Új Élet, 1960 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1960-04-25 / 8. szám
A fővárosban két érdekes képzőművészeti kiállítást rendeztek mostanság. Ami igazán érdekes bennük, az, hogy egyidejűleg és ugyanabban a városban rendezték őket. Az 1944-ben elhúnyt norvég Edvard Munch grafikáitól a képkedvelő átsétálhat az iraki Haled Al-Zsadir műveihez. A két kiállítás egyidejűsége nem is azért ámulatra méltó, mert az egyik mester hazája a fagyos észak, a másiké a középkeleti verőfény. Meglehet, Munch őse viking volt, s iraki kortársáé maga Harun Al-Rasid kalifa. Edvard Munch egyetemes európai irányzatok örököse és elődje; az expresszionizmus egyik úttörője, Haled Al-Zsadir képei azonban nem egzotikus jövevények. Ámulatra méltó, hogy az európai kiállításlátogató a norvég Munch művészetét idejétmúltnak érzi, és az Ezeregyéjszaka hazájából érkező képeket korszerűnek! A magyarázat tulajdonképpen egyszerű: Edvard Munch művészete polgári és elvont, az iraki festőé pedig népi és forradalmi. Az embernek le kell számolnia ifjúkori képzettársításaival. Valamikor sokan úgy hitték, a „mesés kelet" művészete csak ősrégi lehet, s az expresszionizmus csak modern. Ebből a két kiállításból is kiderül, hogy a helyzet — világviszonylatban is — gyökeresen megváltozott. A kiváló norvég mester a polgári századvég öntudatlan válságérzésével ábrázolja a világot. Elmagányosodott, megriadt, a magárahagyottság látomásaitól elgyötört művész. Szecessziós hullámvonalak tengerében ringatóznak álmai, de rossz álmok ezek, amelyekből ritkán ébred a gyönyörű norvég táj, vagy az eleven ember szépségére, s a szimbólumokból csak ritkán ébred a valóságra. Van benne valami lázas, hóbortos félelem, s egy adag finnyás ízléstelenség, akár Strindbergben, akit megörökített. Művész, de a képeit szeretnénk elfelejteni. Haled Al-Zsadir nem ilyen kiváló technikus, de egy megújhodó világrész frissessége, mohó városiassága, világjáró fiainak felfedező kedve csillog képeinek derűs színpompájában. A gyorsan tanuló, fejlődő tömegek diadalittas életérzését tükrözi. A rajzain megvillanó fegyverek elárulják, hogy mindez még a harc hevében keletkezett, s hogy a diadalérzést nem adják olcsón. Ezeken a képeken nincs semmi az orientális képzőművészet dekoratív jellegéből. Előadásmódjuk inkább drámai, mint leíró, hangulatukban a fontos percek izgalma feszül. Hová lett a változatlan, meddő, teveléptű keleti századok közönyös időtlensége? A kiállítás látogatója elgondolkozva lép ki az utcára. Aztán újságot vásárol, elolvassa a külpolitikai híreket, és megérti, hogy miről van szó. DEÁK TAMÁS T. M. UDVARHELY Fernan del pályakezdése valóban érdekes. Fiatal korában nem kevesebb, mint... 36 mesterséggel próbálkozott. S még arra is futotta idejéből, hogy műsoros estélyeken sanzonokat énekeljen. Később — miután elhagyta utolsó foglalkozását, a banktisztviselőséget — hivatásos énekes lett. A közönség már első fellépésekor nagyon megkedvelte, s azóta is mindjobban szereti. Hogy filmstúdióba került, az Mare Allegeret neves rendezőnek köszönhető, aki a Fehér és fekete című filmben egy kis epizódszerepet bízott rá. A próbálkozás sikerült. A film bemutatása után Fernandes már figyelemre méltó színésznek számított. Következő filmje a Hüssen asszony rózsája volt, amelyben egy komikus szerepet játszott, óriási sikerrel. Ettől kezdve a szerepek és sikerek egész sora következett. Nálunk is bemutatott filmjei közül megemlítjük Az egyes számú közellenség, Az ötlábú juh, a Don Juan és a Négy lépés a fellegekben című alkotásokat. M. E. TEMESVÁR: Jürgen Frohriep fiatal német színész már első szerepében, a Csillagok című kelet-német—bolgár koprodukciós filmben nagy sikert aratott. Második filmjét, a Fehér vért nálunk most mutatták be. Legközelebb az Öt nap, öt éjszaka című szovjet— keletnémet koprodukciós film egyik szerepét fogja játszani. Orgonás Andris nagy szobra Edvard Munch: önarckép (litográfia) Haled Al-Zsadir: Miénk a föld (tusrajz) Ana Colda mint Lida, Ion Pavlescu mint Platon, a petrozsenyi Állami Színház Platon Krecset előadásának egyik jelenetében