Új Ember, 1948 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1948-12-19 / 51. szám
HÉTRŐL-HÉTRE Cím és igazság A Világ kéthasábos, feltűnő címmel közli, hogy vádiratot adtak ki „a Magyarság és Új Magyarság nyilas pap-munkatársa“ ellen. A cikkből azonban kiderül, hogy az illető valamikor pap volt ugyan, de éppen szélsőjobboldali politikai szereplése miatt egyházi fellebbvalói elküldték innen az Uj Világba, ő azonban szembefordult az egyházi fegyelemmel és — még 1939-ben — kilépett s mint apostata lett a Magyarság, majd az Uj Magyarság cikkírója. Tehát, amikor az lett, már az Egyházon kívül volt, éppúgy szemben állt vele, mint a többi nyilasok. De hát akkor miféle újságírói tárgyilagosság és igazmondás az, hogy a cikk címében mégis „nyilas pap“-nak hirdeti őt a Világ? Megtévedt ember, egykor vallott elveivel szembeforduló ember mindig, mindenütt akad. De méltányosnak és igazságosnak tartaná-e a Világ, ha pl. valaki az ú. n. keresztény kurzusról szólva, azt hánytorgatná a címben, hogy annak első miniszterelnöke a szabadkőműves, sőt októbrista forradalmár volt? Vagy ha bármely más, a szabadkőművesség hirdette emberi jogokkal és szabadság-eszmékkel szembeforduló személyt, mint szabadkőművest jelölné meg úgy, hogy azzal nyilván szabadkőművességellenes szándékait mutatná ki? Mert az ilyen önkéntelen szándékleplezés nem az elhagyott szervezetre és nem a megtagadott elvekre, hanem a hamis címmel ámítókra vet árnyékot Oszlik a köd A „Magyarok“ decemberi számában a következő vers jelent meg Kuczka Péter tollából: REGGEL A villamosban kövér úr horákol, zsebébe nyúl, zsebkendőjébe köp- Egy szemüveges vénleány elbújik keresztje és az Új Ember mögött. Köd vasú Az ablaktáblákon plakát hirdeti: Rohammunkával ünnepelhjük a Szakszervezetek XVII. Kongresszusát. Reggeli félhét Szeminárium lesz, azért megyek én is hétre ma. Az első váltás munkába siet, az éjjeliek hazatartanak. A gyárak dudálnak. Lassan oszolni kezd a köd. Szökik már a sötét Egy elvtárs olvassa a társadalmi formák fejlődésének történetét. Eddig a vers. Miután ezzel bevonultunk a költészetbe is, úgy érezzük, hogy erről az alkalomról meg kell emlékeznünk. Meg kell emlékeznünk azért is, mert minkert a költő úgy aposztrofál, mint akik a harákolás divatjamúlt szokásával együtt a ködöt jelképezzük, amelyet a társadalmi formák fejlődését olvasó elvtárs felvilágosodása eloszlat Ehhez éppen csak azt szeretnék megjegyezni, hogy a társadalom fejlődésének legnagyobb lépését a mi kereszténységünk jelentette a rabszolgaságtól a társadalmi kiegyenlítődés felé, amit jól tudnak mindazok a munkások is — tehát nemcsak a szemüveges vénleányok —, akik reggel a villamoson az Új Embert olvassák. De hiszen tudja ezt nagyon jól az a kör is, amelyhez a költő tartozik, különben — ha meggyőződése lenne, hogy csak néhány szemüveges vénleány olvassa lapunkat, semmiesetre sem tartaná érdemesnek, hogy versbe faragjon bennünket. Szeplőtelen Fogantatás ünnepe Amikor az év elején előbb a Gazdasági Főtanács, később egy kormányrendelet munkanappá nyilvánította február 2-át, március 25-ét és szeptember 8-át, a hivatalos magyarázatok azt hangsúlyozták, hogy ezzel az intézkedéssel nem kívánják sérteni a katolikus hívők vallásos érzékenységét, mert ez a három ünnep nem tartozik az egyházilag parancsolt ünnepek közé Valóban, akkor az ünnepek revíziója során tartózkodtak attól, hogy a magyar katolikus hívők millióinak lelkében vallási