Új Élet, 1970 (12. évfolyam, 1-24. szám)

1970-10-25 / 20. szám

JEGYZETEK h/m­eggyilkolta-e vagy sem? Már­­mint a világ egyik leggazda­gabb embere, Sztavrosz Niarkosz görög hajómágnás eltette-e láb alól „a világ legboldogabb asszonyát“, azaz hites feleségét? A botrány alaposan megbolygatta a milliár­dosok szűk körének amúgy sem csöndes vizeit. A dolog úgy kezdődött, hogy az Athéntól délkeletre fekvő Szpet­­szopula szigeten — a sziget termé­szetesen Niarkosz magántulajdona — váratlanul meghalt a milliárdos felesége. Az orvos megállapította, hogy az asszony 25 tablettát vett be egy nagyon erős altatóból (Seconal­­nak hívják) — ez az adag pedig vitathatatlanul halálos. Tehát ön­­gyilkosság történt, amit később egy hat orvosból álló, hivatalos bizottság is elfogadott. Ezzel az ügy elteme­­tődött volna, ha Falutisz pireuszi államügyész augusztus 21-én nem vá­dolta volna meg a 61 éves Niarkoszt Dános Miklós Szélmalomharc ? „halált okozó, súlyos testi sér­téssel". Az orvosi jelentésben ugyanis utalás volt arra, hogy az asszony nyakán, mellkasán, hasán külsérelmi nyomokat találtak. Tény, hogy az asszony hirtelen meghalt. Az is tény, hogy a viharos szerelmi életet élő milliárdos Eugenie-vel éppúgy, mint előző feleségeivel (kettő volt) állandóan civakodott, s a házastársak között egyre szélesedett a szakadék Egyes újságok arról is tudni vélnek hogy Niarkosz feleségével mit sem törődve, a szigetre hozta ifjú szerető­jét, egy csinos fotomodellt. Mindez ar­ra engedne következtetni, hogy az asz­­szony valóban öngyilkos lett, és Niarkosznak nincs közvetlen köze halálához. Egyes lapok viszont azt feszegetik, hogy a családi vagyon tekintélyes része Eugenie nevén volt — és ezzel most, halála után, Ni­arkosz rendelkezhetik. De a bonyolult — és a milliárdos körök erkölcsét közelről megvilágító — ügy politikai háttere sem érdek­telen. Közismertek Niarkosz na­gyon szoros kapcsolatai a görög reak­ciós körökkel, amelyeket nehéz mil­liókkal támogat. Éppen ezért szélma­lomharcnak tűnik az ügyészi vádeme­lés. De ha el is ejtik majd a vádat, — egy most érkezett jelentés szerint el is ejtették —, maga az, hogy megzavarták a görög milliárdos „köreit", lehetővé tette, hogy a széles közvélemény némi betekintést nyerjen a mai Krőzusok vad er­kölcseibe. JEGYZETEK 20 MAHARADZSÁK VÉGNAPJAI H­a manapság fényes rttaharad­­zsatemetés vagy lakodalmas menet tűnik föl valamelyik indiai nagyváros utcáin, s a lapok hírt adnak arról, hogy kik vettek részt a társadalmi eseményen, India lakói felteszik a kérdést: vajon meddig még? A keleti mesevilág (mármint az egykori uralkodók szempontjából) talán legutolsó képviselőinek fé­nyes életmódja ugyanis végnapjait éli. Halálra ítélte a demokrati­zálódás és az egyenlőség felé haladó India népe. S ha ezt valaki talán nem hin­né el, bizonyítékul elegendő csupán egyetlen, tréfának is beillő tényt­­említeni: az utolsó indiai maharad­zsák jogaik megvédésére valami­lyen szakszervezet-feleségbe tömö­rültek. A­mikor az angolszászok és a ** franciák elűzték a portugálo­kat Elő-Indiából, a hatalmas országot — apróbb vagy nagyobb hercegségekben, királyságokban uralkodói jogokat gyakorolva — néhány száz maharadzsa tartotta