Új Ember Magazin, 2002 (3. évfolyam)
2002. október
Október 6. A tábornok keresztje és a minorita gyóntató 1949. október 5-én egy magas termetű, szürke katonaköpenyegbe burkolt férfi jött az aradi minoriták zárdájához, s bevezettetvén magát a ház főnöke elé, röviden tudatta: a várparancsnok felszólítja, hogy a felségsértés miatt halálraítéltek mellé lelkészeket küldjön. A zárdafőnök remegő hangon, rossz németséggel kérdezte: Hányan vannak elítélve? - Tizenhárman, s az ítélet ma érkezett vissza megerősítve Haynau táborszernagytól. Közülük azonban hárman nem katolikusok, s így önöknek összesen tíz lelkészt kellene küldeni. - A legjobb akarat mellett sem mehetnek anynyian - válaszolt a zárdafőnök -, amit azonban csak tehetünk, meg fogjuk tenni...” Winkler Bruno, Sujánszky Eustach, Pléva Balázs és Bardócz Sándor bízattak meg, hogy azonnal a várba induljanak... Ködös, felhős volt október hatodika reggele. 1/4 6 órakor tompán dobpergés hallatszott. A várban lé- m aradi emlékmű (fotó Cservő hatszáznál több fogoly mindegyike szobákba záratott, a bástyákra ágyúk vonattak, melyek mellett a tüzérek égő kanóccal álltak. Schweidel József tábornokot Bardócz minorita vezette karonfogva. A várból kiérve a menet a közeli első sánczba, jobbra kanyarodott, s megállapodott. Az ítélet elhangzása után Schweidel Bardócz kezét melegen megszorítva, mondá neki: „Tisztelendő úr! íme itt ezen feszület, melyet boldogult atyámtól örököltem; ezt mindenkor, még a harczok zajában is magammal hordoztam, kérem, adja át fiamnak." Néhány pillanat múlva azonban visszavette, és mondta: „Kezeim közt akarom tartani, úgy vele meghalni, s miután meghaltam, ne irtózzék kezemből kivenni...” Bardócz híven teljesítette a tábornok utolsó akaratát, az apához méltó fiú, ki mint honvéd százados küzdött a hazáért, később kézhez kapta a feszületet. Lászlóffy Aladár nyomán Damjanich János Knézich Károly Nagy Sándor József Pöltenberg Ernő Schweidel József Aulich Lajos Dessewffy Arisztid Kiss Ernő Láhner György