Mértékadó, 2020
2020-06-15
Innen-onnan Egy Isten-arcú élet felé Egy életinterjú-kötetet azért veszünk a kezünkbe, hogy közelebb kerüljünk egy érdekes személyiséghez. Egy ember sorsáról akkor olvasunk szívesen, ha képes rá, hogy kizökkentsen önmagunkból, ha segíteni tud bennünket abban, hogy holnap máshogyan folytassuk az életünket. A Harmat Kiadó jóvoltából megjelent, Táncon innen és túl című kötet, melyben Sz. Kiss Mária Holló András kerekesszékes tánctanárral beszélget, ilyen könyv. Manapság furcsa, több mint ellentmondásos viszonyban állunk a valósággal. Az, ami van, senkit sem érdekel. Megszoktuk, hogy a hírekben ferdítenek, csúsztatnak és magyaráznak, az emberek nagy többsége pedig úgy érzi, a kommunikációnak csak az a feladata, hogy a segítségével erősítsük a társadalomban beöltött helyünket. Egymás szavába vágva oda sem figyelünk arra, amit a másik mond, nyilván, hiszen nem is érdekel bennünket. Egyedül az a fontos, hogy a magunk álláspontját hangoztassuk. Ez a könyv két szempontból is szembeszáll a korszellemmel. Egyrészt kíméletlenül őszinte, másrészt egy olyan beszélgetést tár elénk, amelyben a kérdező tényleg kíváncsi volt a másik ember életére. Holló András kertészmérnöknek tanult, később megszerezte a hittanári diplomát is, a munka mellett pedig táncot tanított. Megnősült, két gyermeke született, minden adott volt tehát egy kiegyensúlyozott és boldog élethez. Aztán eljött az a végzetes nap, melyen balesetet szenvedett a motorjával. Szegycsonttól lefelé lebénult. „Istenem, innentől mindent csak tereled." Ez volt András első gondolata, miközben várta a segítséget. A kórházból hazatérve azonban mintha kettéhasadt volna benne valami: úgy érezte, hogy bár napról napra közelebb kerül Istenhez, lényének egy része egyre jobban elkeseredik. Az világossá vált benne, hogy ezentúl semmi nem lesz ugyanaz, mint előtte, ám arra, ami az elkövetkező két évben várt rá, nem lehetett felkészülni. A fizikai megpróbáltatások mellett - többször műtötték, bele kellett tanulni a kerekesszékes létmódba - a lelkiek voltak a legnehezebbek. Felesége, Virág mindenben segítette, ám András démonjait más nem tudta legyőzni, csak ő maga. Végül sikerült fokozatosan megbirkóznia az embert próbáló feladattal, és úrrá lett a minduntalan előtörő depresszión. A kötetben azonban nem csak erről olvashatunk. Szó esik benne az elfogadásról, a család szerepéről, megismerjük a szeretet és a szerelem igazi arcát, terítékre kerül a hivatás fontossága, valamint az is, mire jó egy kert. András számára nagyon sokat jelentett a tánc, nem is hagyta abba a tanítását. De vajon hogyan lehet táncot oktatni kerekesszékből? A kötetet böngészve erre a kérdésre is választ kapunk. Néhányszor volt szerencsém személyesen is találkozni Andrással. Ezeknek az alkalmaknak a legizgalmasabb része mindig az volt, amikor Istenről beszélgettünk. Ennek a könyvnek minden oldalát átitatja az istenkapcsolat fontossága. Nem elvont, teologizáló vagy ájtatos módon esik szó benne Istenről, hanem egyfajta természetességgel. Ahogyan egyszer András megfogalmazta: Isten nem egy ikon a számítógépünkön, hanem a háttérkép. Vagy éppen az operációs rendszer. Mert Istenre figyelve nyílik lehetőségünk arra, hogy az életünk egy új, magasabb minőségre emelkedhessen. (Táncon innen és túl Holló András kerekesszékes tánctanárral