Új Élet, 1982 (24. évfolyam, 1-24. szám)

1982-09-10 / 17. szám

ÚJ SZÍNHÁZI ÉVAD ELŐTT M­a­rosvásárhel­yen K­ol­ozsvá­r-N­a­pocs­a — Mit várhatunk az új évadtól? — kérdezem Kincses Elemér rendezőtől, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatójától. Íme a válasz: — Színházunk 1982—83-as műsorter­vét a következőképpen terveztük: a ro­mán tagozaton Mircea Marin: Szerel­mi történet, Gheorghe Ciprian és B. P. Haşdeu egy-egy darabját, Hochhut­­i aszisztraté és a NATO, valamint Shakespeare: Hamlet című művét lár­­t­­a a közönség, a Kisteremben pe­dig Anatolij Ghelman: Négyszemközt és Radu Iftimovici: Egy élet című kamaradarabjait. A Hamletet Nicolae Scarlat rendezi. Szerintem ennek a játékrendnek a fő attrakciója ter­mészetesen a Hamlet lesz — feltéve, hogy a címszereplő is fel tud nőni a szerephez. — És ki alakítja majd Ham­letet? — Erre még nem tudok válaszolni. — A magyar tagozaton mit láthatunk majd. — Nyitunk Romulus Guga: Egy öngyil­kos világa című színművével, melyet Bajor Andor fordított magyarra. Tudor Popescu Egyenes adás című darabja szintén a legfrissebb hazai drámater­mésből. Majd bemutatjuk Büchner: Leonce és Léna, Brecht: Koldusopera és Moliére: Úrhatnám polgár című darabját A Kisteremben Kocsis István A megkoszorúzott című monodrámá­ját mutatjuk be (Székely Anna előadá­sában). Ugyanitt kerül sor Tompa Z. Mihály Csendes estéjének előadására. Színes, jó évadnak ígérkezik az idei. Nagy öröm számunkra, hogy Tompa Gábor újra rendez a marosvásár­helyi színházban, s egyben Büchner is belekerül a játékrendünkbe. Nagy szeretettel és várakozással fogadjuk. És reméljük, a Hunyadi András rendez­te Úrhatnám polgárral azt is bebizo­nyítjuk, milyen csodálatos Moliére-szí­­nészei vannak a vásárhelyi együttes­nek. Sajnos, Harag Györgyöt évadról évadra hiába várjuk, az utóbbi időben nem tudott időt szakítani számunkra, de újra csak ismételjük: a színház veze­tősége s az egész társulat mindig vár­ja Harag Györgyöt, bármikor kíván rendezni nálunk. M.I. A kolozsvári Állami Magyar Operá­ban valamikor 1980 tavaszán kezdődött el az a folyamat, amely az előadások (és a játékrend) színvonalának minő­­ségi javulását eredményezte. Nem ke­vés és nem kis jelentőségű problémá­val kellett szembenéznie az intézmény művészi vezetőségének, melynek élé­re ideiglenesen megbízott igazgató­ként Sigmond István került. A reper­toár zilált állapota, a szólistagárda «foghíjas» összetétele, a rutinba ful­ladt poros, gyakran műkedvelő szín­vonalon mozgó operettelőadások je­lentették azokat a nehézségeket, ame­lyek miatt sokan kételkedni kezdtek: vajon képes-e az operaház az elvárá­soknak és nemes hagyományainak megfelelően folytatni a közönség a­­nyanyelven történő zenei nevelését? És mégis, már az 1981—82-es évadban olyan művek jelentek meg a játékrend­ben, amilyenekkel az utolsó tíz évben csak elvétve találkoztunk. Pedig tavaly ősszel újabb nehézséggel kellett szem­benéznie az intézménynek: a fényorgo­na szerelési munkáinak elhúzódása miatt az új évadot a tervezettnél jóval később, valamikor december elején tudták csak saját otthonukban megkez­deni. De a társulat nem töltötte hiába­valóan az időt, 1981. december 15-én már Mozart Varázsfuvolájának tap­solhattunk., 1982. március 18-án, orszá­gos bemutató keretében hazai alko­tást, az immár házi szerzőnek számító Háry Béla Farsang című musicaljét láthatta-hallhatta a közönség, hogy a bemutatók sorát 1982. május 27-én a nagy sikerű Kodály-emlékműsor zár­ja. Természetszerűen vetődik fel a kér­dés: hogyan tovább? Nos, ebben a vo­natkozásban, noha még csak a tervek (és gondok) körvonalazódtak, annyit máris elmondhatunk, hogy az 1982— 83-as évad első operabemutatója Puccini Manon Lescaut-ja lesz. A próbák már javában folynak. A tervek között szerepel még egy hazai mű, három egyfelvonásos balett és Ábra­hám Pál Hawaii rózsája című operett­jének színpadra állítása. Akár «önkén­tes munkának» is tekinthető vállalás keretében a társulat tervbe vette a Lammermoori Lucia című Donizetti­­opera betanulását és színrevitelét De talán az eddig elmondottaknál is nagyobb jelentőségű az a kezdemé­nyezés, amit