Új Élet, 1945. május (1. évfolyam, 83-95. szám)

1945-05-01 / 83. szám

Éljen az első szabad május ! ötvenkilenc évvel ezelőtt vonult ki­­ először a munkásság május elsején, hogy megvédje jogait, hogy harcoljon a reak­ció ellen, a szabadságért. Május elsejének napja az amerikai munkásság harcaiban született meg. A nyolcórás munkabérért, emberi bánásmódért, jobb megélhetésért indított harcot az amerikai Munkásszin-­­dikátusi Szövetség 1884-ben Chi­cagóban­­ megtartott kongresszusa. A munkaadók íyálásai éppen rosszabb munkaviszonyokat k­ényszerítettek a munkásságra. Ekkor­­ határozták el a munkások, hogy moz­gósítják tömegeiket és egy általános sztrájkot szerveztek. 1886 május 1-én Csak Chikagóban 600.000 munkás lépett sztrájkba és szerte az Egyesült Államok majd minden gyárában, üzemében leál­­lott a munka. A reakció sem maradt tét­len. Belelövetett a fegyvertelen tüntetők­be, a rendőrség provokatőrjei bombame­rényletet rendeztek és a megtorlás min­­den eszközét felhasználták a munkásság harcának elnyomására.­­ A munkásság harca nem gyengült meg, még szorosabb­ra zárta sorait és 1888-ban az Amerikai Föderáció Sant-Louisban megtartott kon­gresszusa kimondta, hogy az amerikai munkásság ezentúl minden május elsején tömegtüntetésekkel fogja kifejezni szoli­daritását a chikagói munkásság hősies harcával szemben. Egy évvel később, 1889 júliusában, Párisban megtartott II. In­­ternacionálé kongresszusa pedig május 1-et a munkásság nemzetközi összetartá­sának napjává kiáltotta ki. A chikagói munkásság nyolcórás munkanapért, a jobb megélhetésért indított harcából, a munkásosztály nemzetközi szolidaritásá­­nak harci napja és ennek kifejezője a május elsejei széles munkástömegek moz­gósítása s demokráciáért, a haladásért, a jobb élet és munkalehetőségekért, a reakció elnyomása ellen. Azóta sok idő telt el, de a történe­lem megmutatta, hogy a munkásság sze­repe valóban az, hogy zászlóvivője le­gyen a haladásnak, ugyanakkor, amikor saját gazdasági érdekeiért harcol. Ha a fasizmus sok országban meg is bontotta a munkásság sorait, a Szovjetunió pél­dája és a Vörös Hadsereg felszabadító háborúja, az elnyomott népek szabadság­­harca és a kommunista pártok önfelál­dozó küzdelme ismét a történelmi folya­mat élére állította a munkásságot. A munkásság feladata vezetni a fasiszta­­ellenes harcot, harcolni saját soraiban a fasizmus és a sovinizmus ellen, biztosítani gazdasági érdekeit, fokozni a termelést a háború gyors befejezéséért, megterem­teni a munkásság és parasztság szövet­ségét, elsősorban a parasztság támogatá­sával a földért és a termés emeléséért folyó harcban, így mozgósítja a munkás­­­ság közös harcra az ország demokrata erőit, az ország demokráciájának meg­erősítéséért, az itt élő népek békés együttélésének megvalósításáért, az or­szág függetlenségének biztosításáért. Május 1-e a számvetés napja. Meg kell állapítanunk, mennyiben tettünk eleget történelmi feladatainknak és mik azok a módszerek, melyekkel a jövőben ezeknek a feladatoknak a megoldását elősegítjük. A romániai munkásság má­jus 1-én a Munkás Egységfront megalakítását is ün­nepli s tudjuk, hogy ez az egységfront előzte meg a romániai népek felszaba­dulását, a romániai demokrata erők össz­pontosítását s mindazokat az eredménye­ket, melyeket eddig elértünk. Legfőbb és legszentebb feladatunk tehát a mun­­kásegység megőrzése. Azt hiszem, nin­csen olyan munkás sorainkban, aki ne fordulna jogos