Új Élet, 1945. május (1. évfolyam, 83-95. szám)
1945-05-01 / 83. szám
Éljen az első szabad május ! ötvenkilenc évvel ezelőtt vonult ki először a munkásság május elsején, hogy megvédje jogait, hogy harcoljon a reakció ellen, a szabadságért. Május elsejének napja az amerikai munkásság harcaiban született meg. A nyolcórás munkabérért, emberi bánásmódért, jobb megélhetésért indított harcot az amerikai Munkásszin-dikátusi Szövetség 1884-ben Chicagóban megtartott kongresszusa. A munkaadók íyálásai éppen rosszabb munkaviszonyokat kényszerítettek a munkásságra. Ekkor határozták el a munkások, hogy mozgósítják tömegeiket és egy általános sztrájkot szerveztek. 1886 május 1-én Csak Chikagóban 600.000 munkás lépett sztrájkba és szerte az Egyesült Államok majd minden gyárában, üzemében leállott a munka. A reakció sem maradt tétlen. Belelövetett a fegyvertelen tüntetőkbe, a rendőrség provokatőrjei bombamerényletet rendeztek és a megtorlás minden eszközét felhasználták a munkásság harcának elnyomására. A munkásság harca nem gyengült meg, még szorosabbra zárta sorait és 1888-ban az Amerikai Föderáció Sant-Louisban megtartott kongresszusa kimondta, hogy az amerikai munkásság ezentúl minden május elsején tömegtüntetésekkel fogja kifejezni szolidaritását a chikagói munkásság hősies harcával szemben. Egy évvel később, 1889 júliusában, Párisban megtartott II. Internacionálé kongresszusa pedig május 1-et a munkásság nemzetközi összetartásának napjává kiáltotta ki. A chikagói munkásság nyolcórás munkanapért, a jobb megélhetésért indított harcából, a munkásosztály nemzetközi szolidaritásának harci napja és ennek kifejezője a május elsejei széles munkástömegek mozgósítása s demokráciáért, a haladásért, a jobb élet és munkalehetőségekért, a reakció elnyomása ellen. Azóta sok idő telt el, de a történelem megmutatta, hogy a munkásság szerepe valóban az, hogy zászlóvivője legyen a haladásnak, ugyanakkor, amikor saját gazdasági érdekeiért harcol. Ha a fasizmus sok országban meg is bontotta a munkásság sorait, a Szovjetunió példája és a Vörös Hadsereg felszabadító háborúja, az elnyomott népek szabadságharca és a kommunista pártok önfeláldozó küzdelme ismét a történelmi folyamat élére állította a munkásságot. A munkásság feladata vezetni a fasisztaellenes harcot, harcolni saját soraiban a fasizmus és a sovinizmus ellen, biztosítani gazdasági érdekeit, fokozni a termelést a háború gyors befejezéséért, megteremteni a munkásság és parasztság szövetségét, elsősorban a parasztság támogatásával a földért és a termés emeléséért folyó harcban, így mozgósítja a munkásság közös harcra az ország demokrata erőit, az ország demokráciájának megerősítéséért, az itt élő népek békés együttélésének megvalósításáért, az ország függetlenségének biztosításáért. Május 1-e a számvetés napja. Meg kell állapítanunk, mennyiben tettünk eleget történelmi feladatainknak és mik azok a módszerek, melyekkel a jövőben ezeknek a feladatoknak a megoldását elősegítjük. A romániai munkásság május 1-én a Munkás Egységfront megalakítását is ünnepli s tudjuk, hogy ez az egységfront előzte meg a romániai népek felszabadulását, a romániai demokrata erők összpontosítását s mindazokat az eredményeket, melyeket eddig elértünk. Legfőbb és legszentebb feladatunk tehát a munkásegység megőrzése. Azt hiszem, nincsen olyan munkás sorainkban, aki ne fordulna jogos haraggal