Új Ember, 1947 (3. évfolyam, 1-48. szám)

1947-09-21 / 38. szám

Mégis fenyeget a tankönyvhiány! —s Levél a szerkesztőhöz. — Lapunk szeptember 7-i számá­ban a tankönyvhiányra hívtuk fel a közönség és az illetékesek figyelmét, amely iskoláinkat — különösen a felekezeti iskolákat­­— fenyegeti. Írásunk nagy vissz­hangot váltott ki országszerte és egyre-másra érkeztek hozzánk azok a levelek, amelyek megol­dást sürgetnek. E levelek közül egyet itt közlünk, hogy ezzel is felszínen tartsuk a kérdést. Tisztelt Szerkesztőség! Nagy örömmel olvastam kedvelt lapom, az Új Ember szeptember 7-i számában a tankönyvhelyzet­ről szóló beszámolót. Bevallom, hogy előzőleg tele voltam aggoda­lommal. Katolikus szülő és tanár vagyok, a gyermekem most indul­t az élet felé az iskola padjain ke­resztül. Az elmúlt esztendőkből ismerem, mit jelent tanárnak, szü­lőnek egyaránt a tanuláshoz szük­séges eszközöket, különösen a könyveket beszerezni. Ezért olvastam örömmel, hogy megjelent az első állami tan­könyv, várható a katolikus köny­vek megjelenése is. Gondos szülő módjára nyomban elindultam, hogy minél előbb biztosítsam, gyermekemnek az oly nélkülözhe­tetlen eszközöket. Először a Szent István Társu­lat könyvesboltját kerestem fel. Nagy volt a meglepetésem, hogy az egy orosz könyvön kívül egyet­len más könyv sem kapható. Pe­dig az Új Ember cikke 19 kész és 45 készülő könyvről beszél. Elmentem tehát a kiadóba ér­deklődni: — Könyveink kézirat alakjában a minisztériumi bírálatot várják, — volt a válasz. — Csak azután lehet engedélyezni és utána kezd­heti a nyomda a munkát. Egyes könyveknek a szedését is meg­kezdtük, a kockázatot is vállal­juk, csakhogy minél hamarább se­gítségére lehessünk az aggódó szülőknek és nevelőknek. Engem, őszintén szólva, ismét elfogott az az aggodalom, amit eddig éreztem. Mikor lesz ezek­ből a kéziratokból könyv? — A gépek készen állnak. Éjjel­­nappal dolgozni fogunk, csak jöj­jön az engedély, — volt a kiadó­­hivatal válasza. Ezután az első állami tankönyv­forráshoz, az Egyetemi Nyomdá­hoz futottam. — Sajnos, még nem szolgálha­tunk, — volt a válasz, — talán a hónap végén. Tehát itt sincs tankönyv. Elmentem az állami tankönyvek központi műhelyébe, az Országos Köznevelési Tanácshoz. Üres szo­bák meredtek rám, festik a hiva­talt. Nagy nehezen akadtam a lá­zas munka színhelyére. Az állami tankönyvek kéziratainak és levo­natainak­ feldolgozásával vannak elfoglalva. Végül a Katolikus Tanügyi Ta­nácsnál kötöttem ki. — A Katolikus Tanügyi Bizott­ság szinte hetenként tartja most üléseit. Ebben az évben már mintegy 10, az utóbbi két hónap­ban kb. 40 tankönyv elbírálását végezte el. 40 tankönyv várja az állami jóváhagyást az Országos Köznevelési Tanácsnál, illetve a minisztériumb­an. — Látjuk, hogy lázas munka folyik, — hangzik az ellenveté­sünk, — de nem kellett volna mindezt korábban elvégezni? — Az állami tanterv végrehaj­tásáról szóló úgynevezett Részle­tes Útmutatás megjelenéséig nem lehetett az általános iskolai tan­könyveket munkába venni. Az Útmutatások egy része viszont csak a tavasz végén jelent meg. Fenyeget-e a tankönyvhiány? Bizony nem kis aggodalommal fi­gyeljük katolikus szülők, tanítók és tanárok a fejleményeket. Re­méljük, hogy a hiánytól csak a tanév elején kell szenvednünk, hamarosan kezünkben lesznek az új tankönyvek. Szerkesztő urat arra kérjük, tartsa addig is napirenden a kér­dést és tájékoztasson bennünket időnként az ügy állásáról. Egy katolikus szülő, aki egyben tanár is. Ifjúságunk erkölcsi és szociális védelmében kérjük, aki tud, segítsen ! 