Új Élet, 1970 (12. évfolyam, 1-24. szám)
1970-07-25 / 14. szám
NAGY ISTVÁN, a hegedűtanár Tujapy Istvánban ritka módon egyesül a jó szakmai tudás, a kulturáltság, a magas fokú művészi érzék a hivatástudattal. Áldozatos munkával megteremtette az ország egyik legremekebb kórusát, és ugyanez az áldozatkészség jellemzi jelenlegi pedagógiai munkásságát is a kolozsvári zenei főiskolán. Legutóbb Bukarestben találkoztunk vele. Azért jött a fővárosba, mert egy eddig nem használt, új módszert kíván bevezetni a hegedűoktatásba. Túl van az első kísérleteken, és most bukaresti kollégáival is megvitatta az új módszert. Kérésünkre elmondta, miről van szó. — Még hat-hét évvel ezelőtt Kolozsváron filmfelvételt készítettem tanítványaimról, illetve hegedűjátékukról — kezdte a magyarázatot . — Azt akartam, hogy lássák magukat, hogyan játszanak (vonókezelés, kéztartás stb.), és maguk vegyék észre hibáikat. Ugyanakkor természetesen én is megtettem megjegyzéseimet. Nos, ezeket az első — mondhatom, eredményes — kísérleteket szeretném tovább fejleszteni. Úgy gondolom, egy-két bukaresti kollégámmal karöltve filmet készítünk, mégpedig nem anynyira a növendékek, mint inkább a tanárok számára. Olyan hegedűtanárokra gondolok, akiknek nem volt alkalmuk alapos kiképzésre... és sajnos, ilyen sok van... Bukaresti kartársaim nagy érdeklődéssel fogadták kísérleteimet és ezzel kapcsolatos terveimet. Talán Nagy István szerénységének tulajdoníthatjuk, hogy eddig mint pedagógus alig hallatott magáról. Meg is jegyzem, hogy mindig csak mint kiváló kórusvezetőt emlegetik. Hegedű és kamarazene — Ez pedig tévedés — mondja. — Mert hegedűt tanultam gyermekkorom óta. Mindig is ez volt a fő szenvedélyem... és a kamarazene. Kiváló tanáraim voltak: Kemény Rezső, Waldbauer Imre, Weiner Leó és mások. De amikor 1934-ben kineveztek a marosvásárhelyi tanítóképzőbe tanárnak, akkor a hegedű tanításnál fontosabbnak tartottam az énekkart , mint a zenei műveltséghez és egyben az igazi emberséghez vezető utat. Minden iskolában, minden faluban lehetne jó énekkar, ez csupán két dolgon múlik: jó kórusvezető kell és megértő támogatás az igazgatók, illetve a felettesek részéről. — Mert — folytatja — nincs botfülű ember, mindenki hallással születik... ezt határozottan állítom, és tapasztalataimmal bizonyíthatom. Csakhogy már a „csecsemőkortól" kezdve bizonyos „zenei nevelésre" van szükség, hogy ki-ki — adottságához mérten — megfelelő zenei kultúrát szerezzen. Ami pedig az énekkar kultuszt illeti, végső fokon nem is a kórusművészet a végcél, hanem a művészi élmény, amely — különösen aktív részvétellel — az emberi életet szebbé, gazdagabbá, boldogabbá teszi. — Gyakorlati szempontból mit tart a legfontosabbnak? — Három pontban foglalnám össze: 1. lehetőleg képzett, művészi adottságokkal rendelkező, lelkes és áldozatkész kórusvezetők; 2. tanfolyamok a karvezetők továbbképzésére; 3. kották, jól válogatott, értékes kórusművek a karvezetők, illetve énekesek részére. Persze ez így, egymagában, még nem minden. A gyakorlati dolgok mellett, úgy vélem, a lelkes részvétel is sokat jelent — jegyzem meg. — Igen, igen, éppen erre gondoltam. És mindjárt el is mondom egy friss élményemet. Jobbágyfalván az ottani kórus Szabó Csaba Kőműves Kelemen-balladáját énekelte. Egyszerű háttér: a fehér vásznon Déva várának kék kontúrja... előtte énekkar, gyermekek, fiúk, leányok,öregek...fiatal,lelkes karvezető. Az énekkar átérzéssel énekel, a mű hosszú és igényes. Amint megszólal, érzem, hogy amit énekelnek, azt teljes szívvel átérzik. Nem szégyellem bevallani, könnyekig megrázott az előadás. Ha ezt Jobbágyfalván így meg tudták csinálni, máshol is megtehetik. Emlékezés Kodály Zoltánra Beszélgetésünk ezután arra a baráti kapcsolatra terelődik, amely őt Kodály Zoltánhoz fűzte. Tudjuk, hogy Kodály Zoltán