Új Csehszlovákia, 1959 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1959-04-01 / 4-5. szám

A Skoda név hallatára jó ideje nemcsak hatal­mas gépekre, hanem színes, gyors autókra is kell gondolnunk. Igen, már több mint hatvan esztendeje annak, hogy az egykori Laurin & Klement motorosjárművek, a mai Skoda kocsik ősei megjelentek az akkori göröngyös utakon, hogy az idők során hozzájáruljanak az orszá­gokat is összekötő betonszalagok benépesítéséhez. Jól tudjuk, hogy a modern Skoda autók a világ minden részén ismertek, és Hollandiában éppúgy arat­tak már sikereket, mint ahogyan Belgiumban is nyertek megbízhatósági versenyt. No de ne csupán Európáról essék szó, hiszen említ­hetünk olyan győzelmeket is, amelyeket Argentínában és más délamerikai államokban értek el a közelmúltban Skodákkal. Beszámolhatnánk még egy Indián, Afrikán és más hatalmas területeken átvezető autótúráról, amely ugyancsak Skoda győzelmeket jelez. Maradjunk azonban magyar földön, hiszen a Csehszlovákiában gyártott Skoda autókat jól ismerik Budapesten, de az ország leg­kisebb falujában is. Újdonság viszont a Skoda gyár most megjelent modell-sorozata — vagyis az Octavia, amely a 440 jelzésű kocsi utóda, az Octavia-Super, amely a 445-ös helyébe lép, és a sport-jellegű Felicia, amely a nyitott kocsik között biztos győztes lehetne egy autó-szépségversenyen is. Valamennyi említett Skoda-újdonság a korábbiak­nál erősebb motorokkal jelent meg. Módosították a kormánykerék és a műszerek elhelyezését is, és ami talán a legnagyobb jelentőségű újítás : a kocsik rugó­zását is átalakították, és a világszerte kedvelt úgyneve­zett spirálrugókat alkalmazták az első kerekekhez. Lehetne még tovább sorolni azokat a változtatá­sokat, amelyeket az autósok kényelme, biztonsága érde­kében technikai vonalon eszközöltek a kocsik nagyszerű tervezői, ehelyett azonban engedjék meg, hogy csak annyit írjak : nemrég módom volt kipróbálni az új Skodákat, amelyekhez csak gratulálni lehet. Gyorsak, kényelmesek, ízlésesek — minden porci­­kájukban korszerűek , és még a rossz utakon is remekül közlekednek. Liener György é­s Magyarországra is megérkeztek az­­ új Skoda-kocsik; ezekről számol be az­­ alábbiakban az Auto-Motor műszaki szerkesztője

Next