1. Katolikus erkölcsi köteles­ség, hogy a fővárosba került ifjúságot méltányos bér ellené­ben erkölcsileg is megfelelő lakáshoz juttassuk. Egyetemi hallgatóknak, hallgatónőknek, diákoknak, munkásifjaknak és leányoknak vagy ifjú önálló ke­resőknek nyújtsunk szállást 2. Ha megbízható korrepeti­tort vagy fordítót keresnek és egyéb megfelelő alkalmi mun­kára nálunk kérjenek ifjú, kato­likus munkaerőket. 3. Kérjük, nagylelkű ado­mánnyal is támogassanak ben­nünket. Díjtalan szállással, heti vagy napi egyszeri koszto­lással, ruhaneművel, cipővel, író­szerrel vagy pénzbeli adomány­nyal segítsenek. Értesítést az ACTIO CATHOLICA IFJÚSÁGI SZOCIÁLIS VÉDELMI KÖZ­PONTJÁBA (IV., Szerb­ utca 9., I. em. 1, telefon: 187—596) kérünk. Bukfenc Hiadé Hallom, hogy rengeteg államtit­kárt fognak elbocsátani. Az em­beriesség nevében felemelem sza­vamat e szerencsétlen sorsüldözött emberek érdekében. Tanítsuk meg őket valami mesterségre, hogy az életbe kilépve hasznos tagjai le­gyenek a társadalomnak. Aztán itt vannak a miniszteri osztályfőnö­kök és miniszteri tanácsosok ezrei. Ezek most télvíz idején aggódó szemmel tekintenek az elárvult államtitkári szobák felé, hogy nem ült-e be már valaki a székbe, mi­alatt ők egy pillanatra félrenéztek. * Hosszú szoknya lesz az idei őszi divat. Még szerencse, hogy a di­vatdiktátorok idejében meg tud­tak egyezni ebben, a többi már csak anyagkérdés, az meg van, ugyebár?* Angol tudósok a szamárköhögés ellen szérumot találtak fel. Egy­szerű szamárság ellen egyelőre nem tud védekezni a tudomány. ÚJDONSÁG: Kovács, ZSOLOZSMA A FOGOLY­­KIVÁLTÓ BOLDOGASSZONY tiszteletére —----------------------Ft 2.— OKTÓBER HÓRA: RÓZSAFÜZÉREK, fekete fából nagy választékban kaphatók. RÓZSAFÜZÉR TITOK (15 drb) egyszínű kivitelben-------------Ft 2.50 sem­es kivitelben-----------------Ft 5.— TEMPLOMI SZOBROK. GYERTYA (háztartási és templomi), JÉZUS SZIVE és SZŰZANYA KÉPEK. IMAKÖNYVBE VALÓ KÉPEK, ESKÜVŐI KERESZTEK, BÉRMAKÉPEK, FEHÉR- ÉS FEKETE­­KÖTÉSŰ IMAKÖNYVEK, IFJÚSÁGI MŰVEK, könyvtári könyvek, regények, stb. KORDA RT. KÖNYVE­SBOLT­JÁ­BAN, Budapest, VIII., Mikszáth Kálmán­ tér 4. A most épülő EGRI JÉZUS SZIVE TEMPLOM javára kibocsátott Jézus Szive sorsjegyek­ húzási idejét október 5-re hosszabbí­tották meg. SORSJEGYEK a Korda 42881-es csekkjén is befizethetők! 1 sorjegy ára 3.— Ft. Kisgyeim! Till KABÁTOT, szőrmebundát, ruhát és fehérneműt, szépet, jót, olcsón KOVÁCS FERENC Múzeum-körút 21. HALÁSZ ALEXANDRA: bűnösök És Ártatlanok EGYFORMA SORSA A sváb kitelepítés tanulságai A HITLERI „ÚJ REND" egyik legrombolóbb hatású fogása volt a faji s az úgynevezett népi előjogok meghirdetése. A felsőbb és alsóbb rendű fajok ,a „Herren­volk“ és ,.Hilfsvolk'* osztályozások (uralkodó nép és szolga nép), vala­mint a német birodalom határain kívül élő németség „népi öntu­datra ébresztése“ — magyarán fel­­lázítása — a századok óta ottho­nukká vált országok ellen, igen nagy mértékben járult hozzá a ke­leteurópai államok társadalmi és politikai bomlásához. Nálunk igen sok magyar agyvelőt is megzavart. Ugyanígy a mind­addig velünk békességben élő svábság nagy részének is előbb megbolygatta, majd teljesen össze­zavarta hozzátartozósági érzését. Ideküldött ügynökei bomlasztó be­folyása nyomán igen sok sváb vált nácivá, hazaárulóvá és lépett be a Volksbundba vagy jelentkezett ön­ként német katonának. Elzárkóznánk azonban a pártat­lan igazságosság elől, ha nem ven­nénk tudomást azokról is, akik a német terror és erőszak — és az azt szolgai módon kiszolgáló ma­gyar kormányok — legveszedelme­sebb támadásainak idején is tö­retlen hűséggel állottak a magyar­ság mellett. Akik például Tolna megyében gondolkozás nélkül csat­lakoztak az azóta tragikusan el­hunyt Perczel Béla „hűségmozgal­mához“, viselték kis nemzetiszínű jelvényüket és vállalták a magyar­­ellenes volksbundisták nem egy­szer tettlegességé fajuló bosszúját. A potsdami egyezmény A potsdami egyezmény hozzá­járult ahhoz, hogy a magyarság ellen támadt németeket a magyar kormány Németországba kitelepít­hesse. Az egyezményt megkötő nagyhatalmak leszögezték azt is, hogy a kitelepítésnek rendben és emberi módon kell történnie. Bizonyára mindenki, akit annak idejében felháborított a Franz Baschok és Heinrich Mühlék lázító munkája nyomán hazaárulóvá lett németek magatartása, megnyug­vással vette tudomásul, hogy a magyar haza ellen vétőket kitele­píthetik az országból. Magától ér­tetődőnek vette azonban azt is, hogy a legválságosabb időkben hű­ségesen helytálló svábokat semmi baj nem érheti. Erre vonatkozóan felelős államférfiaink — miniszter­­elnökeink, belügyminisztereink — nem egy ízben megnyugtató kije­lentéseket tettek és az 1945. évi 12.330. M. E. rendelet intézkedései is tekintetbe vették. A rendelet ugyanis így szól: „Németországba áttelepülni köte­les az a magyar állampolgár, aki a legutolsó népszámlálási összeírás alkalmával német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta ma­gát, vagy, aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, továbbá az, aki a Volks­­bundnak, vagy valamely fegyveres német alakulatnak (SS) tagja volt.“ .. .„N­em kell alkalmazni az 1. §. rendelkezéseit azokra sem, akik bár német anyanyelvűé fe­ne­k, de magyar nemzetisé­gű­e­k­n­e­k vallották magukat, ha hitelt érdemlően igazolják, hogy a magyarsághoz való nemzethű ma­­gatartásukért üldöztetést szenved­tek.“ Az 1946. évi 70.010. B. M. rende­let intézkedése között pedig többek között: „A névjegyzékben felvett szemé­lyeket a lakóhelyről, illetőleg a gyűjtőálomásról a berakodó állo­másra való elindítás előtt orvosi vizsgálatnak kell alávetni. Az or­vosi vizsgálatot háromtagú orvosi bizottság végzi.­“ „Az orvosi vizsgá­latnak 24, esetleg 48 órával az in­dulás előtt kell megtörténni.