Új Ember, 1955 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1955-01-09 / 2. szám

ÉS LEBORULVÁN... irta: ÚJLAKI ANDOR A Szentírásnak a gyermekálom édességét felidéző jelenete az, amelyért Szent Máté a Vízkereszt napjára rendelt evangéliumban beszél el. A judeai éjszakáik hűvösek; a gyér növényzeteit dér lephette be a pusztában azon a titkozatos éjen, amikor az aranyragyogású déli égboltból is feltündöklő csillag fénye nyomán haladt az éji karaván: napkeleti bölcsek és kíséretük. Pillanatra sem tétovázva, szinte szent bűvöletben járva érkeznek meg a betlehemi istálló-barlanghoz. Odakint, ahonnan jöttek, az éj sötétje, bent meleg és fényesség — és a jászolban fekszik a Gyermek. A napkeleti pogány bölcsek — a szentatyák szerint arábiai vagy perzsiai hazájukban gazdag, előkelő emberek— a találkozásnak és megismerésnek ebben a nagy pillanatában térdre roskadnak, megnyitják kincsesládáikat, ajándékot adnak a Kisdednek és leborulván imádják őt. Imádják, mert a csillag feltűnésével isteni sugallatot kaptak, hogy az, aki megszületett: a Messiás. Bizonyságukban megerősítette őket Mikeas próféta jóslata te: a Messiás a kis Betlehemben fog születni. Mi előzte meg, mi készítette elő a gyermek Jézus és a pogányok első találkozásának drámai feszültségét? Máté elmondja, hogy amikor Heródes megtudta a napkeleti bölcsektől, hogy megszületett a zsidók királya, »megzavarodék és vele egész Jeruzsálem«. Heródest, aki megelőzően már három fiát megölette, mert féltette tőlük iróniát, most még sötétebb látomások gyötrik. Papjaival, írástudóival tanácskozik, majd utasítja a bölcseket, hogy ha megtalálták a Gyermeket, jelentsék neki, akkor már megérlelte szívében a Gyermek elvesztését. Jeruzsálem is nyugtalan, mint a »forrongó tenger«; a város vérengzéstől tart, mintha megérezné a betlehemi csecsemők meggyilkolását, amelyet Heródes parancsára nemsokára végre is hajtanak. Heródes keze azonban nem éri el a Gyermeket. A napkeleti bölcsek álmukban intést kapnak, ne menjenek Heródeshez, s ezért más úton térnek vissza országukba, a Szentcsalád pedig Egyiptomba menekül. A dráma tehát így feloldódik és a betlehemi éjszakai találkozás elindítja a pogány világ sivár sötétségében az Úr világosságának derengését. Szent János evangélista gyönyörű előszavában megmagyarázza a testben megszületett Úr Jézus Krisztus megjelenésével a pogány világra áradó világosságnak, a hit világosságának jelentőségét: »Őbenne élet volt és az élet volt az emberek világossága. És a világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta. A világban vala és a világ őt meg nem ismeré. Tulajdonát« jőve, de övéi be nem fogatják.« Amikor az első pogányok térdre hullanak a szegényes pólyákba takart Gyermek előtt, ezt a világosságot, az Ég világosságát ismerik meg, amelyet addig »föl nem fogtak«. Az isteni kegyelem fényeiben, a Kisdedben az emberiség Megváltójét, a világ Üdvözítőjét ismerik meg. Megértik, hogy ezen a napon nyilvánította ki az Úr istenségét a pogányoknak a napkeleti bölcsek útján. A sötétségben, a bűnök éjszakájában vándorló pogányság számára az élet világossága tárult fel, az életé, amely legyőzi a halált. Az első pogányok hódolatában, majd később a kereszténység tündöklő évszázadaiban az Isten előtti alázatos lebomlásban a döntő elem a megismerés. Megismerése annak, hogy van közvetítő Isten és az emberek