Új Barázda, 1928. július (10. évfolyam, 147-172. szám)

1928-07-29 / 171. szám

2 Ha az út elég széles is volna erre, az állatokat megakadályozzák az út szélére hordott hatalmas kőkockák, melyek olyan sűrű egymásutánban foglalják el az út két oldalát, hogy két kőrakás közé egy szekér is alig fér be. Ha megoldás az, amire az adonyiak és perkátaiak rájöttek, hogy tudniil­lik, egyáltalán nem használják az utat, akkor rendben van minden. Ak­kor nincs is szükség arra, hogy a vármegye százezreket költsön az út rendbehozására. Viszont azt kívánni egy hatezer lakosú községtől, hogy szolgabírájával vagy más hivatalos hatóságával ne a legközelebbi utón keresztül érintkezzék, ha­nem végigmenjen a Dunapen­­tele-Rácalm­­ás-Adonyi úton, még­sem jogos­ és méltányos. Mind­ehhez tudni kell még azt is, hogy a perkátaiak legközelebbi vasútállomá­sa is Adonyban van, mert a rácal­­mási már 13 és fél kilométerre fek­szik. Nem nézzük most azt, hogy­, a Perkáta környékén elterülő nagybir­tokok és uradalmak szempontjából mit jelent az, ha kilenc kilométer helyett a ter­mést 29 kilométeres utón keresz­tül kell fuvarozni. Csupán idézzük annak a perkátai sze­gényembernek panaszát, ki elmon­dotta nekünk, hogy egy alkalommal Meszlényi Béla főszolgabírónál lévén dolga, Adonyba igyekezett­­­ mert a Perkáta-adonyi út teljesen járatlan volt, esőben és sárban teljes huszon­négy órába került, míg hivatalos dol­gát elvégezhette, holott a kilenc kilo­méteres rövid utón keresztül három óra alatt már ismét falujában lett volna. Perkáta község vezető emberei kö­rében érdeklődtünk, hogy mi lesz a sorsa az útnak. Azt a felvilágosítást kaptuk, hogy már minden eszközt igénybe vettek, minden fórumot meg­jártak, de eredményt nem tudtak el­érni. Legutóbb a vármegye alispánjá­nál voltak küldöttségben, de ígéretnél egyebet,­itt sem kaptak. Ettől pedig ■— sajnos — nem lett jobb az út­.Az a meggyőződésünk, hogy fent a fővá­rosban az illetékes minisztériumoknak sej­telme sem lehet arról, hogy az országban ilyen utak is vannak. A község pedig szegény, nem tud hoz­zájárulni semmivel sem, hiszen az öt­venszázalékos pótadóból harminc szá­zalékot vármegyei hozzájárulás címén fizetnek le, a megmaradó 20 százalék pedig arra sem elég, hogy a hatezer lakosú nagyközségnek egy lakható rendes községházat építsenek, a mos­tani helyett, mely olyan nyomorúságos viskó benyomását kelti, mint gazda­gabb helyeken a legszegényebb ember háza. S a község hiába szaladgál köl­csön után, eddig mindenütt elutasí­tották. ■ Most pedig az illetékesekhez fordu­lunk. Azokhoz akik szivükön kell, hogy viseljék a magyar falu boldogu­lását. Azokhoz, akiknek nem szabad eltűrniük, hogy a rövidlátás, vagy a krajcároskodás miatt több, mint hat­ezer ember el legyen vágva tél ide­jén a külvilágtól. Akiknek elsőrendű kötelességük arra gondolni, hogy a falu és vidék kultúrájának emelése egyúttal érdeke az egész nemzetnek is. Arra kérjük ezeket az illetékese­ket, üljenek, egyszer fel egy kocsira s kocsikázzanak végig az általunk meg­jelölt útvonalon s ha már odahordat­­ták a sok követ az út szélére, rendel­jenek munkáskezeket is melléje, hogy