Új Élet, 1970 (12. évfolyam, 1-24. szám)

1970-07-25 / 14. szám

NAGY ISTVÁN, a hegedűtanár Tujapy Istvánban ritka módon egyesül a jó szakmai tudás, a kulturáltság, a magas fokú művészi érzék a hivatástudattal. Áldoza­­tos munkával megteremtette az ország egyik legremekebb kórusát, és ugyanez az áldozat­­készség jellemzi jelenlegi pedagógiai munkás­ságát is a kolozsvári zenei főiskolán. Legutóbb Bukarestben találkoztunk vele. Azért jött a fővárosba, mert egy eddig nem hasz­nált, új módszert kíván bevezetni a hegedűok­tatásba. Túl van az első kísérleteken, és most bukaresti kollégáival is megvitatta az új mód­szert. Kérésünkre elmondta, miről van szó. — Még hat-hét évvel ezelőtt Kolozsváron filmfelvételt készítettem tanítványaimról, il­letve hegedűjátékukról — kezdte a magyará­zatot . — Azt akartam, hogy lássák magukat, hogyan játszanak (vonókezelés, kéztartás stb.), és maguk vegyék észre hibáikat. Ugyanakkor természetesen én is megtettem megjegyzéseimet. Nos, ezeket az első — mondhatom, eredményes — kísérleteket szeretném tovább fejleszteni. Úgy gondolom, egy-két bukaresti kollégámmal karöltve filmet készítünk, mégpedig nem any­­nyira a növendékek, mint inkább a tanárok számára. Olyan hegedűtanárokra gondolok, akiknek nem volt alkalmuk alapos kikép­zésre... és sajnos, ilyen sok van... Bukaresti kartársaim nagy érdeklődéssel fogadták kísér­leteimet és ezzel kapcsolatos terveimet. Talán Nagy István szerénységének tulaj­doníthatjuk, hogy eddig mint pedagógus alig hallatott magáról. Meg is jegyzem, hogy mindig csak mint kiváló kórusvezetőt emlegetik. Hegedű és kamarazene — Ez pedig tévedés — mondja. — Mert hege­dűt tanultam gyermekkorom óta. Mindig is ez volt a fő szenvedélyem... és a kamarazene. Kiváló tanáraim voltak: Kemény Rezső, Wald­­bauer Imre, Weiner Leó és mások. De amikor 1934-ben kineveztek a marosvásárhelyi taní­tóképzőbe tanárnak, akkor a hegedű tanításnál fontosabbnak tartottam az énekkart , mint a zenei műveltséghez és egyben az igazi emberség­hez vezető utat. Minden iskolában, minden faluban lehetne jó énekkar, ez csupán két dolgon múlik: jó kórusvezető kell és megértő támogatás az igazgatók, illetve a felettesek részéről. — Mert — folytatja — nincs botfülű ember, mindenki hallással születik... ezt határozottan állítom, és tapasztalataimmal bizonyíthatom. Csakhogy már a „csecsemőkortól" kezdve bizo­nyos „zenei nevelésre" van szükség, hogy ki-ki — adottságához mérten — megfelelő zenei kul­túrát szerezzen. Ami pedig az énekkar kul­tuszt illeti, végső fokon nem is a kórusművészet a végcél, hanem a művészi élmény, amely — különösen aktív részvétellel — az emberi életet szebbé, gazdagabbá, boldogabbá teszi. — Gyakorlati szempontból mit tart a leg­fontosabbnak? — Három pontban foglalnám össze: 1. lehe­tőleg képzett, művészi adottságokkal rendel­kező, lelkes és áldozatkész kórusvezetők; 2. tanfolyamok a karvezetők továbbképzésére; 3. kották, jól válogatott, értékes kórusművek a karvezetők, illetve énekesek részére. Persze ez így, egymagában, még nem minden.­­ A gyakorlati dolgok mellett, úgy vélem, a lelkes részvétel is sokat jelent — jegyzem meg. — Igen, igen, éppen erre gondoltam. És mind­járt el is mondom egy friss élményemet. Job­bágyfalván az ottani kórus Szabó Csaba Kőmű­ves Kelemen-balladáját énekelte. Egyszerű hát­tér: a fehér vásznon Déva várának kék kon­túrja... előtte énekkar, gyermekek, fiúk, leá­nyok,öregek...fiatal,lelkes karvezető. Az ének­kar átérzéssel énekel, a mű hosszú és igényes. Amint megszólal, érzem, hogy amit énekelnek, azt teljes szívvel átérzik. Nem szégyellem beval­lani, könnyekig megrázott az előadás. Ha ezt Jobbágyfalván így meg tudták csinálni, máshol is megtehetik. Emlékezés Kodály Zoltánra Beszélgetésünk ezután arra a baráti kapcso­latra terelődik, amely őt Kodály Zoltánhoz fűzte. Tudjuk, hogy Kodály Zoltán