Új Ember, 1948 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1948-12-19 / 51. szám

HÉTRŐL-HÉTRE Cím és igazság A Világ kéthasábos, feltűnő címmel közli, hogy vádiratot ad­tak ki „a Magyarság és Új Ma­gyarság nyilas pap-munkatársa“ ellen. A cikkből azonban kiderül, hogy az illető valamikor pap volt ugyan, de éppen szélsőjobboldali politikai szereplése miatt egyházi fellebbvalói elküldték innen az Uj Világba, ő azonban szembefordult az egyházi fegyelemmel és — még 1939-ben — kilépett s mint apos­­tata lett a Magyarság, majd az Uj Magyarság cikkírója. Tehát, ami­kor az lett, már az Egyházon kí­­vül volt, éppúgy szemben állt vele, mint a többi nyilasok. De hát akkor miféle újságírói tárgyilagos­ság és igazmondás az, hogy a cikk címében mégis „nyilas pap“-nak hirdeti őt a Világ? Megtévedt em­ber, egykor vallott elveivel szem­beforduló ember mindig, minde­nütt akad. De méltányosnak és igazságosnak tartaná-e a Világ, ha pl. valaki az ú. n. keresztény kurzusról szólva, azt hánytorgatná a címben, hogy annak első mi­niszterelnöke a szabadkőműves, sőt októbrista forradalmár volt? Vagy ha bármely más, a szabadkő­művesség hirdette emberi jogok­kal és szabadság-eszmékkel szem­beforduló személyt, mint szabad­­kőművest jelölné meg úgy, hogy azzal nyilván szabadkőművesség­ellenes szándékait mutatná ki? Mert az ilyen önkéntelen szándék­leplezés nem az elhagyott szerve­zetre és nem a megtagadott el­vekre, hanem a hamis címmel ámítókra vet árnyékot Oszlik a köd A „Magyarok“ decemberi szá­mában a következő vers jelent meg Kuczka Péter tollából: REGGEL A villamosban kövér úr horákol, zsebébe nyúl, zsebkendőjébe köp- Egy szemüveges vénleány elbújik keresztje és az Új Ember mögött. Köd vasú Az ablaktáblákon plakát hirdeti: Rohammunkával ünnepel­­h­­jük a Szakszervezetek XVII. Kon­­­gresszusát. Reggeli félhét Szeminárium lesz, azért megyek én is hétre ma. Az első váltás munkába siet, az éjjeliek hazatartanak. A gyárak dudálnak. Lassan oszolni kezd a köd. Szökik már a sötét Egy elvtárs olvassa a társadalmi formák fejlődésének történetét. Eddig a vers. Miután ezzel be­vonultunk a költészetbe is, úgy érezzük, hogy erről az alkalomról meg kell emlékeznünk. Meg kell emlékeznünk azért is, mert min­kert a költő úgy aposztrofál, mint akik a harákolás divatjamúlt szo­kásával együtt a ködöt jelképez­zük, amelyet a társadalmi formák fejlődését olvasó elvtárs felvilágo­sodása eloszlat Ehhez éppen csak azt szeretnék megjegyezni, hogy a társadalom fejlődésének legna­gyobb lépését a mi kereszténysé­günk jelentette a rabszolgaságtól a társadalmi kiegyenlítődés felé, amit jól tudnak mindazok a mun­kások is — tehát nemcsak a szem­üveges vénleányok —, akik reg­gel a villamoson az Új Embert ol­vassák. De hiszen tudja ezt na­gyon jól az a kör is, amelyhez a költő tartozik, különben — ha meggyőződése lenne, hogy csak néhány szemüveges vénleány ol­vassa lapunkat,­­ semmiesetre sem tartaná érdemesnek, hogy versbe faragjon bennünket. Szeplőtelen Fogantatás ünnepe Amikor az év elején előbb a Gazdasági Főtanács, később egy kormányrendelet munkanappá nyilvánította február 2-át, már­cius 25-ét és szeptember 8-át, a hivatalos magyarázatok azt hang­súlyozták, hogy ezzel az intézke­déssel nem kívánják sérteni a ka­tolikus hívők vallásos érzékeny­ségét, mert ez a három ünnep nem tartozik az egyházilag paran­csolt ünnepek közé Valóban, ak­kor az ünnepek revíziója során tartózkodtak attól, hogy a magyar katolikus hívők millióinak lelké­ben vallási