“ A rendeletek ezenkívül pontos utasításokat adnak azokról az élelmicikkekről és ingóságokról is, amelyeket a kitelepülők magukkal vihetnek. Eddig a törvényes intézkedések. Itt azonban meg kell állnunk, mert a fegyveres német alakulatokban való részvétel tényét szigorúan, de pártatlanul kellett volna, illetőleg kellene megvizsgálni. Az igazság nevében lehetetlen nem megemlé­kezni azokról, akik — mikor az akkori magyar kormány megalázó módon eleget tett a német követe­léseknek — a kötelező német soro­zás elől erdőkbe és kukoricásokba szöktek, vagy pedig sietve fordul­tak a magyar katonai parancsnok­ságokhoz. Inkább önként jelentkez­tek magyar katonáknak, semhogy a német hadseregben kelljen szolgál­­niok. Az esetek túlnyomó többsé­gében a katonai és egyéb hatósá­gok vállvonogatva elutasították őket. A falvakban pedig, felsőbb intézkedésre, csendőrök szedték össze a vonakodókat és vitték erő­szakkal a német sorozóbizottsá­gok elé. Emberi módon És most lássuk, mi történik a kitelepítések körül? Közel másfélévi szünet után, né­hány héttel ezelőtt teljes erővel megindult újra a svábok kitelepí­tése, úgy a közvetlenül érintettek, mint a becsületes közvélemény legnagyobb megdöbbenésére ezúttal szinte kivétel nélkül minden svábé. Hiába vallotta magát valaki — 1942-ben — magyar anyanyelvű­nek és nemzetiségűnek, hiába tar­tozott a fent említett Perczel-féle hűségmozgalomhoz, hiába kény­sze­rítették annak idején kormányin­tézkedéssel a német hadseregbe, hiába verték be ablakait, rosszabb esetben a fejét is 1942 és 1944 kö­zött megvadult volksbundisták, mindannyian egyetemes kitelepí­téssel találták magukat szemben. Múltjuk nemzethűsége mit sem­­ használt: vagyonukat elkobozták és nevüket feljegyezték a kitelepíten­dők listájára. Akikkel ezt előbb megcseleked­ték, jól jártak. Mert most számta­lan esetben — az elmúlt zsidóüldö­zések embertelenségeihez ijesztően hasonló módszerekkel — mindösz­­sze néhány órával az indulás előtt, nem ritkán éjnek idején verték fel őket azzal, hogy csomagoljanak, mert viszik őket. A kétségbeesett emberek fejvesz­tett kapkodása, holmijuk egy ré­szének lelkiismeretlen szomszédok és magukról megfeledkezett hiva­talos közegek által történő széthur­­colása, agyoknak, ágyban fekvő betegeknek a kocsikba válogatás nélkül történő felrakása, családok szétszakítása, a kitelepítő szerelvé­nyek napokig tartó veszteglése, miközben az emberek élelme el­fogy — mind olyan tények, ame­lyeket említés nélkül hagyni lehe­tetlen. Ki beszél ma már 24 vagy 48 órával előbb kötelező orvosi vizsgálatról?! Kollektív felelősség? Katolikus és magyar lelkiismere­tünk itt „megálljt“ kiált. A dolgok következményeit és hatását kiszá­mítani tudó előrelátás pedig na­gyobb politikai okosságra int. Láthattuk a múltban a kollektív fellességrevonásnak nemcsak ke­gyetlenségét, hanem teljes termé­ketlenségét is. Megtanulhattuk, micsoda következményekkel jár, ha egy nép jóérzésű, józan több­sége rosszul értelmezett óvatosság­ból — merjük kimondani: gyáva­ságból — nem meri szavát fel­emelni akkor, mikor egy-egy cso­portot pusztán faji vagy nemzeti­ségi hovatartozósága miatt üldöz­nek, tekintet nélkül arra, váljon magatartásával rászolgált-e vagy sem. Ennek megismétlődése súlyos bajokat hozhat reánk. Nem védünk senkit, aki akár a múltban, akár a jelenben vét­kezett a magyar nép, a magyar állam ellen. De ne menjünk túl a helyes mértéken és tartsuk be saját törvényes rendeleteink határait. Ne alkossa meg minden falu, min­den egyes