Mértékadó, 2020

2020-06-15

Innen-onnan Egy Isten-arcú élet felé Egy életinterjú-kötetet azért veszünk a kezünkbe, hogy közelebb kerüljünk egy érdekes személyiség­hez. Egy ember sorsáról akkor olvasunk szívesen, ha képes rá, hogy kizökkentsen önmagunkból, ha segíteni tud bennünket abban, hogy holnap másho­gyan folytassuk az életünket. A Harmat Kiadó jó­voltából megjelent, Táncon innen és túl című kötet, melyben Sz. Kiss Mária Holló András kerekesszékes tánctanárral beszélget, ilyen könyv. Manapság furcsa, több mint ellentmondásos vi­szonyban állunk a valósággal. Az, ami van, senkit sem érdekel. Megszoktuk, hogy a hírekben ferdíte­nek, csúsztatnak és magyaráznak, az emberek nagy többsége pedig úgy érzi, a kommunikációnak csak az a feladata, hogy a se­gítségével erősítsük a társadalomban beöltött helyünket. Egymás szavába vágva oda sem figyelünk arra, amit a másik mond, nyilván, hiszen nem is érdekel bennünket. Egyedül az a fontos, hogy a magunk álláspontját han­goztassuk. Ez a könyv két szempontból is szembeszáll a korszellemmel. Egyrészt kíméletlenül őszinte, másrészt egy olyan beszélgetést tár elénk, amelyben a kérde­ző tényleg kíváncsi volt a másik ember életére. Holló András kertész­mérnöknek tanult, ké­sőbb megszerezte a hit­tanári diplomát is, a munka mellett pedig tán­cot tanított. Megnősült, két gyermeke született, minden adott volt tehát egy kiegyensúlyozott és boldog élethez. Aztán el­jött az a végzetes nap, melyen balesetet szenvedett a motorjával. Szegycsont­tól lefelé lebénult. „Istenem, innentől mindent csak tereled." Ez volt András első gondolata, miközben várta a segítséget. A kórházból hazatérve azonban mintha ketté­hasadt volna benne valami: úgy érezte, hogy bár napról napra közelebb ke­rül Istenhez, lényének egy része egyre jobban elkeseredik. Az világossá vált benne, hogy ezentúl semmi nem lesz ugyanaz, mint előtte, ám arra, ami az elkövetkező két évben várt rá, nem lehetett felkészülni. A fizikai megpróbál­tatások mellett - többször műtötték, bele kellett tanulni a kerekesszékes lét­módba - a lelkiek voltak a legnehezebbek. Felesége, Virág mindenben segí­tette, ám András démonjait más nem tudta legyőzni, csak ő maga. Végül sikerült fokozatosan megbirkóznia az embert próbáló feladattal, és úrrá lett a minduntalan előtörő depresszión. A kötetben azonban nem csak erről olvashatunk. Szó esik benne az elfogadásról, a család szerepéről, meg­ismerjük a szeretet és a szerelem igazi arcát, terítékre kerül a hivatás fontos­sága, valamint az is, mire jó egy kert. András számára nagyon sokat jelentett a tánc, nem is hagyta abba a tanítását. De vajon hogyan lehet táncot oktatni kerekesszékből? A kötetet böngészve erre a kérdésre is választ kapunk. Néhányszor volt szerencsém személyesen is találkozni Andrással. Ezek­nek az alkalmaknak a legizgalmasabb része mindig az volt, amikor Istenről beszélgettünk. Ennek a könyvnek minden oldalát átitatja az istenkapcsolat fontossága. Nem elvont, teologizáló vagy ájtatos módon esik szó benne Is­tenről, hanem egyfajta természetességgel. Ahogyan egyszer András megfo­galmazta: Isten nem egy ikon a számítógépünkön, hanem a háttérkép. Vagy éppen az operációs rendszer. Mert Istenre figyelve nyílik lehetőségünk arra, hogy az életünk egy új, magasabb minőségre emelkedhessen. (Táncon innen és túl­­ Holló András kerekesszékes tánctanárral beszélget