konfliktus idézienek elő. Sajnálatos az, hogy Szeplőte­len Fogantatás december 8-i ün­nepével kapcsolatban mindez egé­szen másként történt. Szeplőtelen Fogantatás napja az Egyház sza­bályai szerint parancsolt ünnep, de ünneppé avatja a magyar nép lelkében gyökerező áhítatos tiszte­let is, amellyel népünk Mária alakját övezi. A Mária-kultusz megindító szépsége és a vallásos hagyomány poézise lengi körül emlékezetünkben a Szeplőtelen Fogantatás napját. Ezért keltett a katolikus hívők tömegeiben meg­döbbenést az az ünnepelőtti utolsó napon (december 7-én) közzétett „kormányhatározat“, amely ezt a napot kötelező munkanappá nyil­vánította. Az utolsó pillanatban kiadott intézkedéssel kapcsolatban méltán kérdik a hívők, ha néhány hónappal korábban tekintettel voltak az egyházi szabályokra, most miért nem történt így? Az iskolákban meg különösképpen zavart keltettek a december 8-i ünnep körül történt ellentmondó intézkedések. Hétfőn, december 6-án azzal az utasítással küldték haza az iskolából a gyermekeket, hogy kedd, december 7-e iskolai szünet, de december 8-án, szer­dán, a Szeplőtelen Fogantatás napján, rendes tanítás lesz. Ked­den valóban iskolai szünet is volt, szerdán reggel azonban a korábbi intézkedéssel ellentétben a gyer­mekeket hazaküldték az iskolából azzal, hogy nincs tanítás. Nem tud­juk és nem is kutatjuk, mi okozta a kultuszminisztérium intézkedé­seiben ezt a kapkodó zavart. Any­­nyi bizonyos, hogy sem túlságosan nagy tervszerűség, sem a vallásos érzés tisztelete nem hatotta át eze­ket az intézkedéseket. « 1948. DECEMBER Millimek kiv­­étel muzsikába A népi orosz zene forradalmá­rának, Glinkának az életét és al­kotásait mutatja be e film. A ze­nei produkciók mellett hatásosan festi meg a szent­ szövetségi idők kortörténetét és társadalmi hátte­rét. tíaitíkí&lat* toástsidcsoU Fáradt humorú, ízetlen német vígjáték egy nászutaspárról, két fiatalról, kiírnék a múltját a há­ború megpecsételte, jövendőjük pedig inkább szánalmat kelt, mint derűt és vigasztalást. trainálodik Az emberiesség és az emberte­lenség filmje. A harmadik biroda­lomból menekült zsidók kálvária­járása Európa országain át, míg végre „hajnalodik“. Megmutatja, hogy mindig akadnak emberek, akikre vonzóan hat egy olyan or­szág példája, amely nem minden embert tekint egyformán ember­nek. De mindenütt akadnak embe­rek, akikben a jóság messze túl­haladja a hibák mértékét. És végül győz­i a szeretet- A film rendezé­sének néhány, hibáját, jellembeli túlzását csak nagyon kényes igényű nézők veszik észre. A Lelkigyakorlatok lesznek a pécell nes lelkigyakorlatosházban dec. 18—22-ig Jé­zus Szive tisztelő asszonyok, leányok — Dr. Bóka Imre. Dec. 26—Jan. 1-ig kon­­greganisták P. Cserjés Sándor S. J. Január 2—6-ig Engeszteld Műve Dr. Er­­dey Ferenc. Január 6—10-ig leányok. Január 10—1­1-ig bagi hívek — Dr. Mol­nár Béla. Lelkigyakorlat díja 3 és fél napra egyágyas szobában. 35 Ft., több­ágyasban 30 Ft. Természetben ki-ki hoz 11­g nulláslisztet, 10 dkg zsírt, kenyér­adagot és ágyhuzatot (paplanhuzat, pár­nahuzat, lepedő). Cím: Lelkigyakorla­­tosh­áz, Fécel, lepalgafótó a lankenps­ban |°TI TANKÖNYVEINK mind­­egyike elkészült már­ Bennük a tanulóifjúság új fogalmazású művelődési eszményt kapott és új tudományos világképet állítottak fogékony értelme elé. E szembe­ötlő változás az általános iskola és a középiskola felsőbb osztályú tan­könyveiben különösen megfigyel­hető. Az alsóbb fokozat tanköny­veiben viszont a tananyag minő­ségi átrendezésére és fokozására fordítottak nagyobb gondot. A szü­lőkkel együtt azonban magunk is inkább szerettük volna, ha ezt a minőségi szempontot a legmaga­sabb osztályok tankönyveivel kap­csolatban is legalább annyi követ­kezetességgel érvényesítették vol­na, mint amekkora lelkesedéssel az átértékelés elveit vitték keresz­tül ugyanezekben a kötetekben. Mert az átértékelés hevületében új tankönyveink legfontosabb kötetei épp abban a minőségi értékükben csökkentek, amiért fenntartás nél­kül kell megdicsérnünk az alsóbb fokozat tankönyveinek kitűnő szerzőit. Kétségtelen, hogy az al­sóbb fokozat tankönyvei minőség dolgában messze felülmúlják a régi fsk­ola színvonalát, örömmel láttuk például a modern magyar irodalom remekműveinek szerves beiktatását a tananyagba és a sze­­melvényes gyűjteményekbe. A régi olvasókönyvek eddig csak­ sovány ízelítőt adtak irodalmunknak eb­ből a leggazdagabb korszakából.­­ Ugyancsak a nívóra törekvés szán­déka nyilvánult meg az új tan­könyvek sok más értéke mellett, a magyar népi énekkultúra értékei­nek közkinccsé tételében. * Sajnos, nincs elég terünk, hogy a hibák és a hiányosságok vala­mennyi részletével foglalkozzunk, mikor a felsőbb osztályok tan­könyveinek bírálatára térünk át. Ezek közül is csak a fontosabba­kat vehetjük szemügyre, nevezete­sen a kultúrtörténet, és a termé­szettudomány ismeretanyagát tar­talmazó köteteket. A bennük meg­fogalmazott új művelődési esz­mény és világkép­ korántsem lenne idegen a számunkra, ha a szerzők kevesebb egyoldalúsággal foglalkoz­tak volna tárgyaikkal, így például teljesebb és igazabb képet adhat­tak volna a történeti múlt nem egy távoli korszakáról, ha a XIX. századra érvényes „evolúció“ gon­dolatának visszavetí­lése helyett teret adtak volna a keresztény per­­fek­ciós gondolat érvényesítésének. Ebben az esetben nemcsak mi, hanem tanuló ifjúságunk is hitele­sebb és teljesebb képet kapott volna az emberi kultúra fejlődésé­ről. A perfekció elve mélyebb és telítettebb valóságát érzékelteti az anyagi haladásnak is. Arról a belső erkölcsi haladásról szól ez, amely az ember szellemerkölcsi tökélete­sítését s nem a külszínes haladást tekinti a történelem végső céljának. A szerzők azonban a kettős sín­pár helyett megelégedtek a múlt századra annyira jellemző raciona­lista korlátozottság egyvágányú haladás eszményével. Az emberiség perfekcióját, minőségi javulását a keresztény etnikától függetlenül, sőt tőle „felszabadultan“ képzelik el Tankönyvíróink, akárcsak a múlt század polgári gondolkodói, megállapodnak abban a kollektív ítéletben, hogy a kereszténység el­veszítette emberformáló és társa­dalomalakító erejét. Nem is pocsé­kolnak sok papírost a keresztény­ségre. E múltszázadbeli örökség­nek a jegyében tankönyvíróink jó száz évvel csúsztak vissza: ők ma ismét csak ott tartanak, ahol pol­gári elődeik kezdték, a keresztény kultúra szerepének tárgyi és elvi háttérbe szorításánál.­­ Jóhiszeműek lévén, szeretnők feltételezni, hogy a tankönyvek említett hiányosságai, elhallgatásai és leértékelései nem szervi termé­szetűek. Olyan hiányosságok talán, amiket jövőre az új kiadás előkészí­tésekor helyesbíteni lehet. Hihetünk továbbá abban is, hogy az európai kultúra szempontjából annyit a fontos görög-római antikvitás is megértőbb értelmezésre talál. A nevelők, kivált ha tankönyvet is írnak, általában mindenkinél fogé­konyabbak a jó tanácsra. Ezért bi­zonyára megértik, hogy a szűkkeb­lű doktrineőrség kedtőssé teszi ifjú­ságunk szellemét, ha az antik vi­lágról