a művészeti vezetőség még a tavalyi évad során iktatott mun­kaprogramjába: a játékrenden szerep­lő művek (operák, operettek, táncjáté­kok) különböző szerepeinek tehetsé­ges fiatal énekesekkel, illetve táncosok­kal való lefedezése. Aki figyelemmel kísérte operaházunk mindennapi éle­tét, tudja, hogy fennállása óta talán még sohasem követték egymást olyan iramban a jelentősebbnél jelentősebb debütálások, mint éppen az elmúlt évadban. Olyan eseményszámba me­nő kezdeményezés ez, amit nemcsak lehet, de kell is folytatni. Meggyőző­désünk, hogy a most kezdődő évad ebből a szempontból is méltó lesz az előzőhöz. F.L Kincses Elemér A Szamos-parti színház épülete PAPP KATIN­KA Gyermekként kezdett énekórára jár­ni Kolozsvárt Farkas Ödönhöz, a ze­nekonzervatórium jeles tanárához. Ké­sőbb a felső lányiskola rendezvényein, valamint különböző jótékony célú mű­kedvelő előadásokon énekelt és tán­colt Egyéni varázsának, tehetségének köszönhetően gyorsan belopta magát a közönség szívébe. Egyre többet egy­re sűrűbben beszéltek róla. 1912-ben Janovics Jenő is elment az egyik ren­dezvényre, hogy megnézze azt a kis­lányt akinek színpadra termettségét annyian dicsérték. A jó szemű Jano­vics, ahogy meglátta, tudta: kivételes tehetségre talált Előadás után beko­pogott a kislány öltözőjébe, és meg­kérdezte, eljátszaná-e a Cigányszere­lemben Jolán szerepét Papp Katinka gondolkodás nélkül igent mondott. Nem sejtette, hogy válaszával milyen nagy vihart fog kavarni tisztes polgári életet élő családja körében. Rövid né­hány hét múlva már Ihász Aladár olda­lán énekelte a színkör színpadán a jól ismert kettőst «Édes vagy te angya­lom, mint a sósperec....» Papp Katinka 1913. május 1-től kapott működési engedélyt az Országos Szí­nész Egyesülettől, azzal a záradékkal, hogy a gyakorlati év leteltével — amikor is igazolnia kellett hogy az időt mun­kával töltötte —, vizsga nélkül véglege­sítik. Amikor a működési engedélyt megkapta, mindössze tizenhat éves volt! A gyakorlati év végére fényes ragyo­gású operettcsillag futott fel Kolozsvár művészi életének egére. Rajongott érte a közönség, elragadtatással szóltak róla a kritikusok, a vele egykorú lányok pedig arról ábrándoztak, hogy egyszer őket is akkora szerencse éri majd, mint kis barátnőjüket Kevesen gondol­tak arra, hogy ehhez bizony tehetség is kell. Papp Katinka sokoldalúságát (ami elengedhetetlen követelmény volt a­­zokban az időkben) mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a szubrett-alakítá­­soknál jóval igényesebb feladatok meg­oldására is képes volt. Az első világ­háború idején színpadra vitt Az ember tragédiája szereposztásának tanúsága szerint Szakács Andor (Lucifer), Nagy Adorján (Ádám), Hettyei Aranka (Éva), Poór Lili (Hippia), Ihász Aladár (Ca­tullus) és Dezséri Gyula (Péter apos­tol, illetve Pátriárka) mellett Papp Ka­tinka Kimon szerepét játszotta. És ez pusztán utalás prózai szerepeire, ame­lyekben éppen olyan jól megállta he­lyét mint az operettekben vagy nép­színművekben. Nem sokkal azután, hogy a pályán befutott, felfigyeltek rá a filmesek is. Nemcsak Kolozsváron, ahol nyolc, Ja­novics Jenő által készített film vezető szerepét játszotta, hanem Budapesten is. A hadtestparancsnok című film­­vígjátékban, amit Mérey Adolf rende­zett 1916-ban, a férfi főszerepet Csor­­tos Gyula, a két női szerepet két ko­lozsvári színésznő, Laczkó Aranka és Papp Katinka alakította, összesen hét évet töltött a kolozs­vári társulatnál, aztán.... férjhez ment. Az üstökösként induló, de egy állócsil­lag fényében tündöklő művészpálya ezzel véget ért Házasságának első éveiben még haza-hazalátogatott, hogy vendégként fellépjen az őt dédelgetve szerető kolozsvári közönség előtt. De ezek csak olyan reflexszerű rezdülések voltak. Nem tartottak sokáig. A szín­ház világa kegyetlen, a letűnő tehetsé­gek helyébe gyorsan új ígéretek lép­nek, mert a függönynek mindén este fel kell gördülnie Papp Katinka ennek ellenére olyan egyénisége volt a ko­lozsvári zenés színpadnak, akinek rö­vid művészi pályafutását kár volna elfelejteni. FEHÉRVÁRI LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék