Új Ember, 1948 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1948-12-26 / 52. szám
is „Én pedig mondom nektek...” tZÍNYSZOR próbálták leírni ezt az éjszakát, a fagyos talajmenti köd kékes csíkjait a gyérfüvű, sovány, mészköves mezők fölött, a holdtalan éjben villogó csillagtengert. Az ég Keletről Nyugatig lassan forduló fekete örvényében a távoli pásztortüzek vérvörös tűzpontjait. Betlehem határáig hatolnak föl a keleti arab szteppe felől a védik s azokon, mint útvonalakon át, idáig hajtották legeltetni állataikat a sivatagszél arab pásztorai A domboldalba vájt istállókunyhó hozzájuk esett legközelebb. A falutól alig húsz kilométernyire Észak felé: ugyanez éjszaka köde, feketesége és csillagai alatt az árom sötétjében feküdt Jeruzsálem. Bástyáin órárólórára egymásnak adják át a vigilia kiáltásait a római helyőrség légionáriusai. Heródea palotájának bejáratai körül pedig az őrtálló idumeus ijjászok. Az óriási termekben itt-ott egy-egy mécses vagy fáklya világosságának fénytócsája ömlik szét a márványpadlón. És sem Jeruzsálemben a csatlós-uralkodó, sem a Földközitenger kikötőiben a matrózok vagy kereskedők vagy proletárok, sem Rómában ugyanezen az éjszakán a Palatinus-domb alatti palotájában Augustus császár, nem sejtették, hogy az emberiség sorsának nagy fordulópontja elérkezett. Ugyanebben az időpontban ez Urálnak a Káspi-tenger felé tartó részén tél volt. Szél hordott havat egy félig erdei, félig szteppei vadásztörzs bőrsátraira s a hó és éjszaka alatt aludt az a nép, amelynek a későbbi századok alatt a magyarság egyik ősévé, egyik élő népévé kellett válnia. Útja már elindult a Szárrpát-síkság végtelen tengerében s lassan kanyarodott sorsa felé, hogy az utódok egyszer majd találkozzanak az eme éjszakán Megszületettek Azzal, aki az ő számára — a magyarság számára — is kihirdette a keresztény élet egyszerű és hatalmas törvényeit a maga fellépése utáni három év alatt, egész működésében és különösen a Hegyi Beszédben. ’IDÉZEL a beszéddel, a néphez és minden népekhez forduló hatalmas manifesztációval már foglalkoztunk egyszer. Most már tudjuk róla, hogy bevezető részei után a lényege mega ez a hsznxUnyulat, amely éppen kerestény mltával több, akár a pogány életnél, akár az eddigi őskinyilatkoztatás természetes erkölcsénél, mely magától értetődően tekintettel volt az emberi természet hiányosságaira. A régi törvénnyel szemben azonban az Új Törvény már egy új helyzet új formáit és kötelezettségeit rója alattvalóira, a keresztény emberekre. Ez az Új Törvény, a Karácsony titokzatos éjszakáján megszületett Gyermek nagy forradalma s ezt a forradalmat a leghatalmasabb módon, éppen a Hegyi Beszédben hirdette meg. Hallgassuk meg tanításának néhány pontját! „Hallottátok — kiáltotta oda akkor hallgatóinak —, hogy eleitek számára ez volt a Törvény. Ne ölj! Aki pedig öl, azt állítsák a törvényszék elé! Én pedig azt mondom, hogy mindenkit állítsatok a törvényszék elé, aki gyűlöli felebarátját!" „Állítsátok törvényszék elér“: a sémi nyelvek színes, szemléletes kifejezése itt a tilalomra és a parancsra, vonatkozik. Mert a kihirdetett szabálynak valóban van egy negatív, tilalmi és egy pozitív, parancsoló oldala. A tilalom: az emberek közti személyes és társadalmi gyűlölködés tilalma. A negatívum: sem a személyes, sem a társadalmi élet ne alapuljon és nem alapulhat a gyűlöleten. A parancs: A keresztény ember személyes szeretet pare ne." a és a keresztény társadalom kollektív szeretetparancsa. A pozitívum: a szeretetre épülő egyéni élet és a szeretetre hivatkozó társadalomépítés. Íme, ez a Betlehembe megszületett Csecsemőnek s a Hegyi Beszéd kihirdetőjének Új Törvénye, a nagy ,,Én pedig mondom nektek!" Nemcsak a korabeli rabbi-iskolákkal szembehelyezkedő nagy Magányosnak, hanem az egész emberiség addigi életével szembehelyezkedő nagy Forradalmárnak, a