nagyra becsülte Nagy Istvánt, és megtisztelte barátságával. Egyik kórus remekét, a Missa brevist Nagy István mutatta be először — a mester hozzájárulásával. — Növendéke is volt Kodálynak? ! — Főiskolai hallgató koromban nem. Később azonban részt vettem néhány óráján. Majd mint kezdő tanár, a harmincas években, műveinek interpretálásával és a zenei neveléssel kapcsolatosan tanácsait kértem. Miután néhány hangversenyemet meghallgatta, rám bízta több művének első bemutatóját, sőt az egyiket énekkarom számára írta és ajánlotta. Több mint három évtizeden át, elég sokszor találkoztunk. Azt hiszem, így többet tanultam tőle, mintha pár évig növendéke lettem volna. De hány Kodály-tanítvány van a világon, akik sohasem ismerték a mestert, csak partitúráit és írásait tanulmányozták ! A tisztelet és a szeretet melege árad szavaiból, mint ahogy művész szívének melegét érezhettem akkor is, amikor a kóruskultúráról vagy a hegedűpedagógiáról beszélt. Zenei közéletünknek sok olyan emberre lenne szüksége, mint ő PINTÉR LAJOS AZ ÚJ ÉLET LEXIKONA 2. ANTAL PÁL rendező (szül. Gyimesközéplok, 1925). Középiskoláit Gyergyószentmikóson és Marosvásárhelyen végezte, majd a Pedagógiai Főisk. nyelvészeti szakán tanult. 1949-től a marosvásárhelyi bábszínháznál dolgozott. Jelenleg a marosvásárhelyi Áll. Bábszính. igazgatója és rendezője. Eddig több mint 70 bábdarabot rendezett. F. rendezései: Kodály-Papp, Háry János; Moliére: Úrhatnám polgár, Botcsinálta doktor; Arany János-Hajdu Zoltán: Toldi; Bajor Andor: Paródiák; Petőfi: János vitéz stb. Rendezett rádió-hangjátékokat, vendégrendezőként több bábszínháznál dolgozott. ÁRKOSSY ISTVÁN grafikusművész (szik. Kolozsvár, 1943). Középiskoláit a kolozsvári Ady-Şincai Líceumban végezte 1960-ban, 1966- ban a kolozsvári Ion Andreescu Képzőműv. Intézetben végzett. Jelenleg az Utunk szerkesztőségében dolgozik mint grafikai szerkesztő. 1967-ben szerepelt először a kolozsvári megyei tárlaton, azóta rendszeresen részt vett a megyei és országos grafikai tárlatokon metszetekkel, illusztrációkkal, grafikai kompozíciókkal. A szalontai Arany János Múzeumban és a segesvári Petőfi-emlékmúzeumban vannak munkái. 1960-tól állandó munkatársa a könyvkiadóknak, számos könyvet illusztrált, könyvborítót tervezett. Illusztrációi jelennek meg az Utunk, Igaz Szó, Új Élet hasábjain; díszlettervezői munkát is végzett. ALBERT LÁSZLÓ festőművész (szül. Petrilla, 1926). Egy ideig mint bőrdíszműves dolgozott, majd 1955-ben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőműv. Intézetben végzett. Első jelentkezése: kolozsvári tartományi tárlat, 1954-ben. 1958 óta részt vesz a marosvásárhelyi tartományi megyei kiállításokon. Volt egyéni kiállítása Nagykenden, Udvarfalván, F.m.: Fakitermelés (1959, freskó a kovásznál művelődési otthonban); Márciusi hó, Havas eső, Lépcsőház, Reggeli fény, Vihar előtt, Tengeri hal stb. Irod.: Katona Szabó István: Kovásznál freskók. U. É. 1960/17. sz., p.i.: Kiállítás üzemekben. U. É. 1962/11. ÁCS ALAJOS színész (szül. Brăila, 1930). Középiskoláit Kolozsváron 1949-ben, a Szentgyörgyi István Szinműv. Főiskolát 1953-ban Kolozsvárt végezte. Első szerepe: Valér (Moliére: Tartuffe) 1952-ben, a kolozsvári ÁJL Magy. Színházban. 1953-56 között a nagybányai Áll. Szính. magyar tagozatának, 1956-tól a szatmári Áll. Magy. Szính. tagja, 1969 óta a szatmári Északi Szính. igazgatója. Főszerepei: Liliomfi (Szigligeti: Liliomfi), Don Cézar de Bazan (Victor Hugo: Ruy Bias), Clyde Griffiths (Dreiser-Bazilevszkij: Amerikai tragédia), Mercutio (Shakespeare: Romeo és Júlia), Petrucchio (Shakespeare: A makrancos hölgy), Pázmány Sándor (Heltai Jenő: A tündérlaki lányok), Csongor (Vörösmarty: Csongor és Tünde), VII. Károly (Jean Anouilh: Pacsirta), I. Bérenger király (Eugen Ionesco: A király halódik) stb. Irod.: Marosi Ildikó: Röpke beszélgetés Ács Alajossal. U. K. 1962. 