nagyra becsülte Nagy Istvánt, és megtisztelte barát­ságával. Egyik kórus­ remekét, a Missa brevist Nagy István mutatta be először — a mester hozzájárulásával. — Növendéke is volt Kodálynak? ! — Főiskolai hallgató koromban nem. Később azonban részt vettem néhány óráján. Majd mint kezdő tanár, a harmincas években, művei­nek interpretálásával és a zenei neveléssel kap­csolatosan tanácsait kértem. Miután néhány hangversenyemet meghallgatta, rám bízta több művének első bemutatóját, sőt az egyiket ének­karom számára írta és ajánlotta. Több mint három évtizeden át, elég sokszor találkoztunk. Azt hiszem, így többet tanultam tőle, mintha pár évig növendéke lettem volna. De hány Kodály-tanítvány van a világon, akik sohasem ismerték a mestert, csak partitúráit és írásait tanulmányozták ! A tisztelet és a szeretet melege árad szavai­ból, mint ahogy művész­ szívének melegét érez­hettem akkor is, amikor a kóruskultúráról vagy a hegedűpedagógiáról beszélt. Zenei közéle­tünknek sok olyan emberre lenne szüksége, mint ő PINTÉR LAJOS AZ ÚJ ÉLET LEXIKONA 2. ANTAL PÁL rendező (szül.­ Gyimesközéplok, 1925). Középiskoláit Gyergyószentmikóson és Marosvásárhelyen végezte, majd a Pedagógiai Főisk. nyelvészeti szakán tanult. 1949-től a marosvásárhelyi bábszínháznál dolgozott. Je­lenleg a maros­vásárhelyi Áll. Bábszính. igaz­gatója és rendezője. Eddig több mint 70 báb­­darabot rendezett. F. rendezései: Kodály-Papp, Háry János; Moliére: Úrhatnám polgár, Bot­csinálta doktor; Arany János-Hajdu Zoltán: Toldi; Bajor Andor: Paródiák; Petőfi: János vitéz stb. Rendezett rádió-hangjátékokat, ven­dégrendezőként több bábszínháznál dolgozott. ÁRKOSSY ISTVÁN grafikusművész (szik­. Kolozsvár, 1943). Középiskoláit a kolozsvári Ady-Şincai Líceumban végezte 1960-ban, 1966- ban a kolozsvári Ion Andreescu Képzőműv. Intézetben végzett. Jelenleg az Utunk szerkesz­tőségében dolgozik mint grafikai szerkesztő. 1­967-ben szerepelt először a kolozsvári megyei tárlaton, azóta rendszeresen részt vett a megyei és országos grafikai tárlatokon metszetekkel, illusztrációkkal, grafikai kompozíciókkal. A szalontai Arany János Múzeumban és a seges­vári Petőfi-emlékmúzeumban vannak munkái. 1960-tól állandó munkatársa a könyvkiadók­nak, számos könyvet illusztrált, könyvborítót tervezett. Illusztrációi jelennek meg az Utunk, Igaz Szó, Új Élet hasábjain; díszlettervezői munkát is végzett. ALBERT LÁSZLÓ festőművész (szül. Petrilla, 1926). Egy ideig mint bőrdíszműves dolgozott, majd 1955-ben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőműv. Intézetben végzett. Első jelentkezé­se: kolozsvári tartományi tárlat, 1954-ben. 1958 óta részt vesz a maros­vásárhelyi tarto­mányi megyei kiállításokon. Volt egyéni kiállítása Nagykenden, Udvarfalván, F.m.: Fakitermelés (1959, freskó a kovásznál művelő­dési otthonban); Márciusi hó, Havas eső, Lépcsőház, Reggeli fény, Vihar előtt, Tengeri hal stb. Irod.: Katona Szabó István: Kovásznál freskók. U. É. 1960/17. sz., p.i.: Kiállítás üze­mekben. U. É. 1962/11. ÁCS ALAJOS színész (szül. Brăila, 1930). Középiskoláit Kolozsváron 1949-ben, a Szent­­györgyi István Szinműv. Főiskolát 1953-ban Kolozsvárt végezte. Első szerepe: Valér (Mo­liére: Tartuffe) 1952-ben, a kolozsvári ÁJL Magy. Színházban. 1953-56 között a nagybányai Áll. Szính. magyar tagozatának, 1956-tól a szatmári Áll. Magy. Szính. tagja, 1969 óta a szatmári Északi Szính. igazgatója. Fő­szerepei: Liliomfi (Szigligeti: Liliomfi), Don Cézar de Bazan (Victor Hugo: Ruy Bias), Clyde Griffiths (Dreiser-Bazilevszkij: Amerikai tragédia), Mer­­cutio (Shakespeare: Romeo és Júlia), Petrucchio (Shakespeare: A makrancos hölgy), Pázmány Sándor (Heltai Jenő: A tündérlaki lányok), Csongor (Vörösmarty: Csongor és Tünde), VII. Károly (Jean Anouilh: Pacsirta), I. Bérenger király (Eugen Ionesco: A király halódik) stb. Irod.: Marosi Ildikó: Röpke beszélgetés Ács Alajossal. U. K. 1962. 