konfliktus idézienek elő. Sajnálatos az, hogy Szeplőtelen Fogantatás december 8-i ünnepével kapcsolatban mindez egészen másként történt. Szeplőtelen Fogantatás napja az Egyház szabályai szerint parancsolt ünnep, de ünneppé avatja a magyar nép lelkében gyökerező áhítatos tisztelet is, amellyel népünk Mária alakját övezi. A Mária-kultusz megindító szépsége és a vallásos hagyomány poézise lengi körül emlékezetünkben a Szeplőtelen Fogantatás napját. Ezért keltett a katolikus hívők tömegeiben megdöbbenést az az ünnepelőtti utolsó napon (december 7-én) közzétett „kormányhatározat“, amely ezt a napot kötelező munkanappá nyilvánította. Az utolsó pillanatban kiadott intézkedéssel kapcsolatban méltán kérdik a hívők, ha néhány hónappal korábban tekintettel voltak az egyházi szabályokra, most miért nem történt így? Az iskolákban meg különösképpen zavart keltettek a december 8-i ünnep körül történt ellentmondó intézkedések. Hétfőn, december 6-án azzal az utasítással küldték haza az iskolából a gyermekeket, hogy kedd, december 7-e iskolai szünet, de december 8-án, szerdán, a Szeplőtelen Fogantatás napján, rendes tanítás lesz. Kedden valóban iskolai szünet is volt, szerdán reggel azonban a korábbi intézkedéssel ellentétben a gyermekeket hazaküldték az iskolából azzal, hogy nincs tanítás. Nem tudjuk és nem is kutatjuk, mi okozta a kultuszminisztérium intézkedéseiben ezt a kapkodó zavart. Anynyi bizonyos, hogy sem túlságosan nagy tervszerűség, sem a vallásos érzés tisztelete nem hatotta át ezeket az intézkedéseket. « 1948. DECEMBER Millimek kivétel muzsikába A népi orosz zene forradalmárának, Glinkának az életét és alkotásait mutatja be e film. A zenei produkciók mellett hatásosan festi meg a szent szövetségi idők kortörténetét és társadalmi hátterét. tíaitíkí&lat* toástsidcsoU Fáradt humorú, ízetlen német vígjáték egy nászutaspárról, két fiatalról, kiírnék a múltját a háború megpecsételte, jövendőjük pedig inkább szánalmat kelt, mint derűt és vigasztalást. trainálodik Az emberiesség és az embertelenség filmje. A harmadik birodalomból menekült zsidók kálváriajárása Európa országain át, míg végre „hajnalodik“. Megmutatja, hogy mindig akadnak emberek, akikre vonzóan hat egy olyan ország példája, amely nem minden embert tekint egyformán embernek. De mindenütt akadnak emberek, akikben a jóság messze túlhaladja a hibák mértékét. És végül győzi a szeretet- A film rendezésének néhány, hibáját, jellembeli túlzását csak nagyon kényes igényű nézők veszik észre. A Lelkigyakorlatok lesznek a pécell nes lelkigyakorlatosházban dec. 18—22-ig Jézus Szive tisztelő asszonyok, leányok — Dr. Bóka Imre. Dec. 26—Jan. 1-ig kongreganisták P. Cserjés Sándor S. J. Január 2—6-ig Engeszteld Műve Dr. Erdey Ferenc. Január 6—10-ig leányok. Január 10—11-ig bagi hívek — Dr. Molnár Béla. Lelkigyakorlat díja 3 és fél napra egyágyas szobában. 35 Ft., többágyasban 30 Ft. Természetben ki-ki hoz 11g nulláslisztet, 10 dkg zsírt, kenyéradagot és ágyhuzatot (paplanhuzat, párnahuzat, lepedő). Cím: Lelkigyakorlatosház, Fécel, lepalgafótó a lankenpsban |°TI TANKÖNYVEINK mindegyike elkészült már Bennük a tanulóifjúság új fogalmazású művelődési eszményt kapott és új tudományos világképet állítottak fogékony értelme elé. E szembeötlő változás az általános iskola és a középiskola felsőbb osztályú tankönyveiben különösen megfigyelhető. Az alsóbb fokozat tankönyveiben viszont a tananyag minőségi átrendezésére