Új Élet, 1969 (11. évfolyam, 1-24. szám)
1969-04-25 / 8. szám
A mozik műsora végre-valahára egyensúlyba került: egy kommerszfilmre már jut legalább egy művészi értékű alkotás is. S az utóbbi időben a Bucket, Az örökkévalóság embere vagy a Bohóc a falon törzsközönsége, teháta nagy emberi problémákat boncolgató társadalmi drámák kedvelőinek szűkebb tábora is szívesen megnéz egy-egy jobb kommerszfilmet. Akik eddig messze elkerülték azt a mozit, melyben zenés-kalandos vígjátékot vetítettek, mert irtóztak a ripacskodástól, a giccstől, most sorba állnak a pénztár előtt, hogy jegyet váltsanak az annyiszor megtagadott és kárhoztatott Westernhez, krimihez, komédiához. Mivel magyarázható ez a pálfordulás? Csakis azzal, hogy a filmforgalmazási vállalat végre megszívlelte (vagy megunta?) a Winnetou-, az Angelica-, a Fantomas-sorozatokért kapott szemrehányásokat, és olyan filmeket tűzött műsorra, amelyek nemcsak izgalmasak, hanem eszmei-művészi értéket is tartalmaznak. Ilyen kellemes meglepetés volt az olasz Nanni Loy meghökkenten eredeti szerkezetű alkotása, a Made in Italy. A kitűnő rendező (a Nápoly négy napja, a Mindenki haza és több más remek antifasiszta film alkotója) most egészen új oldaláról mutatkozott be: kaleidoszkópszerűen váltakozó, színes, panoramikus képekben, tucatnyi frappáns, rövid lélegzetű, kabaré-tréfákhoz hasonlítható jelenetben vetítette elénk az olasz életmód fonákságait. Nemes szórakoztatást nyújtott Mark Robson szuperprodukciója, a Von Ryan ezredes gyorsvonata is. A film hatása nem utolsósorban két kitűnő színészi alakításnak köszönhető. A címszerepet játszó Frank Sinatra ezúttal is méltóképpen képviselte a régi hollywoodi nemzedéket, Trevor Howard pedig elfeledteti velünk a Hosszú párbajban nyújtott rutinos játékát. De a legnagyobb élményt az utóbbi hetekben Howard Hawks westernje nyújtotta, a Rio Bravo. Hawks cowboyfilmjei közül ezt tartják a legjobbnak a kritikusok. Sikerét, azt hiszem, mindenekelőtt John Wayne lenyűgöző egyéniségének köszönheti. Ez az öreg cowboy maga az időtlen legenda, eleven szimbóluma a vadnyugat meghódításáért becsületesen harcoló, a törvényt tisztelő és védő telepesnek. Az ütközetek, pisztoly- és ökölpárbajok csak futó epizódok Wayne filmjében. Az ő vadnyugati hőse rendkívül békeszerető, csendes szavú, örömét hétköznapi szorgoskodásban lelő ember, akinek esze ágába se jutna lövöldözni, ha nem kényszerítenék célt rántásra a pénz és a hatalom megszállottjai. Hanris Rio Bravója két óra húsz percig pereg a vásznon, s ebből két kerek órán át nem ropognak a fegyverek. A feszültséget mégis mindvégig érzi a néző, s nemcsak azért, mert tudja, hogy a bandafőnök már gyűjti a bérgyilkosait s közeledik a nagy leszámolás pillanata. A figyelem lekötésének fő eszköze itt a P. Howard-regényekbe illő, szellemes párbeszéd, s persze — a dal. Mert Wayne partnere — segédseriff minőségben — Dean Martin, a híres énekes, aki a filmben eredeti cowboynótákat énekel. Az amerikai folklór gyöngyszemei ezek. A Hombre hideg, számító, szótlan cowboya (Paul Newman), a Vera Cruz és a Profi verekedők pénzért fenegyerekeskedő revolverhősei (Garry Cooper és Burt Lancaster) után John Wayne végre olyan vadnyugati hőst állít elénk, aki nem a lehetetlen kalandok kergetését, az aranyszerzést, a vérengzést tartja életcéljának, hanem a nyugalmas alkotó munkát, s ha mégis fegyvert fog — ezért küzd. BUZA SIMON a .1 e te -isi tS|.S * «• 2 ® .2 § “1 V 1 l l a n a ,f en yi közelmúltban beszámoltunk az év elején megvásárolt új külföldi filmekről. Közben a lista kiegészült néhány rendkívül érdekes és értékes alkotással. Látni fogjuk páldául Anthony Asquith, a nagy angol rendező híres filmjét, A sárga Rols Royce-t, ragyogó színészekkel, mint Rex Harrison, Alain Delon, Jeanne Moreau, Shirley McLaine, Ingrid Bergman, Omar Sharif... Már műsorra tűzték Juan Antonio Bardem új alkotását, a Gépzongorákat. Godard enyhén szürrealista, bizarr lélektani tanulmánya botcsinálta fiatal rablógyilkosok világába vezet: cinizmusba hajló „fekete humor" jelzi a Külön bandát. Bemutatásra kerül A bolondok gályája is, rendezője Stanley Kramer, színészei Vivian Keight, Simone Signorét, Lee Marvin és a kitűnő német komikus, Heinz Rühmann. Truffautnak a francia „új hullám“ egyik úttörőjének friss alkotása, a Lopott csókok szinte a párizsi világpremierrel egyidőben kerül bemutatásra. A tábornokok éjszakáját Hollywoodban rendezte Anatol Litvak, főszereplője a Becketből ismert Peter O’Toole. Nagy élményt ígér Joe Schlesinger új produkciója, a Távol a rajongó tömegtől, melyben olyan sztárok szerepelnek, mint Julie Christie, Peter Finch és Alan Bates. Orson Welles filmjei közül láthatjuk majd a Kafka-regényből készült A pert és a Halhatatlan történetet is. Rossellini sokat vitatott műve, a Sokaság a napozón valószínűleg éppen olyan siker lesz, mint a francia Cayette pszichológiai, bűnügyi sztorija, A mesterség veszélyei. A szocialista országok díjazott, sikert, sőt világsikert aratott filmjei közül bemutatásra kerül a jugoszláv Zivojin Pavlovic meghökkentő kísérlete, a Ha majd hatott leszek, az Utak — a tavalyi bolgár produkciók legjobbika, Metodi Andonov rendezésébe; a szovjet Igor Talankin Velencében kitüntetett Nyitánya, a cseh Jiri Hanibal A vörös csűr című filmje. Boleslav Prus nagy regényét, A bábut kétrészes, színes szuperprodukcióban vetíti elénk a lengyel Wojciech J. Has. A kellemes időtöltést ígérő, de nem túlságosan igényes szórakoztató filmek listáján van Keleti Márton vígjátéka, az Elsietett házasság, Tolnay Klári és Básfi Lajos szereplésével, a Hazai pályán, Palásthy György vígjátéka, továbbá Az aranyborjú (Ilf és Petrov szatirikus regényét Mi hail Svejcer filmesítette meg). N •8 te: « « “s| .r B M SS* < a.