birtokában. Az európai hódítók az oszd meg és uralkodj kitűnően bevált elvét használták fel az óriási ország teljes gyarmatosítására, egy­más ellen uszítva a maharadzsákat fő közben egymás ellen is küzdve. Amikor azonban a franciákat ki­szorította a brit oroszlán, kiderült, hogy könnyebb volt meghódítani, mint megőrizni Indiát. Az angol diplomácia feltalálta magát: meg­hagyta a maharadzsákat minden előjogukkal együtt (feltéve ha ezek nem sértik a brit korona érdekeit), s rájuk támaszkodva konszolidálta uralmát. Ilyenformán a maharadzsák to­vábbra is középkori kényúrként élhettek, megmaradtak csodálatos palotáikban és illúzióikban, újabb kastélyokat, palotákat, elefántis­­tállókat építhettek, sőt hiúságukat újabb és újab­b címekkel, rangok­kal legyezgették. Ők meg cserében elismerték az angol fennhatósá­got. A huszadik század függetlenségi küzdelmei a legkevésbé sem a ma­haradzsák vezetése alatt folytak le, s vajmi kevés részük volt az önálló India megalapításában, ők továbbra is az angol fennhatóságot kívánták, amely nem fenyegette vagyonukat, s lehetővé tette szá­mukra, hogy fiaikat Oxfordba vagy Cambridge-be küldjék tanulni. Amikor 1947-ben kikiáltották India függetlenségét, 551 maharad­zsa önként lemondott hatalmáról, és formálisan az új államra ruházta azt. Persze nem ingyen. Az új indiai alkotmány ugyanis úgy in­tézkedett, hogy évi ellátmányt, apanázst kapnak az államtól, attól függően, hogy mekkora volt az országuk. A legmagasabb juttatás 5 millió rúpia, a legalacsonyabb 192 rúpia volt. A különbség abból származott, hogy egyes államok akkorák, mint országunk területé­nek másfélszerese, mások meg alig nagyobbak egy futballpályánál. Ezenkívül a maharadzsák a fiatal indiai államtól biztosítékot kap­tak arra, hogy megtarthatják né­hány ősi előjogukat. Saját palotá­ikban lakhattak, megmaradtak parkjaik, vagyont érő kocsijaik, elefántistállóik, vadászati joguk, erdeik, saját zászlójuk lenghetett a kastély ormán. Emellett adóked­vezmények, ingyen villamosáram- és vízszolgáltatás stb. illette meg­ őket. E­gyszóval az indiai kormány a­­­ huszadik században ugyanaz­zal nyerte meg magának a maha­radzsák jóindulatát, mint a tizen­kilencedik században az angolok: minden — jobbára csak külsősé­gekben mutatkozó — jogukat meghagyta. És erre politikailag szükség is volt, ugyanis a maha­radzsák szava még mindig tekin­télyes súllyal esik latba az ország életében. Képviselőik vannak pél­dául a parlamentben. De a maha­radzsák hallgattak. A gazdagabbak továbbra is tigrisvadászatokat ren­deztek, belebonyolódtak a hihetet­lenül kusza etikettbe, istenként tiszteltették magukat szolgáikkal, néha átruccantak Európába, s le­foglaltak egy-egy emeletet a rivi­­érai luxusszállókban. A szegényeb­bek, a szerényebb járadékot élvezők szállót rendeztek be kastélyaikban, vadászatokat szerveztek Indiába látogató gazdag turistákn­ak, végső esetben alkalmazást vállaltak. Ez a viszonylag „békés együtt­élés" azonban csak 1967-ig tar­tott ; a hatalomra került Kosigresz­­szus Párt ugyanis nem rejtette véka alá szándékát, hogy egyszer s mindenkorra meg akarja szün­tetni a maharadzsák összes elő­jogait. Ha esküvőn vagy temetésen felvonulnak

Next