Sz. Kiss Mária. Harmat Kiadó, 2020. A kötet megvásárolható az Új Ember könyves­boltjában vagy megrendelhető­ a bolt.ujember.hu webbolton keresztül.) Baranyai Béla Járványos idők - egy meseképen Sokat gondolkoztam azon, ismerek-e olyan, nem di­rekt ábrázolást, amely, bár mesévé formálva, mégis pontosan és beszédesen képes összefoglalni mindazt, amit mi, a XXI. század második évtizedének végén élő emberek átéltünk, megtapasztaltunk és megszenved­tünk az utóbbi hónapokban. Egy Brüsszel és Párizs között ingázó, német nevű, de tökéletes magyarságú és hűségű fordító és tolmács, Günther Schreiber küldte el nekem néhány évvel ezelőtt azt az egyszerre szo­rongató és vigasztaló akvarellt, amelyet soha nem lá­tott, mégis szeretett nagynénje, Kőszegi Bella készített. Schreiber úr, mostanság Brüsszel járványfoglyaként, olykor zongorája mellett megpihenve, minden erejét és idejét a családi nevén Bellukának becézett, mindös­­­sze huszonöt évet megélt rokona életrajzának szenteli, amelyet németül ír ugyan, de a kézirat magyarul is meg fog jelenni. Mégpedig a Fekete Sas Kiadó jóvoltá­ból, amely már három nagy sikerű kiadvánnyal járult hozzá a szikrázó tehetségű, jóformán ecsettel és ceru­zával a kezében született művésznő alkotásainak újra­felfedezéséhez, egy igazi Belluka-reneszánszhoz. Ez a három gyerekkönyv Pósa Lajos Arany ABC-je, V. Móra Panka Mese, mese, mátka című műve, végül a Kőszegi Bella képes meséskönyve. Ez utóbbi 1936-ban, öt évvel Kőszegi Bella halála után jelent meg, az őt folyamato­san foglalkoztató és nagyra becsülő Singer és Wolfner Könyvkiadó főhajtásaként. De ki is volt ez az 1906-ban született, és 1931-ben Haiti szigetén, egy ottani orvos feleségeként, fertőző betegségben meghalt, törékeny teremtés? Tehetsége nagyon korán megmutatkozott. Festészeti és grafikai tanulmányait a Budapesti Ipar­­művészeti Iskolában végezte, majd külföldön, elsősor­ban Párizsban tanult. Meseillusztrációi a magyar nép­művészetből táplálkoznak, hol légiesek, hol kedvesen bumfordiak. Kőszegi Bella alkotóéveinek legnagyobb sikere a Magyar Akvarell- és Pasztellfestők Egyesüle­tének állami könyvillusztráció-díja volt. Bella, aki fiatal lányként is az anyaszívűek közé tar­tozott, minden hiúságot félretéve, és jól emlékezve a kamaszlány korában Budapesten is pusztító spanyol­­náthajárványra, az 1920-as években a Magyar Vörös­­kereszt megbízásából életvezetési és tisztálkodási ta­nácsokat adó, ugyanakkor meseszerűen játékos pro­pagandaképeket készített. Most, minden értékük elle­nére, mégsem ezek egyikét választottam közlésre, ha­nem egy balladai szépségű illusztrációt. Ezen az akvarellizált rajzon egy félénk kislány búvik meg vi­har tépte, a szélben szinte felnyögő házacskájuk köze­lében, lábánál egy közepén kinyílt mesekönyvet, szo­morúan nézve a fáról lepotyogó almákat. A kis ház kéményét gonosz, ártó boszorkányok hada ostromol­ja, de a riasztó látványelemek mellett, mintegy a féle­lem ellenpontjaként, ott a megnyugvás, a megnyugtatás, a lányka mögött sorakozó cserepes növények és az ágasfán száradó, békét és józanságot sugárzó cserép­edények jóvoltából. Gondoljunk csak bele: az utóbbi három hónapban pontosan így éltünk: ha nem kertes házunk, akkor leg­alább városi lakásunk oltalmába húzódva, a félelem árnyékában, hitünk és Isten iránti bizalmunk mellett könyvekbe, növényekbe, virágokba, gyümölcsökbe

Next