Új Ember, 1949 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1949-01-02 / 1. szám

Papok és laikusak «WiV/IW’^V»WA^l 6, Éva, Éva mi khacseánk Szegények ajándéka » BIOT MI SZEGED. Ez új esztenisbett$ 99 AMIÓTA a kapitalizmus telje** sen felszívódott az európai szellemiségbe és gazdasági rendszerből gondolkozásmóddá is alakult, ilyenkor, újév alkalmával nem csupán az üzleti könyvekben szoktak mérleget készíteni, hanem az élet más területein és vonatkozásaiban is. Karácsonyi, újévi vezércikkek szinte kötelező tárgya: mérleget állítani fel politikai, társadalmi, szellemi és más hasonló viszonylatban. Mintha e területeken sem volna egyéb, mint a spekuláló emberi ész és az összegekben kifejezhető matéria! Minthaazok az esemmények, amelyek e fel-, sorolt területeken zajlanak le, számokkal, mértékekkel, határidőkkel körülhatárolható ügyletek volnának csupán, mint a tőkés üzletei. Annyira beleivódott az európai ember vérébe az emberi életnek és a történelemnek ez a tőkés ízű szemlélete, hogy még azok sem tudnak tőle szabadulni, akik antikapitalista jelszavakkal küzdenek a maguk érvényesüléséért. Ilyenkor csupa mérlegelés, fontolgatás a sajtó külföldön is, itthon is. A naptárait százesztendős jövendőmondóinak fürge utódai az elmúlt esztendő eredményeiből meg akarják mindenütt határozni, mi következik a jövőben. Mi keresztények e modern horoszkópkészítők szempontjából ósdi, de valójában örökkévalóan emberi és mindig érvényes tételt vallunk: az emberi lét hullámzását nem lehet matematikai biztossági képletekbe foglalni. Ezt valljuk nem csupán a jövőre vonatkozóan, de bizonyos mértékig a múltra is. Nemcsak a jövendőnek vannak titkai, de a múltnak is. Csak az a történetíró írhatna tökéletes történelmet, aki tökéletesen ismerné az események minden okát. Ehhez pedig ismerni kellene a Gondviselés szándékait is. VNDEZT azért kell elmonda■nnunk, mert a magyar katolikus társadalomnak soha nem volt nagyobb szüksége, mint éppen ezen az új esztendőn, hogy alázattal és bizalommal szemlélje mindazt, ami vele, körülötte, felette és általa történt és történik. Emberileg — azaz evilági szempontok szerint — tekintve az elmúlt esztendőben a magyar katolicizmus olyan súlyos veszteségeket szenvedett, amilyenek százötven esztendeje nem érték. Nevezetesen: igen súlyosan érintett minden katolikust mindaz, ami az iskolák és az egyesületek körül történt. Itt is meg akarjuk tartani a nyugodt és józan hallgatás törvényeit, mert semmiképpen sem akarok még egy szalmaszálat sem vetni a kibontakozás útjába. Ezért vállaltunk a múlt esztendőben jobbról is, balról is neheztelést, meg nem értést, s vállaljuk — ha élünk — továbbra is. Ezt azonban meg kell mondanunk: emberi és evilági szemmel nézve kegyetlenül súlyos csapás, hogy iskoláinkat elvesztettük. Ugyanígy sok csapás és veszteség ért bennünket egyesületi téren, könyvkiadásban és sajtóban. Nem a kormány felé mondjuk most ezt, hanem befelé magunknak, hogy ■ lassúk a mért ég "égyike" otdalai, s hogy lássa mindenki: nem becsüljük alá a csapásokat, amelyek bennünket értek. Nem becsüljük alá, de nem is tartjuk túlságosan nagyra és elviselhetetlennek azokat. Akik az eseményeket vagy alábecsülik vagy túlbecsülik, nem tudnak vele szembenézni. Sajnos, elég szép számban vannak, akik légvárakba, fecsegésekbe, naív jólértesültségbe, pletykákba vagy éppen gyanús eredetű jövendölésekbe menekülnek, vagy éppen ellenkezően: a legsötétebb apátiába, keserű önmarcangolásba, riadalmat, gyötrelmetés reménytelenséget árasztva maguk körül. Ez a két fajta, mint minden emberi közületben, a katolikus társadalomban is fellelhető. Ezek „boldogítják“ minden alapot nélkülöző hírekkel vagy gyötrik sötét híresztelésekkel a hiszékenyebb, a fáradtabb, a nagyobb megpróbáltatásokban vergődő embertársaikat. Ezt a fajtát az idő és az események ki fogják rostálni a magyar katolikus társadalomból. A ködevő és a pánikterjesztő éppen úgy nem bírják ki a szenvedő Egyház mellett, mint az önzők, a nagyravágyók, a karrierhajhászok, gőgösek és a lélek egyéb sérültjei. S ez az, amiért nem lehet