mindazok felé, akik a munkás»•"■rséget meg akarnák bontani. Most, mikor a Vörös Hadsereg írta: BOROS JÁNOS I segítségével az első szabad május elsejét ünnepeljük, tisztán látjuk azt az utat, melyen haladnunk kell, tisztán látjuk kötelességünket. Harcolni következetesen a sovinizmus ellen, minden nemzetiségű munkás legelsősorban a saját népe soraiban, megőrizni a munkásegységet és a demokrata egységet, a Groza kormány támogatásáért és a fasisztaellenes harc állandó fokozásáért, a fasizmus teljes kiirtásáig, az elnyomás és kizsákmányolás végleges megszüntetéséig. Éljen az első szabad május 1. Románia demokrata népeinek egységes ünnepe! Minket nem lehet legyőzni már Irta: GÁBOR ANDOR Magamnak ezt a dalt, s mindenkinek, Ki néha csügged, mint szegény magam. Lesznek még édes hangok és színek, S fogunk mi még ragyogni boldogan! Megkapjuk még a sorsot és javat, Mi embernek, ha született kijár, Az élőnek lesz élni még szar, Nem! minket nem lehet legyőzni már! Mi szenvedünk, mert szörnyen bántanak, Mert ellenünk már minden jó nekik; Véres vassal szivünkön szántanak, Mi szent nekünk, kutyák vetik, Mi nem vagyunk számukra emberek, Számunkra nincsen törvény és határ, övék a jég, az ég, a földkerek, De nem lehet minket legyőzni már! Testvér, mondom magamnak és neked. Testvér, ne félj, nagyon sokan vagyunk, Zendítsünk bátorító éneket, Víg gondolatra szikrázzék agyunk, Ha emberben van szép, jó és derék; Mi lelkünk az, melyben bimbóra vár: Ha jobb az ember, mint párzó veréb, Bennünket nem lehet legyőzni már. Fakóra festeni a kék eget, Kiszívni föld körül a levegőt, A régre húzni szálló felleget, S használni, mint halotti lepedőt, Tűzhányó méhét vízzel oltani. Bár volna hozzá még oly nagy pohár, A tengert gyűszüvel kihordani, Nem! nem lehet minket legyőzni már. Nincs rá elég korbács, lánc és kötél, S magunk ellen hiába vétkezünk. Hugunk és nénénk rugóstól vetél, S mi mégis egyre csak többen leszünk. Mi sokszor botlunk és sokszor bukunk. A homlokunkat sokszor éri sár, És mégis mind előbbre dongatunk: Nem! minket nem lehet legyőzni már1 Mi ágra kötve: élünk, mint előbb; Él, kit közülünk trágyadomb temet. S látón haladnak táborunk előtt A gödrükből késsel kivájt szemek. Herében nemzünk harcoló hadat, S köztünk az is, kit börtön rácsa zár. Nincs gát! mi duzzadunk, mint áradat, Nem! minket nem lehet legyőzni már! Magamnak ezt a dalt s mindenkinek, Ki néha sír, mert ásít rá a sír, Mert busitják bús hangok és színek, Mert már kibírhatatlan, mit kibír, Mert csüggedés bocsátna rá ködöt. Amely sűrű és sárga és sivár... Halld ezt a dalt, mely napfénnyel szövött! Nem minket nem lehet legyőzni már! Becs. Szolidaritás írta: GYÁRFÁS ENDRE Napról napra kapjuk a híreket az elfogott nyilasokról. Kisebb és nagyobb banditák vannak közöttük, de olyan tömegben, ami sokak előtt már meglepetés. Lehetetlenség az az állítás, hogy ezeknek nem volt idejük elmenekülni. Nem is ez az igazság. Az igazság az, hogy a hitleri Németország a Magyarországi összeomlás után bezárta a nyilasok előtt kapuit. Anélkül, hogy ezeknek a bérgyilkosoknak sorsa felett sajnálkoznánk, megállapíthatjuk, hogy ez a gesztus is a fasizmus vadállati lényegét tükrözi vissza. Ez a rabló szövetség nem ismer egységes célt, csak az egyéni rablást és nem ismeri azt az erőt, amit csak az igazságos és magasztos harc ad meg, nem ismeri a szolidaritást. A népeket felszabadító nagy