21. l.: Nyilatkozik Ács Alajos — a szatmári Északi Színház igazgatója. U. É. 1969/17. ÁDÁM JENŐ zeneszerző, karmester, zenepedagógus (MNK). (Szül. Szigetszentmiklós, 1896). A bp.-i Zeneműv. Főisk. végzi 1925-ben, Kodály Zoltán tanítványa, később több évtizeden át munkatársa. 1916-20 orosz hadifogság, a távolkeleti táborokban kórust szervez, 1919-ben Tatarszkban zeneisk. alapit, 1929-59 a bp.-i Zeneműv. Főisk. tanára, zenekar és énekkart vez. Folklorista, népdalgyűjtő, népdalfeldolgozó, minden jelentős ének-és zenekart vez. Magyaro., az északi államokban, Jugoszláviában, Olaszon, Néraetc., Észak- Dél-Amerikában, Kanadában, részt vesz a magyar iskolai énekoktatás átszervezésében, kidolgozza a modern énekoktatás teljes módszertanát, tankönyveket (két teljes sorozat «Énekeskönyv») szerkeszt, számos zeneelméleti cikket, népdaltanulmányt, pedagógiai cikket közöl a rádióban, tv-ben, több évtizeden át népszerűsítő előadásokat tart a zenéről. Kossuth-díjas, érdemes műv. Irod.: Számadó Ernő: Ádám Jenő üdvözlete. U.É. 1969/19. ANGHEL, GHEORGHE D. szobrászmöv. (szül. Turnu Severin, 1904, megh. 1966). A büki Szépműv. Főisk. tanult Paciurea tanítványaként, majd Párizsba megy, ahol 1924-37 között tartózkodik. Itt egy ideig a Szépm. Főisk. látogatja, s Brâncuși műtermében is jár. Első jelentős munkáját, a román származású Jean Yonell színész mellszobrát, a Comédie Francaise előcsarnokában helyezték el (1929). 1935-ben Párizsban állít ki először. 1937-ben hazatér, 1943-ban első egyéni kiállítása a buc.-i Szerkeszti Katona Szabó István Dalles-teremben. George Enescuról készült mellszobrát az Athenaeum parkjában, Eminescut ábrázoló monumentális szobrát Botoşaniban, Emil Racoviţa mellszobrát a franciao.-i Bagnoles-Sur-Mer-i óceanográfiai állomáson helyezték el. Munkáit a Nemzeti Galéria, a buk.-i Sima Múz., a craiovai Áll. Műv. Múz., a szebeni Bruckenthal Múz. őrzi. A művészet érdemes mestere (1959), a Nép művésze (1966). Megmintázta a román szellemi élet olyan jelentős alakjait mint Balcescu, Luchian, Ion Andreescu, Pallady. F.m.: A költő halála, Anyaság (két változat), Zene, Béke, Győzelem. Irod.: Dimény István: Klaszszikus szobrok klasszikusokról. U. É. 1966/3. Petru Comarnescu: Gh.D. Anghel. Meridiane kiad. Bük. 1966. ANTONIU, COSTACHE színművész (szül. Togănaşi, 1900). A iaşi-i Konzervatórium színházi szakán végzett, ahol State Dragomir volt a tanára. Mihail Sadoveanu mint főiskolai hallgatót szerződtette a iaşi-i Nemzeti Színházhoz, majd a craiovai Nemzeti Színházban s 1920-ban ismét a iaşi-i Nemzeti Színházban játszik. Első emlékezetes szerepe: Nae Ipingescu (Caragiale: Viharos éjszaka), ezzel kezdte meg a nagysikerű Caragiale-szerepek sorát, melyek egész színészi pályafutásán végigkísérik. 1939-től a bukaresti Nemzeti Színház I., az „Astra“ színészképző iskola tanára. Jelenleg a bukaresti I.L. Caragiale Szính. és Filmmilv. Int. tanára és rektora, Románia SzK népművésze, háromszoros állami díjas, az ATM elnöke. A román realista színjátszás egyik legjelentősebb művésze. F. sz.: Kótyagos polgár (Caragiale: Elveszett levél),Iancu(Mircea Ştefănescu: Acolo... departe), A pap (O. Wilde: Bunbury), Schilt (M. Sorbul: A vörös szenvedély), Ványa bácsi (Csehov: Ványa bácsi), Prozorov (Csehov: Három nővér), Andronic professzor (M. Sebastian: Lapzárta előtt), Udrea (M. Sebastian: Névtelen csillag), Nicola (Ivan Franko: Ellopott boldogság), Spirache (T. Muşatescu: Titanic keringő) stb. Jelentősebb filmszerepek: Darclée, Táviratok, Elveszett levél írod.: Beteljesült álmok. Négy színész nyilatkozik. Műv. 1959/7. Új román filmek 1960-ban. Ü.É. 1960/1. Horváth István: Új román film. Darclée. U É. 1960/23. Al. Popovici: Costache Antoniu. Meridiane kiad. Bük. 1964. Cheorghe Anghil Cantache Abimile