haraggal mindazok felé, akik a munkás»•"■rséget meg akarnák bontani. Most, mikor a Vörös Hadsereg írta: BOROS JÁNOS I segítségével az első szabad május elsejét ünnepeljük, tisztán látjuk azt az utat, melyen haladnunk kell, tisztán látjuk kö­telességünket. Harcolni következetesen a sovinizmus ellen, minden nemzetiségű munkás legelsősorban a saját népe sorai­ban, megőrizni a munkásegységet és a demokrata egységet, a Groza kormány támogatásáért és a fasisztaellenes harc állandó fokozásáért, a fasizmus teljes ki­irtásáig, az elnyomás és kizsákmányolás végleges megszüntetéséig. Éljen az első szabad május 1. Románia demokrata népeinek egységes ünnepe! Minket nem lehet legyőzni már Irta: GÁBOR ANDOR Magamnak ezt a dalt, s mindenkinek, Ki néha csügged, mint szegény magam. Lesznek még édes hangok és színek, S fogunk mi még ragyogni boldogan! Megkapjuk még a sorsot és javat, Mi embernek, ha született kijár, Az élőnek lesz élni még sza­r, Nem! minket nem lehet legyőzni már! Mi szenvedünk, mert szörnyen bántanak, Mert ellenünk már minden jó nekik; Véres vassal szivünkön szántanak, Mi szent nekünk, kutyák vetik,­­ Mi nem vagyunk számukra emberek, Számunkra nincsen törvény és határ, övék a jég, az ég, a föld­kerek, De nem lehet minket legyőzni már! Testvér, mondom magamnak és neked. Testvér, ne félj, nagyon sokan vagyunk, Zendítsünk bátorító éneket, Víg gondolatra szikrázzék agyunk, Ha emberben van szép, jó és derék; Mi­ lelkünk az, melyben bimbóra vár: Ha jobb az ember, mint párzó veréb, Bennünket nem lehet legyőzni már. Fakóra festeni a kék eget, Kiszívni föld körül a levegőt, A régre húzni szálló felleget, S használni, mint halotti lepedőt, Tűzhányó méhét vízzel oltani. Bár volna hozzá még­ oly­ nagy pohár, A tengert gyűszüvel kihordani, Nem! nem lehet minket legyőzni már. Nincs rá elég korbács, lánc és kötél, S magunk ellen hiába vétkezünk. Hugunk és nénénk rugóstól vetél, S mi mégis egyre­ csak többen leszünk. Mi sokszor botlunk és sokszor bukunk. A homlokunkat sokszor éri sár, És mégis mind előbbre dong­atunk: Nem! minket nem lehet legyőzni már1 Mi ágra kötve: élünk, mint előbb; Él, kit közülünk trágyadomb temet. S látón haladnak táborunk előtt A gödrükből késsel kivájt szemek. Heréb­en nemzünk harcoló hadat, S köztünk az is, kit börtön rácsa zár. Nincs gát! mi duzzadunk, mint áradat, Nem! minket nem lehet legyőzni már! Magamnak ezt a dalt s mindenkinek, Ki néha sír, mert ásít rá a sír, Mert busitják bús hangok és színek, Mert már kibírhatatlan, mit kibír, Mert csüggedés bocsátna rá ködöt. Amely sűrű és sárga és sivár... Halld ezt a dalt, mely napfénnyel szövött! Nem­ minket nem lehet legyőzni már! Becs. Szolidaritás írta: GYÁRFÁS ENDRE Napról napra kapjuk a híreket az el­fogott nyilasokról. Kisebb és nagyobb banditák vannak közöttük, de olyan tö­megben, ami sokak előtt már meglepe­tés. Lehetetlenség az az állítás, hogy ezeknek nem volt idejük elmenekülni. Nem is ez az igazság. Az igazság az, hogy a hitleri Németország a Magyar­­országi összeomlás után bezárta a nyila­sok előtt kapuit. Anélkül, hogy ezeknek a bérgyilkosoknak sorsa felett sajnálkoz­nánk, megállapíthatjuk, hogy ez a gesz­tus is a fasizmus vadállati lényegét tük­rözi vissza. Ez a rabló szövetség nem ismer egységes célt, csak az egyéni rab­lást és nem ismeri azt az erőt, amit csak az igazságos és magasztos harc ad meg, nem ismeri a szolidaritást. A népeket felszabadító nagy háború a