21. l.: Nyilatkozik Ács Alajos — a szatmári Északi Színház igazgatója. U. É. 1969/17. ÁDÁM JENŐ zeneszerző, karmester, zenepeda­gógus (MNK). (Szül. Szigetszentmiklós, 1896). A bp.-i Zeneműv. Főisk. végzi 1925-ben, Kodály Zoltán tanítványa, később több évtizeden át munkatársa. 1916-20 orosz hadifogság, a távol­keleti táborokban kórust szervez, 1919-ben Ta­­tarszkban zeneisk. alapit, 1929-59 a bp.-i Zene­műv. Főisk. tanára, zenekar és énekkart vez. Folklorista, népdalgyűjtő, népdalfeldolgozó, minden jelentős ének-és zenekart vez. Magyaro., az északi államokban, Jugoszláviában, Olaszon, Néraetc., Észak- Dél-Amerikában, Kanadában, részt vesz a magyar iskolai énekoktatás átszer­vezésében, kidolgozza a modern énekoktatás teljes módszertanát, tankönyveket (két teljes sorozat «Énekeskönyv») szerkeszt, számos ze­neelméleti cikket, népdaltanulmányt, pedagó­giai cikket közöl a rádióban, tv-ben, több évti­zeden át népszerűsítő előadásokat tart a zenéről. Kossuth-díjas, érdemes műv. Irod.: Számadó Ernő: Ádám Jenő üdvözlete. U.É. 1969/19. ANGHEL, GHEORGHE D. szobrászmöv. (szül. Turnu Severin, 1904, megh. 1966). A bük­­i Szépműv. Főisk. tanult Paciurea tanít­ványaként, majd Párizsba megy, ahol 1924-37 között tartózkodik. Itt egy ideig a Szépm. Főisk. látogatja, s Brâncuși műtermében is jár. Első jelentős munkáját, a román származású Jean Yonell színész mellszobrát, a Comédie Francaise előcsarnokában helyezték el (1929). 1935-ben Párizsban állít ki először. 1937-ben hazatér, 1943-ban első egyéni kiállítása a buc.-i Szerkeszti Katona Szabó István Dalles-teremben. George Enescuról készült mellszobrát az Athenaeum parkjában, Emi­­nescut ábrázoló monumentális szobrát Botoşani­ban, Emil Racoviţa mellszobrát a franciao.-i Bagnoles-Sur-Mer-i óceanográfiai állomáson helyezték el. Munkáit a Nemzeti Galéria, a buk.-i Sima Múz., a craiovai Áll. Műv. Múz., a szebeni Bruckenthal Múz. őrzi. A művészet érdemes mestere (1959), a Nép művésze (1966). Megmintázta a román szellemi élet olyan jelentős alakjait mint Balcescu, Luchian, Ion Andreescu, Pallady. F.m.: A költő halála, Anyaság (két változat), Zene, Béke, Győzelem. Irod.: Dimény István: Klasz­­szikus szobrok klasszikusokról. U. É. 1966/3. Petru Comarnescu: Gh.D. Anghel. Meridiane kiad. Bük. 1966. ANTONIU, COST­ACHE színművész (szül. Togănaşi, 1900). A iaşi-i Konzervatórium szín­házi szakán végzett, ahol State Dragomir volt a tanára. Mihail Sadoveanu mint főiskolai hall­gatót szerződtette a iaşi-i Nemzeti Színházhoz, majd a craiovai Nemzeti Színházban s 1920-ban ismét a iaşi-i Nemzeti Színházban játszik. Első emlékezetes szerepe: Nae Ipingescu (Caragiale: Viharos éjszaka), ezzel kezdte meg a nagysikerű Caragiale-szerepek sorát, melyek egész színészi pályafutásán végigkísérik. 1939-től a bukaresti Nemzeti Színház I., az „Astra“ színészképző is­kola tanára. Jelenleg a bukaresti I.L. Caragiale Szính. és Filmmilv. Int. tanára és rektora, Ro­mánia SzK népművésze, háromszoros állami dí­jas, az ATM elnöke. A román realista színjátszás egyik legjelentősebb művésze. F. sz.: Kótyagos polgár (Caragiale: Elveszett levél),Iancu(Mircea Ştefănescu: Acolo... departe), A pap (O. Wil­de: Bunbury), Schilt (M. Sorbul: A vörös szen­vedély), Ványa bácsi (Csehov: Ványa bácsi), Prozorov (Csehov: Három nővér), Andronic pro­fesszor (M. Sebastian: Lapzárta előtt), Udrea (M. Sebastian: Névtelen csillag), Nicola (Ivan Franko: Ellopott boldogság), Spirache (T. Mu­­şatescu: Titanic keringő) stb. Jelentősebb film­­szerepek: Darclée, Táviratok, Elveszett levél írod.: Beteljesült álmok. Négy színész nyilat­kozik. Műv. 1959/7. Új román filmek 1960-ban. Ü.É. 1960/1. Horváth István: Új román film­. Darclée. U­ É. 1960/23. Al. Popovici: Costache Antoniu. Meridiane kiad. Bük. 1964. Cheorghe Anghil Cantache Abimile

Next