hiányos, majdnem lesajnáló formában számolnak be neki. De viszont szerkezeti hiba már hogy a felsőbb tagozat tankönyvei egyre messzebb kerültek tankönyvi mi­voltuktól és majdnem vitairatként hatnak. Nem a megrökönyödés be­szél belőlünk. Szeretjük a vitát, mert a vita élesít, hevít, megmoz­­gat és ami a legfőbb: korbáccsal veri ki a szellem csarnokaiból a vaskalaposságot és az elfogultságot. A vitatkozás szabadsága és lehető­sége a szellemi szabadság legbizo­nyosabb életfeladása. A vitatkozók­ból ritkán lesznek Fejbólintó Já­nosok. Ha mégis szóvá tesszük egyik-másik tankönyvünk vitairat jellegét, csak a tankönyvi műfaj jellegzetes mivolta mellett szeret­nénk érvelni: a tankönyv sohasem lehet folyékony ismeretanyag hor­dozója, hanem bevégzett, kidolgo­zott ismeretelemek világosan tagolt rendszere. Ilyen „folyékony“ isme­retanyag például a fajok keletke­zése és az ember származásának kérdése, az átöröklés problémája, a biológia, a fizika nem egy kér­désfeltevése. Ezeken a területeken tehát csupa hipotézisekkel, felte­vésekkel kell megbirkóznia a ta­nuló bizonyosságot kereső elméjé­nek. Mestered szeretnék elvezetni őt a „hit ingoványos talajáról“ s közben olyan valódi ingo­vány­ok felé terelik, ahol a tudomány ér­tékébe vetett utolsó hitük is semmivé válhat az új tények el­lentmondó csapásai alatt Ezért, hogyha már a vitatkozásnál tar­tunk, íróink vessenek számot a tu­dományos haladás legfrisseb ered­ményeivel is. A világnézeti ellenfél — ez esetben a katolicizmus — ne legyen kénytelen vádlottnak érez­ni magát. Ne kissebbítsük a tör­téneti fejlődésnek azokat a változá­sait, amelyeket a kereszténység idézett elő a haladásban és a társa­dalmi átalakulás terület­én. Tudo­mányos csalhatatlanságunk egye­düli „híres patakjaként“ ne hivat­kozzunk szüntelenül csak a darwi­nizmusra. Engedjék szóhoz jutni a másik tábort is. Hallgassa meg a tanuló Nilsson és De Vries profesz­­szor véleményét a fejlődéselmélet­ről, Jeansét a modern fizikáról, Ernst Haeckerét a katolicizmusról, Carrelt és Du Nouyt az emberről, Huizingát a kultúráról, Wilhelm Schmidlet a vallás és a társadalom közös eredetéről. Biztosíthatjuk a szerzőket, hogy erősen forradalmi igazságok rejtőznek ezekben a vé­leményekben is Tankönyveink „szelleméről“ írott összefoglaló bírálatunkat sokan talán keserűnek találják. De ez a bírálat egy távolabbi jövő szempontjából nem tűnhet okve­­tetlenkedésnek, sem indokolatlan­nak. Nem járhatunk szemellem­­zővel a világban, nem dédelget­hetjük a magunk hiedelmeit, ami­kor gyermekeinkről, a jövendőről van szó. Ne az ő kialakuló világné­zetül, számlájára vélekedjünk a múltról és a jelenről, de tartsuk nyitva számukra a világnézetvá­­lasztás szabadságát!... Kécai Béla A vágy természetrajzához írta: KOLOZS PÁL Jó időre vágyik, kedves bará­tom? Arra, hogy holnap virág­illatos tavaszi szellő lengedezze körül? Én elhiszem. De holnap a tapasz­talati tények szerint zimankós de­cemberi nap következik. Fogvacog­­tató téli idő. Könyörtelen. Bizony elhiszem, hogy rettentő nehéz abba beletörődni: a vágy nem tudja megjavítani a holnapi időjárást! Sem Budapesten, sem máshol. Mindenekelőtt meg kell tanulni mindenfajta rangú és rendű vágy­ról, hogy amit Isten megmásítha­­­tatlannak rendelt el, azon még a legmohóbb emberi kívánság sem változtathat. ANNAK változhatatlan dol­­­­gok, tények és erők, vagyis olyanok, amiken csak az Isten vé­gezhetne módosításokat; ezeket hiába sistergi, nyaldossa, környé­kezi, perzseli körül az emberi vágy — akár érzéki, akár gyilkos, akár eszeveszett vagy ravasz ostrommal. Hiába, barátom, holnap nem lesz május. A vágy véges emberi termák. Arra jó és hasznos, hogy véges irányba megmozgasson, hogy csinosabbá díszítse barlangomat, hogy nagyobb erőfeszítésekre ser­kentsen, hogy a haladás nevében hol kényelmesebbé, hol veszélye­sebbé tegye az életemet Még arra is jó, hogy ösztökéljen annak el­érésére, hogy többet és jobbat egyem, hogy puhább és melegebb ruhát találjak ki önmagamnak. De merő vággyal a napot nem lehet az égről eltüntetni. Nem vetted észre, barátom, hogy mégis tengernyi öncsalás, önámí­tás után jutsz el csak odáig, míg felismered, hogy a vágy majdnem mindig vakká és süketté tesz, vakmerővé és bárgyúvá. .. pilla­natonként örjöngjen tevékennyé —­s azután hosszú net­e­kre tunyá­vá? A vak vágy — még a leg­­nyárspolgáribb emberből is dik­tátort farag. Iszonyatost és ugyan­akkor nevetségest. I­DÉZEM itt az emberi vágyako­zás kitűnő szakértőjét, Thorn­ton Wildert, aki a következőket mondatja Caesarral (lehet, hogy Caesar csakugyan elmondta, ami­kor már kezdett kiöregedni saját vágyainak diktatúrájából): „Meg kell tanulni, hogy a ta­pasztalati világnak széles mezői vannak, amelyeket vágyunk nem másíthat meg és félelmünk nem kerülhet ki ... Évekig csüngtem egy raj öncsaláson ...“ Ez az: évekig!... Éveket emészt fel a magunk és mások vágya életünkből. Miközben össze-vissza csalja jobbik énünket. A vágy a legnagyobb időpa­zarló, a legnagyobb vajákos. Bele­olvas. Ráolvas. Nagyít és ki­csinyit- Szebbnek mutatja a nőt, erősebbnek a barátot, a szövetsé­gest, gyengébbnek az ellenfelet. S ez a szerencsénk! A vágyban él egy entagonisztikus­­ elv, amely végül önmagát öli meg. Betelje­sülése után jóllakottan kimúlik. Az ember majdnem mindig csaló­dik és kiábrándul belőlük, ha azok átszakítják a célszalagot. A VÉGTELEN felé a vágy “ sohasem ”tapogatódzik. Ami­ről mégis azt hinnék, hogy a vég­telen felé röppen, az már nem Vágy, hanem hit, mert a kettő nem egy: a vágy nem hit s a hit nem „vágy“. A legtöbb vágy az érzékek és a hatalom körül rajzik. Még az álmunkban is az olcsó és könnyen elérhető sikereket s a legkisebb ellenállást hajszolja. Makkal álmodó disznót gyakorul hallunk emlegetni... Ment ke­vés ember keresi álmában- Talán csak a szentek. Az ébrenlétünkben ,lidércnyo­más­on álomképeket megcsúfoló vágyakkal hajszolnak és üldöznek embertársaink. A napokban pél­dául egy ártalmatlan külsejű ember arra akart rábeszélni, hogy egy társaságban — mint modern gondolkodó — szavazzak a vallás és ezzel egycsapásra az Isten el­len. Biztosított a szótöbbségről. És utána meleg társasvacsoráról A szerencsétlen egy nekem ér­telmetlen vágy megszállottja volt, jobbkezében aktatáskát vitt, két szeme volt, végtagjai voltai­, em­berformájú volt és mégis maga volt a lidércnyomás. A négerek mellett Az amerikai katolikus diákszövet­ség nemrégiben tartotta tizenhar­madik konferenciáját. 3600 diák ki­küldött képviselte a 3 milliónyi ka­tolikus diákságot. Az előadásoknak és elhangzott beszédeknek igen nagy­ része foglalkozott a négerkérdéssel, bátran harcot hirdetve az igazta­­lanságok ellen. A határozatban, melyet a kongresszus hozott, a többi között a következő áll: „A négerek elleni előítélet és igaztalan maga­tartás leginkább abból fakad, hogy az emberek nem ismerik ennek az amerikai népcsoportnak történetét és idegen előttük a keresztény fel­fogás, mely minden ember számára megköveteli az Istentől kapott jo­gok elismerését.

Next