és fokozására fordítottak nagyobb gondot. A szülőkkel együtt azonban magunk is inkább szerettük volna, ha ezt a minőségi szempontot a legmagasabb osztályok tankönyveivel kapcsolatban is legalább annyi következetességgel érvényesítették volna, mint amekkora lelkesedéssel az átértékelés elveit vitték keresztül ugyanezekben a kötetekben. Mert az átértékelés hevületében új tankönyveink legfontosabb kötetei épp abban a minőségi értékükben csökkentek, amiért fenntartás nélkül kell megdicsérnünk az alsóbb fokozat tankönyveinek kitűnő szerzőit. Kétségtelen, hogy az alsóbb fokozat tankönyvei minőség dolgában messze felülmúlják a régi fskola színvonalát, örömmel láttuk például a modern magyar irodalom remekműveinek szerves beiktatását a tananyagba és a szemelvényes gyűjteményekbe. A régi olvasókönyvek eddig csak sovány ízelítőt adtak irodalmunknak ebből a leggazdagabb korszakából. Ugyancsak a nívóra törekvés szándéka nyilvánult meg az új tankönyvek sok más értéke mellett, a magyar népi énekkultúra értékeinek közkinccsé tételében. * Sajnos, nincs elég terünk, hogy a hibák és a hiányosságok valamennyi részletével foglalkozzunk, mikor a felsőbb osztályok tankönyveinek bírálatára térünk át. Ezek közül is csak a fontosabbakat vehetjük szemügyre, nevezetesen a kultúrtörténet, és a természettudomány ismeretanyagát tartalmazó köteteket. A bennük megfogalmazott új művelődési eszmény és világkép korántsem lenne idegen a számunkra, ha a szerzők kevesebb egyoldalúsággal foglalkoztak volna tárgyaikkal, így például teljesebb és igazabb képet adhattak volna a történeti múlt nem egy távoli korszakáról, ha a XIX. századra érvényes „evolúció“ gondolatának visszavetílése helyett teret adtak volna a keresztény perfekciós gondolat érvényesítésének. Ebben az esetben nemcsak mi, hanem tanuló ifjúságunk is hitelesebb és teljesebb képet kapott volna az emberi kultúra fejlődéséről. A perfekció elve mélyebb és telítettebb valóságát érzékelteti az anyagi haladásnak is. Arról a belső erkölcsi haladásról szól ez, amely az ember szellemerkölcsi tökéletesítését s nem a külszínes haladást tekinti a történelem végső céljának. A szerzők azonban a kettős sínpár helyett megelégedtek a múlt századra annyira jellemző racionalista korlátozottság egyvágányú haladás eszményével. Az emberiség perfekcióját, minőségi javulását a keresztény etnikától függetlenül, sőt tőle „felszabadultan“ képzelik el Tankönyvíróink, akárcsak a múlt század polgári gondolkodói, megállapodnak abban a kollektív ítéletben, hogy a kereszténység elveszítette emberformáló és társadalomalakító erejét. Nem is pocsékolnak sok papírost a kereszténységre. E múltszázadbeli örökségnek a jegyében tankönyvíróink jó száz évvel csúsztak vissza: ők ma ismét csak ott tartanak, ahol polgári elődeik kezdték, a keresztény kultúra szerepének tárgyi és elvi háttérbe szorításánál. Jóhiszeműek lévén, szeretnők feltételezni, hogy a tankönyvek említett hiányosságai, elhallgatásai és leértékelései nem szervi természetűek. Olyan hiányosságok talán, amiket jövőre az új kiadás előkészítésekor helyesbíteni lehet. Hihetünk továbbá abban is, hogy az európai kultúra szempontjából annyit a fontos görög-római antikvitás is megértőbb értelmezésre talál. A nevelők, kivált ha tankönyvet is írnak, általában mindenkinél fogékonyabbak a jó tanácsra. Ezért bizonyára megértik, hogy a szűkkeblű doktrineőrség kedtőssé teszi ifjúságunk szellemét, ha az antik világról