puszta veszteségnek elkönyvelni mindazt, ami az Egyházzal történik. Azok, akikben semmi egyéb ** nincs, mint sértődöttség, végképp lehullanak a nagy rostán. Azok maradnak meg keresztényeknek, főképpen katolikusoknak, akik mernek és akarnak a nagy kohóban átalakulni, társadalmi és egyéb keresztényekből Isten valódi gyermekeivé. Nem gondolunk itt hősiességre, mert ugyan ki biztos magában, hogy mindig mindenben megállja a helyét, nem hajlik-e meg, ha a súly nagyobb, mint amenynyire erős a gerinc. Le kell szoknunk a megbotránkozásról is: a megtört, gyarlóságaikban vergődő lelkekből éppen úgy kialakulhat az igazi kereszténység aránya, mint a hősökből, a kemény ékből, bátrakból és elszántakból.Egy látszik csupán bizonyosnak: a próba tüze eljut minden lélekig, nem kerülheti el sehol senki, húzódjék bár ide ,vagyámoda, vállaljon bár, vagy futamodjék meg. A tűz a lélekben ég és felperzsel mindent, ami nem odavaló volt keresztényi mivoltunkban. A próbák közepett a magyar katolicizmus új arca alakul ki. Nem csupán egyes kivételesekben, hanem a nagy tömegekben. Száz esztendeig prédikálhattak volna papjaink, a tömegek lelkében nem tudták ú , keresztény igazságok és törvények fényét, mint ahogy kigyújtották az elmúlt esztendők. Maga a történelem lépett szószékre és az prédikálja millióknak Isten igazságait. Iskola lett a kereszténységre az egész élet, az egész világ, mindennel, ami benne történik. Nincs időnk nekünk, magyar katolikusoknak megállani és elmerengeni, számolgatni és mérlegeket állítani. Az események irama úgy ragad át bennünket az új esztendőbe, hogy nem érünk rá bölcselkedni. Minden jövendőmondás és horoszkóp nélkül megállapíthatjuk, hogy a következő hónapok úgy látszik, nem lesznek számunkra kényelmesek. Nem tudjuk, hol állapodnak meg az elindult események. Egyet azonban tudhatunk: kialakulófélben van egy erősebb, mélyebb, értékesebb katolikus társadalom minden lelki előfeltétele. Kialakulófélben van a papságban és a hívőkben egyformán. Elfogulatlan külföldiek véleménye szerint a magyar katolicizmus eddig is legelevenebb volt a középeurópai katolikus társadalmak között. Mi magunk alábecsültük és máig is alábecsüljük a benne rejlő életerőt. Azt hitték és hiszik sokan, hogyha a magyar katolikus Egyház, ilyen vagy olyan intézményét elveszti, összeomlik. S mikor bekövetkezik egy-egy csapás, botrány vagy próba, utána kiderül, hogy az Egyház ereje semmivel sem csökkent. Növekedik iránta a hívők szeretete, növekedik a hívők öntudata és mélyül lelki élete. Annak, aki messziről nézi és csak anyagi tényt lát az Egyházban, mindez nem jelent semmit. Aki azonban tudja, hogy mit jelent az anádság, a szentségi élet, tudja mit jelent, mikor a lelkeket megragadja az istenszeretet,, az a maga és az egyesek sorsa felett aggódhatik ugyan, ijedten láthatja, hogy túlszaladnak rajta az események, de az egész magyar katolicizmus jövendőét ragyogónak látja. árai forint 1949. január 2.. Őrizetbe vették Mindszenty hercegprímást Hétfőn, december 27-én délelőtt 10 órai híradásában mondotta be a rádió először a megdöbbentő hírt, hogy Mindszenty József bíboroshercegprímást a rendőrhatóság őrizetbe vette. Ezt követően megjelent délelőtti napilapban, a Világosságban már olvasható volt a belügyminisztérium sajtóosztályának közleménye, amely az őrizetbevételnek közelebbi okát is megjelölte és pedig „hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény, kémkedés ésvalutaüzérkedés“ gyanújában. „Béke a jóakamvitó embereknek“ XV. Pius pápa karácsonyi rádiószózata A vatikáni rádióban Karácsony előnapján, december 24-én délelőtt 10 óra 50 perckor megkondultak a Szent Péter Bazilika harangjai. Pontosan 11 órakor felhangzott a rádióból XII. Pius pápa erőteljes, jellegzetes hangja a katolikus üdvözléssel: „Laudetur Jesus Christus!“ Mélyen megindult lélekkel fogadták kedvelt fiaink a ti szívből jövő köszöntéseket, és az a gondolat, amely ebből kicsendül, a mi lelkünkben. .. .visr-avansza., to’.