végre minden perkátai ember elérhes­se a szíve vágyát. Perkáta tényleg kilenc kilométerre legyen Adonytól... Dobay Tibor. i­smét kapható, a 2. kiadásban most megjelent Tudnivalók az állatforgalmi szavatosságról Az 1923. évi X. törvénycikk alapján Írta: Dr.HUTYRA FERENC faiskolai tanár A törvény és az azt kiegészítő miniszteri rendelet teljes szövegével 2. kiadás Ára az öisszeg elfizetés beküldése mellett P 2.20 Megrendelhető és kapható az ÚJ BARÁZDA könyvosztályában, Budapest, József­ körút 5. sz. UMRAZM *928. július 29. vasárnap »—mmm—angaaaMasM „Ott essem el én " Mikor az esztendő a julius 29-ik napjához közeledik, a magyar faluk­ban elszorulnak az érző szivek. 1849. julius 29.... Délkeletnek fordulunk és tekintetünk Erdély idegen uralom alá került földjén Segesvárt, a fehéregy­házai csatateret keresi. A legnagyobb magyar költő, Petőf­i Sándor legszebb sorai zsonganak a lelkünkben és emlékezünk. Szabadság­­harcunk legnagyobb vezére, Bem tá­bornok ezen a napon Segesvár közelé­ben a fehéregyházai csatasíkon 5000 emberével felvette a harcot az orosz túlerővel. Több órán át tartó harc után az orosz szurony a magyar vitéz­ség fölé kerekedett ,és Bem tábornokot csak négy elszánt Vilmos-huszár men­tette meg a biztos haláltól. A vezér megmenekült, de parancsőr­­tisztje, Petőfi őrnagy, a költő, eltűnt a csatában. Ott maradt a fehéregyhá­zai síkon, ahol betelt a legszebb költői vágy, hogy a szabadságharc dalnoka ott essen el a harcok mezején. Csak a sors volt kegyetlen, hogy nem teljesí­tette a költő kívánságát és a fújó pa­ripák nem a kivívott diadalra száguld­­­tak a holttestén keresztül. És a magyar sors ma még kegyet­ t lenebb, mint volt 1840-ben. Ma még a föld is idegen uralom alatt nyög és a rögöt, amelyet pedig Petőfi Sándor vére öntözött, oláh bocskor tapossa. „Lement a nap, de csillagok nem­­ . jöttének. Közel és távolban semmi fény...." Zádor Tamás. BESZÉLŐ KÖVEK NYOMÁBAN Tizenhárom Kossuth-szobor a porban in. Különös, fájdalmasan szép és hatal­mas élet a Kossuth Lajosé s amilyen az ő élete volt, olyan különös és fáj­dalmas a halála után országszerte fel­állított Kossuth-emlékek, szobrok éle­te is. Kossuth Lajosról beszélni? Nincs, nincs több dísz, szóvirág, sallang, mind — mind ott van már a lába elé terítve, feje köré hintve, mentése gomblyukaiba húzva, kardja markola­tára akasztva,­ minden, minden szív­ből jövő szó, amivel egy hálás nemzet emlékét körül zsonghatja. Nincs és nem kell! Száraz szám­adatok, dátumok álljanak itt ma 1928- ban, amikor az amerikai Kossuth za­rándokok még jóformán alig rázták le magukról az ut porát. Monok, Zemplén megye. Innen in­dult 1802. szeptember 19-én, mikor az első őszi szelek megkergették a hul­lott falevelet az elszürkülő ég alatt.... magyar ég alatt... magyar szelek....! És megérkezett.... Torinoba.... 1894. március 20-án, mikor az első tavaszi szellők szertehordták a jázminok édeskés illatát a nekikékülő ég alatt... olasz ég alatt.... olasz szellők...! Ami közbe volt? Szédítő magassá­gok és borzasztó mélységek. 