hiányos, majdnem lesajnáló formában számolnak be neki. De viszont szerkezeti hiba már hogy a felsőbb tagozat tankönyvei egyre messzebb kerültek tankönyvi mivoltuktól és majdnem vitairatként hatnak. Nem a megrökönyödés beszél belőlünk. Szeretjük a vitát, mert a vita élesít, hevít, megmozgat és ami a legfőbb: korbáccsal veri ki a szellem csarnokaiból a vaskalaposságot és az elfogultságot. A vitatkozás szabadsága és lehetősége a szellemi szabadság legbizonyosabb életfeladása. A vitatkozókból ritkán lesznek Fejbólintó Jánosok. Ha mégis szóvá tesszük egyik-másik tankönyvünk vitairat jellegét, csak a tankönyvi műfaj jellegzetes mivolta mellett szeretnénk érvelni: a tankönyv sohasem lehet folyékony ismeretanyag hordozója, hanem bevégzett, kidolgozott ismeretelemek világosan tagolt rendszere. Ilyen „folyékony“ ismeretanyag például a fajok keletkezése és az ember származásának kérdése, az átöröklés problémája, a biológia, a fizika nem egy kérdésfeltevése. Ezeken a területeken tehát csupa hipotézisekkel, feltevésekkel kell megbirkóznia a tanuló bizonyosságot kereső elméjének. Mestered szeretnék elvezetni őt a „hit ingoványos talajáról“ s közben olyan valódi ingoványok felé terelik, ahol a tudomány értékébe vetett utolsó hitük is semmivé válhat az új tények ellentmondó csapásai alatt Ezért, hogyha már a vitatkozásnál tartunk, íróink vessenek számot a tudományos haladás legfrisseb eredményeivel is. A világnézeti ellenfél — ez esetben a katolicizmus — ne legyen kénytelen vádlottnak érezni magát. Ne kissebbítsük a történeti fejlődésnek azokat a változásait, amelyeket a kereszténység idézett elő a haladásban és a társadalmi átalakulás területén. Tudományos csalhatatlanságunk egyedüli „híres patakjaként“ ne hivatkozzunk szüntelenül csak a darwinizmusra. Engedjék szóhoz jutni a másik tábort is. Hallgassa meg a tanuló Nilsson és De Vries profeszszor véleményét a fejlődéselméletről, Jeansét a modern fizikáról, Ernst Haeckerét a katolicizmusról, Carrelt és Du Nouyt az emberről, Huizingát a kultúráról, Wilhelm Schmidlet a vallás és a társadalom közös eredetéről. Biztosíthatjuk a szerzőket, hogy erősen forradalmi igazságok rejtőznek ezekben a véleményekben is Tankönyveink „szelleméről“ írott összefoglaló bírálatunkat sokan talán keserűnek találják. De ez a bírálat egy távolabbi jövő szempontjából nem tűnhet okvetetlenkedésnek, sem indokolatlannak. Nem járhatunk szemellemzővel a világban, nem dédelgethetjük a magunk hiedelmeit, amikor gyermekeinkről, a jövendőről van szó. Ne az ő kialakuló világnézetül, számlájára vélekedjünk a múltról és a jelenről, de tartsuk nyitva számukra a világnézetválasztás szabadságát!... Kécai Béla A vágy természetrajzához írta: KOLOZS PÁL Jó időre vágyik, kedves barátom? Arra, hogy holnap virágillatos tavaszi szellő lengedezze körül? Én elhiszem. De holnap a tapasztalati tények szerint zimankós decemberi nap következik. Fogvacogtató téli idő. Könyörtelen. Bizony elhiszem, hogy rettentő nehéz abba beletörődni: a vágy nem tudja megjavítani a holnapi időjárást! Sem Budapesten, sem máshol. Mindenekelőtt meg kell tanulni mindenfajta rangú és rendű vágyról, hogy amit Isten megmásíthatatlannak rendelt el, azon még a legmohóbb emberi kívánság sem változtathat. ANNAK változhatatlan dolgok, tények és erők, vagyis olyanok, amiken csak az Isten végezhetne módosításokat; ezeket hiába sistergi, nyaldossa, környékezi, perzseli körül az emberi vágy — akár