mellé külön téli gazdasági iskolákat is létesítsenek. A téli gazdasági iskolák ugyanis eredményesen használhatnák fel a földmívesiskola gyakorlati gazdaságait, tanerőit és gyűjteményeit. A téli gazdasági iskolák vezetőjéül a bizottság álláspontja szerint, olyan gazdasági akadémiát végzett egyéneket kell alkalmazni, akik elvégzik az erre a célra felállítandó pedagógiai tanfolyamot. Ilyen tanfolyamot a jászberényi és a pápai földmívesiskolákkal kapcsolatosan lehetne létesíteni A téli gazdasági iskolák mellett gazdaságot is kell létesíteni, ahol a hallgatók a gyakorlati tudást is megszerezhetik. A bizottságnak az az álláspontja, hogy ahol nagyobb terület nem áll rendelkezésre, egyelőre elegendő, ha két-három holdat kapnak a téli gazdasági iskolák. Pár holdas területen is berendezhetnek olyan kis mintagazdaságot, amelyben a belterjes mezőgazdálkodásnak minden ágát bemutathatják a hallgatóknak. A tanulmányi bizottság a földmivesiskolák további kibővítésének kérdésével még nem foglalkozott. A közeljövőben azonban tárgyalni fogja a bizottság a reformtervezetet, amely megváltoztatja a földmivesiskolák szervezetét és kibővíti tanulmányi anyagot, hogy a földmívesiskolákat a téli gazdasági iskolák továbbképző intézetévé tegye. az aradi szabad ágszobrot Budapesten állítják fel Ismeretes, hogy Zala György pompás aradi szabadságszobrát azoláhok szétszedték és elraktározták. Régóta folynak tárgyalások arra vonatkozóan, hgy adják ki nekünk a szabadsághősök emlékszobrát. Ezek a tárgyalások most sikerrel járnak. A főváros képzőművészeti bizottságának mai ülésén bejelentették, hogy minden remény megvan arra, hogy az aradi szabadságszobrot Budapestre tudjuk hozni. A szobor felszállítására 8000 pengőt meg is szavaztak. Belgrádiján elfogták Mohács motorcsónakának tolvaját Megszökött a fogházból a csónaktolvaj világjáró német Pécsi jelentés szerint, pár héttel ezelőtt Belgrádban megjelent egy toprongyos külsejű fiatalember a Száva hajósai között és motorcsónakját kínálta eladásra. Akadt is vevő és már az összeg kifizetésére került a sor, amikor igazoló okmányokat kértek az eladó Lousetől. Ekkor derült ki, hogy ez volt az a motorcsónak, amelyet Mohács városától loptak el két hónapja. Lousét, a csónaktól vas világjáró németet, a gyűjtőfogházba vitték, ahonnan másnap reggel nyomtalanul eltűnt. Most megint körözik. Kosztka István büntetését négy évi fegyházról két évi börtönre szállította le a tábla Az ítélet érdekes indokolása — Az ÚJ BARÁZDA tudósítójától — Emlékezetes, hogy Kosztka Istvánt, ám agyonlőtte Valérián ezredest, a bíróság négy évi fegyházra ítélte. Azügyet most tárgyalta a tábla és ma hozta meg ítéletét. A tábla az első bíróság ítéletének megsemmisítésével Kosztka Istvánt erős felindulásban elkövetett szándékos emberölés bűntettében mondotta ki bűnösnek és ezért két évi börtönre ítélte. Az elszenvedett viizsgálati fogságból 9 hónapot vett kitöltöttnek a tábla. Megállapította a tábla, hogy amikor Kosztka kibékült feleségével, Valérián találkozóra hívta az asszonyt, melyet véletlen folytán Kosztka kihallgatott. Valeriinnak ez a magatartása erkölcstelen és jogtalan volt. Az ítélet ellen úgy a főügyész, mint avédő semmiségi panaszt jelentettek be a Kúriához. Robbanás egy bukaresti benzinraktárban Két munkás szénné égett Bukarestből jelentik. Tegnap délután egy benzinraktárban, amelynek 15 tartálya van, a föld alatt borzalmas robbanás történt. Két munkás az egyik tartályból vödrökben szállította a benzint és egy helyi rövidzárlat következtében kipattanó szikra lángra lobbantotta az egyik benzines vedret. A bekövetkező robbanás szénné égette az ott foglalatoskodó két munkást. Az anyagi kár 3 millió lej. Ha szeret nevetni, ha társaságát mulattatni akarja, ha ötletes ajándékkal akarja meglepni Hozzátartozóit, rendelje meg UNDI IMRE A RÉZKÍGYÓ című, most megjelent humoros, tréfás könyvét. A díszes kiállítású, vask03 kötet ára 2 pengó 40 fillér. A partóköltség ebben az összegben bennevan, ha utánvéttel rendel, ennek költsége 25 fillér. A könyv megrendelhető az ÚJ BARAZDA KÖNYVOSZTÁLYÁN (Budapest VI., Ó-utca 10 szám)