1848 kö­rül állott élete közepén és útja köze­pén. Eredmény, e­redmény után s az­tán a zuhanás. Vándoresztendők kö­vetkeznek. Vitídin, majd Surnla, — de a hata­lom kezei hosszuak, kinyúlnak érte, — kiadatását követelik. Kis-Ázsiába mennek a hontalanok, Kiu­tahiába. Így telik el majdnem két esztendő. 1851- ben a szabad Amerika hajóján Angliá­ba utazik. Útja diadalmenet. Sout­­hampton, London, Birmingham, Man­chester — a nehezen éledő, nembá­­nomvérű angolok, tomboló lelkesedés­sel ünnepük. 1852-ben érkezik Ame­rikába, ahol a washingtoni kapito­­lumban­ fogadják Magyarország kor­mányzóját megillető fénnyel. Ezután ismét Anglia következik, 1859-ig lakik Londonban s ezután sorozatos csapások érik, így 1862-ben meghal leánya, Vil­ma s három évre rá feleségét is el­veszti. Párisba költözik, majd innen Felső-Olaszországba. Collegno al Ba­­raccone s végül Torino. 1879-ben az uj magyar honossági törvény szerint hontalanná nyilvánítják s ez haláláig el nem múló sebet ütött lelkén. Halála után tiz-tizenkét esztendővel elkezdtek kinőni a földből a Kossuth­­emlékek, szobrok, táblák. 1914-ben már hetvennél több Kossuth-szobor állott. A végzetes 1918 után a darabokra szakadt országon osztozkodó csehek, szerbek és oláhok nekiestek a határok között maradt szobroknak s olyan si­kerrel vitézkedtek közöttük, hogy ma 1928-ban a Kossuth-szobrok száma alig ötvenre apadt. A többit ledöntöt­­ték. A pusztulásra ítélt Kossuth-em­­lékek közül tizenháromnak a sorsa is­­meretes. Losffitte, Dobsina, fóagy máiáij. A losonci Kossuth-szobor — Holló Barnabás remeke — egyike volt a leg­első Kossuth szobroknak. 1900-ban ál­lították fel s a köréje ültetett kisker­tet csinos betonba épített vasráccsal vették körül. A csehek tökéletes mun­kát végeztek. Ma már hite sincs se a szobornak, se a kiskertnek, se a rács­nak. A légionáriusok kezdték a rom­bolást — mint mindenütt a cseh föl­dön — állványozást hevenyésztek a szobor köré s a főalakok nyakába kö­telet hurkoltak. Nem bírták lerántani. Akkor a kötél másik végét odakötötték a rácshoz, két légionárius felmászott a szobor hátához s nagy kalapácsokkal döngetni kezdték. A szomszédos házak ablakai felnyíl­tak, a szobor körül csődület támadt s a légionáriusok röhögve hurráztak, mikor a szobor megingott. Már egy­két kalapács ütés s a törzs derékban kettétörve, fejjel előrebukott a pázsit­ra. A két katona diadalmasan állott Kossuth ottmaradt csizmái mögött. Egy legény akkor odaugrott a talap­zathoz, amelyen egy haldokló honvéd feküdt, haláltusájában is magához szorítva a zászlót. A cseh ráugrott s csavargatni kezdte a nyelet. A rúd en­gedett... kitört... s ismét felhangzott a hurrá. A vitéz légionárius kicsa­varta a zászlót a haldokló márvány­honvéd kezéből.... Kossuth alakját aztán teljesen le­verték s a talapzatot a megcsonkított Fítesszerésis és órás 60 éves cég Sz Igeti Nándtor és Fiai 14 Barátos arany rétesszerek, eredeti svájci csehórák­ Budapest, IV., Mussenn-Verus 17- MONDJUK MEG SZIBBZET Nem lehet vitatkozni a fölött, hogy arabusul senki sem köteles tudni. Azt azonban komolyan és közérdekből meg lehetne és meg is kellene tiltani, hogy aki nem tud arabusul, az ne beszéljen arabusul. Ezt a szerény, de jogos kí­vánságot az egyik