át... mindig változó, hullámverésektől nyugtalan időben ez az egyetlen biztosság, az egyedüli állandóság. Azért is, mert köszöntéstek mögött, amely a kereszténység atyjának szól, ott érezzük a keresztény hívek végtelen seregét. Az idén éppen tizedikszer tolmácsoljuk a betlehemi csillag üzenetét: „Dicsőség a magasságban Istennek és béke a jóakaratú embereknek“ Ez az üzenet sohasem volt annyira időszerű, mint éppen ma, éppen ebben az esztendőben. Európa és az egész világ 1948 karácsonyán, az előző háború sebeiből és pusztulásából még fel sem épülve, új háború rémületének lidércnyomása alatt vergődik, a veszedelemtől való állandó remegés tartja hatalmában és kimondhatatlanul sóvárogja a békét, a jobb életet. A keresztény hit kötelessége az, hogy megértse az idők parancsszavát, s ezzel szolgálja nemcsak az Úr akaratát, hanem a népek üdvét is, amikor érvényt akar szerezni a kereszténység örökéletű erkölcsi elveinek Minden jószánlékú nép békét akar Isten törvényei szerint való békét, s ennek munkálásában az Egyháznak kell elöljárnia. Nekünk kötelességünk, hogy az Égi üzenetet tolmácsoljuk a szenvedő világnak- Odakiáltjuk ezeknek a Megváltó szavait: „Ne féljetek! Én meggyőztem a világot!“ A jelen komoly percben elengedhetetlen követelmény a rendíthetetlen ragaszkodás a kereszténység parancsaihoz. Minden küzdő nép és minden szenvedő ember tudja azt, hogy az Egyház mit végzett és mit végez ezen a téren. Harcol a békéért és az emberek jólétéért, lelkiekben úgy, mint más vonatkozásban. Ezután később így folytatta: A katolikus ifjúság, a világ katolikus ifjúsága, megérti az Evangélium parancsát és ehhez tartja magát. Fontos az ifjúság szerepe, hiszen az ifjúság kezében a jövő kialakítása. A második világháború után végbement események ne hangoljanak le senkit, ne bátortalanítsák el a jóssan Jókaikat, akik a többséget jelentik, hanem éppen ellenkezőleg késztessék arra, hogy új küzdelemre szedjék össze erőiket. Az Egyház szerepe nem a viszszavonulás, nem az elszigetelődés 1., hanem tevékeny szolgálata az Úr parancsainak. Az isteni akaratnak. Ez az akarat, a népek békéje és testvérisége! Meg kell oldani a szociális kérdést egyéni vonatkozásban éppúgy, mint a különböző nemzeteket tekintve. Minden dolgozónak biztosítani kell azt, hogy 'ilyénis.'..", telv*a nörnyék között élhessen. A nemzeteknek pedig meg kell adni, anyagiakban is azt, amit az ő életük igényel. A háború hívei régi latin mondással érvelnek: „Si vis pacem, para bellum.“ Ha békét akarsz, készülj a háborúra! Mi ezzel szemben azt mondjuk: „Békét, békét minden körülmények között“. Evésből meg kell szüntetni a nacionalizmus túlzásait, le kell nyesni azokat a kinövéseket, amelyek veszélyeztetik a megbékélést, s amelyek akadályoznak bármely nemzetet abban, hogy tekintettel legyen a másiknak igazságos és méltányos érdekeire. Az angyali üzenet a jóakaratú embereknek ígérte a békét- Először hát ennek a jóakaratnak kell megszületnie az emberek szívében. A felebaráti szeretetnek, amely egyaránt kötelez egyént és nemzetet. A fegyveres béke nem igazi béke, mert erőszak erőszakot, elnyomás újabb elnyomást hoz Az igazi békét csak azok az elvek hozzák meg, amelyeket az Egyház hirdet. A pápa itt megemlékezett az elmúlt év szeptemberében lezajlott ifjúsági kongresszusról, mely alkalommal felszentelte a római „Domus pacis“ (A béke háza) alapkövét. „Legyen ez az egész világ számára — mondotta — a békés szimbóluma! Ebben a reményben kérjük Isten áldását az összes nemzetekre, különösen azokra, amelyek nagy pusztulást szenvedtek, különösen kérjük a békét Palesztina, az 'Er szülőhelye számára.“ Majd így folytatta: „Innen, a helyről most a felelősökhöz szólünk, a népek irányítóihoz, akik felelősek a holnapért, felelősek népeik sorsáért, hogy szívleljék meg intő szavunkat. A meggyötört emberiség ezt várja most, amikor a elmúlt háború romjai még mindig füstölögnek és még az el nem hárított újabb veszedelem nyomási alatt senyved. Figyeljetek a karácsonyi harangok zenéjére és arra a csodálatos üzenetre, amely a betlehemi csillag fényéből árad: Béke , jóakarata embereknek! Ebben reményben, hogy szózatunk meghallgatásra talál, adjuk áldásunka minden nemzettel.