szolidaritásra épül. A gyilkos elnyomás ideje alatt, a szabadságszerető népek egyre nagyobb és nagyobb tömegei is­merték meg az üldözöttek és elnyomot­tak fegyverét, a szolidaritást. Ez a fegy­ver legyőzhetetlen erőt ad és jelent. Ki­­csavarhatatlan, kisajátíthatatlan az igaz­ságért küzdők kezéből. Hatalmas törté­nelmi példák mutatják ennek a fegyver­nek nagyságát. A Szovjetúnió népei, ak­kor, amikor gyerekgyilkosok és falu­­gyújtogatók orvtámadása özönlötte el bé­kés falvaikat, amikor egy emberként áll­tak talpra, harcoltak és dolgoztak hazá­jukért s amikor ennek a harcnak még eredményei is alig mutatkoztak, amikor egyre jobban és jobban szorongatták őket a hitleri banditák, amikor elpusz­tultak városaik és falvaik, kínhalált hal­tak ezreik és mind erősebb visszavonu­lásra kényszerültek, mind nagyobb és nagyobb területet voltak kénytelenek át­engedni a drága anyaföldből, akkor sem csupán magukra gondoltak. Jól emléke­zünk Sztálin akkori beszédeire, melyben a világ szabadságszerető népeit harcra hívta fel és megmondotta, hogy a Vörös Hadsereg nemcsak hazája felszabadításáért harcol, hanem a leigázott népek felszaba­dításáért is s ennek a harcnak az elnyo­mott népek és szabadságszerető népek közös nagy fasiszta-ellenes szabadsághar­cában kell kicsúcsosodnia. Így is történt. Ma már mindenki megérti a szabadság­szerető népek szolidaritásának történe­lemformáló jelentőségét és a Szovjetúnió népeinek példájára együtt harcol a fel­szabadító Vörös Hadsereggel a fasizmus teljes leveréséért. A munkások és parasztok megbontha­tatlan szövetségének nagy állama, a Szov­jetünk így mutatta meg történelmi sze­repét. Ugyanígy ismerhetjük fel a mun­kások és parasztok szövetségének törté­nelmi szerepét a világ minden népe jövő­jének megépítésében. Bizton állítjuk, hogy a világtörténelem nagy könyvének legmeghatóbb oldalai lesznek azok az oldalak, melyeket a ne­mes gondolkozású emberek szolidaritásá­nak megörökítésére szentelnek. Az orosz, a szerb, a francia és a többi leigázott né­pek partizán harcában százak pusztultak ki a halált, százak nézték el gyermekeik meggyilkoását s nagyon ritkán akadt olyan áruló, aki a partizánok rejtek­­­­helyére vezette volna a népgyilkos hitle­­­­rista banditákat. A szolidaritás győzött a tankokkal és a gépfegyverekkel szem­ben. A népek harcában élen haladó Kom­munista Párt volt az, mely ezt a fegyvert tudatosan adta a szabadságért küzdő em­beriség kezébe. A Kommunista Párt föld­alatti harcának kemény küzdelmekkel teli történetét dicsőségesen világítja meg a szolidaritás ezer meg ezer példája. Hány hőst termetett el a munkásmozgalom, akik mind mártírhalált haltak pribékjeik keze között, mert a harcnak egyetlen mozzanatát, egyetlen nevét, vagy más adatát nem akarták elárulni. Aki ezeket a hőstetteket ismeri, aki ismeri a névte­len hősök sorát, parasztokat, munkáso­kat, ifjakat és a nép harcát megértő pol­gárokat, akik percenként kockáztatták életüket és szolidaritást vállaltak a felsza­badító harccal, aki ezeket mind ismeri, az kettőzött undorral fordul el a most el­fogott, hurokra került fasiszta banditák­tól, akiknek szájából ömlik a szó, hogy tetteiket egymásra kenjék. De nem is lehet náluk szolidaritásról beszélni. A szolidaritás fegyvere csak azoké lehet, akik az igazságért harcol­nak. Ez teremtette meg a munkásság egységét, a szabadságszerető népek kö­zös harci­ platformját az igazságért, sza­badságért, a közös nagy jövőért

Next