kitelepítési bizottság, minden hivatalos közeg a maga saját, külön, szigorított kitelepítési rendeletét. Azok pedig, akikre en­nek az egész — tulajdonképpen nagyon szomorú és az annyit han­goztatott emberi szabadságjogok­kal ellenétben lévő — kérdésnek lebonyolítása tartozik, vigyázzanak arra, hogy még a vétkesekkel szem­ben is emberséges módon járjanak el. Higgyék el, szörnyű bűnhődés a szülőföldtől való erőszakos el­távolítás. Ne tetézzék külön kí­méletlenséggel. Gondoljanak arra, hogy a szlová­kiai magyarok sorsa sok fájdalmas összehasonlításra ad módot. Ne szolgáltassanak a magyar­ságról — mások által kihasz­nálható — további sebezhető pontokat. Vannak úgyis elegen, akik lecsap­nak elkövetett hibáinkra és téve­déseinkre, gondosan elkendőzve a magukéit. A szlovákiai magyarság hibája pedig egyszerűen az, hogy magyar. Erkölcsi lehetetlenség ártatlano­kat is kitelepítő­ szerelvények re­ménytelen bizonytalanságába szám­űzni akkor, mikor apáik, nagyapáik darab földjéről elűzött, szomorú­­szemű szlovákiai magyarokkal zsú­folt vonatok gördülnek be a határ­­on. Mindennek az igazságát rajtunk kívül mások is felismerték. Kül­földön és idehaza. Az a párt pél­dául, amelyik mintegy másfél év­vel ezelőtt napilapjában „Csak egy batyuval“ című vezércikket írta,, ma folyóiratának egyik pályázati cikkében ezeket közli: „A vissza­maradt magyarországi németséget, s általában az egész német problé­mát így kell kezelnünk, ha nem, akarunk az egyik oldalon a termé­ketlen és igaztalan antigermaniz­­mus ingoványaiba fulladni, a má­sik oldalon pedig a gyengekezűség és impotencia hibáiba esni. Néme­teket és svábokat megvetni, meg­rövidíteni és vagyonukból kitúrni származásuk miatt éppen olyan postfasizmus, mint amilyen a cseh­szlovákok antimagyarizmusa. A mindkét oldalon meglevő helyzeti előnyök ilyen irányú kihasználása bűn az emberiesség törvényei ellen. Aki a magyar államhűség ellen ténylegesen vétett, azt megérde­melten telepítsék ki. A maradék svábság helyzeténél a döntő szem­pont csak a konszolidáció lehet. Ennek pedig egyetlen útja van: a telepesek és svábok gyűlölettől mentes egyenlősége, vagyis a de­mokrácia.“ Hozzátehetjük még, hogy a kon­szolidációt az aszály okozta óriási terméskiesések mellett, legkevésbbé sem mozdítja elő, hogy a kitelepí­tett svábok learatott gabonája, még földben lévő burgonyája és cukorrépája, letöretlen kukoricája, áztatóban maradt és tönkrement kendere, szüret előtt álló szőlője legöbbnyire szabad préda lett, de mindenesetre munkásképek nélkül, gazdátlanul maradt. Kezdettől fogva vállaltuk azt a háládatlan szerepet, hogy csupán katolikus lelkiismeretünkre hall­gatva szóljunk hozzá a kirívó mél­tánytalanságokhoz. Most is­ fel­emeljük tiltakozó szavunkat, mikor­ látjuk, hogy számtalan esetben igazságtalanul és embertelenül folytatják a sváb kitelepítést. Aho­gyan azt a bíboros hercegprímás a miniszterelnökhöz intézett táviratá­ban már hetekkel ezelőtt megtett®. Az ő szavait idézzük: „a magyar név becsülete és az igazság érdeké­ben“ gondoljuk meg, mit és hogyan cselekszünk! Az egész országé a pécsi „kato­likus könyvtár“ kát. kulturmun­kája. Támogasd! Végrendeletedben­ is gondolj rá. 194? SZEPTEMBER 21, 5

Next