háború a szolidaritásra épül. A gyilkos elnyomás ideje alatt, a szabadságszerető népek egyre nagyobb és nagyobb tömegei ismerték meg az üldözöttek és elnyomottak fegyverét, a szolidaritást. Ez a fegyver legyőzhetetlen erőt ad és jelent. Kicsavarhatatlan, kisajátíthatatlan az igazságért küzdők kezéből. Hatalmas történelmi példák mutatják ennek a fegyvernek nagyságát. A Szovjetúnió népei, akkor, amikor gyerekgyilkosok és falugyújtogatók orvtámadása özönlötte el békés falvaikat, amikor egy emberként álltak talpra, harcoltak és dolgoztak hazájukért s amikor ennek a harcnak még eredményei is alig mutatkoztak, amikor egyre jobban és jobban szorongatták őket a hitleri banditák, amikor elpusztultak városaik és falvaik, kínhalált haltak ezreik és mind erősebb visszavonulásra kényszerültek, mind nagyobb és nagyobb területet voltak kénytelenek átengedni a drága anyaföldből, akkor sem csupán magukra gondoltak. Jól emlékezünk Sztálin akkori beszédeire, melyben a világ szabadságszerető népeit harcra hívta fel és megmondotta, hogy a Vörös Hadsereg nemcsak hazája felszabadításáért harcol, hanem a leigázott népek felszabadításáért is s ennek a harcnak az elnyomott népek és szabadságszerető népek közös nagy fasiszta-ellenes szabadságharcában kell kicsúcsosodnia. Így is történt. Ma már mindenki megérti a szabadságszerető népek szolidaritásának történelemformáló jelentőségét és a Szovjetúnió népeinek példájára együtt harcol a felszabadító Vörös Hadsereggel a fasizmus teljes leveréséért. A munkások és parasztok megbonthatatlan szövetségének nagy állama, a Szovjetünk így mutatta meg történelmi szerepét. Ugyanígy ismerhetjük fel a munkások és parasztok szövetségének történelmi szerepét a világ minden népe jövőjének megépítésében. Bizton állítjuk, hogy a világtörténelem nagy könyvének legmeghatóbb oldalai lesznek azok az oldalak, melyeket a nemes gondolkozású emberek szolidaritásának megörökítésére szentelnek. Az orosz, a szerb, a francia és a többi leigázott népek partizán harcában százak pusztultak ki a halált, százak nézték el gyermekeik meggyilkoását s nagyon ritkán akadt olyan áruló, aki a partizánok rejtekhelyére vezette volna a népgyilkos hitlerista banditákat. A szolidaritás győzött a tankokkal és a gépfegyverekkel szemben. A népek harcában élen haladó Kommunista Párt volt az, mely ezt a fegyvert tudatosan adta a szabadságért küzdő emberiség kezébe. A Kommunista Párt földalatti harcának kemény küzdelmekkel teli történetét dicsőségesen világítja meg a szolidaritás ezer meg ezer példája. Hány hőst termetett el a munkásmozgalom, akik mind mártírhalált haltak pribékjeik keze között, mert a harcnak egyetlen mozzanatát, egyetlen nevét, vagy más adatát nem akarták elárulni. Aki ezeket a hőstetteket ismeri, aki ismeri a névtelen hősök sorát, parasztokat, munkásokat, ifjakat és a nép harcát megértő polgárokat, akik percenként kockáztatták életüket és szolidaritást vállaltak a felszabadító harccal, aki ezeket mind ismeri, az kettőzött undorral fordul el a most elfogott, hurokra került fasiszta banditáktól, akiknek szájából ömlik a szó, hogy tetteiket egymásra kenjék. De nem is lehet náluk szolidaritásról beszélni. A szolidaritás fegyvere csak azoké lehet, akik az igazságért harcolnak. Ez teremtette meg a munkásság egységét, a szabadságszerető népek közös harci platformját az igazságért, szabadságért, a közös nagy jövőért