szeretet forradalmárának parancsa minden utána következő korok keresztény emberei számára. A mi számunkra is. Parancs, amelyet meg kell tartaniok egyeseknek és társadalmaknak. Parancs, amelyet ha akár az egyesek, akár a korok és a társadalmak nem tartanak meg, meg kell bűnhetdniuk érte, meg kell bünhöd▼álsáfoBtal, romlással, halmi detonációkkal. Meg kellene egyszer írni a forradalmak történetének okait keresztény szemmel és tollal, meg kellene írni azt, hogy a forradalmak okai között hogyan szerepelt a keresztény szeretet személyes és társadalmi elhanyatlása, s hogyan állította helyre a Történelem Ura az általa kihirdetett keresztény szeretettörvényt társadalmi megrázkódtatásokon át, büntetésekkel, ha kellett belső és külső háborúk vasvesszejével. A Hegyi Beszéd nem valami ájtatoskodó és puha megnyilatkozás, hanem ha kell, akkor rettenetes erejű Törvény. Új törvény — de Törvény. És törvény volta az amnek elhanyagolására leginkább hajlamosak vagyunk s az érte bekövetkező megpróbáltatásokat legkevésbbé tudjuk megérteni. Semmi kétség: korunk nagy társadalmi krízisének az a legfőbb oka, hogy az előttünk járt korok keresztény emberei is elfeledkeztek az „Én pedig mondom nektek“ Új Törvényéről, a keresztény élet nagy Megalapítójának és Forradalmárának örök parancsáról. KKOR, amikor a kereszténység Megalapítójának nemzedéke, az ő kortársai és tanítványai eltávoztak az élők sorából, akkor a kereszténység még törpe kisebbség volt, mindössze talán néhány tízezer ember ügye a nagy Római Birodalom tizennnégymillió lakosa között. S e törpe kisebbség legnagyobb kincse és legnagyobb ereje éppen a kereszténység szeretetparancsának és a keresztény életnek hordozása volt. Ez volt az a rádiumanyag és rádiumsugárzás, amelynek nem tudott ellenállni az akkori pogány állásbirodalom és a pogány társadalom. Ez volt az őskereszténység csodálatos hatalmának és erejének fenséges titka Ez a teljes engedelmeskedés az Új Törvénynek, a keresztény élet teljességének megtartása minden körülmények között és annak a teljes szeretettel való áthatása. A hűség a keresztény élethez és keresztény szeretethez egyet jelentenek, amióta a Csecsemő megszületett és amióta a Hegyi Beszédben kihirdette Új Törvényét: „Én pedig mondom nektek!" S hogy elhallgatjuk: ez 1948-nak számlikki'* le.Síresyvbre U-» A4J 51816 Ara1 forint / hó 3 n/ IV. év9®3yam 52. sz.* KATOLIKUS HETILAP* 1948. sS&eesnbar 26. Csapdába «satteinbar % Béke hercege * címzett bírálat Házasság vagy a fiatalok bátorsága $ Öreg papák dicsérete $ A tékozló fia és bátyja! Csécsényi András: Emberek ACREDOVAL minden misén megerősítjük azt a hitünket, hogy hiszünk a szentek egyességeiben. De voltaképpen micsoda is ez a szentek egyessége? Vájjon pusztán tanítás-e, amely csupán az Egyház földön küzdő tagjait fűzi egységbe a szenvedő és megdicsőrült Egyház tagjaival? Kétségtelenül ez is. De jelenti számunkra és minden idők számára a katolicizmusnak azt a társadalomfelfogását is, amelynek értelmében az ember nem csupán társaitól független atomja a mindenségnek, hanem szervesen, mint az élő test sejtje, s tartozik az emberek közösségébe, az Egyház közösségébe. A katolikus ember individualitása nem olyan jellegű, mint amilyennek azt a múlt század szabadelvű gondolkodói vélték. A katolikus ember nem f él és nem is élhet elszigetelt individualitásában, mert személyiség s a személyiség megnyílik Isten felé , és az embertársak felé is. A szentek egyessége voltaképpen a katolicizmus közösségi gondolata. A katolicizmus társadalomi fölfogása, így talán profánul, de bizonyára érthetőbben hangzik a mai profán világban, hiszen századok óta elszoktunk a természetfölötti szemlélettől. Századunk válságai, mérhetetlen erkölcsi összeomlásai azonban egyre inkább feltárják számunkra természetes módon is azt a gondolatot, hogy felelősek vagyunk embertársainkért, s