délutáni újság ri­portja teszi időszerűvé. Ha az István király korabeli hittérítés idejét élnők, feltétlenül a denevérhitűek közé kel­lene sorolnunk ezt az újságot, mert nappal támogatja, éjjel támadja a kormányt. És nem is denevérmódra, mert a denevér legalább sötétben is lát, a kérdéses lap támadó cikkei azon­ban nappal is­­nagyot koppannak a legteljesebb tájékozatlanság falán. Ma például azt olvassuk ennek a lapnak a hasábjain, hogy a kormány, amikor fürdőtelepet létesít, a jobbágytörvény alapján jár el a régi, úgynevezett ős­­lakók ellen. Jobbágy tör­vény 1928-ban! Sok eszmei vadhajtást volt már alkod­­munk látni, de — mondjuk meg az igazat — ilyen díszpéldány még nem került szemünk elé. Tájékozatlanok azt olvashatnák ki ebből, hogy a kormány visszaforgatta hatvan esztendővel az idők kerekét, a tájékozottak azonban csodálkoznak bosszankodnak és nevet­nek. Mivel azonban az újságok mégis csak inkább tájékozatlanok, mint szak­emberek számára íródnak, legalább annyit megkövetelhet az olvasóközön­ség, hogy szakkérdésekről olyanok ír­janak újságba, akik értenek hozzá. A kereskedelem élete sem rózsás. Szaporodtak a kereskedők, csökkent a vevők száma és vásárlóképessége. En­nek következtében sűrűn olvashatunk kétsoros tudósításokat arról, hogy ez vagy amaz a nagy vállalat huszonöt­harminc százalékos kényszer­egyezség­gel kötött. A szövetkezetek is keres­kedők, a szövetkezetek is érzik a vi­szonyok súlyát. Ám míg a különböző vállalatok a kényszeregyezséghez fo­lyamodhatnak, addig a szövetkezetek száz százalékig tartoznak eleget tenni vállalt kötelezettségüknek. A szövetke­zetek tehát másképp védekeznek, úgy, amint például a Hangya tett, amikor a budapesti Háztartás szövetkezet áru­ellátását maga vállalta és így egyik szövetkezetét lehetőség szerint teher­mentesítette, ügyvitelét egyszerűsí­tette. Amíg azonban a kényszeregyez­ségekről a túloldali újságok két sort irnák, a Háztartás szövetkezet ügyét alaposan felfújták és csináltak belőle nagy szenzációt. Mondjuk meg az iga­zat:­­ ez az eljárás nem alapid az egyenlőségnek azon az elvén, amelyet ugyanez a sajtó szüntelenül hangoztat. Ez már inkább a rosszhiszeműség el­ve, lévén a cél ütni egyet a szövetke­zeteken ott, ahol lehet. honvéddel otthagyták. Ott állott a roncs, mig végre a város munkásokkal lehordatta és eltakarittatta. A Gömör megyei Dobsinán a Hor­­vai János által készített mellszobor esett áldozatául a rombolóknak. Itt már alattomban dolgoztak — talán in­telligensebb elemek voltak és reszeltek fényes nappal testi munkát végezni — éjnek idején rohanták meg a szobrot — 1919. junius 13-ról 14-ére virradó éjjelen —­ s ledöntötték. Megpróbál­ták összetörni, de a kemény anyag el­lenállott s csak itt-ott sikerült egy fü­let, orrot letörni belőle, aztán a patak­ba hengergették. A Zemplén megyei Nagymihályon Markó Miklós Kossuth-mellszobrát távolították el. Török Sándor. Baj van a TusUcTaal — Ez a három Tusi tönkreteszi az élth­temet — kesereg a férj a barátja előtt. — Miféle három Tusi? — Ilát: Tusi az anyósom ... Tusi a fe­leségem ... — És a harmadikf — A házbért — hogy-hogy? —­ Az avgusi-Htusi“!

Next