között, van valaki, aki összekapcsolja az eget és a földet és ő Istennek egyszülött Fia, aki lehajolt az embereiéhez, hogy szenvedjen és meghaljon bűneikért. Az Egyház az »Úr megjelenése napjának« nevezi Vízkereszt ünnepét és méltán üli meg fényes dísszel, mert — mint a szentlecke is olyan diadalmasan mondja — a földet és a népeket borító homályban feltámad az Úr és a népek az ő világosságában és fényességében járnak. »Emeld fel szemeidet és lássad, a te fiaid messzünnen jőnek és leányaid minden oldalról kelnek.« Vízkereszt ünnepét a keresztények öröme ragyogja be, mert beteljesült a próféták jövendölése: napkeleten és napnyugaton a hívők Isten világosságában élnek, az Egyház fiai és leányai minden oldalról az Űr aklába térnek. Ezerkilencszáz esztendő múlásában nem halványult el fénye az Ég világosságának és nem széledt el a nyáj, hanem hűségesen halad a Pásztor nyomában. Izsaiás ujjongó szavai tökéletesen adják vissza az ünnep igazi hangulatát: »örvendezzetek egek, vigadj föld és énekeljetek dicséretet, ti hegyek, mert megvigasztalá népét az Úr és az Ő szegényein megkönyörült.« Karácsony ünnepe csak néhány napja múlt el, de fénye átragyog Vízkereszt napjára és Betlehem varázsa egy ünnepkörbe vonja a két napot. Vízkeresztnek, ennek a költőiségben olyan gazdag ünnepnek soha el nem homályosuló tanítása számunkra az, hogy mi, akik hajdan valójában a napkeleti bölcsekben hívattunk meg pogányságunkból az egy igaz hitre, boruljunk le az ő alázatukkal és hódolatukkal az Úr lába elé. 900 templom 10 év alatt A lengyelországi gorzówi egyházmegye apostoli adminisztrátora — mint az Universe írja — hivatalos beszámolóban közölte, hogy az egyházmegyének, melyben 10 évvel ezelőtt alig 100 katolikus templom volt, ma ezernél több katolikus temploma van. Az új templomok túlnyomó zömét azok a protestáns templomok teszik, melyek a német lakosság elköltözése nyomán használatlanul maradtak és amelyeket az állam az odatelepülő lengyel katolikusok rendelkezésére bocsátott. Többé-kevésbbé újjá kellett azonban építeni valamennyit, mert a háború különösen pusztított ezen a területen. Az ősrégi gorzówi székesegyház is a reformáció óta protestáns kézen volt s csak mon, az ura- Iím változással kapcsolatban kapták vissza a katolikusok. Néger püspök ezüstmiséje Aligha kapott még főpap ezüstmiséje alkalmából annyi szerencsekívánatot és üdvözlő táviratot a katolikus világ minden részéből, mint Kiwanuka, az Ugandában lévő masakai egyházmegye püspöke, aki a közelmúlt napokban ünnepelte pappá szentelésének 25-ik és ugyanakkor püspökké szentelésének 15-ik évfordulóját, ő az első néger püspöke a katolikus Egyháznak. Amikor XII. Pius 1939-ben püspökké szentelte, a szertartás befejeztével ezeket mondta neki: — Szeretett fiam, a te személyedben helyreállítottam az afrikai hierarchiát, amelynek folytonosságát a vandálok és mohamedánok beözönlése megszakította. Keményen kell dolgoznod, mert a te apostoli munkád sikerétől függ, hogy lesz-e Afrikának több bennszülött püspöke. Kiwanuka példásan megfelelt a Szentatya várakozásának, mert ma már 8 néger püspök működik Afrikában. Az ezüstmisés főpap egyébként, aki most 55 éves, a Fehératyák rendjében kezdte egyházi pályafutását. Annyira kitűnt tehetségével és buzgóságával, hogy mint fiatal papot Rómába küldték felsőbb tanulmányokra. Kiwanuka itt a legnagyobb dicsérettel, »summa