beszélget Sz. Kiss Mária. Harmat Kiadó, 2020. A kötet megvásárolható az Új Ember könyvesboltjában vagy megrendelhető a bolt.ujember.hu webbolton keresztül.) Baranyai Béla Járványos idők - egy meseképen Sokat gondolkoztam azon, ismerek-e olyan, nem direkt ábrázolást, amely, bár mesévé formálva, mégis pontosan és beszédesen képes összefoglalni mindazt, amit mi, a XXI. század második évtizedének végén élő emberek átéltünk, megtapasztaltunk és megszenvedtünk az utóbbi hónapokban. Egy Brüsszel és Párizs között ingázó, német nevű, de tökéletes magyarságú és hűségű fordító és tolmács, Günther Schreiber küldte el nekem néhány évvel ezelőtt azt az egyszerre szorongató és vigasztaló akvarellt, amelyet soha nem látott, mégis szeretett nagynénje, Kőszegi Bella készített. Schreiber úr, mostanság Brüsszel járványfoglyaként, olykor zongorája mellett megpihenve, minden erejét és idejét a családi nevén Bellukának becézett, mindössze huszonöt évet megélt rokona életrajzának szenteli, amelyet németül ír ugyan, de a kézirat magyarul is meg fog jelenni. Mégpedig a Fekete Sas Kiadó jóvoltából, amely már három nagy sikerű kiadvánnyal járult hozzá a szikrázó tehetségű, jóformán ecsettel és ceruzával a kezében született művésznő alkotásainak újrafelfedezéséhez, egy igazi Belluka-reneszánszhoz. Ez a három gyerekkönyv Pósa Lajos Arany ABC-je, V. Móra Panka Mese, mese, mátka című műve, végül a Kőszegi Bella képes meséskönyve. Ez utóbbi 1936-ban, öt évvel Kőszegi Bella halála után jelent meg, az őt folyamatosan foglalkoztató és nagyra becsülő Singer és Wolfner Könyvkiadó főhajtásaként. De ki is volt ez az 1906-ban született, és 1931-ben Haiti szigetén, egy ottani orvos feleségeként, fertőző betegségben meghalt, törékeny teremtés? Tehetsége nagyon korán megmutatkozott. Festészeti és grafikai tanulmányait a Budapesti Iparművészeti Iskolában végezte, majd külföldön, elsősorban Párizsban tanult. Meseillusztrációi a magyar népművészetből táplálkoznak, hol légiesek, hol kedvesen bumfordiak. Kőszegi Bella alkotóéveinek legnagyobb sikere a Magyar Akvarell- és Pasztellfestők Egyesületének állami könyvillusztráció-díja volt. Bella, aki fiatal lányként is az anyaszívűek közé tartozott, minden hiúságot félretéve, és jól emlékezve a kamaszlány korában Budapesten is pusztító spanyolnáthajárványra, az 1920-as években a Magyar Vöröskereszt megbízásából életvezetési és tisztálkodási tanácsokat adó, ugyanakkor meseszerűen játékos propagandaképeket készített. Most, minden értékük ellenére, mégsem ezek egyikét választottam közlésre, hanem egy balladai szépségű illusztrációt. Ezen az akvarellizált rajzon egy félénk kislány búvik meg vihar tépte, a szélben szinte felnyögő házacskájuk közelében, lábánál egy közepén kinyílt mesekönyvet, szomorúan nézve a fáról lepotyogó almákat. A kis ház kéményét gonosz, ártó boszorkányok hada ostromolja, de a riasztó látványelemek mellett, mintegy a félelem ellenpontjaként, ott a megnyugvás, a megnyugtatás, a lányka mögött sorakozó cserepes növények és az ágasfán száradó, békét és józanságot sugárzó cserépedények jóvoltából. Gondoljunk csak bele: az utóbbi három hónapban pontosan így éltünk: ha nem kertes házunk, akkor legalább városi lakásunk oltalmába húzódva, a félelem árnyékában, hitünk és Isten iránti bizalmunk mellett könyvekbe, növényekbe, virágokba, gyümölcsökbe