az egyes ember számára, a kisebb közösségek számára sem közömbös semmiképpen, hogy az erkölcsi rend összeomlik-a valahol vagy sem. A közelmúlt történelme ezt nagyon világosan tárta fel, sőt szinte rákényszerítette az emberre annak az elismerését, hogy igenis felelősek vagyunk nem csupán a ránkbízottakért, a velünk együtt dolgozókért, a családunk tagjaiért és a munkatársainkért, hanem olyanokért is, akiket nem ismerünk, akik távoli földeken, messze vizeken túl laknak. MENNYIRE más ezzel szemben a katolikus társadalomfelfogás! Amint az Egyházat Krisztus titokzatos testének tekintjük, úgy érezzük azt, hogy a társadalom tagjai is a legbensőbb és kölcsönös vonatkozásokban állanak egymással. Amint hiszünk a kölcsönös természetfeletti segítségben, a kölcsönös egymásért való imádkozás erejében és abban, hogy érdemeket szerezhetünk egymásért, ugyanúgy érezzük ma már, hogy a természetes emberi közösségekben, a természetes egymásrautaltságban is szükség van a kölcsönös segítés, a kölcsönös támogatás egymás egyéni érdekszféráiba behatoló erejére. Amint a szervezet tagjai között a legteljesebb kölcsönös viszonosság áll fenn, ugyanolyan morális és szellemi viszonosságban élünk egymással a táriMvatembási •«. Az iSayhás a maga isteni alapításénál Yog*» * hg egyessége teljesebb szeretet-közösség és akiket a szeretet egyesít, azok a javak közösségét is igyekszenek megteremteni, amennyiben ez egyáltalában lehetséges. Ma már jól látjuk, hogy a múlt században mennyire eltávolodtunk ettől a gondolattól s hogy a laicizált európai szellem milyen alaposan kiirtotta belőlünk ennek a gondolatnak még a megértését is. Ma azonban már azt is érezzük, és éreznünk is kell, hogy ez a szeretetközösség milyen elszakíthatatlan kötelékekkel fűz egymáshoz bennünket, Krisztus Egyházának tagjait, — részeit a nagy egésznek — anélkül, hogy személyiségünkről lemondanánk, vagy azt elveszítenénk. Sőt hiszszül, és érezzük, hogy személyiségünk éppen ezen a szeretetközösségen keresztül bontakozhatok ki igazán, ez adja meg az alapot, az életnedveket és a levegőt ahhoz, hogy az ember a maga legszebb és legjobb vonásait kifejleszthesse. Most látjuk csak valójában, hogy az Individualizmus végleteivel és a csorda-szellem és a nyáj-ösztön társadalmával szemben minő magasrendű, igazi közösség a szentek egyessége, s milyen, érték a belőle fakadó felelősségérzet. AKI A KATOLICIZMUST ilyen vonatkozásokban és ezekben a mélységekben átérzi, az a társadalomnak, a közösségnek legértékesebb tagja. Mert amikor az embertárs szeretetén keresztül szolgálja Istent, amikor egy transcendent közösségi gondolatban éli át az erabér szeretetet, akkor a természetes közösségeknek is leghűbb és legigazabb munkájává válik. Az a felelősségérzet azonban, amelyet embertársainkért, távoli tájak lakóiért vagy az egész emberiségért érzünk, nem fulladhat bele egy olyan általánosságba, amelynek általános embertelenség a vége. Nem, az egész emberi közösségért érzett felelősség gyakorlását ott kell kezdeni az embernél, a körülöttünk forgó, velünk együttélő és együtt szenvedő embereknél. Nem valamely tartalmatlan, keresztényietlen humanizmus ködképében elmerülve, hanem a legmelegebb emberszeretettel, a legkisebb kötelékeken belül kezdve. A családban, a munkaközösségben, a községben és a hazában. Amit érettük teszünk, amit helyettük vállalunk, azt voltaképpen az egészért tesszük és csak így tehetjük az egészért is. „Amit a legkisebbekért tesztek — mondta az Üdvözítő — azt érettem teszitek“, tehát a legmagassabbért, a legnagyobb értékért, Istenért. Vagyis e transcendentális szemléletben ugyanúgy az egész emberi közösségért cselekszünk, ha áldozatot, fájdalmat, fáradalmat, nélkülözést, vagy imádságot vállalunk azokért a kicsinyekért, akik legközelebb állnak hozzánk, mint a természetes támdalofiMffi emlélefi jWsottáManadaA