cum laude« szerezte meg a kánonjogi doktorátust. Püspöksége alatt 50 000-rel emelkedett egyházmegyéjében a katolikus hívők száma. Búcsú a családi szentolvasóra Az egri érsek legutóbbi körlevelében a következőket közli: »A katolikus családokban közösen elmondott Szentolvasóért eddig is minden egyes esetben tízévi búcsú járt, kétszer egy hónapban pedig teljes búcsú. Ez év október 11-én a Szent Apostoli Penitendaria közölte XII. Pius pápa intézkedését, hogy ezeken a búcsúkon kívül mindazok a hívek, akik naponként részt vesznek a családban elmondott éttized Szentolvasó elmondásában, minden szombaton és hetenként szabadon választható két más napon teljes búcsút nyerhetnek. Ugyanaz a teljes búcsú elnyerhető a Szűzanyának az Egyetemes Kalendáriumban található valamennyi ünnepén is. Vonatkozó dekrétum szerint ezek az ünnepek a következők: Szeplőtelen fogantatás (dec. 8.) — Gyertyaszentelő (febr. 2.) — Szűz Mária lourdesi megjelenése (febr. 11.) — Gyümölcsoltó (márc. 25.) — Hétfájdalmú Szűz (Fekete vasárnap utáni péntek) — Sarlós Boldogasszony (júl. 2.) — Kármelhegyi Boldogasszony (júl. 16.) — Nagyboldogasszony (aug. 15.) — Mária Szeplőtelen szíve (aug. 22.) — Kisboldogasszony (szept. 8.) — Mária nevenapja (szept. 12.) — Hétfájdalmú Szűz (szept. 15.) — Fogolykiváltó Boldogasszony (szept. 24.) — Szentolvasó ünnepe (okt. 7.) — Mária anyasága (okt. 11.) — Mária bemutatása (okt. 21). A teljes búcsú elnyeréséhez hozzátartozik, hogy azok, akik el akarják nyerni, gyónjanak és áldozzanak.« Ára 1 forint XI. évfolyam, 2. szám KATOLIKUS HETILAP 1955 január 9 A hippói romok vallomása — Newman bíboros életének emberi mélységei — Szent Gellért öröksége — Esztergomi mise A Szentatya karácsonyi rádióüzenete Immár kialakult hagyomány, hogy a kereszténység feje Karácsony ünnepének vigíliáján a rádión keresztül szózattal fordul az Egyháznak a világ minden táján szétszórtan élő híveihez. Az idén azonban betegsége megakadályozta abban, hogy nagyobb terjedelmű tanítást adjon. A betegágyához vitt mikrofonba csupán a következő rövid beszédet mondta: »A Jézus számára oly kedves gyermekek egyszerűségével készülünk, hogy a Karácsony válására szívünket összeszedjük és élvezzük azt a tiszta örömet, amelyre az apostol meghív: »örvendjetek mindig az Orbán... Az Űr közel van“ (Phil. 4, 4—5.). »Az Űr közel van!«. Várja már őt a gyengéd fényben csillogó ezer meg ezer betlehem, amelyet alázatos és szerető kezek készítettek a templomi szentélyekben vagy az otthoni falak bensősége közepett. Gyűjtsétek egybe ti is, a keresztény világ fiai és leányai, a Karácsony bensőséges és őszinte örömeit, amelyek oly gazdagok a szent emelkedettségben, a kedves izgalomban, gyengéd reménységben. Ó, ha az emberek értenék a módját, hogy egész életüket a karácsonyi öröm fényében és a jóságnak és békének a Karácsonytól indított érzelmei között éljék le: mennyire más, mennyivel boldogabb lenne a föld! Az isteni Gondviselés nem engedte meg nekünk ebben az évben, hogy tervezett karácsonyi rádiószózatunnkat elmondjuk. De amennyire egészségi állapotunk megengedi, tovább dolgozunk rajta. És hogy ezeknek a szózatoknak immár hosszú sorozatát meg ne szakítsuk, megígérjük, hogy közzétesszük azt, amint elkészül. Eközben — szenvedésünk magányosságában, hálával eltelve a katolikus világ iránt azokért az imádságokért, amelyekkel egy percre sem szűnt meg