érzéki, akár gyilkos, akár eszeveszett vagy ravasz ostrommal. Hiába, barátom, holnap nem lesz május. A vágy véges emberi termák. Arra jó és hasznos, hogy véges irányba megmozgasson, hogy csinosabbá díszítse barlangomat, hogy nagyobb erőfeszítésekre serkentsen, hogy a haladás nevében hol kényelmesebbé, hol veszélyesebbé tegye az életemet Még arra is jó, hogy ösztökéljen annak elérésére, hogy többet és jobbat egyem, hogy puhább és melegebb ruhát találjak ki önmagamnak. De merő vággyal a napot nem lehet az égről eltüntetni. Nem vetted észre, barátom, hogy mégis tengernyi öncsalás, önámítás után jutsz el csak odáig, míg felismered, hogy a vágy majdnem mindig vakká és süketté tesz, vakmerővé és bárgyúvá. .. pillanatonként örjöngjen tevékennyé —s azután hosszú netekre tunyává? A vak vágy — még a legnyárspolgáribb emberből is diktátort farag. Iszonyatost és ugyanakkor nevetségest. IDÉZEM itt az emberi vágyakozás kitűnő szakértőjét, Thornton Wildert, aki a következőket mondatja Caesarral (lehet, hogy Caesar csakugyan elmondta, amikor már kezdett kiöregedni saját vágyainak diktatúrájából): „Meg kell tanulni, hogy a tapasztalati világnak széles mezői vannak, amelyeket vágyunk nem másíthat meg és félelmünk nem kerülhet ki ... Évekig csüngtem egy raj öncsaláson ...“ Ez az: évekig!... Éveket emészt fel a magunk és mások vágya életünkből. Miközben össze-vissza csalja jobbik énünket. A vágy a legnagyobb időpazarló, a legnagyobb vajákos. Beleolvas. Ráolvas. Nagyít és kicsinyit- Szebbnek mutatja a nőt, erősebbnek a barátot, a szövetségest, gyengébbnek az ellenfelet. S ez a szerencsénk! A vágyban él egy entagonisztikus elv, amely végül önmagát öli meg. Beteljesülése után jóllakottan kimúlik. Az ember majdnem mindig csalódik és kiábrándul belőlük, ha azok átszakítják a célszalagot. A VÉGTELEN felé a vágy “ sohasem ”tapogatódzik. Amiről mégis azt hinnék, hogy a végtelen felé röppen, az már nem Vágy, hanem hit, mert a kettő nem egy: a vágy nem hit s a hit nem „vágy“. A legtöbb vágy az érzékek és a hatalom körül rajzik. Még az álmunkban is az olcsó és könnyen elérhető sikereket s a legkisebb ellenállást hajszolja. Makkal álmodó disznót gyakorul hallunk emlegetni... Ment kevés ember keresi álmában- Talán csak a szentek. Az ébrenlétünkben ,lidércnyomáson álomképeket megcsúfoló vágyakkal hajszolnak és üldöznek embertársaink. A napokban például egy ártalmatlan külsejű ember arra akart rábeszélni, hogy egy társaságban — mint modern gondolkodó — szavazzak a vallás és ezzel egycsapásra az Isten ellen. Biztosított a szótöbbségről. És utána meleg társasvacsoráról A szerencsétlen egy nekem értelmetlen vágy megszállottja volt, jobbkezében aktatáskát vitt, két szeme volt, végtagjai voltai, emberformájú volt és mégis maga volt a lidércnyomás. A négerek mellett Az amerikai katolikus diákszövetség nemrégiben tartotta tizenharmadik konferenciáját. 3600 diák kiküldött képviselte a 3 milliónyi katolikus diákságot. Az előadásoknak és elhangzott beszédeknek igen nagy része foglalkozott a négerkérdéssel, bátran harcot hirdetve az igaztalanságok ellen. A határozatban, melyet a kongresszus hozott, a többi között a következő áll: „A négerek elleni előítélet és igaztalan magatartás leginkább abból fakad, hogy az emberek nem ismerik ennek az amerikai népcsoportnak történetét és idegen előttük a keresztény felfogás, mely minden ember számára megköveteli az Istentől kapott jogok elismerését.