vigasztalni bennünket — lelki szemünk előtt megjelennek a földtekén szétszórt gyermekeink, sőt az egész emberi család, hogy tolmácsoljuk nekik karácsonyi jókávánatainkat. Jelen vannak mindenek előtt, hogy az Úr minden kegyelmét kívánjuk nekik, legközelebbi munkatársaink, a Szent Kollégium kedves tagjai. Jelen vannak a pápai hivatalok tisztviselői, a Prelatura, a Római Kúria és a pápai család többi tagjai; Isten nyájának pásztorai, a püspökök és papok; a szerzetes rendek és vallásos kongregációk; az Actio Catholicának kedves serege; és általában minden ember, aki egyesül a reménységben, hogy a Megváltó Jézus lesz az ő békéje az időben és öröme az örökkévalóságban. Különösképpen vígasiszalódást kívánunk azoknak, akiket Jézus azzal tüntetett ki, hogy részesévé tette őket keresztjének, a testben és lélekben betegeknek, akik magánosan küszködnek a világban. Jusson est végül az isten Fiának jóságot és békéit hirdető üzenete minden néphez és ezek kormányzóihoz, akiket a világ sorsáért a felelősség terhel. Isten bőséges áldását kívánva adjuk mindnyájukra apostoli áldásunkat.« A békéért való harc tovább folyik A párizsi szerződések ellen folytatott küzdelem első szakasza lezárult: a francia nemzetgyűlés csekély szótöbbséggel ratifikálta a német felfegyverzést. Maga Mendes-France mondotta a vita során, hogy a szerződést nagy szótöbbséggel kell ratifikálni, mert különben majdnem annyi, mintha nem is ratifikálták volna. A kis szótöbbséggel megszületett határozat is csak kikényszerített és kényszeredett döntés. Az igent mondó francia képviselők szavazatukkal nem zárhatták el a béke erőinek további, még szívósabb küzdelmeit az új háborús veszély ellen. Franciaország népe, amely három német megszálláson esett át, nem akarja újra fegyverben látni azokat, akiknek apái és nagyapái porosz katonacsizmákban végigitapostak azédes- Franciaországon. Ki csodálkozhatnék azon, hogy még azok a francia képviselők is néma szorongással adták szavazatukat a német hadsereg újrafelfegyverzésére, akik meghajoltak az angol és az amerikai nyomás hatására. Nem volt Franciaországban egyetlen polgári párt se, beleértve a szocialistákat és a katolikusokat is, amely meg ne oszlott volna a ratifikálás kérdésében. A polgári pártok 160 képviselőjét egyszerűen nem lehetett visszariasztani attól, hogy nemet mondjon. A ratifikálás ellen folyó harc nem ért véget Franciaországban, de nem fejeződött be a küzdelem sem, amely a béketábor erőinek összefogására, hathatós erejére építve újabb meg újabb sikereket fog hozni a békés kibontakozást kereső politika, a békeszerető országok politikája számára. Fellángolt az ellenállása francia nép minden rétegében. Anyák gyermekeiket magasra tartva vonulnak el az ellenállás hőseinek emléke előtt, munkások akciógyűléseken jönnek össze a gyárakban és a fiatalok lelkes szemmel mondanak nemet azoknak, akik az új német militarizmus mellé akarjál« felvonultatni őket. Az egész világ érzi, hogy — amint a Témoignage Ghrétien írja karácsonyi számában: »Ha a háború kitörne, talán maga az emberi kaland is befejeződnék“. De az emberiség nem öngyilkosságra vágyik, hanem az életet választja. Az életet és a békét pedig nem a fegyverkezési verseny, nem új meg új hadosztályok csatasorba állítása szolgálja, hanem a leszerelés és a tárgyalás, a népek és országok érdekeinek kölcsönös, békés összehangolása.